Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-28 / 230. szám, péntek
'I ÚJ szú 5 1984. IX. 28. A világbéke megőrzésének legfőbb biztosítéka: a Szovjetunió és szövetségesei Michal Štefaňák elvtárs felszólalása a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából rendezett országos szemináriumon A csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója alkalmából az elmúlt héten szemináriumot rendeztek, amelyen többek között felszólalt Michal Štefaňák, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályának helyettes vezetője. Az allábiakban közöljük felszólalásának leglényegesebb részeit. Jövőre lesz a német fasizmus és a japán militarizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója. Ezt az évfordulót namcsak a szocialista országokban ünnepük meg, hanem megemlékezik róla földünk valamennyi békeszerető ereje is. A 40 évvel ezelőtt aratott győzelemnek nemcsak azért van világ- történelmi jelentősége, mert kudarcot vallottak az imperializmusnak a szocializmussal szembeni történelmi ellentéte katonai erővel való megoldására irányuló törekvései - s ma is kudarcra vannak ítélve -, hanem azért is, mert ez a győzelem alapvetően befolyásolta Európa és az egész világ háború utáni fejlődését. Ahhoz, hogy helyesen értelmezzük a második világháború kitörésének okait, vissza kell térnünk az egyes országokban akkor tapasztalható fejlődés jellemzéséhez és elemzéséhez. A második világháború kirobbanása előtt Európában jelentősen megszilárdultak az antiimperialista erők. Eredményesen fejlődött az első szocialista állam, erősödött a kommunista és munkásmozgalom és hatalmas antifasiszta népi mozgalom bontakozott ki. Annak ellenére, hogy ebben az időszakban az imperializmus gazdasági és politikai téren még dominált, a békeszeretó erőknek, élükön a Szovjetunióval, ugyan nem sikerült megakadályozniuk a háború kitörését, azonban meg tudták változtatni jellegét. A háborúnak, amely két imperialista tömörülés világuralomért vívott összecsapásaként kezdődött, következményeiben azonos hosszú távú célja volt: a Szovjetunió és valamennyi, a fasizmus és az imperializmus ellen, a nemzeti és a szociális felszabadításért harcoló forradalmi erő megsemmisítése. A szovjetellenesség megakadályozta a háború elhárítását A háború a gyűlölet, a szovjetellenesség következménye volt. A szovjet állam első dokumentumára, a békedekrétumra az imperializmus háborúval, ,,14 állam expedíciójával“ válaszolt. Az egész ezt követó történelmi időszakra jellemzőek voltak az új szovjetellenes front kialakítására tett szüntelen kísérletek különböző változatai, az elszigeteléstől a gazdasági és tudományos-műszaki embargón keresztül egészen a terrorizmusig és az állandó hamis és hazug propagandáig. Az USA és Nagy-Britannia monopóliumainak vezetői a harcias német imperializmust a Szovjetunió ellen folytatott harc döntő erejének tartották és ezért elősegítették megszilárdítását. A Szovjetunió hatalmas erőfeszítéseket tett a náci Németország Ausztria, Csehszlovákia, valamint Közép- és Kelet-Európa más államai elleni agresszív terveinek meghiúsítására. Javaslatot terjesztett elő az európai kollektív biztonság hatékony rendszerének kialakítására, a fasiszta agresszió megzabolázására és a fenyegetett országok kormányainak nyújtott hatékony segítségre, ezeket azonban a Nyugat ún. demokratikus államainak kormánykörei nem vették figyelembe. Ellenkezőleg, megbékélési politikájukkal még nagyobb mértékben ösztönözték a fasiszta agresszort; háborús terveit a Szovjetunió ellen irányították, azzal a céllal, hogy elnyomják és végül megsemmisítsék az első szocialista államot. E politika szellemében került sor az „anschluss“ -ra Ausztriában, s Nagy-Britannia és Franciaország uralkodó körei a szégyenletes müncheni egyezmény megkötésével nemcsak Csehszlovákia feldarabolását segítették elő, hanem lehetővé tették Hitler számára, hogy felkészülhessen a világháború kirobbantására. Nyugaton gyakran hallani olyan hangokat, sót valamiféle ,,történelmi“ vizsgálatokat is végeznek arról, hogy Hitler agresszivitását a Szovjetunió a német-szovjet megnemtámadási egyezmény aláírásával ösztönözte. Mi az igazság? Erről már sokan írtak és beszéltek a jól ismert dokumentumok alapján. Ennek ellenére szeretném hangsúlyozni, mivel a nyugati államok elutasították az összes szovjet javaslatot, s tekintettel arra, hogy Hitler általuk támogatott agresszivitásának előkészítése a Szovjetunió ellen irányult, a Szovjetunió kénytelen volt keresni annak módját, hogy legalább időt nyerjen a német támadás visszaveréséhez, amikor a tőkés államok a legkisebb mértékben sem jelezték, hogy készek megakadályozni ezt a támadást. A Szovjetunió és a világszocializmus sorsa szempontjából fenyegető helyzetben a szovjet kormány valamennyi lehetőség kimerítését követően úgy döntött, hogy elfogadja a kölcsönös megnemtámadási szerződés megkötésére tett német javaslatot. Ez a lépés, amelyre a Szovjetunió rákényszerült, bár akkor nem támogatta teljes mértékben valamennyi forradalmi erő, körültekintő volt, s ezt megerősítette az események további alakulása. Amikor a burzsoá propaganda ma épp ezt a szerződést támadja, az nem véletlen. A Szovjetunió döntésével képes volt szétverni a kialakulóban levő szovjetellenes tömböt és időt nyert védelmének megerősítéséhez. A nyugati hatalmak politikájának szovjetellenessége volt a legfőbb oka annak, hogy nem sikerült megakadályozni a második világháborút, amely végül 61 államot és a világ lakosságának csaknem 80 százalékát rántotta pusztító örvénybe. A német monopóliumok és a nemzetközi reakció által ösztönzött hitleri klikk azzal a céllal indította el a háborút, hogy leigázza Európa, Afrika és Ázsia nemzeteit, hogy megteremtse a német uralmat az egész világ felett. A hitleri agresszorok a Szovjetunió katonai összeomlását e célok, elérése legfőbb feltételének tartották. Németország hatalmas túlerejének, valamint Anglia és Francia- ország tétlenségének köszönhetően fokozatosan vereséget szenvedett Lengyelország, Norvégia, Dánia, Hollandia és Belgium. Ezután következett Franciaország lerohanása. Különösen nehéz helyzetbe került Nagy-Britannia. A hitleri légierő bombák tonnáit dobta le Londonra. Az ország megmenekült, ám távolról sem a saját erejéből. A brit történészek is elismerik, hogy Hitler nem merte ezen a szakaszon összevonni valamennyi tartalékát, amikor a Vörös Hadsereg a színtéren maradt. A német légierő legfőképpen a Szovjetunió elleni támadásra készült. Abból az időből jól ismert Harry Truman szenátor, a későbbi amerikai elnök kijelentése, amelyet néhány nappal azután tett, hogy a fasiszta Németország inváziót indított a Szovjetunió ellen: „Amikor úgy látjuk, hogy Németország van nyerésben, Oroszországot fogjuk segíteni, és amikor Oroszország fog győzni, Németországot kell segítenünk, hogy kölcsönösen minél nagyobb veszteségeket okozzanak egymásnak.“ Ezek voltak a nyugati országok, köztük az USA politikájának céljai, amelyek végül az egész emberiség számára oly hatalmas emberi és anyagi áldozatokban és károkban öltöttek konkrét formát. Tény marad, hogy az Egyesült Államok végül is a háborúban antifasiszta álláspontot foglalt el, belépett a Hitler-ellenes koalícióba. Erre egyrészt az volt befolyással, hogy Nagy-Britannia Lengyel- ország megtámadása után belépett a háborúba, másrészt a nemzeteknek a fasizmussal szembeni hatalmas gyűlölete, s az, hogy az USA-ban megértették: saját biztonságuk egyedüli garanciája a fasizmus ellen folytatott harc. A Szovjetunió hitleri Németország általi megtámadása az emberekben azt a reményt keltette, hogy megmenekülhetnek a fasiszta veszély elől. így volt ez Francia- országban, Nagy-Britanniában, az USA-ban, egész Európában, de másutt is. A Szovjetunió belépése a háborúba a hitleri Németország ellen ahhoz vezetett, hogy Európa lei- gázott országaiban tovább aktivizálódott a nemzeti felszabadító mozgalom. Kísérletek a történelem meghamisítására Felszólalásának további részében Michal Štefaňák elvtárs a burzsoá történetírásnak azokkal a kísérleteivel foglalkozott, amelyek a háború lefolyását, mindenekelőtt a második frontról szóló igazságot akarják meghamisítani. Egyebek között a következőket mondotta: Hitler egyik tábornoka, B. Zim- mermann jelentette ki, hogy a nyugati front parancsnokságának véleménye szerint ,,... az angolokkal és az amerikaiakkal Franciaországban folytatott háborút a keleti fronton veszítettük el, még az angol-amerikai csapatok partraszállása előtt“. Az angol-amerikai propaganda azonban a második front jelentőségét aránytalanul felnagyítja. Ugyanez a tendencia tapasztalható a nyugat-európai burzsoá történetírásban is. Az angol és az amerikai hadosztályok normandiai partraszállását a második világháború legfőbb hadműveleteként tüntetik fel, amelynek köszönhetően sikerült állítólag legyőzni a hitleri Németországot. A Szovjetunió második világháborúban játszott szerepének a meghamisítására tett kísérletek - ehhez nem fér kétség - nélkülöznek minden alapot. A második front a fasizmus vereségében bizonyos érdemi szerepet játszott. Ezt a szerepet objektíve elismerjük, de nem értékeljük túl. Elég emlékeztetni rá, hogy a szovjetnémet fronton a hitleri koalíció országainak 607 hadosztályát verték szét, míg az összes többi fronton 178-at. A szövetségesek elsősorban azt akarták, hogy Nyugat-Európában előnyös stratégiai és gazdasági pozíciókra tegyenek szert, amelyek lehetővé tennék számukra a szovjet hadsereg előrenyomulásának megakadályozását nyugati irányba és főleg a forradalmi robbanások és megrázkódtatások megelőzését Nyugat-Eu- rópa számos országában, például Franciaországban. Fő céljuk az volt, hogy a fasiszta német hadsereg a lehető legnagyobb károkat okozza a Szovjetuniónak, s a szovjet hadsereg annyira legyengüljön, hogy. a második front csapatai végül a fő győztesek lehessenek. Emellett az is a céljuk volt, hogy károkat szenvedjenek azok az országok, ahol a kommunisták által vezetett ellenállás tömeges méreteket öltött. Többek között Jugoszláviáról, Csehszlovákiáról és más országokról volt szó. Emlékeztethetünk a szövetséges fegyveres erők volt főparancsnokának szavaira is. Eisenhower tábornok az amerikai kongresz- szusban 1945 júniusában a többi között kijelentette: ,,A Vörös Hadsereg ...a legfontosabb szerepet játszotta Németország vereségében. A szovjet vezetés képességei, a harcosok - férfiak és nók - bátorsága és szívóssága mindazokat kell, hogy lelkesítse, akik szeretik megcsodálni a katonák harci képességeit. A szovjet nép mérhetetlen áldozatokat hozott saját földjén, amelyet a németek leromboltak. Töretlen elszántsága, hogy ne engedje meg a háború másmilyen eredményét, csak a győzelmet, s ezt abban a pillanatban, amikor egészen Sztálingrádig nyomták vissza, a történelemben mindig tiszteletet vív ki magának.“ Michal Štefaňák a továbbiakban rámutatott, annak is tanúi lehetünk, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban úgyszintén meghamisítják a történelmet. Hangsúlyozta, hogy ezen kísérletek célja olyan meggyőződés betáplálása az emberek tudatába, miszerint nem a szocialista Szovjetunió járult hozzá döntő mértékben a nácizmus szétveréséhez, hanem a „nyugati demokráciák“. Ez azt jelenti, hogy csak ők és senki-más nem határozhatja meg a háború utáni békés elrendezést. Ebből pedig az következik, hogy nem bűn követelni a háború eredményeinek revízióját, s ha az szükséges lesz, „az erő pozíciójából“ is elvenni a Szovjetuniótól mindazt, amit „ravaszul kisajátított magának“. A háború utáni realitások megkérdőjelezése a béke alapját veszélyezteti Bonnban már rég nem folytattak ennyire nyílt és széles körű vitát a „német kérdésről“ és „Németország egyesítéséről“, a németek önrendelkezési jogáról és a más országokban élő „német kisebbségek“ sorsáról. Eszerint valamennyi említett kérdés „nyitott“, „nem megoldott“, minthogyha nem léteznének sem a keleti szerződések, sem a helsinki Záróokmány, sem pedig más olyan szerződések, amelyek meghatározták Európa háború utáni realitásait. Érdekes a következő összefüggés: minél értelmetlenebb a washingtoni kormányzat politikája, annál „szabadabb“ az a nyelvezet, amelyet jelenleg a nyugatnémet kormánykoalíció képviselői Európa alapvető kérdéseivel kapcsolatban használnak. A jelenlegi európai realitások a Szovjetunió és más országok nemzetei nehéz harcának és mérhetetlen áldozatának az eredményei. Kétségbevonni a második világháború eredményeit annyit jelent, mint megfeledkezni azokról a hatalmas áldozatokról, amelyeket az emberiség hozott saját megmentésére, megfeledkezni azokról, akik életükkel kövezték ki a mai élet útját, megfeledkezni arról a nagy tanulságról, hogy az imperializmus képes újabb katasztrófába sodorni az emberiséget, hogy az imperializmus az, amely a békét fenyegeti. A második világháború után kialakult realitások megkérdőjelezése az európai béke alapjait fenyegeti. A háború utáni fejlődés új helyzetet teremtett a világban. Megszilárdult a haladó és demokratikus békeszerető erők helyzete, erősödött a kommunista és munkáspártok befolyása. És mindenekelőtt létrejött a szocialista világrendszer, amely eredményesen fejlődik és a világban kialakult erőviszonyokat a haladás és a béke javára változtatja. Ezek a tényezők jelentős mértékben hozzájárultak a gyarmatosítás széthullásához. Az új, független államok az imperializmus ellen, a nemzeti függetlenségért vívott harc fontos tényezőjeként léptek a nemzetközi arénába. Az imperializmus agresszív mivolta eközben ma sem változott meg. Az imperialista körök, mindenekelőtt az USA, figyelmen kívül hagyják a történelmi tanulságokat és új „keresztes hadjáratot“ hirdettek a szocializmus ellen, katonai erőfölényre törekszenek a Szovjeutnióval és szövetségeseivel szemben. A lázas fegyverkezés új fordulóját indították el, s így az erő pozíciójából akarják rákényszeríteni akaratukat szuverén és független országokra. Törvényszerű, hogy az európai nemzetek körében, de az égész világon is nagy aggodalmat kelt az amerikai elsócsapásmérő rakéták néhány nyugat-európai országban történő telepítése, az USA területén kívül fekvő több mint 600 amerikai katonai támaszpont bővítése és korszerűsítése, új katonai csoportosulások és parancsnokságok létrehozása a világ különböző térségeiben folytatott háborúk céljából, s nem kevésbé a katonai előkészületek növekedése a Tá- vol-Keleten, valamint Japán mili- tarizálása. A szocializmus erős potenciálja A Szovjetunió és a testvéri szocialista országok következetesen síkraszállnak a háborús veszély elhárításáért, a fegyverkezési verseny megállításáért és a béke megőrzéséért. Ehhez következetesen használják ki politikai, gazdasági, katonai és ideológiai erőiket. A szocialista országoknak, mindenekelőtt a Szovjetuniónak ez a lenini békepolitikája biztosította, hogy az emberiség 40 éve nem ismeri a világháború válságát. Ä Szovjetunió erős hatalom, amely hatalmas gazdasági és tu- dományos-műszaki potenciállal rendelkezik. A Szovjetunió Európában az első, világméretekben a második helyen áll az ipari termelés volumenét tekintve és számos fontos ágazatban világelső. Az ipari és tudományos-műsza- ki fejlődés magas szintje lehetővé tette a szovjet nép számára, hogy jelenkorunk tudományában és technikájában egész sor fontos irányzat úttörőjévé váljon. Az űrkorszak megnyitása, az atomenergia békés célú felhasználásának megkezdése, a szovjet tudomány és technika más nagy sikerei fontos határkövet jelentettek a szovjet állam súlyának és tekintélyének növelésében a nemzetközi porondon. Az amerikai imperializmus agresszivitásának növekedése Nem árt néhány összehasonlítást végezni az USA-val, mint a tőkés világ legerősebb államával kapcsolatban. Az Egyesült Államokban összpontosul a Nyugat ipari és tudományos-műszaki potenciáljának csaknem a fele. Az USA gazdasági ereje a militariz- must, a fegyverkezési versenyt és a háború folytatásának anyagi előkészítését szolgálja. A mai Egyesült Államok egész gazdagságával a militarizmust, az agressziót és a nemzetközi rablást testesíti meg. A monopolista burzsoázia arra a következtetésre jutott, hogy az USA rendeltetése a történelmi fejlődés megállítása és az egész emberiség haladása útjának eltorlaszolása. Az USA kormányzó körei imperialista céljaik megvalósítását szem előtt tartva mindenütt a világon támogatják a reakciós és fasiszta rezsimeket, a fegyverek erejével nekik meg nem felelő törvényes kormányokat döntenek meg. Mindez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi Amerika uralkodó osztálya átvette az állami terrorizmus ideológiáját. Nehezen különböztethető meg az amerikai kormánykörök igénye a „világuralomra“, imperialista politikájuk, ideológiájuk és a „keresztes hadjáratok“ gyakorlata a német nácizmus őrült ideológiai és geopolitikai koncepcióitól. Mindkettő alapja azonos - a féktelen imperializmus, a militarizmus és a háború ideológiája, az antikommunizmus és a szovjet- (Folytatás a 6. oldalon)
