Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-27 / 229. szám, csütörtök

Ő J szú 3 1984. IX. 27. Külügyminiszteri találkozók a világszervezetben (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, külügyminiszter, aki az ENSZ-közgyülés XXXIX. ülésszakán részt vevő szovjet küldöttségei vezeti, a világszervezet székhelyén újabb megbeszélé­seket folytatott. A báden-württembergl Mutlangenben, az amerikai közepes hatótá­volságú nukleáris rakéták egyik bázisa közelében - mint jelentettük - balesetet szenvedett egy Pershlng-2 rakétát szállító amerikai katonai jármű. Az Unsere Zeit, a Német KP lapja tegnap közölte, hogy a hatóságok korábbi állítása ellenére a szállttójármüvön nukleáris robbanófejek Is voltak. A lap helyszíni tudósításában azt írja, röviddel azután, hogy gyakorlatozás közben az egyik szállítójármű felborult és egy öt méter mély árokba zuhant, odaérkezett az amerikai hadsereg különleges egysége, speciális Járművekkel és rádloaktlvltást mérő eszközökkel. Az Unsere Zeit szerint a veszélyes balesetre mér korábban Is számítani lehetett. A szállítójárművek és az új rakéták együttes súlya 40 tonna, s a mutlangenl bázisból a két közeli kilövőállásáig olyan erdei utakon kell megténnlük a távolságot, amelyek maximálisan 6 tonnát bírnak el. Képünkön: a felborult szállítójármű. A nyugatnémet békemozgalom országos koordinációs bizottsága egyébként tegnap arra szólította fel a bonni kormányt, hogy azonnal vessen véget a Pershlng-2 rakétákkal végzett gyakor­latoknak. (Telefoto-ČSTK) Washingtonba vezetett az új kanadai kormányfő első külföldi útja Gromiko találkozott Hans-Diet- rich Genscher nyugatnémet al- kancellárral, külügyminiszterrel, s megbeszéléseik tárgya a nem­zetközi problémák mellett a szov­jet-nyugatnémet viszony volt. A szovjet külügyminiszter egyebek között hangsúlyozta, hogy a bo­nyolult nemzetközi helyzetben minden állam kötelessége a fe­szültség csökkentésének támoga­tása. Ezzel összefüggésben Gro­miko rámutatott: a bonni kormány­nak az az irányvonala, hogy az NSZK-t az USA nukleáris rakéta­bázisává változtassa, továbbá bi­zonyos nyugatnémet köröknek a háború utáni európai határok kétségbevonására irányuló törek­vései összeegyeztethetetlenek az európai és a globális biztonság érdekeivel, s komoly aggodalmat keltenek. Genscher amellett, hogy kifejtette az NSZK és a NATO ismert álláspontját, síkraszállt a kelet-nyugati együttműködés és párbeszéd folytatása mellett. Arról biztosította Gromikót, hogy az NSZK továbbra is a moszkvai szerződéshez valamint a Lengyel- országgal, az NDK-val és Cseh­szlovákiával kötött szerződések­hez tartja magát. Gromiko annak a véleményének adott hangot, amennyiben az NSZK az európai biztonság szavatolására törekszik, pozitívan járulhatna hozzá e sür­gető feladat megoldásához. Ez (ČSTK) - Az amerikai képvise­lóház és a szenátus közös bizott­sága tegnapra virradóra jóváhagy­ta a jövő pénzügyi évre (október 1 -én kezdődik) vonatkozó katonai költségvetést. A minden eddiginél nagyobb összeg: 297 milliárd dollár az idei katonai kiadások­hoz képest hétszázalékos nö­vekedést jelent. A hadikiadások legfontosabb tételei: 8 milliárd dollárt kívánnak költeni a 31 darab B-1-es típusú hadászati bombázók, egymilliárd dollárt pedig a Tomahawk típusú robotrepülógépek, 400 millió dol­lárt pedig 70 darab Pershing-2 rakéta gyártására, ez utóbbiakat, mint ismeretes, Nyugat-Európá­(ČSTK) - A francia külügymi­nisztérium tegnap közölte, hogy megkezdték a francia egységek kivonását Csádból. Mintegy 3500 francia katonáról van szó, akiket 1983-ban dobtak át ebbe az afrikai országba, hogy támogas­sák Hisséne Habré nyugatbarát rezsimjét. Múlt századi módszerek A DGB nyugatnémet szak- szervezeti központ a 19. szá­zadba való visszatérésnek ne­vezte annak az ifjúságvédelmi törvénynek az újrafogalmazá­sát, amelyet a nyugatnémet parlamentben az ellenzék tilta­kozása ellenére a kormánypár­tok - CDU-CSU-FDP - meg­szavaztak. A DGB szerint az újabb reakciós intézkedések tovább kurtítják a szociális jo­gokat, hiszen már korábban is drasztikus módon csökkentet­ték a munkanélküli fiatalok se­gélyezését, most pedig a mun­kavédelmi törvények alapjai el­len indítottak támadást. Az új rendelet értelmében a fiatalok napi munkaidejét nyolc óráról napi nyolc és fél órára hosz- szabbíthatják meg. Az autó­szerelő műhelyekben az ipari tanulókat ezután szombaton is munkára foghatják. Az építő­iparban és a mezőgazdaság­ban pedig a tanulók munkaide­jét egészen 11 órára terjeszt­hetik ki. (ČSTK) nyilván kedvezően hatna a kétol­dalú szovjet-nyugatnémet kap csolatok fejlődésének távlataira is. Andrej Gromiko New Yorkban megbeszélést folytatott Hans van den Broekkel, Hollandia külügy­miniszterével. A megbeszélésen a szovjet fél rámutatott, hogy az új amerikai nukleáris rakéták néhány nyugat-európai ország területén történő elhelyezése veszélyes kö­vetkezményekkel járhat. A szovjet külügyminiszter talál­kozott kanadai kollégájával, Jo­seph Clarkkal, továbbá Abe Sin- taro japán külügyminiszterrel. Ez utóbbi eszmecserén Gromiko lé­szögezte, hogy a Szovjetunió a jó­szomszédi kapcsolatokra törek­szik Japánnal. Megállapította: amennyiben a japán fél is úgy akarja, reális lehetőség van arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokban tapasztalható lehűlés megszűn­jön, s a kölcsönös együttműködés mindkét ország, Ázsia békéje és stabilitása, a nemzetközi bizton­ság érdekében fejlődjön tovább. A szovjet fél gyakorlati lépéseket szorgalmazott ez irányban. Andrej Gromiko New Yorkban fogadta Ram Mirdhat, az ENSZ- ülésszakon részt vevő indiai kül­döttség vezetőjét, találkozott to­vábbá Dante Caputo argentin kül­ügyminiszterrel és Ramiro de Sá­ráivá Guerreirával, a brazil diplo­mácia vezetőjével. ba telepítik. A jövő pénzügyi év­ben 1,6 milliárdot költenek azon új fegyverrendszerek gyártására, amelyeket Reagan a világűrben kíván elhelyezni. A közös bizott­ság jóváhagyta a múholdromboló fegyverekkel folytatott kísérleteket is, amivel lényegében elutasították az e fegyvertípusok befagyasztá­sára vonatkozó szovjet javaslatot. Az egyedüli olyan fegyverkezési program, ahol Reagan bizonyos nehézségekbe ütközött, az MX- típusú interkontinentális balliszti­kus rakéták gyártása. Ezt a közvé­lemény és a képviselők ellenállása miatt Reagannek még nem sike­rült keresztülvinnie, s ezért a jövő évben külön szavazást rendeznek a témáról. A hírt kommentálva a francia sajtó rámutat arra, hogy a katonai kontingens nagy részét nem Fran­ciaországba, hanem a Csáddal szomszédos Közép-afrikai Köz­társaságba helyezik át. A lapok ezzel összefüggésben emlékez­tetnek Claude Cheysson külügy­miniszter szavaira, hogy a csapa­tokat ismét Csádba vezénylik ab­ban az esetben, ha a jelenlegi ndjamenai rezsim veszélybe kerül. Megfigyelők ugyancsak rámutat­nak Charles Hernu hadügymi­niszter nyilatkozatára, hogy a fran­cia katonák kivonása Csádból semmi esetre sem jelenti azt, hogy felfüggesztik a Habré-rezsim kato­nai és műszaki támogatását. ban, Daccában több személy megsebesült a keddi zavargások során, melyek azt követően rob­bantak ki, hogy a kormánypárti Néppárt tagjai megtámadták az ellenzék által szervezett tüntető menetet. A Times of India delhi napilap tegnap beszámolt arról, hogy rendkívül feszült volt a daccai helyzet közvetlen a tegnap megkezdődött orszá­gos sztrájk előtt is. Az ellenzék mindenekelőtt azt követeli, hogy szüntessék meg az érvényben (ČSTK) - Brian Mulroney ka­nadai miniszterelnök a Fehér Ház­ban szerdán találkozott Ronald Reagan, amerikai elnökkel. A ka­nadai kormányfőnek hivatalba lé­pése óta ez az első külföldi útja, s megfigyelők szerint azt jelképe­zi: Ottawa a két ország kapcso­latainak javítására törekszik. Kanada és az USA között több (ČSTK) - A Bajkál-Amur vas­útvonal építőinek már csak nem egészen 2 kilométernyi sínpárt kell lefektetniük. A TASZSZ hírügy­nökség különtudósítójának jelen­tése szerint már folynak az előké­születek a szibériai Bajkál-tótól a Csendes-óceán partvidékéig húzódó vasútvonal ünnepélyes befejezésére Kuanda állomáson, ahol néhány napon belül elhelye­zik az „aranykapcsot“. Az állo­máshoz közel fekvő téren befeje­zés előtt áll a BAM építői tisztele­tére emelt emlékmű. Az „évszá­zad építkezésén“ valamennyi, rendkívüli munkaeredményeket elért építőt az erre az alkalomra Hatodik forduló (ČSTK) - Manzanillo mexikói tengerparti üdülőhelyen kedden megkezdődött a nicaraguai- amerikai tárgyalások 6. forduló­ja. A nicaraguai küldöttséget Vic­tor Tinoco külügyminiszterhelyet­tes, az amerikai delegációt Harry Shlaudeman, Reagan elnök kü­lönleges közép-amerikai megbí­zottja vezeti. A tárgyalásokon a két ország kölcsönös kapcsola­tai normalizálásának lehetőségei­ről és a feszült közép-amerikai helyet megoldásáról van szó. levő rendkívüli állapotot. A kor­mányszervek október 7-ig bezár­ták az összes főiskolát, hogy így is csökkentsék a diákság részvételét a tiltakozó akciókban. A bangladesi katonai kormány 1982 márciusában került hatalom­ra, s ez év december 8-ra kiírta a parlamenti választásokat. A rendkívüli állapotot azonban, nem hajlandó megszüntetni, amit viszont az ellenzék a demokrati­kus választások egyik feltételének tart. komoly ellentét áll fenn, amelyek közül a legsúlyosabb az ún. sava­nyú esők kérdése, amelyek az USA-ban keletkeznek és kanadai területeket mérgeznek meg. Az Egyesült Államoknak pedig az nem tetszik, hogy a kanadai kor­mányok korábban igyekeztek kor­látozni az amerikai vállalatok befo­lyását az ország gazdaságára. alapított éremmel tüntetik ki. A BAM építőinek munkakedvét az a hóvjhar sem törte meg, amely Kuandát 20 cm-es hótakaróval lepte be. Az építők kötelezettséget vállaltak, hogy a vasútvonalat pontosan a meghatározott időre, október 1 -re befejezik. Megállapodás Hongkongról (ČSTK) - A kínai fővárosban a parlament épületében kétéves tárgyalássorozat után parafálták Kína és Nagy-Britannia megál­lapodását Hongkongról. A közös nyilatkozatként emlegetett ok­mányt a tárgyaló küldöttségek ve­zetői látták el kézjegyükkel. A megállapodás ezután kerül majd a kínai és a brit parlament elé. Hongkongban különiroda gyűjti majd össze a hongkongiak véle­ményét, de akárhogy is fognak vélekedni, állásfoglalásuk már nem változtathat a megállapodá­son, még kevésbé azon a tényen, hogy Hongkong 1997-ben visz- szakerül Kínához. (ČSTK) - Dzsammu és Kasmír észak-indiai államokban, Úri ha­tármenti város közelében az el­múlt két nap folyamán öt pakisz­táni kémet tartóztattak le. Az indiai sajtó jelentései szerint fon­LE DUAN, a Vietnami KP KB főtitkára indiai látogatását befejez­ve tegnap hazautazott. A vietnami vezető Indira Gandhi kormányfő­vel a kétoldalú kapcsolatokról és néhány időszerű nemzetközi kér­désről, elsősorban ázsiai problé­mákról tárgyalt. A THAIFÖLDI TÜZÉRSÉG szeptember 14-e és 20-a között százszor lőtte a kambodzsai határ menti területeket. Kambodzsa je­lentős anyagi károkat szenvedett és több polgári személy is meg­halt. A tüzérségi támadásokkal egyidőben a khmer reakció fegy­veres egységei több alkalommal kísérelték meg a behatolást Kam­bodzsa területére. JORDÁNIA és Egyiptom úgy döntött, hogy helyreállítja diplomá­ciai kapcsolatait. Ezt hivatalosan Ammanban jelentették be. Jordá­nia 1979-ben szakította meg dip­lomáciai kapcsolatait Egyiptom­mal azt követően, hogy Kairó alá­írta a Camp David-i különszerző­dést Izraellel. FRANCIAORSZÁG déli megyé­iben baszk nacionalista, szerve­zetek több merényletet hajtottak végre tiltakozásul az ellen, hogy a párizsi kormány úgy döntött: ki­ad Spanyolországnak három ter­rorizmussal vádolt baszk fegyve­rest. Pau városában például teg­napra virradó éjszaka felgyújtották a kormányzó Szocialista Párt helyi szervezetének székházát. A határ másik oldalán, Spanyolországban tovább folytatódtak a heves tünte­tések. A spanyol hatóságok a francia cégek, bankok és hivata­lok környékén rendkívüli biztonsá­gi intézkedéseket léptettek ér­vénybe. A RENAULT francia állami au­tógyár valamennyi nagy üzemé­ben a CGT és a CFDT szakszer­vezeti központok felhívására fi­gyelmeztető sztrájkok sorozata kezdődött meg. A szakszerveze­tek elsősorban azonnali béreme­lést követelnek és garanciát arra, hogy nem folytatódnak a nagy arányú elbocsátások. AZ OECD, a Gazdasági Együtt­működési és Fejlesztési Szerve­zet legújabb előrejelzése szerint 1985 végéig Nyugat-Európában további 2 millióval nő a munkanél­küliek száma, s eléri a 20 milliós határt. Ez a munkaképes lakosság 11,5 százalékát jelentené. NEW YORKBAN tegnap kora reggel hatalmas robbanás volt a Dél-afrikai Köztársaság konzu­látusán. Az adminisztratív épület 12. emeletén helyezték el a robba­nótöltetet, amely azonban súlyos károkat okozott a 33-emeletes fel­hőkarcoló további szintjein is. A robbanás következtében sze­rencsére senki sem sebesült meg. A merényletért eddig ismeretlen szervezet vállalta a felelősséget. GAVIN LAIRD, a brit gép- és műszeripari dolgozók szakszerve­zetének főtitkára a londoni televí­zióban azt jósolta, hogy 6-8 héten belül áramszolgáltatási szünetek lesznek az országban. A 29. hete tartó bányászsztrájk megoldatlan­sága ' következtében valóban áramhiány jelentkezhet. tos dokumentumokat és nagyobb pénzösszegeket találtak náluk. Ugyanebben a térségben a pa­kisztáni csapatok az elmúlt hét folyamán háromszor provokáltak ki incidenseket. E provokációk célja egyrészt az állandó feszült­ség szítása a pakisztáni-in­diai határon az­zal a céllal, hogy megakadályoz­zák a két ország kapcsolatainak normalizálását. Ugyanakkor a fegyveres összecsapások kiprovokálásával el akarják terelni az indiai határ­őrök figyelmét s megkönnyíteni a kémek behato­lását Indiába. .,r C C; V KÍNA y JAMMU ^ C KASMÍR ^ ^ ISLAMABAD \ V S . HIMACHALX^ Amritsar,''^ V PRADESM \ PAKISZTÁN ľ V J PUNJAB )\J X 0 300 / k"! J V ^ UTTAR ) ) PRADESH y\--/ \ ÚJ DELHI f RAJASTHAN 200 V-. _______________________________\ KM Re kordnagyságú összeg a Pentagonnak 297 milliárd dollár katonai célokra Megkezdődött a francia egységek kivonása Csádból Zavargások Daccában az országos sztrájk előestéjén A bangladesi ellenzék a rendkívüli állapot megszüntetését követeli (ČSTK) - Banglades fővárosé­Finisben a BAM építői Feszültség a pakisztáni - indiai határon

Next

/
Oldalképek
Tartalom