Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-03 / 286. szám, hétfő
Az előrehaladás feltétele a tudományos-műszaki ismeretek gyors érvényesítése Nicaragua (Folytatás az 1. oldalról) A vitában összesen 53 küldött és öt vendég szólalt fel. Időszúké- ben további 19 el nem hangzott felszólalás vázlatát is beiktatták a kongresszusi jegyzőkönyvbe. Ezt követően Miroslav Toman, a CSSZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere tartott vitazárót. Méltatta a vita munkajellegét és azt, hogy új gondolatokkal, nézetekkel, és tapasztalatokkal gazdagítja szövetkezeteink tevékenységét, s felhívta a figyelmet a gyors cselekvést követelő hiányosságokra is. A kongresszus előtti tanácskozásokhoz hasonlóan a kongresz- szusi vita is kommunista pártunk politikájának egyöntetű támogatásáról tanúskodott. Ez a politika a fejlett szocialista társadalom építésére sarkall, s egyben célja az is, hogy a Szovjetunió Kommunista Pálijával és a testvérpártokkal együtt megvédjük a békét, elősegítsük a haladást.- A vita megerősítette mondotta a miniszter hogy a mező- gazdaság intenzifikálása nem valósítható meg egyes termelési szakaszokon történő részleges tökéletesítésekkel, hanem csak átfogó módon. Ez fokozott igényeket támaszt a tervező-, az irányító- és a szervezőmunkával szemben.- Különösképpen hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának küszöbön álló 40. évfordulója alkalmából tudatosítjuk - mondotta a miniszter milyen fontos munkát végzünk, milyen nagy a jelentősége mindannak, amit népgazdaságunk, a testvéri szocialista országokkal és a haladó erőkkel való barátságunk és szövetségünk fejlődése érdekében teszünk a tartós világbékéért és haladásért. Feltételeink között következetesebben és hatékonyabban kell felhasználnunk a tudományos-mú- szaki ismereteket. Ez az egyetlen módja annak, hogy mezőgazdaságunk áttérjen a fejlődés intenzív útjára. Miroslav Toman kiemelte, hogy a kongresszus előtti vitában, az efsz-ek járási konferenciáin és a kongresszuson is támogatták azt az igyekezetei, amelynek célja a veszteségek csökkentése, a nyersanyaggal, az energiával való jobb gazdálkodás, a takarmányok lehető legtökéletesebb fel- használása és a vásárolt eszközök gazdaságos kihasználása. - Noha e tekintetben már sokat tettünk, vannak még kiaknázatlan lehetőségeink - mondotta. - Nem elég csak kinyilvánítani és hangsúlyozni a gazdaságosságnak és a veszteségek elleni harcnak a szükségességét: céltudatosan átfogó lépéseket kell tenni minden mezőgazdasági vállalatnál. A miniszter ezt követően megválaszolta az egyes felszólalásokban elhangzott kérdéseket. Ezután a kongresszus valamennyi résztvevője nevében szívélyes köszönetét mondott a tanácskozáson való részvételért a CSKP KB, a CSSZSZK kormánya, a Szövetségi Gyűlés, valamint a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága küldöttségének, amelyet Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök vezetett. Végül a jelenlevők és mezőgazdaságunk többi dolgozója nevében leszögezte, hogy minden erejükkel hozzájárulnak szocialista mezőgazdaságunk további sikeres fejlődéséhez, s teljesítik a CSKP XVI. kongresszusán és a CSKP KB 11. ülésén kitűzött feladatokat. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának vezetésével úgy kívánnak dolgozni, hogy munkájukkal szilárdítsák szocialista államunkat és a szocialista közösség szerves részeként építsék a fejlett szocialista társadalmat. A vitazáró után Mária Paule- chová ismertette a mandátumvizsgáló bizottság jelentését. Eszerint az egységes földművesszövetkezetek 98 járási konferenciáján összesen 1756 szavazati és 470 tanácskozási joggal rendelkező küldöttet választottak meg több mint 900 ezer szövetkezeti földműves képviselőjéül. A kongresszusi küldöttek közül 1248 dolgozik a termelésben, vagyis 56,4 százalékuk. Felsőfokú képesítéssel 543, középiskolai végzettséggel 1092 küldött rendelkezik. A mandátumvizsgáló bizottság megállapította, hogy a kongresz- szus határozatképes. Ezt követően Antonín Vincker, a jelölő bizottság beszámolójában megindokolta az efsz-ek X. országos kongresszusának határozati javaslatát. Utána Pavel Jonáš emelkedett Nyugalmunk érdekében (Tudósítónktól) - Eredményes kiképzési év áll a szlovák főváros polgári védelmi szervezete mögött. Erről számolt be a tegnap Bratislavában megtartott sajtótájékoztatón Robert Muška ezredes, a fővárosi törzskar főnöke. Amint elmondta, a polgárvédelmi egységek kiváló eredményeket értek el, ami a jó szervező, irányító- és politikai nevelő munkának, valamint a szocialista munkaversenynek tudható be. A legjobb eredményeket elérő üzemek között említette a Slovnaft nemzeti vállalat, a Dimitrov Vegyiműveket, a Műszaki Üveggyárat, a Nemzetközi Nőnap Üzemek 01 -es számú üzemét, a Kábelgyárat és a Meopta vállalatot. Szólt arról, hogy nagy figyelmet szenteltek az üzemanyaggal való takarékosságnak a raktári munka javításának, amihez nagyban hozzájárul, hogy három kollektíva versenyre kelt a szocialista munkabrigád címért. Eredményes munkát végeztek a lakosság körében is. A korszerű technika jelentősen javítja a polgárvédelmi törzskarok munkáját. Kiemelte, hogy a különböző előadásokon több mint 150 ezren vettek részt. Befejezésül arról szólt, hogy az új kiképzési év feladatai még igényesebbek, de mindent megtesznek azért, hogy ezeket is teljesítsék. Amint mondta, a polgári védelem mindnyájunk érdekét, nyugalmát szolgálja. -njSZISZ’tagok - nicaraguai kávéültetvényeken (Tudósítónktól) - Ma délelőtt indul útnak Nicaraguába egy Szocialista Ifjúsági Szövetség tagjaiból álló 12-tagú csoport, amely a SZISZ KB és a nicaraguai Július 19-e Sandinista Ifjúsági Szervezet közti megállapodás alapján 1985. január 14-ig a Managuától északra elterülő ültetvényeken vesz részt a kávétermés betakarításában - közölte a sajtó képviselőivel Jan Brunner, a SZISZ KB titkára. A Nicaraguába induló fiatalok csoportja, amely a Julius Fučík Brigád nevet vette fel, nicaraguai fiatalokkal együtt vesz részt a kávétermés begyűjtésében.- Ez a segítség a nicaraguai nép iránti szolidaritásunk egyik konkrét megnyilvánulása - hangsúlyozza a SZISZ KB titkára. A SZISZ más haladó ifjúsági szervezetekkel együtt részt vesz Nicaraguában az írástudatlanság teljes felszámolására kibontakozott mozgalomban is. A két ifjúsági szövetség közti együttműködési jegyzőkönyv lehetővé teszi tanulmányi küldöttségek cseréjét, topábbá nicaraguai gyermekek fogadását a csehszlovákiai nemzetközi béke-gyermektáborokban. A SZISZ segítséget nyújt a nicaraguai fiataloknak a moszkvai VIT-en való részvételükkel kapcsolatos kiadások fedezéséhez. SZISZ-szervezeteink ugyancsak szoros kapcsolatban állnak a hazánkban tanuló nicaraguai diákokkal. A sajtóértekezleten közölték azt is, hogy 1985 őszén nicaraguai fiatalok egy csoportja részt vesz a hagyományos csehországi komlószüreten. (•m) szólásra, hogy elmondja kongresszusi zárszavát. Kiemelte, hogy a háromnapos tanácskozás fontos politikai eseménnyé vált, s elérte célját. Nagy elismeréssel szólt a küldöttek aktivitásáról és felelősségtudatukról. A küldöttek és a vendégek nevében biztosította a CSKP Központi Bizottságát, hogy mezőgazdaságunk dolgozói minden erejükkel törekedni fognak a CSKP XVI. kongresszusa, a CSKP KB 11. ülése és az efsz- ek X. országos kongresszusa határozatainak megvalósítására. Értékelte a haladó mezőgazda- sági és szövetkezeti szervezetekkel, főleg a szocialista országok testvéri szervezeteivel való nemzetközi együttműködés jelentőségét. Ezzel összefüggésben köszönetét mondott a külföldi vendégek részvételéért, sok sikert kívánt munkájukhoz, a világimperializmus ellen, a békéért vívott harcukhoz. A csehszlovák mezőgazdaság szocialista átépítése kezdetének 35. évfordulója alkalmából köszönetét mondott az efsz-ek minden alapító tagjának, az állami gazdaságok, a gép- és traktorállomások dolgozóinak, a pártfunkcionáriusoknak és egyéb szervezetek dolgozóinak a szocialista mezőgazdaság építésében és fejlesztésében kifejtett áldozatos munkájukért.- Mezőgazdaságunk dolgozóinak politikai fejlettsége, szilárd bizalma a CSKP politikája iránt és magas fokú aktivitása - mondotta -, amelyet a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca tetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója alkalmából a CSKP KB-nak, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának és a szövetségi kormánynak a felhívása váltott ki, szavatolja, hogy kongresszusi tanácskozásunk határozatai elősegítik a 7. ötéves terv valamennyi feladatának sikeres megvalósítását, s hozzájárulnak hazánk és az egész szocialista közösség békés építéséhez. Az efsz-ek X. országos kongresszusa az Internacionálé hangjaival ért véget. KAMPANYKEZDET INDIÁBAN (ČSTK) - Indiában tegnap megkezdődött a hónap végére tervezett választásokat megelőző kampány. Radzsiv Gandhi, az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) elnöke, kormányfő kampányát Uttar- pradesh szövetségi államban kezdte. Radzsiv Gandhi megerősítette, hogy India tovább halad az Indira Gandhi által követett úton. Kormányon marad az ausztrál Munkáspárt (ČSTK) - Még nem végleges eredmények szerint Robert Hawke kormányon levő pártja, a Munkáspárt győzött a szombaton megtartott ausztráliai általános választásokon. A Munkáspárt többsége azonban kisebb lesz az új összetételű képviselóházban, valószínűleg 82 mandátumot szereznek, míg az ellenzéki koalíciós pártok 66 mandátumot. A végleges eredmények mára várhatók. Űrparancsnokság alakult (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök jóváhagyta, hogy a hadügyminisztérium mellett központi űrparancsnokságot hozzanak létre, jelentették be a Pentagonban. A döntést azzal indokolták, hogy a kozmikus térség egyre nagyobb szerepet kap a Pentagon terveiben. A reakciós pártok hibájából megszakadt a nemzeti párbeszéd (ČSTK) - Managuában bejelentették, hogy a Nicaraguában működő reakciós pártok hibájából megszakadt a nemzeti párbeszéd. A párbeszéd a november 4- én megtartott választások előestéjén kezdődött meg több mint harminc politikai párt, szakszervezet és más társadalmi szervezetek képviselőinek a részvételével. A Sandinista Nemzeti Felsza- badítási Front (FSLN) vitára bocsátotta azt a dokumentumot, amelyben rámutatott az ország nemzeti szuverenitása és védelmi képessége megszilárdításának a fontosságára. A dokumentum a továbbiakban hangsúlyozta a pénzügyi és gazdasági válság megoldásának, a gazdasági élet fellendítésének és az új alkotmány kidolgozásának a szükségességét. Az Amerika-barát pártok azonban elutasították a dokumentum megvitatását. Sőt, mitöbb, a keresztényszociális párt azt követelte, hogy az eszmecseréken elérendő megállapodásokat tekintsék törvényerejúeknek, ami a nemrég megválasztott parlament szerepének a tulajdonképpeni csökkentését jelentette volna. Ez a párt bojkottálta a választásokat. Az FSLN vezetősége ebben a helyzetben felhívással fordult az országban működő politikai, gazdasági és vallási körökhöz, hogy kapcsolódjanak be az új alkotmány kidolgozásába, melyet a parlamentnek jóvá kell hagynia. A front kész meghallgatni minden javaslatot azzal a feltétellel, hogy azok tartalma megfelel a nemzeti egység érdekeinek, tekintettel a fokozódó amerikai agressziós veszélyre. A nicaraguai kormány lemondta Sergio Ramirez nemrég megválasztott alelnök tervezett USA-beli látogatását, melyre a héten került volna sor. A Managuában közzétett külügyminisztériumi nyilatkozat megállapítja, hogy a washingtoni kormány nem volt hajlandó szavatolni a nicaraguai vezető biztonságát. Leszögezi azt is. hogy Nicaragua kész a párbeszéd folytatására az Egyesült Államok kormányával. Egy U-2 típusú amerikai kémre- pülógép pénteken megsértette Nicaragua légterét és felderítő repülést hajtott végre területe felett. Novemberben ez volt már a negyvenedik ilyen eset. A managuai nemzetvédelmi minisztérium közleménye szerint a sandinista néphadsereg egységei az elmúlt hónapban 446 ellenforradalmárt tettek harcképtelenné és nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak. Állandó USA-bázis Hondurasban (ČSTK) - Honduras engedélyezi, hogy az Egyesült Államok az ország területén állandó katonai támaszpontot létesítsen, ahol a latin-amerikai Washington-barát rezsimek fegyveres erőinek. elit alakulatait képezik majd ki. A hondurasi vezérkari főnök kijelentette, hogy ez a támaszpont veszi át annak a bázisnak a szerepét, amelyet nemrég zártak be a Panama-csatorna - övezetben. Nem jutott előbbre a salvadori rendezés ügye a második tárgyalási fordulóban (ČSTK) - Semmilyen kézzelfogható eredményt nem tartalmazó záróközlemény elfogadásával fejeződött be a salvadori Ayagualo faluban a kormány, valamint a Farabundo Marti Nemzeti Felszabaditási Front és a Forradalmi Demokratikus Front (FMLN-FDR) ellenzéki koalíció képviselőinek második találkozója. A párbeszéd nem volt mentes a nehézségektől, amit az is jelez, hogy az eredetileg tervezett nyolc óra helyett tizenkét órán át tárgyaltak. A tárgyalásokon a közvetítő szerepét betöltő San Salvador-i érsek hangsúlyozta, hogy a mostani tanácskozáson elsősorban a Duarte elnök által október 15-én a La Palma-i találkozón előterjesztett úgynevezett békejavaslatot vitatták meg. A felek mindössze abban állapodtak meg, hogy milyen elvek szerint folytatja tevékenységét a két tárgyalófél képviselőiből álló úgynevezett különleges bizottság. Egyetértettek abban, hogy a katolikus egyház kérésére december 22 - január 3 között Salvador egész területén szabadon közlekedhetnek a polgári személyek és járművek. A közlemény utolsó pontja leszögezi, hogy a felek a párbeszédet folytatják. A második tárgyalási fordulót követően a résztvevők külföldi és'hazai újságírókkal találkoztak. A kormány szóvivője rámutatott Duarte elnök javaslatainak az „előnyeire". Ezek többek között feltételezik, hogy a partizánok leteszik a fegyvert, majd ezután bekapcsolódhatnak a politikai életbe. Az indítvány azonban a hazafiak számára elfogadhatatlan, mert nem oldja meg a válság gyökereit. Ruben Zamora, az ellenzéki erők képviselője rámutatott arra: a forradalmi erők azért jöttek el a mostani eszmecserére, hogy ott újabb lépést tegyenek a béke helyreállításához vezető úton. Duarte javaslatáról elmondotta, hogy a hazafias erők néhánnyal, így például a pluralizmus bevezetésével egyetértettek. Leszögezte azonban, hogy ezek az indítványok felszínesek. Az ellenzéki politikus rámutatott arra, hogy az FMLN-FDR javaslatai világos megoldást javasolnak a válság szakaszos felszámolására, a tűzszünet elérésére és a külföldről érkező fegyverszállftmányok leállítására. Aláhúzta, hogy a forradalmi erők olyan kormány létrehozását sürgetik, amelyben a lakosság valameny- nyi rétege képviselteti magát. Srí Lankán fellángoltak a tamil-szingaléz ellentétek (ČSTK) - Srí Lankán változatlanul rendkívül feszült a helyzet azt követően, hogy pénteken tamil szélsőségesek támadást intéztek a sziget északi részén levő két farm ellen, ahol a kormány büntetésüket letöltött bűnözők számára átneveló tábort létesített. A colombói kormány megerősített rendőri alakulatokat és katonaságot küldött a térségbe, amelyek felügyelnek az incidens nyomán meghirdetett szigorú biztonsági intézkedések megtartására. A biztonsági erők a térségben 12 tamiJ szélsőségest letartóztattak. A fővárosban szombaton éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, hogy elejét vegyék az itt élő tamilok és szingalézek összecsapásainak. Legfrissebb jelentések szerint eddig már a 300-at is meghaladta az áldozatok száma. Főleg a 16 milliós köztársaság lakosainak többségét alkotó szingalézek az áldozatok. Mint ismeretes, a tamilok a lakosság mintegy 20 százalékát alkotják. A nemzetiségi ellentétek kiújulása is jelzi, hogy a Srí Lanka-i kormány képtelen a tamil-szingaléz ellentét megoldására. Peruban feloldották a rendkívüli állapotot Párizsi döntés (ČSTK) - A perui kormány feloldotta az általános sztrájk miatt csütörtökön kihirdetett rendkívüli állapotot. Luis Percovich kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a rendkívüli állapotra már „nincs szükség“. Azt is bejelentette ugyanakkor, hogy 12 százalékkal emelik a legalacsonyabb béreket. A szakszervezetek felhívására megtartott általános sztrájk rendkívül feszült helyzetet idézett elő az országban és a rendőrség többször is brutálisan beavatkozott a tiltakozó munkások ellen. Limában a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntetők közül több mint ötszázat letartóztattak és csaknem harmincan sebesültek meg a biztonsági szervek közbelépése miatt. (ČSTK) - A francia kormány szombati rendkívüli ülésén Edgard Pisanit nevezte ki Új-Kaledónia francia tengerentúli terület ügyeiben illetékes különleges megbízottá. Az ó feladata lesz az, hogy két hónapon belül javaslatot dolgozzon ki az Üj-Kaledóniában már két hete tartó véres konfliktus megoldására, ahol az őslakosok függetlenségi mozgalma szombaton „önálló“ államot és „ideiglenes kormányt“ alakított. ÚJ szú 2 1984. XII. 3.