Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-26 / 228. szám, szerda
A szocialista demokrácia továbbfejlesztéséért ÚJ SZÚ 5 1984. IX. 26. Alois Indra elvtárs felszólalása a hazánk felszabadulása 40. évfordulójával foglalkozó országos szemináriumon A csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca tetözésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 40. évfordulójával kapcsolatban Prágában megrendezett országos szemináriumon beszédet mondott Alois Indra elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke is. Az alábbiakban kivonatosan közölt beszámolójának témája: A CSSZSZK politikai rendszerének szilárdítása és a szocialista demokrácia fejlesztése egyet jelent népünk nemzeti felszabadító harca forradalmi hagyatékának megvalósításával. Alois Indra elvtárs beszéde bevezető részében hangsúlyozta, hogy a szocialista országok kommunista pártjai rendszeres figyelmet szentelnek a szocialista demokráciának, vagyis a politikai rendszer értelmezésének, intézményi felépítésének és funkcióinak. Ez teljes mértékben vonatkozik a CSKP-ra is, amiről kongresz- szusai, központi bizottsági ülései és az általunk elfogadott dokumentumok tanúskodnak. Erről azonban elsősorban pártunk mindennapos gyakorlata, politikaiszervező tevékenysége, végeredményben a csehszlovák állampolgárok tapasztalatai és egész társadalmi életünk is tanúskodik. A szocialista demokrácia szüntelen elmélyítése, az egész politikai rendszer tökéletesítése - mondotta - a jelenlegi fejlődési szakaszban is alapvető előfeltétele a szocialista forradalom feladatai teljesítésének. Arról van szó, amint azt gyakran hangoztatjuk, hogy a dolgozók a szó legtágasabb értelmében részt vegyenek a társadalmi élet irányításában, mégpedig közvetlenül és közvetve is (vagyis képviseleti formában). Ennek során mind jobban kell törekednünk éppen a közvetlen részvétel fokozására, más szóval a széles népi rétegek politikai aktivitásának növelésére. Ebben a múltban és ma is irányt szab nekünk a közismert lenini tézis, miszerint demokrácia híján nincs szocializmus, mint ahogy szocializmus nélkül nincs igazi demokrácia. Éppen a szocialista demokrácia jellegéből logikusan következik, hogy huzamos ideje célpontja a kapitalizmus és a szocializmus éles osztályharcának. Nem véletlen, hogy ez a téma rendszeresen a figyelem homlokterében áll a burzsoá propaganda eszmei, di- verziós támadásainak, amelyeket főleg az ún. emberi jogok érvényesítésének követelményével kendőznek el. " A létező szocializmus országainak politikai rendszerét célba vevő támadások fokozásának alapvető okát azok a problémák képezik, amelyeket a tőkés világ általános válsága idéz elő. A tömeges munkanélküliség, az infláció, s vele összefüggésben a létfenntartási költségek növekedése, az elmélyülő szociális kizsákmányolás az új technológia útján, a nemzetközi kapcsolatok rosszabbodása, a szédületes fegyverkezési ütem, s az élet kilátásainak ködbeveszé- se - mindez növeli a tömegek forradalmi hangulatát. (Ez megnyilvánul a nagy sztrájkokban, amelyekben kezdenek kidomborodni a politikai követelmények, továbbá a békemozgalom példátlan fellendülésében is. A tőkés társadalom erkölcsi-politikai bomlásának következményei közé tartozik, természetesen, az elterjedő alkoholizmus és kábítószerélvezés, az öngyilkosságok mind nagyobb száma, általában a bűntevékenység és különösképpen a terrorizmus növekedése.) A tudatbefolyásolás minden eszköze (az iskolától, a templomokon, a különféle művészeti ágazatokon át, egészen a tömeges hírközlő eszközökig) arra törekedve, hogy elvegye az élét a kapitalizmusellenes hangulatnak és megakadályozza a tömegek forradalmasítását, figyelmét összpontosítja a burzsoá rendszer eszményítésére és arra, hogy minél sötétebb színekkel ecsetelje a szocialista országok életét. Alapvető „konyhareceptjük“ leegyszerűsítve körülbelül így fejezhető ki: a tőkés társadalomban ugyan vannak bizonyos nehézségeitek, de szabadon éltek, míg a szocializmus megfosztana benneteket ettől a szabadságtól. Ebben a „hangversenyben“ a kapitalizmus meg- mentóinek gyászos szerepét tölti be a reformista „munkáspártok“ és e gondolat elfogadásával nem egyszer malmára hajtják a vizet az eurokommunizmus hívei is. A forradalmi felelősségtudat nem engedi meg szem elől tévesztenünk az ellenséges propagandának ezt a gyakran nagyon körmönfont pergőtüzét, lebecsülni esetleges hatását és következményeit. Politikai rendszerünk előnyei Politikai-nevelő munkánk, propagandánk, agitációnk és ellenpropagandánk sikere offenzivitá- sától, a burzsoá politikai rendszer gyönge pontjainak feltárásától, a csehszlovák életről szóló igaz érvek felhasználásától függ. A jó propaganda sokra képes, de nem mindenható. Egyidejűleg fokoznunk kell annak igyekezetét, hogy tökéletesítsük egész politikai rendszerünk működését és a szocialista demokráciát. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szocialista demokrácia fejlődik, s ezért nem áltatjuk sem magunkat, sem másokat, hogy ez valamiféle immár befejezett folyamat, s hogy kimunkáltuk az örök időkre érvényes „modellt“. Szükséges tehát az egész pártnak, minden szervének, szervezetének és minden kommunistának nap nap után kifejtett gyakorlati tevékenysége. Szükséges az összes állami, valamint gazdasági intézménynek, az egész Nemzeti Frontnak és a benne tömörült valamennyi szervezetnek munkássága. Ezzel összefüggésben nincs más hátra, mint harcolni a leegyszerűsítés tendenciái ellen, amelyek a leggyakrabban a bürokratizmus különféle formáiban és a gőgös parancsolgatásban nyilvánulnak meg. A szocialista demokrácia fejlődése elképzelhetetlen a politikai rendszer egyes láncszemeinek tevékenységében előforduló merevségek és rutin leküzdése, az abba vetett hit eloszlatása nélkül, hogy a helyes határozatok és irányelvek önműködően hatnak. A párt törekvésének célja egész társadalmi életünkben alkotó légkört teremteni, felkelteni minél több állampolgár érdeklődését a közügyek iránt, minden eszközt felhasználni az egyének, vagy a csoportok önző vágyainak háttérbe szorítására, védeni és következetesen érvényesíteni az össztársadalmi érdekeket. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy a jelenlegi fejlődési szakaszban, a fejlett szocializmus építésének szakaszában sincs olyan forradalmi feladat, amelynek teljesítése ne függne össze politikai rendszerünk működésével. Alois Indra elvtárs a továbbiakban tüzetesen elemezte a müncheni diktátum előtti polgári köztársaság politikai rendszerét. Az egész korabeli politikai rendszer - mondotta - a burzsoázia hegemóniájának megőrzését és megszilárdítását szolgálta. A burzsoázia érdekeit rögzítette az alkotmányban és a törvényekben, szuverén módon uralta a művelődés és a tömegpolitikai hatásgyakorlás egész hálózatát, válogatatlan eszközökkel érvényesítette befolyását a kultúrában, s uralmát védte az egész adminisztratív és hatalmi apparátus. A törvények jelentősen korlátozták a községek és a járások ún. önigazgatási szerveinek jogkörét, ezt béklyókba verte a pénzügyi dotációk gyakorlata is. S végső soron a törvények „leghi- vatottabb“ magyarázója, a burzsoázia osztályérdekeinek legmegbízhatóbb védelmezője a járási főnök volt. Az ellenség érvelésében közkedvelten dicsőíti a burzsoá parlamentarizmust. A tényleges demokrácia eszközének minősíti és előnyeit például azzal bizonygatja, hogy annak idején a képviselőházban és a szenátusban szabad véleménycsere folyt, a kormányt a legélesebb bírálattal is illethették, a kommunista képviselők büntetlenül „uszíthattak a köztársaság ellen“, s Gottwald első parlamenti szereplése során előadhatta közismert „lázító“ beszédét. A parlament valójában azonban a demokráciának csak a homlokzata volt, a burzsoá diktatúrát szolgálta, s végül is az uralkodó burzsoázia 1938 sorsdöntő pillanataiban kifejezésre juttatta a parlament iránti lebecsülő viszonyát: durván sárba tiporta saját államának alkotmányát, amikor egyetértett a köztársaság könyörtelen megcsonkításával és határainak megváltoztatásával, mégpedig a parlament véleményét ki sem kérve. A burzsoáziának az osztályérdekeit kifejező példátlan árulása pillanatában nem volt szüksége parlamenti vitára. / A dolgozók jogaiért, majd a fasizmus veszélye ellen vívott következetes harc meghozta politikai gyümölcsét a CSKP tekintélyének példátlan növekedésében. A kommunisták ennek a bizalomnak megfeleltek a nemzeti felszabadító harcban is, és a népi támogatásnak köszönhetően az ellenállás politikai vezető erejévé váltak. A párt eljárásával arra törekedett, hogy a nép a jövő számára kamatoztassa a polgári demokráciával kapcsolatos gyászos tapasztalatait. Már a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítése és lezajlása idején kidomborodott, hogy a párt képes érvényt szerezni a munkás- osztály hegemóniájának, oldalára szövetségeseket nyerni, egyesíteni minden valóban hazafias és antifasiszta erőt. A Szlovák Nemzeti Felkelést joggal tekintjük a csehszlovák nemzeti demokratikus forradalom kezdetének. Ez a forradalom az új állam bel- és külpolitikáját illetően már magába foglalta a szociális forradalom néhány jellemző vonását. A Szlovák Nemzeti Felkelés sok vonatkozásban meghatározta a háború utáni fejlődést, miközben éppen a leghaladóbb jellemzőit meghatványozta a Cseh Nép Májusi Felkelésének a lefolyása is. A köztársaságot a Vörös Hadsereg és szövetségesei szabadították fel, Be- neš Moszkván keresztül tért visz- sza hazánkba, a kormány Kassán (Košice) jött létre és ott hirdette meg programját, a kommunisták fontos tárcákhoz jutottak a kormányban és Gottwald alelnöke lett. Alois Indra elvtárs beszéde további részében politikai rendszerünk fejlődésével foglalkozott, azzal az időszakkal összefüggésben, amelyben a nemzeti demokratikus forradalom átnőtt a szocialista forradalomba és részletesen elemezte a haladás, illetve a reakció erőinek összecsapását 1948 februárjában. Minden szerénység ellenére - mondotta -, anélkül, hogy tapasztalatainkat bárkire is rá akarnánk erőszakolni, kijelenthetjük: Csehszlovákiában a nemzeti demokratikus forradalom át- növése a szocialista forradalomba, kifejezetten tankönyvi példája az objektív és a szubjektív körülmények felhasználásának, a proletárdiktatúra békés hatalomra jutása érdekében. Éppen ebben rejlik a szocializmus felé vezető, úgy is mondhatjuk, sajátos csehszlovák útnak a lényege. Pártunk érzékenyen tiszteletben tartotta az összes nemzeti sajátosságot, s közben megfontoltan érvényesítette a szocialista forradalom általános érvényű lenini alapelveit. Természetesen a munkásosztály és szövetségesei békés politikai hatalomátvétele nem értelmezhető másként, csak úgy, mint az ádáz harcoknak és egyben annak az elszántságnak az eredményeként, hogy a forradalom védelmére szükség esetén erőszakhoz is folyamodik. A párt bölcs politikájának, a munkásosztály mozgósításának, a nép magasfokúan öntudatos aktivitásának és a kedvező nemzetközi helyzetnek - elsősorban a Szovjetunióval való szövetségünknek - köszönhetjük, hogy a reakció nem kísérelte meg a forradalom véres elfojtását, akár külföldi segítséggel is. Senki sem változtathat jottányit sem azon a tényen, hogy szocialista forradalmunk a csehszlovák nép ügye, kizárólag belügy volt. A munkás- osztály politikai hatalmának megteremtése új fejezetet nyitott a csehszlovák nép történetében - hazánk a szocializmus felé vezető útra lépett. A szocialista állam a népet szolgálja A CSKP XVI. kongresszusának határozatai feladatunkul adják - hangsúlyozta Alois Indra elvtárs -, hogy szüntelenül ügyeljünk a szocialista demokrácia elmélyítésére, törekedjünk egész politikai rendszerünk mind tökéletesebb működésére. Éppen ezt a célt követi a központi bizottság valamennyi ülése, bármilyen téma is szerepel rajtuk - hiszen időszerű feladataink teljesítése mindig az egész párt cselekvőképességétől, a széles nyilvánosság aktivitásától, íaz irányításban, a helyi és a társadalmi ügyek rendezésében a dolgozók minél nagyobb részvételétől függ. A munkásosztály és a nép politikai hatalmának eszköze a szocialista állam. Szervei minden szinten kötelesek tevékenységük tartalmával és módszereivel is szolgálni a nép érdekeit, tehát adott hatáskörükben megvalósítani a CSKP politikáját, konkrétan szervezni a fejlett szocialista társadalom építésének folyamatát, valamint a szocialista forradalom vívmányainak védelmét. A szocialista állam alapvető láncszemei a nemzeti bizottságok. Az államhatalomnak és az államigazgatásnak ezek a szervei a községekben, a városokban, a járásokban és a kerületekben a szó tényleges értelmében népi kormányok. A dolgozók közvetítésükkel juttatják érvényre politikai hatalmukat, ezek a szervek felelnek elsősorban közvetlenül mindazért, ami összefügg a lakosság életével, felelnek a társadalmi érdekek védelméért, s ezekkel összhangban a helyi szükségletek kielégítéséért. Éppen a nemzeti bizottságok, valamint összetételük és hatáskörük az egyik legkifejezőbb bizonyítéka a szocialista demokrácia mélységének és előnyeinek. Egyetlen polgári állam sem ruházza fel a népet és közvetlenül választott képviselőit ilyen jogkörrel, egyetlen egy sem teremti meg az ilyen jogkör gyakorlásához szükséges előfeltételeket sem a törvényhozásban, sem az anyagi és a pénzügyi erőforrások tekintetében. Lakosságunk a nemzeti bizottságok munkája, s a velük megvalósuló kapcsolatok alapján alakítja ki elképzelését a szocialista államról, a szocialista demokráciáról, jogairól és kötelességeiről. A nemzeti bizottságok szerveinek, képviselőinek, tisztségviselőinek és dolgozóinak képességeitől függ gazdasági, politikai-nevelési és kulturális-művelődési feladataink nagy részének megvalósulása. Ezért bizonyult nagyon hasznosnak az, hogy a központi bizottság 6. ülésén éppen a nemzeti bizottságokkal foglalkozott, értékelte tevékenységük, jó eredményeit, bírálta fogyatékosságaikat, s meghatározta a nemzeti bizottságok konkrét feladatait a jelenlegi fejlődési szakaszban. Ebből következtek a két nemzeti tanács törvényhozói aktusai is, amelyek jelentősen bővítették a nemzeti bizottságok hatáskörét. A nemzeti bizottságok tevékenységének tökéletesítése tartós folyamat, itt sem várható egyik napról a másikra valamiféle csodálatos átalakulás. A CSKP KB 6. ülése óta eltelt két és fél év után azonban joggal mérhetjük fel határozatainak megvalósulását, s hogy ez miképp nyilvánul meg a nemzeti bizottságok munkájában, valamint az egész társadalom életében. Annál is inkább, mivel ezek a határozatok kedvező visszhangra találtak a nyilvánosságban és a nemzeti bizottságokban egyaránt. Az első szakasszal kapcsolatban, amelyben ismertették és konkretizálták a CSKP KB határozatait, többnyire nincs kifogásolnivaló, s az adott feladatok megvalósítása viszonylatában is elég sok a pozitív példa. Sajnos, azonban még elég sok különböző szintű nemzeti bizottság akad, amelyben a központi bizottság 6. ülése után is vajmi kevés változott. Ez egyaránt vonatkozik munkájuk tartalmára és módszereire, szerepükre a területi tervezésben, a helyi ipar irányításában, a komplex lakásépítésről, a szolgáltatások, a kereskedelem, a tömegközlekedés tökéletesítéséről való gondoskodásukra, a saját politikai-nevelő munkájuk, a kultúra, a népművelés és az iskolaügy befolyásolása iránti figyelmükre, a közrend, a polgári együttélés és általában az állampolgári fegyelem iránti viszonyukra. Aránytalanul lassan következnek be változások a nemzeti bizottsági szervek viszonyában, a képviselők és az apparátus viszonyában. A plénumüléseken nem foglalkoznak mindig az alapvető kérdésekkel, előkészítésük során nem teremtik meg a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy ebben részt vegyenek a képviselők, a bizottságok tagjai és az aktivisták. A lakossággal való közvetlen kapcsolatnak, a nemzeti bizottság munkája iránti érdeklődése ösztönzésének, a problémák megoldásában való részvételük növelésének számos lehetősége marad kiaknázatlan. Jóval nagyobb és rendszeres figyelmet kellene szentelnünk a nemzeti bizottságok apparátusa dolgozóinak, szakképesítésüknek és politikai fejlettségüknek, annak a képességüknek, hogy méltó módon foglalkozzanak a lakosokkal, és következetesen eleget tegyenek a gottwaldi követelménynek, miszerint a hivatal van a nép számára és nem ellenkezőleg. Számos lakosunk körében éppen annak alapján alakul ki nem nagyon kedvező vélemény egyes nemzeti bizottságokról, hogy kapcsolatba kerültek meg nem felelően eljáró hivatalnokokkal, összegezve azt mondhatjuk, hogy elég sok nemzeti bizottság tevékenységét béklyózza meg a rutin, nem egy helyen különféle formákban felülkerekedik a bürokrácia és nagyobb merészséget kell igényelni az új munkamódszerek keresésében, a bővült jogkör bátrabb alkalmazásában. Az igazsághoz híven azt is meg kell mondani, hogy az új követelményekhez túlságosan lassan alkalmazkodnak a központi szervek is. A minisztériumok még távolról sem küszöbölték ki a semmivel sem indokolt centralizmus, valamint a megcsontosodott irányítási formák pártolásának hajlamát. A központilag irányított gazdasági és költségvetési szervezeteket nem ösztönzik eléggé határozottan arra, hogy adott hatáskörükben kezdeményezóen együttműködjenek az államhatalom és az államigazgatás szerveivel. Az (Folytatás a 6. oldalon)
