Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-27 / 229. szám, csütörtök
Áttekintették a kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit (Folytatás az 1. oldalról) teljesíti. Áttekintették a két testvérpárt és ország kapcsolatai továbbfejlesztésének lehetőségeit. Külön kiemelték a tapasztalatok cseréjét és az együttműködés fejlesztését ideológiai területen. Ezenkívül eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet és a kommunista világmozgalom néhány kérdéséről. A megbeszéléseken részt vettek: Miroslav Müller és Miloslav Dočkal, a CSKP KB osztályvezetői, František Chlád, a CSKP KB osztályvezető-helyettese, Knopp András, az MSZMP KB osztály- vezető-helyettese és Kovács Béla nagykövet. Tanulmányi látogatás (CSTK) - Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavában négynapos szlovákiai látogatásuk kezdetén spanyol városok polgár- mestereit fogadta, akik a cseh és a szlovák belügyminiszter meghívására tanulmányi látogatáson tartózkodnak Csehszlovákiában. A délutáni órákban Aczél György megtekintette a prágai Nemzeti Színházat és a Kultúrpalotát. Este a vendég és kísérete Bratislavába érkezett. A Ruzynéi repülőtéren Vasil Biľak és Jan Fojtik búcsúztatta. Aczél Györggyel együtt a szlovák fővárosba érkezett Kovács Béla nagykövet. A bratislavai repülőtéren a vendég fogadásán megjelentek: Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Rudolf Jurík, Ivan Litvaj és Ján škoda, az SZLKP KB osztályvezetői, valamint Szapora Sándor, a Magyar Népköz- társaság bratislavai főkonzulja. A MINŐSÉG JAVÍTÁSA FONTOS FELADAT (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottsága határozatot hagyott jóvá a lakásépítés és a lakossági szolgáltatási objektumok építése minőségének lényeges javításáról. A határozat feladatul adja a szövetségi és autonóm köztársaságok minisztériumainak és a helyi tanácsoknak, hogy szigorú rendet vezessenek be és akadályozzák meg, hogy befejezetlen házakat adjanak át használatra, hibákkal és rossz minőségben. A határozat hangsúlyozza, hogy a minőség lényeges javítása rendkívül fontos gazdasági és szociális feladat. Felkészültek az Októberi Forradalom 67. évfordulójának megünneplésére (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. Bevezetőben meghallgatta Svätopluk Potáč szövetségi mi- niszterelnök-helyettesnek, az Állami Tervbizottság elnökének tájékoztatóját az idei tervfeladatok teljesítésének helyzetéről, valamint ORSZÁGOS AKTÍVAÉRTEKEZLET (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a csehszlovákiai pénzügyi igazgatóságok képviselőinek országos aktívaértekezlete. A tanácskozáson részt vett Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jozef Husár, a CSKP KB osztályvezető-helyettese, Juraj Kováč, az SZLKP KB osztályvezető-helyettese, Július Hanus, a szlovák miniszterelnök első helyettese, Leopold Lér szövetségi pénzügyminiszter, Michal Sabolčík miniszter, a Szövetségi Árhivatal elnöke, a cseh és a szlovák pénzügyminiszter, valamint a népi ellenőrző bizottságok és a Csehszlovák Nemzeti Bank képviselői. A jelenlevők értékelték a pénzügyi szervek munkaeredményeit, valamint hozzájárulásukat a népgazdaság intenzifikálá- sához és a csehszlovák népgazdaság pénzügyi egyensúlyának erősítéséhez. Beszámolójában Leopold Lér kiemelte, hogy a csehszlovák gazdaság pozitív irányzatainak erősítéséhez az elmúlt két évben hozzájárult a pénzügyi politika céljainak elérése, ami meggyorsította a pénzügyi erőforrások képzését, valamint a pénzügyi ellenőrzést, s így szilárdította a gazdasági rendet. Az ezt követő vitában a felszólalók kiemelték a pénzügyi rendszer jelentős szerepét. Michal Sabolčík miniszter, a Szövetségi Árhivatal elnöke kiemelte, hogy az árnak fontos szerepe van a csehszlovák gazdaság intenzifikálá- sában. Az aktívaértekezlet ma vitával folytatódik. Nemzetközi szeminárium (ČSTK) - A szocialista országok oktatási dolgozói szakszervezeti képviselőinek tanácskozása után tegnap Prágában A pedagógus és a békére nevelés címmel kétnapos nemzetközi szeminárium kezdődött. A tanácskozást Drahomíra Hanzalová, az Oktatási és Tudományügyi Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke nyitotta meg. Szívélyesen üdvözölte a szovjet, bolgár, kubai, lengyel, magyar, NDK- beli és román szakszervezetek küldöttségét, valamint az Oktatási Dolgozók Nemzetközi Szövetségének képviselőit. Hangsúlyozta a szeminárium témájának időszerűségét, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a résztvevők határozottan támogatják a megoldatlan kérdések békés rendezését. Ezután Karéi Čepička cseh oktatási miniszterhelyettes beszédében kiemelte, hogy a szeminárium jelentősen hozzájárult a békeerőfeszítésekhez. Ezt követően Zdenék Češka, a prágai Károly Egyetem rektora és Daniel Retu- reau, az Oktatási Dolgozók Nemzetközi Szövetségének főtitkára SZNT-bizottsági ülés (ČSTK) - Folytatódott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács iparügyi és építőipari bizottságának 33., kétnapos ülése. A képviselők jelentést vitattak meg a dolgozókról való gondoskodás helyzetéről, főként a munkafeltételek javításáról, az egészség- és a munkavédelem, valamint az üzemi étkeztetés helyzetéről. Egyúttal áttekintették azokat az eredményeket, amelyek a fűtőanyag és az energiafelhasználás ésszerűsítését szolgáló 02-es sz. állami célprogram végrehajtása terén a múlt évben születtek. A tanácskozáson részt vett Anna Kre- tová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. köszöntötte a szeminárium résztvevőit. A szeminárium első napjának vitájában felszólalt a bolgár, a szovjet, a lengyel, az NDK-beli, a román és a kubai szakszervezet képviselője. Valamennyien kiemelték a békére nevelés fontosságát, amely napjaink lényeges feladata. A nemzetközi szeminárium ma folytatódik. a nyolcadik ötéves terv és az 1995-ig terjedő időszakra szóló távlati terv kidolgozásának irányelveiről. Az ezt követő vita után az elnökség teljes támogatásáról biztosította a CSKP gazdasági- és szociálpolitikáját, és ismét hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Frontba tömörült szervezeteknek elő kell segíteniük a népgazdaság gyors áttérését az intenzív fejlődés útjára. Ezután az elnökség elemezte a 14-18 éves fiatalok körében végzett munka tapasztalatait. Utána értékelte a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek részvételét az Októberi Forradalom 67. évfordulója ünnepségeinek és a csehszlovák-szovjet barátság hónapja rendezvényeinek előkészítésében. Megelégedéssel nyugtázta, hogy a Nemzeti Front szervezetei nagy figyelmet fordítanak e jelentős akciókra. Kitüntetések (CSTK) - František Klímának, a CSKP KB szakosztályvezetőjének 60. születésnapja alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatkész tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Prágában Mikuláá Beňo, a CSKP KB titkára adta át. Dr. Alois Milsimernek, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnökségi hivatala külügyi osztályvezetőjének 60. születésnapja alkalmából sokéves jelentős és áldozatkész politikai tevékenységéért, valamint példás munkaeredményeiért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Prágában Bohumil Kvasil akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke adta át a jubilánsnak. Lelassult az őszi munkák üteme KEVÉS CUKORRÉPÁT SZÁLLÍTANAK A CUKORGYÁRAKNAK (ČSTK) - Tudósítónktól)- A hűvösre fordult időjárás Szlovákiában lelassította az őszi munkák ütemét. Ezt állapította meg tegnap Bratislavában az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának ~ növénytermesztési munkákat irányító bizottsága is. Kiadós esőzések fékezik a szemes kukorica, a cukorrépa, a napraforgó és más növények betakarítását. A nyugat-szlovákiai kerületben 60-100, a kelet-szlovákiaiban 70-100, a közép-szlovákiaiban még ennél is több milliméter csapadék hullott a földre. Ilyen körülmények között kis teljesítményt nyújtottak az emberek és a gépek. Amint a bizottság megállapította, a mezőgazdasági vállalatok a legnagyobb erőt a silókukorica betakarítására összpontosítják; eddig a termőterület 63 százalékáról szállították el ezt a terményt. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva nagy a lemaradás. A szemes kukorica betakarítása az egyes körzetekben csak fokozatosan kezdődik, mert lassan érik. Amint elhangzott, a földművesek rekordtermést értek el lenből. Most a vállalatokon a sor, hogy mihamarább betakarítsák. Nem túr halasztást a napraforgó betakarítása sem, mert egyes járásokban már túlérett és ha sokáig a határban marad, rosszabbodhat a minősége. A mezőgazdasági vállalatok az ősziek alá mintegy 374 ezer hektár földet szántottak fel. Feladatukat csak 70 százalékra teljesítették. A kiadós esőzések után kedvezőek a feltételek a talajmúvelés- re, ezért a bizottság javasolja, hogy minél több traktort üzemeltessenek két vagy három műszakban, használják ki a hétvégi munkaszüneti napokat is a munkák meggyorsítására. Lassan és elég sok problémával kezdődik a cukorrépa felvásárlása. A mezőgazdasági vállalatok egy része nem készült fel eléggé az időjárás okozta nehézségekre, emiatt a cukorgyáraknak eddig kevés cukorrépát szállítottak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy korszerűsítési munkák miatt a Tóketere- besi (Trebišov) cukorgyár nem győzi feldolgozni a körzetéből beszállított cukorrépát, így a termés egy részét a rimaszombati (Rimavská Sobota) és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) cukorgyárba szállítják. A napokban a járási mezőgazdasági igazgatóságok összehívták a mezőgazdasági vállalatok vezetőit és pontosan megbeszélik velük, milyen módon lehetne meggyorsítani a talajmúvelési, vetési és betakarítási munkákat. Intézkedések történtek a burgonya betakarításának meggyorsítására és a cukorrépa rendszeres szállítására. (balla) A találkozón hangsúlyozták, hogy a szovjet-finn jószomszédi kapcsolatok tartósan és dinamikusan fejlődnek, s kedvezőek a két ország kölcsönösen előnyös együttműködése további kiszélesítésének távlatai minden területen, gazdasági, kulturális és politikai téren egyaránt. Mindkét fél szilárd elhatározása a kapcsolatok továbbfejlesztése, és ennek során azokból a hosszú távú érdekekből indulnak ki, amelyeket az 1948- ban megkötött szovjet-finn barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés tartalmaz, amelynek érvényességét most 2004-ig meghosszabbították. Konsztantyin Csernyenko kijelentette: A Szovjetunióban köztudott, mennyire nagy jelentőséget tulajdonít a Finn Köztársaság elnöke a Szovjetunióhoz fűződő barátság politikájának, Finnország külpolitikai irányvonala stabilitásának. A Szovjetunióban ugyancsak nagyra értékelik Kalevi Sorsának a hozzájárulását a finn-szovjet barátság és együttműködés megszilárdítását célzó politikához. Kalevi Sorsa kifejezte a finn kormánynak azt az eltökéltségét, hogy következetesen tiszteletben tartja ezt az irányvonalat és megállapította, hogy tartós folytatásáért Finnországban aktívan síkra- szállnak a demokratikus és a haladó erők. Konsztantyin Csernyenko hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió külpolitikájának továbbra is fontos részét képezi a FinnorPaavo Väyrynen finn külügyminiszter felszólalásában az ENSZ szerepét méltatva rámutatott, hogy a világszervezetnek az Alapokmány értelmében kell szavatolnia a kollektív biztonságot és segítenie kell a nemzetközi konfliktusok megoldásában. Azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi ülésszak fő feladata az atomháborús veszély elhárításával, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával, a vegyi fegyverek betiltásával és az űrfegyverkezés megakadályozásával összefüggő kérdések megvitatása. David Lange, az új-zélandi kormány elnöke, s egyben külügyminisztere beszédében a hadászati nukleáris fegyverek csökkentésében jelölte meg a jelenlegi legsürgetőbb feladatot. Lange támogatta a Csendes-óceán déli térségében kialakítandó atommentes övezet gondolatát. Az új kanadai kormány hatékonyabban kíván részt venni az ENSZ munkájában - jelentette ki az általános vitában Joe Clark kanadai külügyminiszter. A kedd esti általános vitában mondta el beszédét Norodom Szihanuk, az ún. Demokratikus Kambodzsa önjelölt államfője. Ismeretes, az ENSZ-ben a tagállamok jelentős részének tiltakozása ellenére még mindig a Szihanuk képviselte erők bitorolják azt a helyet, amely a Kambodzsai Népi Köztársaság törvényes kormányát illeti meg. Szihanuk beszéde előtt a küldöttek nagy része elhagyta a tárgyalótermet. A szónok, a korábbi szokásaihoz híven ezúttal is durva kirohanásokat intézett a kambodzsai törvényes kormány és Vietnam ellen. Párhuzamos párbeszédet az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról és befagyasztásáról Csehszlovák felszólalás Bécsben (ČSTK) - A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 28. bécsi konferenciájának általános vitájában tegnap felszólalt Stanislav Havel, a csehszlovák küldöttség vezetője. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy hazánk az ügynökséget az ENSZ egyik legfontosabb szakosított szervezetének tartja. Megállapította, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tevékenységét a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzet kedvezőtlenül befolyásolja. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett a Szovjetunió, Csehszlovákia és a szocialista közösség más országainak közelmúltban megfogalmazott békekezdeményezéseire, amelyeket a KGST-tagállamok nyilatkozata tartalmaz. Csehszlovákia következetesen kiáll az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása mellett, mivel tudja, hogy minél több ország rendelkezik nukleáris fegyverrel, annál nagyobb lesz a veszély, hogy visszaélnek vele. Hazánk a szocialista közösség más országaihoz hasonlóan éppen ezért az atomháború veszélyének elhárítására, a lázas fegyverkezés megállítására, a béke megszilárdítására, az együttműködés fejlesztésére törekszik. Közismert az is, hogy ezen a fórumon az eltelt időszakban sok szó esett arról a veszélyről is, amely a nukleáris fegyverkészletek növekedéséből fakad. Véleményünk szerint az atomfegyverek további országokba való elterjedésének megakadályozásával párhuzamosan a nukleáris fegyverek befagyasztásáról is párbeszédet kell folytatni. ÚJ szik 2 1984. IX. 27 A Szovjetunió ápolni kivanja a Finnországhoz fűződő jóviszonyt (ČSTK) - Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap Moszkvában fogadta Kalevi Sorsát, Finnország miniszterelnökét, a Finn Szociáldemokrata Párt elnökét, aki a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. szághoz fűződő jóviszony sokoldalú erősítése és fejlesztése. A szovjet vezetőség továbbra is megkülönböztetett figyelmet szentel, e kapcsolatok kérdéseinek. Ez az SZKP és a szovjet állam elvhú politikája, lenini öröksége., A nemzetközi problémák megvitatása során mindkét fél kifejezte azt az eltökéltségét, hogy mindent megtesz a háborús veszély elhárításáért, a lázas fegyverkezés, elsősorban a nukleáris fegyverkezés megállításáért. A jelenlegi helyzetben különösen nagy politikai jelentősége van Finnország kezdeményezésének, amely javasolta, hogy atomfegyvermentes övezetet hozzanak létre Észak-Európában. Konsztantyin Csernyenko rámutatott arra, hogy a Szovjetunió támogatja ezt a javaslatot, és kész hozzájárulni megvalósításához. Mindkét fél megelégedéssel nyugtázta az SZKP és a Finn Szociáldemokrata Párt sokéves kapcsolatait, amelyek hozzájárulnak a szovjet-finn baráti kapcsolatok és sokoldalú együttműködés fejlődéséhez és megszilárdításához, az európai és a világbéke erősítéséhez. A baráti légkörű találkozón szovjet részről jelen volt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB^Politi- kai Bizottságának póttagja, a KB titkára és Andrej Alekszandrov, az SZKP KB tagja, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója, finn részről pedig M. Tuovinen kül- ügyminisztériumi államtitkár és A. Karhilo, Finnország szovjetunióbeli nagykövete. A biztonság fokozását, a viták békés rendezését sürgették a közgyűlés vitájában felszólalók (ČSTK) - További felszólalásokkal folytatódott New Yorkban az ENSZ-közgyűlés XXXIX. ülésszakának általános politikai vitája. A vita második napján szólalt fel Jaime Lusinchi venezuelai államfő, aki többek között hangsúlyozta, hogy a világgazdasági válság áthidalására irányuló erőfeszítésekben a fejlődő és az iparilag fejlett államoknak egyaránt részt kell venniük.