Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-01 / 232. szám, hétfő

Fejlesszük ideológiai munkánkat a fasizmus ellen, a békéért és a szocializmusért folytatott Karc hagyatékának szellemében-ÚJ SZÚ

3

1984. X. 1.Jan Fojtík elvtárs felszólalása a hazánk felszabadulása 40. évfordulójával foglalkozó országos szemináriumon

A hazánk felszabadulásának 40. évfordulójával foglalkozó országos szemináriumon, amelyet a múlt héten tartottak meg, felszólalt Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára. Az alábbiakban kissé rövidítve közöljük felszólalását.

R

övidesen négy évtized választ el bennünket a második világháború befejezésétől, a Szovjetuniónak és a fasisztaellenes koalícióbeli szövetségeseinek a hitleri Németország és a militarista Japán fölött aratott korszakalkotó győzelmétől.

Az emberiség legborzalmasabb háborújának következményei messzehatóak voltak. Lényegesen megváltoztatták a világ politikai térképét, a szocializmus és a demokrácia erőinek javára.

Ideológiai frontunk - az elmélet és a propaganda - elsődleges és legfontosabb kötelességei közé tartozik, hogy magyarázzuk a háború okait és jellegét, rámutassunk, milyen következményekkel járt, milyen változásokat idézett elő egész világrészek nemzeteinek életében.

A háború és közvetlen következményei meghatározták nemzedékeink élettapasztalatait. Sohasem feledkezhetünk meg a háború tanulságairól. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy történetének és az általa előidézett változásoknak megértése nélkül aligha érthetnénk meg azt, mi történik a mai világban, aligha helyezkedhetnénk helyes álláspontra korunk problémáit illetően és nem tudnánk megtalálni a megoldásokat a fasizmus ellen, a dolgozók szabad és boldog életéért folytatott harc hagyatékának szellemében.

| it bizonyított a második világháború és mire kéll ideológiai munkánk figyelmét fordítani a háború befejezésének évfordulójára emlékezve?

Kétségtelenül mindenekelőtt azt kell megemlítenünk: a háború bebizonyította, hogy az imperializmus, mint a kapitalizmus utolsó szakasza, a reakció és agresszivitás felé irányul, és ezzel veszélyeztetheti az emberi civilizációt. Ugyanakkor közvetlenül bizonyította, hogy az emberiség reményteljes távlata a szocializmus, amely szervesen összekapcsolódik a valódi demokráciával, az államok közti kapcsolatok békés rendezésére kifejtejt törekvéssel.

A szocializmus évszázadunk forradalmi folyamatának törvényszerű eredménye. A kapitalizmusból a szocializmusba való forradalmi átmenetet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom indította el, amely megmásíthatatlan. Azt a meggyőződésünket, hogy ez a fejlődés megmásíthatatlan, nem a Történelembe vetett misztikus, fatális hitünk határozza meg, hanem az, hogy milliós tömegek, egész nemzetek öntudatos társadalmi aktivitást fejtenek ki, igazságos életet követelve, kizsákmányolás és elnyomás nélkül, egységre lépnek az ilyen élet alapfeltételeinek megteremtéséért folytatott harcban. Számukra egyre nyilvánvalóbb a leninizmus, az igazi humanizmus ideológiájának igaz volta, amely bebizonyította élet- képességét és egyértelmű fölényét a imperializmus legreakció- sabb megnyilvánulásával, a hitleri fasizmus ideológiájával szemben.

Azok, akik kirobbantották a második világháborút, úgy vélekedtek, hogy sikerül egyszer s mindenkorra leszámolniuk a Szovjetunióban a szocializmussal és az egész forradalmi munkásmozgalommal. A lenini kommunista párt által vezetett szovjet nép azonban megvédte társadalmi rendszerét. A szocializmus nemcsak hogy nem szenvedett vereséget, hanem lényegesen megszilárdította pozícióját. Világrendszer lett, amely magára vállalta azt a történelmi kezdeményezést, amelyet az imperializmus elvesztett. A szocializmus - mindenekelőtt a Szovjetunió hatalmának és tekintélyének megszilárdulása következtében - világszerte a haladás és béke erőinek támasza.

Megdőlt az imperializmus gyarmati rendszere, helyén több tucat önálló állam született. A kommunista mozgalom, amelynek fejlődése kifejezi a nemzetközi munkásosztály és az állami monopolkapitalizmus közti harc kiéleződését, a leküzdendő nehézségek ellenére a mai világ legbefolyásosabb politikai ereje lett.

Az imperialisták azonban sohasem törődtek bele pozícióik elvesztésébe. Szeretnének visszavágni azokért a forradalmi és haladó változásokért, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta végbemetek.

Napjainkban tanúi vagyunk egy rendkívül veszélyes kísérletnek, hogy újabb ellentámadásba lendüljenek. Ennek a kísérletnek többek között az is a célja, hogy felszámolják a második világháború pozitív eredményeit. Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke a világreakció nevében

— úgy, mint valamikor Adolf Hitler- „keresztes hadjáratot“ hirdetett a Szovjetunió, a létező szocializmus és kommunizmus ellen. Sajnos, nemcsak szavakról volt szó. Reagannak az Egyesült Államok NATO-beli szövetségeseihez és a militarizálódó Japánhoz intézett felhívását részleteiben lebontották a demokráciának az állítólagos szovjet és kommunista veszéllyel szembeni ún. védelmének programjában. A valóságban az expanzió programjáról van szó, amelynek nemcsak a szocializmus (,,a közép-európai és keleti nemzetek felszabadítása“) és a kommunista mozgalom felszámolása a célja, hanem az újgyarmatosítás, az amerikai imperializmus egyeduralkodásának megteremtése is.

• Ebből következik a tervezett és részben már megvalósított ellen- támadás jellege. Az erőpolitika és az a törekvés határozza meg, hogy az Egyesült Államok katonai fölényt szerezzen a Szovjetunió, a NATO pedig a Varsói Szerződés fölött.

A legborzalmasabb fegyvereket felhasználó háború előkészítésében Washington szemmel láthatóan különleges szerepet tulajdonít Európának. A Fehér Ház és a Pentagon vezérkara őrült terveiben nyilván Európa feláldozásával számol. Azt hiszik, hogy a háború elkerülheti az Egyesült Államok területét. Ezen a téren rendkívül veszélyes lépést tettek azáltal, hogy Nyugat-Európa országaiban megkezdték a nukleáris rakéták, a hírhedt Pershingek és a manőverező robotrepülögépek telepítését. A rakéták hadrendbe állítását megelőzte a reakciós konzervatív erők megerősödése a Német Szövetségi Köztársaságban és Nagy- Britanniában. A két ország kormánya egyedülállóan üldözte a háborúellenes békeerőket. Ezt a veszélyes, feszült nemzetközi helyzetet az jellemzi, hogy az imperializmus reakciós erőinek előretörésével párhuzamosan aktivizálódnak a revansisták, a szélsőjobboldali, újfasiszta csoportok.

A demokrácia ún. védelmének akcióprogramja ténylegesen maga a demokrácia elleh irányul. Ezt tanúsítják az imperialista ellentámadás további vonásai is.

Az imperialisták, azonkívül, hogy kimondott előkészületeket tesznek az egész nemzetek tömeges pusztítására alkalmas fegyvereket bevető háborúra, olyan diplomáciai tevékenységet fejtenek ki, amely a szuverén államok belügyeibe való nyílt beavatkozást, a szuverenitás megsértését, a megfélemlítést, a zsarolást, sőt a terrorizmust is az állampolitika alapelvévé tette. Az eddiginél nagyobb mértékben használják ki saját céljaikra a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, egyes államok ellen tulajdonképpen gazdasági háborút folytatnak. Az ideológiai harcot

korlátlan lélektani háborúval váltották fel, amelynek fő célja a szovjetellenes hisztéria szítása. Hogy mire képesek az amerikai imperialisták a lélektani háborúban, milyen aljas módszereket alkalmaznak, azt az ún. dél-kóreai repülőgéppel kapcsolatos egyedülálló provokáció is megmutatta.

Jellemző, hogy a lélektani háború egyes akcióiba bekapcsolódnak az Egyesült Államok és sokszor más tőkés országok felelősségteljes vezetői is. Már ez a tény is arra késztet bennünket, hogy felülbíráljuk ideológiai munkánk módszereit és megerősíti, hogy ki kell alakítanunk az ellenpropaganda átgondolt és hatásos rendszerét, figyelembe véve az új tényeket.

S

okan ma joggal teszik fel a kérdést: a mai imperiliz- mus reakciós erői azokra a babérokra pályáznak, amelyeket Hitler nem tudott elérni, törekvésük vajon úgy jellemezhető-e, mint azoknak az erőknek az agresszív politikája, amelyek a második világháborúba sodorták a világot?

Nagyon sok bizonyítékunk van arra, hogy az amerikai imperializmus legreakciósabb képviselőinek magatartását összevethessük a hitleristák tetteivel. Ezek a bizonyítékok nemcsak az utóbbi évekből származnak és nem véletlenszerűek. Az Egyesült Államok a háború után valóban ,,a világreakció csendőre“ lett. Miközben védte a háborús bűnösöket, a koncentrációs táborok gyilkosait és kínzójait, durván elnyomta a forradalmi és felszabadító mozgalmakat, amelyek a fasizmussal szembeni ellenállásban születtek meg. Sok mozgalmat vérbe fojtottak. A legreakciósabb katonai és csendőrrendszerek támogatása, az ellenforradalom kivitele, a bábkormányok hatalomra juttatása, a vietnami nép elleni kegyetlen, pusztító háború, a palesztinok kipusztításával (amely semmiben sem különbözik a zsidóknak a hitleri táborokban való pusztításától) összekapcsolódó izraeli agresz- szió, a fajüldözés támogatása - mindez magán viseli a Made in USA védjegyet, mindez a leghatalmasabb imperialista ország expanziós külpolitikájának következménye. Amennyiben a külpolitika a belpolitika tükre, bizonyára összefüggés van Patrice Lumumba és Martin Luther King meggyilkolása között. Azok a krokodilkönnyek, amelyeket ma rájuk emlékezve hullatnak, aligha kendőzhetik ezt el.

Feltűnő, hogy a burzsoá történetírás és propaganda véletlenekre és megismételhetetlen körülmények összhatására hivatkozva próbál válaszolni az egyik legsúlyosabb kérdésre - ki okozta a háborút és ki segített azoknak, akik a háborút előidézték. így előtérbe helyezik Adolf Hitler betegségét, a porosz hagyománnyal terhelt, legyőzött nemzet sértettségét, amelynek állítólag sérelmet okozott a verseillesi békeszerződés. Nyilvánvalóan kísérletet tesznek annak a felelősségnek a leplezésére, amely az imperializmusra hárul a borzalmas vérontásért.

Nekünk, akik nagy árat fizettünk

a reakciós nyugati kormányok és a hitleri Németország közti üzletelésért, akik kezdettől a fenyegetések és támadások egyik célpontja, végül pedig az egyik első áldozat voltunk, különösen kötelességünk rámutatni a második világháború valódi előidézőire, segítőikre és arra a táptalajra, amelyből a fasizmus született. Éberen figyelnünk kell, hogy ebből a talajból, ha új formában is, de nem születhet-e újból fasizmus, fel kell figyelnünk arra, kinek lenne a legnagyobb érdeke a fasizmus felélesztése. A fasizmus az imperializmus következménye volt és következménye ma is, a kapitalizmus általános válságának, kiéleződésének és elmélyülésének következménye. Az imperializmus támadó ökle, amely egyesíti mindazt, ami reakciósat és maradit az imperializmus magával hoz és amit mozgósítania kell annak érdekében, hogy megakadályozza a dolgozó tömegek és nemzetek felszabadítását, megakadályozza saját pusztulását. így tehát nemcsak a múltról van szó. Az imperializmus sajátossága, hogy módszereit a brutális erőszakra alapozza. Ezen mit sem változtat a demokrácia és szabadság, az emberi jogok stb. fogalmát hangoztató demagógia. Ideológiája alapjában véve antihumánus, megveti az emberi életet, az erőszak, a kegyetlenség, a háborúskodás és felsőbbrendűség kultuszát terjeszti.

Az a fasiszta blokk, amely kirobbantotta a második világháborút, szemléltetően bizonyította, mire képes az imperializmus, ha meg akarja másítani a történelem menetét és katonai konfrontációval próbálja megoldani a szocializmus és a kapitalizmus, a haladás és a reakció erői közti ellentétet.

S

ohasem szabad elfelejteni a fasizmusnak a második világháború során elkövetett gaztetteit. A háború az emberiség négy ötödét érintette. Míg az első világháborúban az emberáldozatok 5 százalékát, a második világháborúban már a felét a polgári lakosság képezte. A legszavahihetőbb felmérések szerint az áldozatok száma elérte az 50 milliót. Ebből Európában 40 millió ember pusztult el, 20 millió a Szovjetunióra esik! Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia összesen 670 000 embert vesztett. A Szovjetunió vesztesége azért volt olyan nagy, mert az agresszor csapása elsősorban ellene irányult. Azt se felejtsük el, hogy a fasiszták különösen bestiálisán alkalmazták a tömegpusztítás politikáját a szovjet nép ellen. És nemcsak a Szovjetunió területén. Elképzelhetetlen kegyetlenséggel bántak a szovjet foglyokkal. A hitleristák 18 millió embert hurcoltak koncentrációs táborokba, amelyekben több mint 11 millió embert pusztítottak el; a legtöbb áldozat szovjet ember volt.

A megszállt államok óriási anyagi kárt is szenvedtek. Különösen a Szovjetunió, ahol a fasiszták a felperzselt föld taktikáját alkalmazták. Könyörtelenül pusztították, rabolták a nemzedékek által megteremtett értékeket.

Az a tény, hogy az általános veszteségek nagy része a Szovjetunióra esett, a nyugati reakciós erők politikájának következménye is volt. Ez a politika azon alapult, hogy a fasiszta blokk agresszivitását tudatosan a Szovjetunió ellen irányították. Ezek az erők, amelyek reményeiket a fasiszta Németországba fektették, visszautasították a Szovjetunió javaslatait a háborús veszély elleni közös fellépésre, a kollektív biztonsági rendszer kialakítására, sőt, miután a hitlerista hordák megtámadták a Szovjetuniót, elnézték, hogy a lehető legjobban legyengüljön.

Az antiszovjetizmus és az an- tikommunizmus már megpróbálkozott a fasizmussal folytatott cinikus játékkal és Csehszlovákia ezért nagy árat fizetett. Nyugati szövetségeseink végül elárultak bennünket és ezért a mai napig nem tesznek maguknak szemrehányást. Hogy a nyugati szövetségesek milyen mesz- sze mentek ebben a méltatlan játékban, azt szemlélteti az a tény is, hogy Eduard Benešt is Berlin iránti elfogultsággal, megbízhatatlansággal váldolták, mivel szerintük túlságosan engedett a közvélemény nyomásának és a Szovjetunióval való szövetségre próbált támaszkodni. Berlinben „bolsevik zsidónak“ és „Moszkva ügynökének“ nevezték - Washingtonban ma is szokás mindazok ilyen jellegű megbélyegzése, akik bármilyen kezdeményező lépést próbálnak tenni a Szovjetunió felé, a fe- szültség-enyhítésre kifejtett törekvésben.

Nyugatnak a fasizmussal folytatott gyalázatos játéka okozta náci megszállásunkat és azt, hogy ez a megszállás oly határtalanul sokéig, hat évig tartott - s ebbe még nem számoljuk bele az-1938 szeptembere s 1939 márciusa közti időszakot, amelyet a nélkülözések, a megaláztatások, a bizonytalanság jellemzett. Szerencsére a Szovjetuniót nem sikerült kimeríteni és térdre kényszeríteni. Hős hadserege kitűzte a vörös zászlót Berlin felett és felszabadította Csehszlovákiát, megmentette a pusztulás elől a felkelő Prágát. Megmentette nemzeteinket a borzalmas sorstól, amelyet a fasiszták készítettek elő. A részleteiben kidolgozott tervükben gyakorlatilag hazánk felszámolásával számoltak. Népünk egy részét a fasizmus győzelme után germa- nizálták, egy részét elpusztították, a maradékot pedig kitelepítették volna „a német területről“, amely a hitleristák elképzelése szerint nemcsak az ún. nagy Németországot, hanem az Uraiig terjedő egész területet is magába foglalta.

Sorsunk nem lett volna kivételes. Vállalnunk kellett volna az összes „alacsonyabb rendű“ és „életképtelen“ nemzet és faj sorsát. A megszállás alatt meggyilkolt 360 000 ember csak a tragédia kezdetét jelentette volna. Meggyilkolták a párttagság egy harmadát, köztük nemzeteink legjobb, legbecsületesebb fiait és lányait.

A Német Szövetségi Köztársaságban ma arra merészkednek, hogy hivatalos áldással több kötetes „dokumentumokat“ adnak ki a németek ellen elkövetett sérelmekről, amelyeket a háború végén, vagy a háború után állítólag azáltal követtek el, hogy kitelepítették azokat a német nemzetiségű lakosokat, akik a fasizmus szolgálatában álltak, aktívan megvalósították politikáját. Az ilyen szemtelenségre csak azok vetemedhetnek, akiket csontjuk velejéig áthat a nagy német birodalom ideológiája, semmiből sem vonták le a tanulságot és nyilván nem is akarják levonni.

Nem voltak kevesen, akik a fasizmus szolgálatában álltak. A német nemzet nagy szerencsétlensége, hogy a hitleristáknak a pán- germanizmussal, az „új rendszer“ víziójával óriási tömegeket sikerült fanatizálniuk. ,,Az új rendszert“ a városok és egész államok romjaira, a holttestekre építették volna, önmagukat „magasabb rendűnek“ nevezték, a „mindenható“ akaratából, az „ezeréves birodalom“ alapján. Az ilyen bűnös politika és ideológia leghívebb és leglelkesebb támogatói közé tartoztak vitathatatlanul a szudétané- metek, akik országunkat, amelybe hajdani uralkodói hívták meg őket, nem tekintették népünk hazájának, hanem „ősi német területnek“. Henlein, a fasiszta Berlin engedelmes bábja a pángerma- nizmussal összecsengő téves elképzelésekre alapozta irredenta és destruktív politikáját. Tömegpártot alapított, amelyhez a területünkön élő német nemzetiségűek többsége csatlakozott. Ennek a pártnak nagy része volt a köztársaság szétesésében és megszállásában és ezáltal a háború elö(Folytatás a 4. oldalon)