Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-24 / 8. szám
ÚJ szú 17 1984.11.24. MEGTAKARÍTÁSOK - ELEKTRONIZÁLÁSSAL A Karlovy Vary melletti Vfeso- véi Tüzelőanyag Kombinát gázmüve évenként 1 milliárd 150 millió köbméter világítógázt állít elő. Ez a kapacitás lényegében a megrendelők egész évi szükségletét képes kielégíteni anélkül, hogy korlátoznák a fogyasztást. Csupán a leghidegebb téli napokban kell korlátozniuk az ipari üzemeknek gázhiány következtében a termelést. Tény azonban, hogy ezek a néhány napos kiesések is jelentős népgazdasági veszteségeket jelentenek. A számítások azonban azt bizonyítják, hogy az így keletkező veszteségek ellenére is gazdaságtalan lenne tovább bővíteni a gázmű kapacitását. Nagy beruházásról lenne szó, melynek teljesítőképességét pedig az év nagyobb részében nem tudnák kihasználni. Ugyanakkor azonban a kérdés megoldása nem túr halasztást, s így a vresovéi gázművesek érdekes tervet valósítanak meg. Josef Strudl mérnök, az üzem igazgatója ehhez a következő magyarázatot fűzi:- Nálunk is érvényes, hogy a leggyorsabb és leghatékonyabb módszer a termelés növelésére a tartalékok kihasználása, melyek minden vállalatnál, minden berendezés működésében vannak, s természetesen nálunk is. A gázműben a legnagyobb és a legkönnyebben „mozgósítható“ tartaléknak a technológiai berendezések elavult irányításának felszámolása bizonyult. Az elavult folyamatirányítás nem képes rugalmasan reagálni a megrendelők változó igényeire, sem pedig a változó nyersanyag-szállításokra. Tehát úgy döntöttek, hogy a gázműbe is, pontosabban annak keverőállomásába is belép a mikroelektronika. Még csak alkalmazásának kezdeténél tartanak, a gázmű csúcsteljesítményét máris mintegy 5 százalékkal sikerült növelni, s a számítások szerint a teljes üzemeltetéssel ez 15 százalékkal növelhető majd. E pozitívumok ellenére van egy kedvezőtlenebb eredményeket adó összehasonlítás. Az NDK-beli hasonló - Schwarze Pumpe - kombinát ugyancsak számol a mikroelektronika bevezetésével termelésének irányításába. Azzal a különbséggel, hogy az öteves tervidőszak végéig a tervek szerint mintegy 300 mikroprocesszort vetnek be. Vfesovéban pedig csupán egyet. így felmerülhet a jogos kérdés: Vfesovéban az egyetlen egy mikroprocesszor alkalmazása nem inkább a lemaradást tükrözi a haladás helyett? Július Póza mérnök, műszaki igazgatóhelyettes erről így vélekedik:- Persze, tucatjait ismerjük azoknak a lehetőségeknek, hogy hol alkalmazhatnánk a mikroprocesszort, amely lényegesen hozzájárulhatna az üzemeltetés hatékonyabbá tételéhez. Barnaszenet takarítanánk meg - amiből a gázt gyártjuk -, vagy legalább is hatékonyabban kihasználnánk. Ezért még 1982-ben javaslatot terjesztettünk a vezérigazgatóságunk elé a korszerűsítésre, beruházásokra vonatkozóan. Sajnos, azt a választ kaptuk, hogy nem eléggé indokoltak javaslataink. Hogy a vezérigazgatóság részéről adott válasz mennyire volt indokolt, azt ma már aligha tudjuk megállapítani. Bizonyos azonban, hogy ha a Schwarze Pumpe vállalat és a vresovéiek tapasztalataiból indulunk ki, akkor nyilvánvalóak az automatizálás lehetőségei az elektronizálás révén. A vezér- igazgatóságnak pedig inkább ösztönöznie kellene az ilyen akciók megvalósítását, s a vállalatigazgatóktól hasonló javaslatokat kellene kérnie, ahelyett, hogy fékezi az ésszerű elképzelések kivitelezését - talán indokolatlan óvatosságból. Hogy valóban túlzott óvatosságról van szó, azt a következő tény is igazolja:- Becsléseink szerint - mondja Josef Strudl mérnök - a gázmű teljesítményének más módon történő növelése, például új részleg építésével - mintegy 100 millió koronás beruházás lenne. A mikroprocesszoros berendezés - a technológiai berendezés szükséges átalakításával együtt és az üzembehelyezési költségeket is figyelembe véve - mintegy 8 millió koronát tesz ki. Tehát lényegesen olcsóbb és hatékonyabb megoldásról van szó. Itt álljunk meg egy pillanatra, és számoljunk. Ha a vresovéi kombinátban csak 10 ilyen újítást eszközölnének, a megtakarítások egy- milliárd koronát érhetnének el. A gyors, elkapkodott döntések mindig kockázatosak, és megtörténik, hogy olykor nem találjuk meg számításunkat. A túlzott óvatosság, a kis veszteségektől való félelem azonban semmilyen nyereséget nem hoz.- A vezérigazgatóságot részben már sikerült megnyernünk az ügynek - mondja Július Pűza mérnök -, csak jó lenne, ha már egy évvel előbbre lennénk. Mit fűzhetnénk még mindehhez? Talán csak annyit, hogy a népgazdaság elektronizálása nem csupán egyetlen ágazat, az elektrotechnikai ipar feladata. Ez a többi ágazat dolgozóitól is haladó gondolkodásmódot, egészséges kockázatvállalást igényel. MILAN ADÁMEK Az elektrosztatikus feltöltődés veszélyei Az elektrosztatikus töltés jelenléte, majd kisülése igen nagy gondot okoz, főleg egyes elektronikus berendezések gyártásában. Az alkalmazott anyagok gondos megválasztásával és megfelelő munkakörülmények biztosításával ez a veszély minimális szinten tartható. Az elektrosztatikus töltés váratlan megjelenése, majd ennek hirtelen kisülése veszélyes helyzeteket idézhet elő, különösen a poros, gyúlékony és robbanásveszélyes anyagokat tartalmazó munkahelyeken. Váratlan erőhatásokat hozhat létre a töltés műanyag lemezek, fonalak gyártásánál és azok kikészítésénél. A legfőbb probléma az elektronikus berendezések és elemek gyártásakor, szerelésekor és szállításánál jelentkezik. A sztatikus feltöltődés számos elem meghibásodását vagy teljes tönkremené- sét okozhatja, különösen egyes félvezető típusoknál és mikro- áramköröknél. Az elektronikus elemek tervezésénél fő célkitűzés a kis teljesítmény (kis áram és feszültség), a gyors „megszólalási“ idő a kis mechanikai méretek és a nagy megbízhatóság. Ez utóbbi gyakran veszélybe kerül, éppen a váratlan elektrosztatikus feltöltődés miatt. A gyakorlat szerint egy általánosan használt és elektrosztatikusán érzékeny alkatrész már 70 V körüli feszültséggel és néhány mA árammal tönkretehető. Az elektrosztatikus töltés keletkezhet különböző anyagok mozgása által, amely elkerülhetetlen normál üzemi körülmények között. A keletkezett töltés nagyságát az alkalmazott anyagok, a mozgó részek száma és azok sebessége határozza meg. 2000.... 5000 V sztatikus feszültség is keletkezhet és tartósan fennmaradhat közönséges műanyagoknál. A legveszélyesebb elektrosztatikus töltés forrása maga a mozgó személy. A mozgó személy lábbelije és a szigetelő padló burkolata között 10 000 V sztatikus feszültség sem ritkaság. A töltés szigetelő burkolaton történő „leszivárgásá- nak“ minimális a lehetősége a szigetelőanyag nagy felületi ellenállása miatt. A sztatikus töltés elleni védekezési törekvés régóta fontos kérdés, főleg az elektronikai iparban. Az előbbi példára utalva, ha a szigetelő padlóburkoló felületét vékony vezetőréteggel vonjuk be és azt jó villamos vezetővel összekötve leföldeljük, a keletkezett töltés tekintélyes része le fog szivárogni a föld felé. Közismert és viszonylag olcsó megoldás a töltés megakadályozására, ha a környezeti nedvességet viszonylag magas értéken lehet tartani, mert az a legtöbb szigetelő felületi ellenállását csökkenti, az esetlegesen keletkezett töltés leszivárgá- sát elősegíti. Ez a védekezési mód természetesen csak ott jöhet szóba, ahol a gyártási eljárás ezt egyébként lehetővé teszi. A töltés elleni védekezés legjobban járható útja a megfelelő szigetelőanyagok alkalmazása. A hőre lágyuló anyagok villamos tulajdonságait kedvezően lehet módosítani, ha azt szénnel kezeljük. A szénnel kezelt szigetelők általában levezetik a töltést. A szén adagolása mellett szóba jöhet még a fémszál vagy vékony fém alkalmazásaIjs. Már 1....2% fémszállal kevert múanyagszálból készült ruházati cikkek, szőnyegek kedvezően viselkednek a feltöltés szempontjából. A sztatikus feltöltés elleni védekezés hatásos módja - különösen igen kényes elektronikák esetében - a „sztatikusan biztos“ munkahely kialakítása. Az alapelv igen egyszerű: minden anyagot és berendezést sztatikus feltöltődés szempontjából vezetőként alakítanak ki, és ezeket egy állandó potenciára - rendszerint a földre - kötik. Ezen a munkahelyen az asztalra, székre, padlóburkolatra villamosán vezető réteget visznek fel, amelyet leföldelnek. Az itt dolgozó személy csuklóján is földelő vezetőt visel és ruházata sztatikus szempontból vezetőként viselkedik. Használatos az ilyen munkahelyeken a levegőionizátor, ha az itt készülő vagy szerelésre kerülő elektronikák kölcsönösen érzékenyek, vagy ha a levegő nedvességtartalma igen kicsi. T Több fényt - a malacoknak is! A nagyüzemileg tartott kismalacoknak legalább a negyede még az elválasztásuk előtt elpusztul. Az egyik azért, mert rosszul van táplálva, a másikat meg az anyja nyomja agyon. A georgiai egyetem kutatói szerint csökkenthető volna a nagyüzemileg tenyésztett kismalacok elhullása, ha meghosszabbítanák azt az időt, amelyben fény éri őket. Kocák és kicsinyeik egy csoportja napi nyolc órán át kapott fényt, s tizenhat órán át sötétségben hagyták őket. Egy másik csoportot fordítva: tizenhat órán át hagytak világosban és nyolc órán át sötétségben. A második csoportból több kismalac maradt életben (s többet is nyomtak), mint az elsőből. A kutatók azt találták, hogy a tizenhat órai megvilágításnak kitett álllatok gyakrabban szopnak, mint első csoportbeli társaik (napi huszonöt helyett harmincegy alkalommal), s összességében is több a tejük, mint a rövidebb ideig megvilágított anyakocáknak. (Science News) A Preáovi Fémipari Kutatóintézet már a hetvenes években arra törekedett, hogy anyagi-műszaki bázisát összekapcsolja a kelet-szlovákiai kerület többi tudományos-kutató kapacitásával. Ennek köszönhetőén jött létre már 1970-ben a Fémipari Kutatóintézet kihelyezett munkahelye a Kassai (Koéice) Műszaki Főiskolán, amely működése alatt már számos, népgazdasági szempontból jelentős feladatot oldott meg. Többek között a hengersorok olyan módosítását is, amelynek köszönhetően lehetővé vált matt felületű lemezek gyártása. Ez a megoldás a Kelet-szlovákiai Vasmű részére évenként 5-6 millió koronás gazdasági hasznot eredményez. 1981-tól további kassai munkahelyekkel is együttműködnek, s létrejött a Fémipari Kutatóintézet, a Kassai Műszaki Főiskola stb. Kutatási Munkahelyeinek társulása, amely jelenleg a 07-es állami célprogram, vagyis az ipari robotok és manipulátorok fejlesztése keretében 8 feladat megoldásán dolgozik. A kassai munkahely fejlesztette ki az első hazai optoelektro- nikus érzékelőt, mely infravörös térben külső fényhatások nélkül 0,1 mm-nyl pontossággal dolgozik. Minden automatizált munkaheyen alkalmazható, s a robotlzálés fejlesztésének egyik feltétele. 1982-ben gyártották le az érzékelők próbasorozatát. Tavaly a Krompachyi Szlovák Elektrotechnikai Müvekben már 500 darabot állítottak elő a sorozatgyártás keretében, s az Idén Itt 5000 darab gyártásával számolnak. A felvételen Ol’ga Chovancová szereli az optoelektroni- kus érzékelőket. (Felvétel: ÓSTK - Svátopluk Písecky) * Érdekességek, újdonságok Hajszáltelep A japán Hitachi mérnökei olyan újfajta, 2,5 voltos, feltölthető telepet fejlesztettek ki, amely csak fele olyan vastag, mint egy emberi hajszál. A négy négyzetmilliméter felületű telep áramával 200-300 órán át működtethető egy digitális karóra. A hajszáltelepet kétezer alkalommal lehet feltölteni. Döntő eleme a különleges, amorf vékonyfilm elektrolit, amelyet a lítium anód és a titánszulfid katód között helyeznek el. Az egész szerkezet 34 mikron vastagságú. Az újfajta telepnek nagy előnye, hogy az integrált áramkörök gyártására kifejlesztett módszerekkel állítható elő. És mert rendkívül vékony, felvihetik a hátlapjára is, hogy borult időben energiával lássa el a napenergiával működő szerkezeteket. (d) Sejttenyésztés cseppeken Míg a baktériumok könnyen szaporíthatok, az állatok és az ember sejtjeit a szervezeteken kívül szaporítani még mindig nehéz feladat. A sejteknek szilárd táptalajra van szükségük, miért is jobbára csak a tenyésztőedény falain szaporodnak. A General Elektric kutatóinak (köztük egy Nobel-díjas fizikusnak) újabban sikerült emlősök sejtjeit parányi,100-500 ezred mm nagyságú- a tápanyagot magában foglaló oldatban lebegő - olajszerű cseppeken szaporítaniuk. Ezáltal számottevően nagyobbá vált a sejtszaporodás számára rendelkezésre álló felület. (Ezek a csöppek, fluor-szénhidrátokból állnak, s mivel ezek az anyagok erősen víztaszítók, vizes közegben apró cseppekre esnek szét.- A szerk.) A cseppek felületére egy fehérjeréteget juttatnak, ez rögzíti és táplálja a rájuk tapadó sejteket. Mivel a fluor-szénhidrát- golyócskák centrifugálással szétzúzhatok, róluk a sejtek szükség esetén könnyen elkülöníthetők. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) A mikrobák Egy látszólag teljesen élettelen meddőhányón mikroflóra nyomait fedezték fel szovjet kutatók. A tömlősgombák osztályához tartozó kannapenész biológiailag aktív mikroorganizmus, amely lényegesen meggyorsíthatja a talajképződés folyamatát. Természetes körülmények között száz évenként csupán egy centiméterrel nő a talaj termőrétege. Az őskőzet ugyan tartalmazza a növények fejlődéséhez szükséges elemeket, de nem a növények számára szükséges fortalajgyára mában. Csak a mikroorganizmusok hozhatják létre a termőtalajt a holt kőzetből. A szovjet kutatók olyan mikrobákat választottak kísérleteikhez, amelyek nitrogént vesznek fel a levegőből és a növényi táplálkozáshoz szükséges formába alakítják át az ásványi anyagokat. A kannapenész anyagcseretermékei parányi talajmorzsákká alakítják át a kőzetdarabokat. Ezenkívül a penészgomba a növények fejlődését serkentő anyagokat is létrehoz. (d)