Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-17 / 7. szám

Az esti homály észrevétlenül lopja be magát a városba, a házak közé. A lakásokban, az utcán ki- gyúlnak a lámpák. Munkából ha­zafelé tartó emberek az autóbusz- és villamosmegállók felé igye­keznek. A szlovák főváros rendőrkapi­tányságán az est beálltával nagy a sürgés-forgás. Az éjszakai szol­gálatra készülődnek a rendőrök. Magukhoz veszik a körözöttek névsorát, derékszíjukra fűzik fegy­verüket, aztán felsorakoznak az eligazításra. Ján Brio rendőrfö- hadnagy röviden kiadja az utasítá­sokat, aztán oszoljt vezényel. A kocsiegységek tagjai megkezdik szolgálatuk teljesítését. Engem Olgyai József főtörzsőrmester, já­rőrparancsnok gondjaira bíz. A gépkocsi vezetője Markovics Béla főtörzsőrmester, a járőr to­vábbi tagja Járt Draidik törzsőr­mester, a készültségi egység tag­ja, illetve a rendőriskola hallgatója. Alighogy beülünk a járőrkocsi­ba, Olgyai főtörzsőrmester hangját hallom.- Tátra, Tátra, itt a Róna ti­zenegy... A szolgálatot meg­kezdtem. Lassan surran az óváros utcáin a gépkocsi. Mivel egyéb dolgunk nem akad, ismerkedünk. A járőr parancsnoka harmadik éve teljesít szolgálatot. Társa Markovics Béla egy éve érettségizett a rendőris­kolában. Ján Drazdík Banská Bystrica-i, az ősszel érettségizik. Mindhárman nősek, Jánnak és Bélának egy-egy gyereke van, az alsópéteri Béla felesége a máso­dik gyerekét várja. Fiatalok, de a szolgálatot komolyan veszik. Mi­közben beszélnek, az utca két oldalát figyelik. Markovics főtörzs­őrmester érdekes mozzanatokat elevenít fel munkájukból.- Egy alkalommal az ügyeletes tiszt utasítására a Kijev Szálloda kávéházába mentünk, ahol egy ismeretlen pisztollyal a kezében fenyegetőzött. Hátulról észrevétle­nül közelítettük meg, gyorsan le­fegyvereztük. Nem minden ven­dég tudta, hogy mi történik. Az illető pisztolya élesre volt töltve, zsebében tizenötezer korona volt. Később megtudtam, hogy előze­tes letartóztatásba helyezték, mert • • Ján Drazdík törzsőrmester • Olgyai József főtörzsőrmes­ter lakásán olyan tárgyakat találtak, amelyek üzérkedésből szár­maztak.- Ha jóI emlékszem, a múlt év­ben történt - veszi át a szót a jár­őrparancsnok. - A kolibai vendég­lőben tetten értük a betörőket. Azt állították, hogy hárman vannak, de hogy az egyik társuk hol van, nem tudták megmondani. Sokáig ke­restük, míg végül a járőr egyik tagja benézett a nagy hűtőszek­rénybe, s csodák csodájára ott volt a harmadik, kezében egy rúd sza­lámival.- Róna tizenegy, itt Tátra. A Pa- nenská utca 25 szám alatt vere­kednek. Azonnal menjen a hely­színre. Markovics főtörzsőrmester gázt ad a motornak, csikorognak a ke­rekek, amikor az utcába befordu­lunk. Megjegyzik, hogy a gyorsa­ságon sok múlik. A helyszínen egyszerre ugranak ki a járműből. Határozott léptekkel indulnak a házba, ahol az áporodott leve­gőben is jól érezni az alkohol sza­gát. Az ott lakók hangoskodnak, tagadnak, csakhogy az egyik sze­mély fején hatalmas seb bizonyítja a verekedést. A helyszínre érkezik egy másik járőrkocsi is. Több sze­mélyt előállítanak a közeli rendőr­őrsön. Amikor újra elindul a járőrkocsi, Drázdik törzsőrmester szólal meg először.- Az előbbiek láttán jut az (A szerző felvételei) eszembe az az eset, amikor egy verekedés gyilkossággal végző­dött. Minket rendeltek ki a helyszín biztosítására. Ekkor láttam éle­temben először meggyilkolt em­bert. Borzalmas látvány volt, máig is előttem van. Néhány percig hallgatunk, mi­közben a kocsi tovább halad a szűk utcában. Amikor a Duna parti autóparkolóban megállunk, Olgyai főtörzsőrmester szólal meg. Ezzel mindnyájan így vagyunk Ján. Én sem felejtem el, amikor egy ittas gépkocsivezető két asz- szonyt gázolt halálra, s mi érkez­tünk elsőként a helyszínre. Három árva maradt utánuk... Rójuk az óváros utcáit, de éjfé­lig különösebb eset nem történik. Miután a vendéglők bezárnak, újra népesebbek lesznek az utcák. Im­bolygó emberek tartanak hazafe­lé. Nem mindegyiküknek sikerül ez, mint például a szürke szok­nyás fiatalasszonynak sem, aki alig áll a lábán, majd elterül a jár­dán. Segítséggel is nehezen tud felállni. A kijózanító állomáson már sír, mit szói majd a férje, ha megtudja. Az, hogy három gyere­ke - a legkisebb hároméves -, mit csinál, nem érdekli. Éppen hogy csak visszaérünk az óvárosba, a Park kávéház előtt felfigyelünk egy párra, hangos­kodnak, huzakodnak. Meglepőd­nek, amikor a járőrkocsi megáll mellettük. Hamarosan kitűnik, hogy a férfi személyi igazolványa • Markovics Béla főtörzsőr­mester nem érvényes, hogy a nő leány­anya, egyéves gyermeke van. A fiatal nő hirtelen átkarolja a közelé­ben levő villanyoszlopot, látszik rajta, hogy rosszul van. A járőr elnéző, odébb gördül a kocsi. Tá­volabbról figyeljük őket. Folytatják a huzakodást, a nő ütni kezdi a férfit. Nincs más hátra, közbe kell avatkozni, a kijózanítóba visz- szük Ivettet. Ezen az éjszakán ó volt ott a tizedik „vendég". Néhány borozóba is benézünk még, de semmi különösebbet nem észlelünk. A járőr tagjai ellenőriz­ték, hogy nem szolgálnak-e ki fia­talkorúakat. Továbmegyünk. Né­hány jókedvű, az éjszakai autó­buszra várakozó csoportot rendre kell inteni, de más szerencsére már nem történt. Vagy nyolcvan kilométert tettünk meg reggel négy óráig, de a szolgálatnak még ezzel nincs vége. Meg kell írni a jelenté­seket, a járőr tagjai leadják a fegy­verüket. Hajnalodik, amikor a rend­őrség épületéből kilépnek az ut­cára. Hazafelé tartanak, hogy kipi­henjék az éjszaka fáradalmait, erőt gyűjtsenek a legközelebbi szolgálatra.- Délelőtt alszom, délután pe­dig tanulok - közli Olgyai József.- Tiszti vizsgára készülök.- Ma meglátogat az asszony- viszi tovább a szót a törzsőrmes­ter. - Szétnézünk a városban, es­te moziba megyünk. Markovics törzsőrmester Alsó- péterre utazik, ahol a családja vár rá.- Ha kipihenem magam, bené­zek a tornaterembe - mondja.- Korábban kulturisztikával foglal­koztam, most is ügyelek arra, hogy jó legyen az erőnlétem. Kezet fogunk, elbúcsúzunk. Ahányan vagyunk: annyi irányba indulunk. A főváros utcái újra villa­mosok, autóbuszok zajától hango­sak. A munkába igyekvő embe­reknek eszükbe sem jut, hogy amíg ók aludtak, a három rendőr, társaikkal együtt éberen őrködött a közrend felett. NÉMETH JÁNOS n f x Rendelés közben Az orvosi rendelőkben sokszor hangzik el félve, fájdalmasan, de mindig reménykedve ez az óhaj. Az orvos pedig mindent megtesz azért, hogy gyógyítson, megszüntesse a fájdalmakat, visszaadja az egészséget. Ez a hivatás nemcsak tudást, hanem emberséget, lelkiismeretességet, érző és értő embert is kíván. A betegségek megállapítása, kezelése első fokon a körzeti (üzemi) orvosok feladata. Dr. Csáji Gábor rozsnyói (Roiöava) körzeti orvos szerint a körzeti orvosnak nemcsak páciensei betegségét, hanem egyéni és családi problémáit is ismernie kell.- Sokszor fordulnak hozzám és kollégáimhoz - mondja Csáji doktor - nem éppen gyógyászati problémákkal. Mit tehet ilyenkor az ember? El nem utasíthatom őket. Megpróbálok tárgyilagos lenni, tanácsot adni a nehézségek megoldására. A diploma és fehér köpeny, az orvosi eskü nemcsak a gyógyítást teszi kötelességévé az embernek, hanem a megértést, a humanizmust is. S ez nemcsak orvosi kötelesség, ez minden ember tulajdonsága kellene, hogy legyen. Különösen ma, a rohanó, közönnyel teli világunkban.- Kit tart ön jó orvosnak?- Jó orvos? - néz gondolkodva maga elé. - Talán ilyen nincs is. Jó szakember van, akinek a tudása mellett a lelkiismeretesség, segíteni akarás az ismertető jele. Egy orvos sohasem lehet hivatalnok. Nálunk nem lehet kitenni a táblát, hogy ,.félfogadás nincs". Nekünk mindig minden körülmények között helyünkön kell lenni, félre téve egyéni bajainkat, gondjainkat. Ha a szakképzettség, önuralom és önfeláldozás is megvan, akkor elmondhatjuk, hogy orvos vagyok. Ez már megnyugtató, de nem minden. Nem vagyunk csodatevők s a kétségbeesett emberek csodákat várnak tőlünk, mint a gyerekek.- Ha már ezt említi, mi volt a gyermekkori álma?- Hogy orvos legyek - mondja mosolyogva de ez nem csak vágy volt, hanem elhatározás, amelynek megvalósításáért kemé­nyen kellett harcolni. Édesapját korán elvesztette, édesanyja súlyosan megbetegedett, nagyon ritkán láthatta. A nagyszülők nevelték, akikre ma is hálás szívvel gondol vissza. Gyógyítani akart, megmenteni az embereket, ha már az övéit nem lehetett.- Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, bizonyítanom kell. Nem voltam csodagyerek, összeszorított fogakkal tanultam. Nem volt olyan óra, melyre nem készültem volna fel. Szerettem játszani, de sokszor játék helyett tanultam, olvastam. Kitüntetett tanuló voltam, az orvosi egyetemről azonban kétszer - helyszűke miatt - lemaradtam. Nem csüggedtem. A felvételik közben, mint kórházi ápoló dolgoztam. A harmadik nekifutás sikerült, s 1975-ben Hradec Královéban átvettem az orvosi diplomát.- S ekkor megint közbe szólt a sors.- Katonaorvos voltam - mondja -, de megbetegedtem s leszerel­tek. A komáromi (Komárno), később a rozsnyói kórházban dolgoz­tam, mint belgyógyász, majd körzeti orvos lettem. Szeretem az embereket, sokan közülük már személyes ismerőseim. Több mint háromezer ember tartozik hozzám.- Milyenek a munkakörülmények?- A munkakörülményeken lehetne változtatni, ha az anyagiak engednék. Szűk, elavult épületben van a rendelőnk. Ablakot nem nyithatunk, mert a forgalmas út pora mind beszáll. Szűk a váróterem is, hiszen naponta 60-80 beteget fogadunk. Reméljük, hogy a nehe­zen, de mégis épülő új kórház átadásával ez a problémánk megoldó­dik. Ha már panaszkodom, engedje meg, hogy a gyógyszerellátást említsem. A rosszul szervezett szállítás miatt hiány mutatkozik bizonyos gyógyszerekből és ez sok' gondot okoz. S milyenek a betegek? Segítségre szorulók, türelmetlenek, fáradtak. Akadnak agresszívak és türelmesek is, ki-ki mentalitása szerint. A szimulánso­kat hamar megismerjük, a betegeket gyógyítjuk. Ez a feladatunk. Csáji doktor lelkes szervezője és irányítója a Vöröskereszt szerve­zeteknek. A járás területén az ö segítségével, ösztönzésével alakul­nak meg a szervezetek a legkisebb falvakban is. Kiveszi részét a CSEMADOK munkájából is, főképp egészségügyi előadásokat tart. Miért teszi ezt. a szabad idő rovására?- A közösségért, kapcsolatteremtésért, azért, hogy az emberek tudják és megértsék: az élet nagy ajándék, nem szabad eltékozolni. Az élet arra való, hogy alkossunk, s örüljünk munkánk gyümölcsé­nek. Mint kommunista, pártfeladatnak tekintem ezt a felvilágosító munkát. Minden ember képes és köteles arra, hogy védekezzen az egyéni bajok ellen. A tömegek összefogása, akarata pedig képes arra, hogy elhárítsa a világkatasztrófát, hogy földünk szép és boldog legyen, mint azt gyermekkorunkban álmodtuk. FECSÓ PÁL ÚJ SZÚ 8 1984.11.17 Smíberi, étmúrii ÍJIMKHI ÚlüAMT

Next

/
Oldalképek
Tartalom