Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)
1984-11-06 / 263. szám, kedd
Másfél század - színpadokon Tanulmánykötet a szlovák amatőr színjátszásról I mmmmmmmmmmmmmmmmmmu- ÚJ FILMEK A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából tegnap Bratislavában díszelőadáson mutatták be a Lev Tolsztoj című szovjet filmet. A bemutatón filmművész-küldöttség is részt vett: Szergej Geraszímov, az alkotás írója, rendezője és címszereplője, valamint Tamara Makarova, a női főszerep alakítója. Lev Tolsztoj ________________________(szovjet) Mé g valamikor nyáron küldték el a bratislavai Népművelési Intézetből azt a vaskos, több mint harminc ívnyi könyvet, amelyet csak az elmúlt napokban olvastam végig. Ez a tény nem jelenti a könyv elmarasztalását, ellenkezőleg. Ladislav čavojský és Vladimír Štefko Slovenské ochotnícke divadlo 1830-1980 (A szlovák amatőr színház) című tanulmány- kötetét csak lassan lehet olvasni, mert olyan bőséges dokumentumanyagot, annyi tanulságos eseményt, történetet közölnek, hogy az olvasó önkéntelenül is gondolkodásra, mérlegelésre, bizonyos párhuzamok és következtetések levonására kényszerül. A kötet több tanulmányt tartalmaz. Ladislav čavojský, az ismert szlovák színháztörténész elsó dolgozatában a szlovák színjátszás kezdeteit eleveníti föl. A marxista tudós alaposságával és tárgyilagosságával rajzolja meg a reformkori Magyarország politikai, társadalmi, kulturális és nemzetiségi viszonyait. Szól a szlovák színjátszásnak a nemzeti öntudat, a nemzeti kultúra kialakulásában és fejlődésében betöltött pótolhatatlan szerepéről, említést tesz azokról az okokról is, amelyek közrejátszottak abban, hogy az első szlovák nyelvű színielőadásra csak 1830. augusztus 22-én került sor Liptovský Mikulášban, amikor az ottani fiatalok Ján Chalúpka vígjátékát mutatták be. Pontos képet rajzol a szlovákiai amatőr színjátszás központjairól, az együttesek anyagi nehézségeiről és egyéb gondjairól, s a meglévő dokumentumok alapján igyekszik szakmailag is értékelni a múlt században közönség elé került szlovák színielőadásokat. Részletesen és tárgyilagosan elemzi a magyar uralkodó körök népellenes, elnyomó politikáját, amely rendkívül sújtotta a szlovák színjátszás, a szlovák kultúra fejlődését is. Szól a magyar és a szlovák vándortársulatok közötti súrlódásokról, a hivatalok különböző elfogult intézkedéseiről, ám nemcsak a negatívumokról tesz említést, e nehéz időszakban is megtalálja a szlovák-magyar együttélés pozitívumait: ,, Idáig többnyire egyértelműen elítéltük a magyar vándortársulatok magyarosító misszióját, de ezzel a ténnyel együtt látni kell azokat a pozitív tényezőket is, amelyek a magyar hivatásos társulatok szlovák területen való fellépését jellemezték. Azok az előadások, amelyek a társadalom legaljára szorult emberek életéről szóltak, például a munkásosztály-harcairól, a mi színházi történetünk lapjait is gazdagították. Annak ellenére, hogy a történeteket magyarul adták elő.” (78 oldal) Ladislav Čavojský bőséges tényanyagot szolgáltat véleményének igazoiására. Mezei Kálmán színtársulata például 1903- ban lanská Bystricában adta elő Gorkij Éjjeli menedékhelyét és Csiky Gergely Proletárok című színművét. Több hasonló, politikai szempontból is kiemelkedő eseményre került sor Bratislavában, Kassán (Košice) és más szlovákiai városokban is, ahol egymás mellett ült magyar, szlovák, német, cseh munkás, paraszt, haladó gondolkodású értelmiségi, és nem azt tartották fontosnak, hogy milyen nyelven folyik az előadás, hanem az volt a lényeges, hogy mit adnak elő, mennyiben segíti politikai tudatuk fejlődését, erkölcsi gazdagodásukat. Vladimír Štefko A bohózattól a realizmusig és a korszerű törekvésekig című fejezetben a polgári Csehszlovákia szlovákiai amatőr színjátszását követi nyomon. Már a cím is jelzi, hogy az elavult szemléletet képviselő társulatokon kívül egyre több olyan együttes is akadt, amely nem csupán szórakoztatni akarta a közönséget és főleg nem olcsó eszközökkel, ri- pacskodással. Štefko emlékezetes előadásokat, legendás rendezéseket sorol föl és kellő terjedelemben foglalkozik a szlovákiai proletár színjátszással is. Kár, hogy megfeledkezett a dél-szlovákiai magyar nyelvű munkás színjátszásról, azok dél-szlovákiai fellegvárairól. Tudvalévőén ezek az együttesek sokat tettek a munkáskultúra fejlődéséért, a munkásöntudat fejlődéséért. Azért is hibának tartom, hogy Štefko minderről nem szól, mert néhány oldallal előbb eléggé sommás véleményt mond a két világháború közötti dél-szlo- vákiai magyar amatőr színjátszásról, megállapítván, hogy ,,több járásban főleg a dunaszerdahelyi- ben (Dunajská Streda) és a vág- sellyeiben (Šaľa) rendkívül elterjedt volt a magyar nyelvű amatőr színjátszás, amelyek azonban gyakran irredentista eszmei célok szolgálatában álltak" (111. oldal). Kétségtelen, hogy voltak ilyenek is, de tények, dokumentumok igazolják, hogy a progresszív társadalmi célokat követő magyar együttesekhez képest semmiképpen sem voltak többségben. Štefko e fejezetben feleleveníti a martini színházi verseny, a maga idejében egyedül álló rendezvény előzményeit és eseményeit, s azokat a törekvéseket, amelyek már a húszas évek derekán szakmai szempontok alapján kategorizálni akarták a színjátszó együtteseket. A további rész a fasiszta szlovák állam sötét korszakát eleveníti föl, majd a felszabadulás utáni évtizedek következnek. Ez a rész érthetően a legterjedelmesebb, hiszen az eltelt négy évtized a szlovák amatőr színjátszás páratlan fejlődésének időszaka. A 19. század cseh festészete - a többi művészeti ághoz, mindenekelőtt az akkori irodalmi törekvésekhez hasonlóan - nemzetéb- resztó szerepet vállalt. Ennek az irányzatnak jelentős festője volt Antonín Mánes, annak a nemzedéknek a tagja, amely a cseh művészet tartalmi és formai megújhodását tűzte zászlajára. Antonín Mánes, akit sokan a „cseh tájképfestészet atyjá“- nak neveztek, 1784. november 3- án született Prágában. Pályája szoros kapcsolatban volt a prágai Képzőművészeti Akadémiával, melynek növendéke, majd később tanára lett. Elsó mestere Karéi Postl, az 1806-ban megnyílt tájképfestő osztály tanára volt, akinek halála után felajánlották a fiatal Ménesnek, hogy legalább ideiglenesen vegye át az osztály .vezetését. De az akadémiának véglegesen kinevezett tanára csak jóval később, 1836-ban lett. Mánes minden erejével, nem utolsósorban növekvő tekintélyével harcolt az iskola maradi hagyományai, az akkor már túlhaladott történelmi és egyházi festészet kizárólagossága ellen. Ebben a törekvésében sok támadás érte az akadémia akkori osztrák igazgatói részéről. De Mánes kitartott nézetei mellett, mert megértette az ifjúság reform vágyait, magáévá téve a mindjobban utat törő cseh nemzeti szellemet. Elsősorban tájképfestó volt. Míg Karéi Postl még nem volt képes feloldani az idealista tájképszemlélet és a realista tájfestés ellentmondásait, addig Antonín Mánes már megtalálta a klasszicista hagyományokból kivezető utat. A szín, a fény, a tér érzékeltetése, a természet valóságának szenvedélyes keresése jellemzi művészetét. Festeni már jóval korábban Részletesen elemzi az amatőr színjátszás megváltozott körülményeit és társadalmi szerepét, majd az ötvenes évek seregszemléit veszi számba. Szól az 1951-es trenčíni színházi szemléről, ahol a CSEMADOK lévai (Levice) szervezetének színjátszói adták elő a Mélyszántás című színmüvet. S olvashatunk a komáromi (Komárno) színjátszók immár legendás, 1953-as prágai sikeréről, ahol a Vitézek és hősöket vitték színre nagy sikerrel. Olvashatunk az ötvenes évek amatőr színjátszásának eredményeiről és gondjairól, a további részben pedig a szlovák színjátszás fejlődéséről, a különböző fesztiválok és a kategorizálás kialakulásáról, s végül a martini színházi szemle megszervezéséről és céljáról. Talán a közeliség teszi, de érzésem szerint a hetvenes évek értékelése túlságosan részletes, a sok adat között olykor elvész a lényeg: az előadás, művészi kísérletezések, irányzatok szakmai értékelése. Nem tartom szerencsésnek azt sem, hogy a szerzők - erről a bevezetőben ugyan szólnak - nem követik nyomon az irodalmi színpadok, a kis- színpadok kialakulását és fejlődését. Csak azokról a rendezőkről tesznek említést, akik művészi munkájukkal a hagyományos szlovák amatőr színjátszást valamiképpen befolyásolták. A vaskos kötet dicséretét érdemlő, bizonyos vonatkozásokban úttörő jellegű munka. Haszonnal forgathatják a szlovákiai magyar népművelők és színjátszók, színházi szakemberek is. Bízzunk benne, nincs messze az idő, amikor. a szlovákiai magyar amatőr színjátszásról is ilyen tudományos igényű könyvet vehetünk a kezünkbe. SZILVÁSSY JÓZSEF kezdett, mint mielőtt körülményei megengedték, hogy beiratkozzék a Képzőművészeti Akadémiára. Dolgozott például egy prágai kőedény- és majolika gyárban, otthon pedig a kor romantikus ízlésvilágának megfelelő idillikus tájképeket alkotott. Az akadémián azonban már önálló utakat keresett. Vidéki természetjáró útjain találta meg képeinek témáit. Nagy érdeklődéssel hatolt a természet rejtelmeibe, hogy törvényeit és szépségeit mindjobban megismerje. A mát és a múltat egyaránt tükröző cseh táj sajátosságának, érzelmi tartalmának szintetikus megfogalmazására törekedett. A közvetlen élményanyagot érzelmi adottságok, a művészi elképzelés törvényei irányították. Mint például az Erdőborította dombok, Bubeneč, Belveder, Hegyvidék folyóval, Klášterec, A kelsói apátság romjai, Kokoŕini táj című olajfestményein. A múlt század húszas és harmincas évei között születtek Antonín Mánes legérettebb alkotásai. Az említettek mellett például az Ókor váráról készített merész színű kompozíciók, melyekben nemzeti büszkeséggel, sajátos poézissel idézi fel a régmúltat. Az olajfestmények mellett mintegy hatvan akvarellt is készített cseh várakról és kastélyokról (Košťál, Karlštejn, Rábí stb.). Antonín Mánes 1843-ban halt meg Prágában. Mindhárom gyermekét festőnek nevelte. Amália, a legidősebb (1817-1883) tehetséges tájkép- és csendéletfestő-. nek indult, de később kénytelen volt rajztanításból megélni, Quido (1828-1880) zsánerképeivel tűnt ki és Josef (1820 - 1871), aki apja nyomdokában járva, az ő művét továbbfejlesztve és új, sokoldalú elemekkel gazdagítva vált a cseh nemzeti festészet egyik legkiemelkedőbb alakjává. DELMÁR GÁBOR Nagy vállalkozás Szergej Geraszimovnak, a szovjet filmművészet iskolateremtő nagy öregjének a filmje, a Lev Tolsztoj. Filmkrónika ez a kétrészes alkotás, az orosz író életének utolsó három évét eleveníti fel, azt az időszakot, amikor Tolsztoj számot vet életével, fiatalságának eszméivel, visz- szatekint munkásságára s kiteljesedik jellegzetes filozófiáia. ,,A gondolat, hogy filmet készítsek Tolsztojról, sokszor felmerült bennem - mondta Szergej Gera- szimov, a film Karlovy Vary-i fesztiválbemutatóját követő sajtóértekezleten. - De nem Tolsztoj művei alapján - ezt az irodalmi örökséget már széleskörűen kiaknázták -, hanem róla, magáról. Meggyőződésem ugyanis, hogy minden műben legérdekesebb a szerzője. Különösen, ha az alkotó olyan ember, mint Lev Tolsztoj - csodálatos jellemével, bonyolult életével, amely oly sok különböző, gyakran egymásnak is ellentmondó kitörést, mozzanatot foglal magába... Munkásságom során rendszeresen olvastam Tolsztoj műveit, tanulmányait, levelezését s mindebből kibontakozott előttem gigantikus alakja, melyet még ma is csodál a világ. Megfejteni a titkát nekem sem sikerült, hiszen egyénisége rendkívül ellentmondásos... Tolsztoj hitt abban, hogy az életnek harmonikusnak és boldognak kell lennie, és az is lesz, de csak akkor, ha az ember felszámolja magában az önzést és a más emberek iránti közömbösséget. Úgy érzem, ez fontos téma napjainkban is." E programnak megfelelően filozófiai töltésű filmkrónikát készített Geraszimov; figyelmét Tolsztoj életének utolsó három esztendejére összpontosítva, arra a három évre, melyben sok minden tetten érhető a nagy író belső világából, a vágyak és tények összeütközéséből, a tolsztoji gondolat ellentmondásosságából. Az első rész, az Álmatlanság, a lelkiismeret nagy drámája. Tolsztoj naplójában ez a szakasz 1907. október dóéval kezdődik Jasznaja Poljanában,-ahol családja körében élt. Álmatlan éjszakáin gondolatban vissza-visszatér gyermekkorához, ifjúságához, élete döntő mozzanataihoz. Érezte, túl öregmár s olyan tettre van szüksége, amellyel meglepi a világot s felébreszti a vele és gondolataival kapcsolatos illúziókból. Egyre gyarkabban hasonlítja össze a valós életet vallott eszméivel; e kockákon a 19. század világa a század elő mind forrongóbb Oroszországának mindennapi valóságával ütközik össze. Erről a felismerésről és vívódásairól szól az elsó rész. A második rész, az Eltávozás az utolsó két hét története; a tett - Tolsztoj szökésre szánja el magát - megszületésének módjával, indokaival foglalkozik, felidézi azokat a napokat, amikor feleségét valósággal meggyűlölve, végleg elhagyja családját, Jasznaja Poljanát, majd Asztapovo vasútállomásán elhunyt, 1910. november 9-én. Az Eltávozás úgy vetíti elénk az író személyes tragédiáját, mint a kor, mint Oroszország tragédiájának a részét. Geraszimov olyan közelségben mutatja föl Tolsztojban az emberit, hogy szinte érezzük a filmművészet láttató, ábrázoló erejét. Látjuk a filmben a gondolkodó embert, a körülrajongás- ban is egyszerű polgárt, s feltárulnak azok az okok, amelyek két közeli ember, Tolsztoj és felesége, Szofija Andrejevna elidegenedéséhez vezettek. A film utolsó képsora: végeláthatatlan tömeg hömpölyög az író koporsója után. Igazi vitafilm a Lev Tolsztoj, olyan alkotás, mely - a rendező szavai szerint is - komoly odafigyelést követel meg a nézőtől és gondolkodásra készteti őt. S ha a mü lassú ritmusa, drámaiatlansága, a részletek sokasága miatt fenntartásaink lehetnek is, egy biztos: a filmben érzékletesen rajzolódik ki a sajátos orosz légkör, a tolsztoji gondolat ellentmondásossága. S vitathatatlan a vállalkozás nagysága is, és ez elsősorban Szergej Ge- raszimovra vonatkozik, aki szokatlanul sokat vállalt magára a filmben; a rendezésen kívül ő írta a film forgatókönyvét is, s ó személyesíti meg Lev Tolsztojt is. Mellette még két remek színész alakításának lehetünk a tanúi: Tamara Makarováénak, Szofija Andrejevna szerepében és Boŕivoj Navrátil cseh színész szerepformálásának, aki Tolsztoj háziorvosát jeleníti meg művészi erővel. Szergej Geraszimov életének talán legfontosabb munkája a kolibai filmesek segítségével készült. A művet az idei Karlovy Vary-i filmfesztivál nagydíjával tüntették ki. -ymA cseh tájképfestészet úttörője Kétszáz éve született Antonín Mánes Lev Tolsztoj (balra) és háziorvosa (jobbra) - Szergej Geraszimov és Boŕivoj Navrátil Tolsztoj felesége, Szofija Andrejevna - Tamara Makarova alakításában ÚJ SZÚ 4 1984. XI. 6.
