Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-12 / 216. szám, szerda

ÚJ szú 7 % 1984. IX, 12. Az öttusa Barátság Verseny után Kétérmes „díszlépés“ - az élvonalba Fábián Masala nyomában • Kiegyensúlyozott magyar csapat • Három csehszlovák az első tízben Varsó volt a színhelye az öttusa Barátság Versenynek, amelyről túlzás nélkül állítható, hogy az év viadala volt a sportágban. Ez az állítás mindenképpen vonatkoztatható a színvonalra, hiszen a világ tíz legjobb öttusázója közül csak az olasz Masala és a házigazdák olimpiai és világbajnoka, Peciak hiányzott. így is hat világbajnok, hat további VB-érmes, az olimpiai bajnok Sztarosztyin, a vele csapatolimpiai-bajnoki címet szerzett Lipejev, valamint további két olimpiai érmes - Bártú és Szombathelyi - volt ott a mezőnyben. Ennyi előzmény után aligha lenne túlzás azt állítani, hogy a cseh­szlovák öttusasport legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a len­gyel fővárosban: a csapatversenyben ezüstérmet nyertek Bártúék, az egyéniben pedig Kadlec bronzérmes lett. emelkedett a mezőnyből a magyar csapat. Igaz, olyan áron, hogy a lovaglásban több mint 600 pont hátrányba került a szovjet együt­tes a magyar csapattal szemben, és a különbség a végelszámolás­nál 570 pont volt. Persze, azt le­hetne mondani, hogy bizonyára másképp alakul, ha Sztarosztyi- nék jobban lovagolnak. Csakhogy a ,,ha‘‘-val kezdődő mondatoknak a sportban vajmi kevés a létjogo­sultságuk. Egyébként a lovaglás­ban ezúttal a hagyományokkal el­lentétben a csehszlovák csapat is remekelt. Mindössze 120 ponttal végzett a magyarok mögött, igaz, a különbség a végére 453 pontra nőtt. így lett ezüstérmes Csehszlo­ezúttal a kiegyensúlyozottság volt a jellemző. Az első tízben hárman is ott voltak (Kadlec 3.), Bártú (6,), Blažek (7.), Ugyanez csak a magyar csapatnak (Fábián 1., Mizsér 4., Szombathelyi 10.), va­lamint a szovjet együttesnek (Sztarosztyin 2., Lipejev 5., Szi- dorov 9.) sikerült. Az öttusa a ko­rábbi szabályai alapján a helyezé­si számokat tekintve a magyarok végeztek a legjobban (15), míg a csehszlovák és szovjet együttes hajszálra azonosan (16-16) vég­zett volna, vagyis: nem áll rosszul a sportág szénája. Egyéniben a 20 éves Fábián- sokak szerint az új Blaczó- nyert, akiről már két évvel ezelőtt Kosárlabda EB-selejtezők Csehszlovákia - Románia 81:75 (49:39) (ČSTK) - A svédországi Linköpingben folyik a férfi kosárlabdázók Európa-bajnoki selejtezője. A legutóbbi mérkőzések számos meglepetéssel szolgáltak, előbb Norvégia győzte le 76:68 arányban Belgiumot, majd Törökország a toronyesélyes svédeket 80:77 arányban. Ezek az eredmények nem örvendeztették meg a csehszlovák válogatottat, ugyanis a románokkal szembeni esetleges vereség azt jelentette volna, hogy lekerülnek az EB C- csoportjába. A csehszlovák válogatott ezért nem bízott semmit a véletlenre, A Skála, Kropilák, Rajniak, Böhm, Havlík összetételű ötös fegyelmezetten ját­szott a védelemben, a támadásokat türelmesen dolgozta ki, sikeresen fe­jezte be. Döntő fordulatot a mozgé­kony, agresszív zónavédekezés ho­zott, a csehszlovák játékosok nem en­gedték kosárra dobni az ellenfelet, s már a félidő befejeztéig fölényre tettek szert. A második játékrészben ismét jó teljesítményt nyújtott az együt­tes. Legeredményesebb dobók: Kropi­lák 28, Rajniak 18, Böhm 16, ill. Ermurache 22, Vinerlanu 18, Opsita- ru 17. A nők csütörtökön Kassán (Košice) kezdik meg a selejtező tornát. A cseh­szlovák lányok ellenfele - mint már arról hírt adtunk - Jugoszlávia és Ausztria lesz. A torna két első helye­zettje jut tovább az 1985-ös olaszor­szági EB-re. A tíztagú végleges keret a következő játékosokból kerül ki: Chlebowczyková, Valová, Zástéro­Kézilabda Duna Kupa (ČSTK) - A csehszlovák csapatok számára a hét végén befejeződik a II. Duna Kupa. A nők és a férfiak ellenfelei egyaránt osztrák együttesek lesznek. A Duna Kupa műsora - nők, szombat: Štart - Admira Wien (16.00), Inter - Hypobank (17.30). Vasárnap: Štart - Hypobank (10.30), Inter - Admira (12.00). Férfiak - szombat: Krems - Tatran Prešov, WAT Wien - Kopŕivnice, va­sárnap: WAT - Prešov, Krems - Kop­ŕivnice. A Duna Kupa állása - nők: Štart 12 (8 mérkőzésből), Bp. Építők 6 (5), Hypobank 4 (2), Tatabánya 4 (5), Inter 4 (8), Admira 0 (2) pont. Férfiak: Rába ETO 10 (5), Prešov 8 (8), Ferencváros 6 (5), Kopŕivnice 5 (8), WAT 1 (2), Krems 0 (2) pont. vá, Adamcová, Brziaková, Lednická, Mücková, Kornajová, Kalužáková, Hájková, Zítová, Rúžková, Kozma- nová-Součková. A torna műsora, csü­törtök: Csehszlovákia - Ausztria (17 00), péntek: Jugoszlávia - Auszt­ria (17.00), szombat: Csehszlovákia - Jugoszlávia (17.00). SPORTHÍRADÓ • A Kijevi Jégrevü október 2-7- én Bratislavában vendégszerepei a ru- žinovi stadionban. A hat előadásra már szeptember 12-tól kaphatók jegyek, mégpedig a Slovakoturist irodájában (Uršulinská 6) 9 - 16.00 óráig, hétfőn 9 30 - 17.30 óráig. • A belga Brabant nyerte a Tour de ľ Avenir 6., 143 km-es útszakaszát. Mögötte a spanyol Gaston és a belga van Lancker végzett. A csehszlovák versenyzők helyezése: Škoda 6., Jurčo 7. Az összesítésben Hernandez (spa­nyol) vezet Gaston és a szovjet Jaros- csenko előtt. A csehszlovákok közül Skoda a 7. helyen áll. • A Slovan Bratislava jégkorong­csapata NSZK-beli portyája során 4:4- es döntetlent játszott az SC Duisburg együttesével, 1:4-re kikapott az Iser- lohntól, majd 5:4 arányban legyőzte a Köln csapatát. Az első találkozón Svájcban pedig 5:3-ra győzött a ZSC Zürich ellen. • Csehszlovákia - NDK 2:1 (0:1) - a 17 éves labdarúgók Nyitrán (Nítra) játszott mérkőzésén. Döntetlen (ČSTK) - Volgográdban megkezdő­dött a női sakkvilágbajnoki címért folyó találkozó a címvédő Csiburdanidze és kihívója Levityina (mindkettő szovjet) között. Az első játszma a 26. lépésben döntetlenül végződött. Négy csoportban öt mérkőzés Szerda ismét a nemzetközi labdarú­gás napja. Ma Európában az 1986. évi világbajnokság selejtező mérkőzései szerepelnek a változatos műsoron. A csehszlovák szempontból legér­dekesebb találkozó színhelye Stock­holm, ahol Svédország és Portugália együttese viaskodik egymással A leg­utóbbi hírek szerint a házigazda a le­hető legerősebb felállításban veszi fel a küzdelmet, mig vendége kénytelen lesz néhány sérült kiválóságát nélkü­lözni A vendéglátó győzelmén kívül minden más eredmény meglepetésnek számítana. (II csoport) Észak-írország - Románia, a III csoport találkozója. A román együttes az EB-n, de a nemrég sorra került, az NDK ellen idegenben lebonyolított mérkőzésen sem nyújtott meggyőző teljesítményt. Ha^iaci«..jo..v...i ..w.ioi* játékerőt képvisel az észak-ir csapat. Két mérkőzéssel jelentkezik a VI. csoport, az Írország - Szovjetunió és a Norvégia - Svájc találkozóval. A brit labdarúgás egyik legkeményebb kép­viselője fogadja azt a szovjet váloga­tottat, amely Moszkvában látványos ta­lálkozón mért 3:0 arányú vereséget a leendő VB-házigazdára, Mexikó együttesére. Az eredmény döntetlen­hez közeli lehet. Nemrég még inkább svájci eredményességet tételeztek vol­na föl a szurkolók egy Norvégia - Svájc találkozón. Most szinte kivétel nélkül a magára találni nem tudó svájci le­génység vereségét tippelik. Izland - Wales a VII. selejtező cso­port mai találkozója. Akárcsak a pálya talaja, a mérkőzés is keménynek ígér­kezik, s a pontosztozkodás nem is jelentene meglepetést. (za) úgy nyilatkoztak a sportág szak­emberei, hogy ő húzza ki a ma­gyar öttusasportot a kátyúból... Nos, Fábián 5670 pontot gyűj­tött, ennél többet világversenyen ez idáig csak Masalának sikerült - két évvel ezelőtt a római VB-n 5680 pont - s hiába ért el Szta­rosztyin 144 ponttal többet, mint tavaly amikor világbajnoki címet szerzett, az összesítésben Fábián 20 ponttal jobb volt. Mennyi is ez a 20 pont? Nem egészen egy vívógyőzelem, a lovaglásban egy akadályverés, a lövészetben egy kör, az úszásban 2,5 mp és 7 mp a futásban... Kadlec mellett Bártú volt az, aki kiemelkedően szerepelt a csehszlovák csapatban. Az utóbbi minden számban 1000 pont fölötti teljesítményt ért el és ez csak Fábiánnak és Sztarósztyinnak sikerült. Az élen végzettek mögött a további helyeken sem volt túl nagy a különbség, mintegy bizo­nyításaként annak, hogy ebben a sportágban is egyre inkább ki­egyenlítődik a nemzetközi élvonal. Fölmerül a kérdés, hogy tulajdon­képpen akkor ki győzhet manap­ság egy-egy öttusaviadalon akár az egyéniben, akár a csapatver­senyben? A válasz aligha lehet más, mint az, hogy csakis az szá­míthat sikerre, aki a kevesebb hi­bát véti. Ezúttal ez a magyar csa­pat volt, és ez eredményezte a fö­lényes csapatsikert. A Fábián ál­tal vezérelt négyes aranyérme jogosságát nem lehet vitatni. Mögötte az ezüstérem azonban egyértelműen azt jelenti, hogy a csehszlovák öttusasport a vi­lág élvonalába került a varsói szerepléssel. A vázolt körülmé­nyeket tekintve ezt az utat ezúttal látványosan, mondhatni „díszlé­pésben“ tette meg. A közeljövő feladata, hogy a lengyel főváros­ban kivívott helyet megtartsa. MÉSZÁROS JÁNOS Pillanatfelvétel a Petržalka - Trnava I. ligás labdarúgó-mérkőzésről. Baloldalt a trnavai kapus Öaladík, középen Šimončič, mellette Tóth látható (Vojtišek-felv.) JÉGKORONG KANADA KUPA Győzelem nélkül az ötödik helyen (ČSTK) - Befejeződtek a jégkorong Kanada Kupa körmérkőzései, s a csehszlovák együttes utolsó találkozóján sem tudott győzni. Az már előbb eldőlt, hogy nem tud az első négy hely valamelyikén végezni, tehát ezúttal nem folytathatja a küzdelmet a serleg birtokba vételéért. Egyéb­ként mára virradóra Edmontonban az USA - Svédország mérkőzést bonyolították le az elődöntő egyik ágánJ a másikon holnapra virradóra Calgaryban Szovjetunió - Kanada találkozó lesz. CSEHSZLOVÁKIA - SVÉD- eredmény is mutatja, bár Svozil ORSZÁG 2:4 (2:0, 0:2, 0:2). Gólü­tők: Liba és Kameš, illetve Haa- kansson, Steen, Gradin és Pat­rik Sundtsrőm. A csehszlovák együttes a kö­vetkező felállításban szerepelt: Šindel - Kadlec, Musil, Uvira, Hoŕava, Stavjaňa - Lukáč, Svo­zil, Liba - Hrdina, Pašek, Korbe- la - Lála, Rúžička, Caldr - Ro­sol, Kameš, Klíma. Az első harmadban annak kö­szönhette a csehszlovák együttes 2.0-ás előnyét, hogy a svéd ellen­fél szinte mit sem törődött a véde­kezéssel. A középső játékrészben már rá­kapcsolt a svéd együttes, s mivel a csehszlovák válogatott már nem nyújtott csapatteljesítményt, az egyenlítés nem váratott sokáig magára. A befejező harmadban annyival jobb volt az ellenfél, mint azt az kapufát lőtt, Liba és Lukáč pedig nem kis gólhelyzetet hagyott ki­használatlanul. A vereségre nincs magyarázat. A csehszlovák együttes ma este érkezik vissza a kanadai túráról. A további két mérkőzés ered­ménye: Szovjetunió - Kanada 6:3 (2:2, 2:0, 2:1). USA - NSZK 6:4 (2:2, 2:0, 2:2). A táblázat állása a körmérkőzések befejezése után: 1. Szovjetunió 5 5 0 0 22:7 10 2. USA 5 3 1 1 21:13 7 3. Svédország 5 3 0 2 15:16 6 4. Kanada 5 2 12 23:18 5 5. Csehszlovákia 5 0 14 10:21 1 6 NSZK 5 0 1 4 13:29 1 Sportfogadás Idényzáró - kitűnő mezőnnyel (ČSTK) - Pénteken kezdődik Tokió­ban a nyolc nemzet kupájáért rende­zett nemzetközi atlétikai verseny, amelynek védnöke a Nemzetközi Atlé­tikai Szövetség. A résztvevő csapatok: NDK, Szovjetunió, USA, Nagy Britan- nia, Olaszország, Magyarország, Ja­pán és Ázsia válogatottja. A tokiói rendezvény az atlétikai idény utolsó nagyszabású nemzetközi versenye. Minden ország egy-egy ver­senyzőt indíthat valamennyi verseny­számban. A műsoron 18 férfi és 10 női szám szerepel. A tavalyi győztes NDK együttese erős összeállításban utazott a japan fővárosba, tagjai között van a gerelyhajitó Hohn és Felke, a hét- próbázó Pátz, a távolugró Daute és Dombrowski, a vágtázó Koch és Göhr, a hosszútávfutó Kunze és Schildhauer. A szovjet együttes a Ba­rátság Versenyek nyolc győztesét kül­di. Az USA csapatában ott lesz a négy­szeres olimpiai bajnok Carl Lewis, a 400 m-es gátfutás világcsúcstartója, Moses. A Sazka 37. játékhetének nyeremény elosztása: 1. dij: 8 nyertes á 29 335 korona, II. dij: 328 nyertes á 1140 korona, lll.díj: 5111 nyertes á 110 korona. A Športka 37. játékhete I. húzásá­nak nyereményei: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 100 nyertes á 14 030 korona, IV. dij: 5411 nyertes á 410 korona, V. díj: 106 471 nyertes á 35 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 81 nyertes á 17 545 korona, IV. díj: 4517 nyertes á 485 korona, V. díj: 84 620 nyertes á 45 korona. (ČSTK) AZ I. LABDARÚGÓ-LIGA 3. FORDULÓJA UTÁN Sötét felhők a Slovan fölött Három mérkőzés, tizenegy ka­pott (a legtöbb a mezőnyben) és három adott gól, egy pont, utolsó előtti hely. Ez a Slovan mérlege három bajnoki forduló után. Más­sal is előfordulhat ilyesmi. De ha ehhez hozzávesszük a mutatott játékot, még lehangolóbb a sta­tisztika. Sötét felhők gyülekeznek a Slovan háza tája fölött. A Slovan már évek óta csak kering körbe-körbe, nem bírván a magasba szárnyalni. Futballis­ták és edzők jöttek és mentek, a játék viszont maradt a régi, a szürkénél is szürkébb, unalmas és eredménytelen. Nyilvánvaló; nem a labdarúgók erőnlétével, akarásával, lelki tényezőivel van baj. Hanem a képességekkel, a já­téktudással. Túl sok a „méreten aluli“ futballista az együttesben, igy feleslegesen várjuk az él­ményt nyújtó, eredményes labda­rúgást. Fantáziaszegény, amolyan „falusias“ (elnézést a kifejezé­sért) a Slovan csapatjátéka; túl könnyen kiszámítható, „szimpla“ megoldásokkal nem lehet túljárni az ellenfél eszén. A Slovan játéka az egyik író mondását juttatja eszünkbe: „Ha szeretik azt a lab­dát, miért rúgják folyton? Ha pedig nem szeretik, miért kergetik?“ Az edzők munkájának védelmében szót emelni manapság hálátlan feladat - még akkor is, ha csak azzal főzhetnek, ami van -, hiszen az eredmények mindenféle úgy­nevezett mentegetőzési kísérle­teknek megásták a sírját. Nincs tovább mellébeszélés, minden kérdésre azonnal választ ad a já­ték és a futball legnagyobb „ura“: az eredmény. Felmerül azonban egy kérdés a Slovan helyzetét ille­tően: egy ilyen nagy múltú klub miért képtelen már évek óta feltöl­teni megfelelő képességű, tehet­séges játékosokkal a csapatot? Mit csinálnak az úgynevezett játé­kos-megfigyelők? Elhisszük, nem könnyű felfedezni, irányítani és beépíteni egy fiatal tehetséget az együttesbe. De hogy ez hosszú esztendők óta csak elvétve sike­rült, az elgondolkoztató. Persze, ez a vezetőség dolga. Az embere­ket nem nagyon érdekli honnan hozzák, hogyan sütik a kenyeret. Csak jó legyen. És ízletes. Mindez a prágai 5:0 és a 23:2-es szögle­tarányról jutott eszünkbe. Mert azért mégis szégyen ez a javából. Annál is inkább, mert a Bohemi­ans nem a legerősebb csapattal szerepelt... Hogy mit hozott a forduló többi mérkőzése? A Petržalka - Trna­va találkozó például sok szán­dékos, provokatív szabálytalan­ságot és kevésbé jó játékot. A hazaiak újból meggyőződhettek róla, ami elég volt a Nemzeti Ligá­ban, az kevés a legjobbak között. Itt már kevesebb az idő és a terü­let a labda megjátszására, nem lehet lassan, öregurasan futbal­lozni. Nem akarunk jósolgatni, de ha a Petržalka a legközelebbi át­igazolási időszakban nem erősít, nagyon nehéz napok várnak rá. A harmadik bratislavai csapat, az Inter sem tudott gólt rúgni. Nincs egyénisége, hiába futnak, szorgoskodnak játékosai, csak rit­kán tudják igazi gólhelyzetig meg­játszani a labdát. A Slávia többnyi­re a hagyományos rövidpasszos játékát alkalmazta, de amint lehe­tősége nyílott rá, ritmust váltott s ilyenkor mindig meglepte az In- tert. A Sparta Berger nélkül lépett pályára Kassán (Košice) s ez meglátszott teljesítményén. Mó- der József, a Lokomotíva másod­edzője mondta: „Jó iramú, szín­vonalas mérkőzést vívtunk a bajnok ellen. Mi diktáltuk az iramot, s a játék képe alapján nyernünk kellett volna. Hamar kaptuk a gólt, pedig figyelmez­tettük erre játékosainkat. Húsz perc után a Sparta kapkodva futballozott, inkább csak elrug­dosta a labdát. Mi a megszokott kombi natív játékunkat játszot­tuk, a befejezések azonban nem sikerültek. Jó teljesitményt nyújtott Kunzo, Kozák és Pé­ter “ (T. V.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom