Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-26 / 228. szám, szerda

A szocialista demokrácia továbbfejlesztéséért (Folytatás az 5. oldalról) elért fejlődés igazságos értékelé­se mellett teljesen jogos a CSKP KB Elnökségének elvi állásfogla­lása, hogy a központi bizottság 6. ülése óta jóval többet lehetett és kellett volna tenni. Ebből a hozzá­A továbbiakban Alois Indra elv­társ a törvényhozó-testületeink helyzetével és tevékenységével, a Szövetségi Gyűlés, a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács, valamint a képvi­selőik munkájával foglalkozott a törvényhozói és az ellenőrző tevékenység elmélyítésével összefüggésben. Képviselőink egységesen szavaznak és támo­gatják a kormányt - mondotta mivel vállvetve igazodunk Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának és a Nemzeti Frontnak politikájá­hoz, nem beszélve arról, hogy az egységes szavazás a parlamenti bizottságokban mindig az összes probléma nyílt és nagyon gyakran kritikus megvitatását követi. Ép­pen a parlamenti bizottságokat te­kinthetjük olyan „konyhának“, amelyben „megfőznek“ minden szükségeset. Ott helye van az egész kormány és az egyes tárcák munkájában előforduló fogyaté­kosságok szabad bírálatának, s a képviselők ezekkel a lehetősé­gekkel megfelelőképpen élnek is. Végeredményben a két kamara gyűléseinek vitája is nyilvánvalóvá teszi, hogy az egységes szavazás nem áll ellentmondásban az egyes képviselők nézetei szabad és tárgyszerű kifejtésével. A lé­nyeg persze az, hogy - ellenfele­inktől eltérően - nem titkoljuk álla­munk osztályjellegét, azt, hogy az A szocialista demokrácia töké­letesítése szempontjából - mon­dotta a továbbiakban Alois Indra elvtárs - rendkívüli jelentősége van az egész Nemzeti Front politi­kai egységének, minden szerve és szervezete aktivitása megfelelő irányú fejlesztésének. A Nemzeti Front szocialista szellemben, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével kialakított egységét sohasem tekintettük valamiféle változatlan „kőtömbnek“, mindig elvetettük az olyan nézeteket, hogy ez az „összes szervezet uni­formizálásának“ a kísérlete. Per­sze, a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek igazodnak a szocia­lizmus építésének közös politikai stratégiájához és azonos célt kö­vetnek. Fokozzák igyekezetüket, hogy minél hatékonyabban támo­gassák a CSKP politikáját, mivel éppen az fejezi ki a legpontosab­ban az egész társadalom érdekeit. A társadalmi és az érdekképvise­leti szervezetek száma és eltérő jellege azonban széles és nagyon változatos skálát képez. Ebben a skálában érvényesíthetik és fej­leszthetik érdeklődési körüket a különféle hivatású és életkorú, pártállású és pártonkívüli, ateista és hívó lakosok milliói. Fontos azon­ban az, hogy minden szervezet sa­játos rendeltetését egyben sajátos eszközökkel is töltse be, súlyt he­lyezve arra, ami kifejezi tagjainak érdekeit, s ugyanakkor növelve ál­lampolgári öntudatosságukat, s arra vezetve őket, hogy cselekvóen részt vegyenek a társadalmi szempontból legfontosabb feladatok teljesítésé­ben. Minden szervezet feladata megteremteni annak előfeltételeit, hogy tagjai részt vállalhassanak a CSKP és a Nemzeti Front politi­kájának kimunkálásából és meg­valósításából, helyi és országos viszonylatban egyaránt. Az egyes szervezetek feladata tevékenysé­gükkel bizonyítani, hogy nálunk minden állampolgárnak nemcsak kinyilvánított jogai vannak, hanem valós lehetőségei is hozzászólni a dolgokhoz, s hogy a szocialista demokrácia széles körű lehetősé­geket biztosít milliók számára. Nyilvánvaló, hogy az egyes szervezetek súlya a társadalom­ban nem lehet azonos, s az gépie­sen nem következik csupán a Nemzeti Frontban való tagsá­gukból, illetve tagállományuk lét­számából. A Nemzeti Frontban állásból következnek a párt szer­veinek és szervezeteinek időszerű feladatai is, valamint az 1986-ban megtartandó általános választá­sok felelősségteljes káder- és tár­gyi előkészítésével kapcsolatos feladataik is. egész politikai rendszer a fejlett szocialista társadalom építését tá­mogatja, s ezzel a munkásosztály és a nép történelmi érdekeinek megvalósulását szolgálja. Ebből következik a legálisan szervezke­dő ellenzékkel kapcsolatos néze­tünk is. Bármiféle ellenzék logiku­san népellenes, szocialistaellenes nézeteket képviselne - s az ilyen ellenzéknek nálunk egyszerűen nincs társadalmi háttere. A kapita­lizmus eszmei „utószülöttjei“ szá­mára pedig (bármilyen formában) képviselőink körében nincs hely. A Csehszlovákia Kommunista Pártja által vezetett csehszlovák nép erkölcsi-politikai egysége, amely oly kifejezően nyilvánul meg képviseleti szerveink mun­kásságában is, nem gyönge pont, hanem, ellenkezőleg, a szocialista demokrácia nagy előnye. A szocialista demokrácia elért foka - mondotta - nyilvánvaló a két szuverén nemzeti köztársa­ság közös szövetségi államban történt önkéntes egyesüléséből, a jelenlegi államjogi rendezésből is. A föderáció fennállásának csaknem tizenhat éve alatt bizo­nyította életképességét, a szocia­lizmust, a nemzeteink és nemzeti­ségeink együttélését szolgáló hasznát. Ez természetesen szálka ellenfeleink szemében, akik időkö­zönként kirukkolnak olyan „érv­vel“, hogy ez tulajdonképpen mindig elsőrendű helye volt és lesz az egységes forradalmi szak- szervezeti szervezetnek. A Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom soraiban gyakorlatilag tömöríti az összes alkalmazotti viszonyban dolgozót, és tevékenysége tartal­mánál, valamint módszereinél fog­va a legmeggyőzőbben bizonyítja a párt és a nép egységét. Nem a vezető politikai erővel ellentét­ben, hanem ezen erő politikájával összhangban, nem a szocialista társadalommal ellentétben, ha­nem sikeres fejlődésének javára védi a dolgozók érdekeit. A szocializmusban az egységes szakszervezetek bármilyen más eljárása elavult lenne, visszatérést- ÁLLÁS ■ A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasá­gi Műszaki Középiskola (SPTŠ) igaz­gatósága azonnali belépéssel felvesz - karbantartó-vizvezetékszerelót. Bővebb felvilágosítást az iškola igazgatósága nyújt. Cim: SPTŠ, 929 01 Dunajská Streda, nám. 1. má­ja. ÚF-105 KÖSZÖNTŐ ■ Szeptember 26-án ünnepük házas­ságkötésük 25. évfordulóját Vágkirály- fán (Kráľová nad Váhom) Papp József és Papp Julianna. Ezen a szép ünnepen szívük minden melegével köszöntik a dárga szülőket, jó egészséget, csendes, békés boldog éveket kívánnak örökké hálás gyermekeik: lánya, 2 fia, veje, és a kis Mónika. Ú-3204 ■ 1984. szeptember 26-án ünnepük 25. házassági évfordulójukat llléshá- zán (Nový Život) a gondos és szeretett szülők. Kuczman Lajos és neje, Cecília, valamint szeptember 29-én az édes­apa 50. születésnapját. Ebből az alka­lomból szívből gratulálnak, jó egészsé­get és hosszú, boldog életet kívánnak fiuk, Lajos, lányaik: Idikó és Erika, vejük, Tibor és unokájuk Kriszti­án. Ú-3240 ■ A drága jó szülőknek és nagyszü­lőknek, Szajkó Jánosnak és feleségének, Szajkó, Magdolnának (Nemesócsa - Zemianska Olča) közelgő - 57., illetve 60. - születés­a „prágai tavasz“ eredménye, mi­közben egy szusszal azt állítják, hogy a jelenlegi „modellben“, amelyben vezető szerepe van a CSKP-nak, a föderációnak nincs értelme. Mi azonban kortársak­ként még élénken emlékezünk az akkori szlovák jobboldaliak jelsza­vára: „Előbb demokratizálás, s azután föderáció“ -, ami érthe­tőbb szavakkal annyit jelent, hogy előbb eltemetni a szocializmust, s azután majd meglátjuk. Közis­mert, hogy a föderáció megteste­síti a pártnak és az összes haladó erőnek hosszú távú programját. A Szlovák Nemzeti Felkelés egyik alapvető célja volt a „csehszlovák nemzet“ beneši koncepciójának elvetése mellett a csehek és a szlovákok viszonyának rendezése az „egyenlő az egyenlővel“ elv alapján. Ez kifejezésre jutott a Kassai Kormányprogramban, valamint a CSKP-nak Szlovákia gazdasági, művelődési és kulturá­lis fejlődésével, az ország cseh részével történő kiegyenlítődésé­vel kapcsolatos politikájában. A szubjektív hibáknak, a marxiz- mus-leninizmus elvei feladásának számlájára írható, hogy ezt a problémát nem oldották meg korábban, megfelelő államjogi rendezéssel is. A föderáció arról tanúskodik, hogy pártunk követke­zetesen igazodik a forradalmi leni­ni tanításhoz, ebben az esetben a nemzetiségi kérdés megoldásá­ra vonatkozó útmutatásához és a belpolitikában is tiszteletben tartja a szocialista internacionaliz­mus elveit. Éppen a föderációban vált lehetővé a két testvérnemzet­nek, a cseheknek és a szlovákok­nak szuverén fejlődése és ez biz­tosította a nálunk éló valamennyi nemzetiség teljes jogait. jelentene a régi „tradeunioniz- mushoz“, anarchizmusra emlé­keztetne, és elsősorban a dolgo­zókat károsítaná meg. Ezért az FSZM alapvető feladata a dolgo­zókat mozgósítani a társadalom fejlődését, s ettől függóviszonyban a lakosság élete fejlődését szava­toló gazdasági tervek teljesítésére és túlteljesítésére. A kölcsönös összefüggés itt nyilvánvaló: a szo­cialista társadalomban dolgozók országuk urai, a termelőeszközök tulajdonosai és a gazdasági fel­lendüléstől függnek életszínvona­luk alakulásának lehetőségei. Per­sze a dolgozók helyzete, valamint az adott termelési viszonyok meg­kívánják annak a lenini gondolat­napjuk alkalmából szívük egész szere­tetével gratulálnak, és sok erőt, egész­séget s hosszú, boldog életet kívánnak 2 lányuk, vejük, fiuk, menyük és unokáik: Iveta, Roland, Aurélia, Ja­ni, akik sokszor csókolják a nagy­szülőket. Ú-3236 ■ Ezúton köszöntjük a drága édes­anyát, nagymamát és dédnagymamát, Ton ka Imréné Kockás Máriát (Érsekújvár - Nové Zámky) 70. szüle­tésnapja alkalmából. Sok erőt, egész­séget és hosszú, boldog életet kíván­nak családja körében férje, lányai, vejei, unokái és a há­rom dédunokája, akik sok puszit küldenek a dédinek. Ú-3168 ■ Szeptember 26- án ünnepli 62. szü­letésnapját a leg­drágább édesanya, nagymama és déd- mama, özv. Vincze Er­zsébet Feleden (Jesens- ké). Ez alkalomból szívből gratulálnak, jó egészséget és még hosszú, boldog életet kívánnak lányai, vejei, unokái és dédunokái. Monika és Pisti sokszor csókolja a nagymama munkában elfáradt kezét. Ú-3175 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Életünk legfájdalmasabb napja ma­rad 1984. augusztus 7-e. Ezen a na­pon dobbant utolsót a szíve, és megállt dolgos keze a felejthetetlen, szorgal­mas, szeretett férjnek, édesapának, apósnak, nagyapának, Ravasz, Sándornak, nak teljes érvényesülését és szün­telen továbbfejlesztését, miszerint a szakszervezet a „kommunizmus iskolája“. Feladatunk az, hogy szüntelenül növeljük a szakszerve­zet tagjainak részvételét az irányí­tásban, mégpedig nemcsak a ter­melési szférában, hanem a mun­kahelyen kívül, a nyilvános tevé­kenységben, különösképpen pe­dig a képviselő-testületek képvi­selőinek tisztségeiben. Az FSZM-hez hasonlóan, noha más viszonylatokban, beszélhet­nénk további fontos társadalmi szervezetek, főleg az ifjúsági szer­vezet és a Csehszlovák Nószövet­ség helyzetéről és feladatairól is. Nemzeti Frontunkban, vagyis politikai rendszerünkben a többi politikai pártnak is helye van. Igaz, hogy egyes szocialista országok­ban nem léteznek ilyen nem kom­munista pártok, de ez mit sem változtat a szocialista demokrácia lényegén. Nálunk a történelmi helyzet úgy alakult, hogy 1948 februárja után ezek a pártok helyet kaptak a megújhódott Nemzeti Frontban. Mindegyikük program­jának megfelelően tömörít bizo­nyos lakossági rétegeket, amelyek pártolják a szocializmust és részt vesznek építésében. Megfelelő a képviseletük a nemzeti bizottsá­gokban és a törvényhozó szervek­ben, tisztségviselőik és tagjaik szocialista hazafiakként beválnak. Ezek a politikai pártok elismerik a CSKP vezető társadalmi szere­pét és szövetségeseink a Nemzeti Front keretében. A XVI. kongresz- szuson tevékenységüket pozitívan méltatták. Ennek kifejezésre kell jutnia a CSKP valamennyi szerve és szervezete mindennapos gya­korlatában, minden kommunista magatartásában, a nem kommu­nista pártok és a tagjaik iránti viszonyukban is. A Nemzeti Front platformja le­hetővé teszi a csoport- és az egyéni kezdeményezés alkotó fej­lődését, elősegíti a gazdasági fel­adatok teljesítését és a szó legtá­gabb értelmében támogatja az élet kulturáltságának növelését. Felbecsülhetetlenek a Nemzeti Frontnak, szerveinek és a benne tömörült szervezeteknek érdemei. Ezek konkrét módon megnyilvá­nulnak a választási programok és a gazdasági feladatok teljesítésé­ben, a politikai nevelő munkában, a csehszlovák állampolgárok poli­tikai aktivitásában. Ez élő bizonyí­téka szocialista társadalmunk szé­les demokratizmusának. Viszont aki 60 éves korában távozott szerettei köréből. Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak., Tóth Vince elvtársnak, a hnb elnökének a szövet­kezet és hnb képviseletében mondott szép, megható búcsúbeszédért, az efsz dolgozóinak, barátoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, a falu lakos­ságának, akik elkísérték utolsó útjára a csécsénypatonyi (Čečínska Potôň) temetőbe drága halottunkat, és koszo­rúikkal, sok-sok virággal, részvétnyil­vánításaikkal enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Fájdalomtól megtört felesége, fia, lánya, menye, veje, két kis unokája és a egész gyászló rokonság. Ú-3245 ■ Köszönetét mondunk minden ked­ves rokonnak, barátnak, szomszédnak, ismerősnek, a falu egész lakosságá­nak, akik elísérték a mihályfai (Michal na Ostrove) temetőbe 1984. augusztus 14-én a drága, jó, kedves anyát, nagy­mamát és anyóst, Kántor Irént, akit a halál 63. életévében ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a koszo­rúkat és virágokat. Gyászoló lányai, fiai, menyei, veje, unokái és dédunokái. Ú-3249 ■ Fájdalmas gyá­szunkban köszö­netünket fejezzük ki minden kedves ro­konnak, szom­szédnak, ismerős­nek, a polgári ügyek testületének a megható búcsú­beszédért, vala­mint a falu lakossá­gának, akik 1984. szeptember 12-én elkísérték utolsó útjára az amadékar- csai (Kostolné Kračany) temetőbe a drága jó férjet, családjáért aggódó édesapát, nagyapát, Bugár Bálintot, ebben a vonatkozásban sem me­rítettünk ki minden lehetőséget. Az aktivitás nem azonos mindenütt, és mindenütt nem mérik fel meg­felelőképpen, hogy éppen a Nem­zeti Frontnak milyen a jelentősége a CSKP és a nép egységének szilárdításában. A párt szerveinek és szervezeteinek feladata arra vezetni a kommunistákat, hogy ne becsüljék le, hanem fontos fela­datként kezeljék a Nemzeti Front szerveiben és szervezeteiben végzett munkát. Rendkívül sok függ attól, hogy ezekben a szerve­zetekben helyes módszerekkel ér­vényesítsék a párt vezető szere­pét, s ne csupán a „feladatok tolmácsolásával“, s már semmi­képp sem valamiféle „utasítgatás- sal“. A kommunistáknak elvszerú- en, de érzékenyen kell fellépniük a Nemzeti Frontban; türelmesen kell magyarázniuk a párt politiká­ját, és az e politikából következő konkrét feladatokat; meggyőző ér­vekkel kell ösztönözniük az egyes szervezetek és nem kommunista tagságuk kezdeményezését. Csak az ilyen magatartás növeli a kom­munisták természetes tekintélyét, csak így válhatnak elismert politi­kai vezérekké, csak ez szilárdít­hatja a párt megbecsülését és egységét a néppel. Alois Indra elvtárs beszéde zá­rórészében kiemelte, hogy a kom­munista párt sikeresen csak akkor töltheti be a szocialista társadalom vezető politikai erejének történel­mi szerepét, ha a saját életének lenini normáihoz igazodik. Ez any- nyit jelent, hogy őrizni és szüntele­nül szilárdítani kell a párt eszmei egységét, a demokratikus centra­lizmus elveinek tiszteletben tartá­sával és a párton belüli demokrá­cia fejlesztésével növelni kell cse­lekvőképességét. Továbbra is igé­nyesen kell szabályozni tagállo­mányát, céltudatos káderpolitikát kell folytatni és következetesen harcolni kell a gyakorlati opportu­nizmus minden megnyilvánulása ellen. Csak az ilyen párt tölti be valóban a munkásosztály szerve­zett politikai élcsapatának a szere­pét. Csak az ilyen párt képes szüntelenül megújítani és szilárdí­tani kapcsolatát a néppel és töké­letesíteni a szocialista demokráci­át. Ezeknek az alapelveknek tisz­teletben tartásával bizonyítjuk, hogy nemzeti és párttörténetünk- böl levontuk a helyes következte­téseket, merítünk a Szovjetunió lenini Kommunista Pártja tapasz­talatainak gazdag kútfőrrásából, őrizzük és megvalósítjuk a nem­zeti felszabadító harc hagyatékát. akit a halál hosszú betegség után 72 éves korában ragadott ki szerettei kö­réből. Külön köszönetünket fejezzük ki a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) kórház sebészeti osztálya orvosainak, ápolónőinek, hogy igyekeztek enyhíte­ni édesapánk fájdalmait. Köszönjük a sok szép virágot, koszorút, s a vi­gasztaló szavakat, amelyekkel igye­keztek enyhíteni mély fájdalmunkat, valamint Sárközi István zenekarának a búcsúztató zenét. A megtört szívű gyászoló család Ú-3250 ■ Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédnak, isme­rősnek és mindazoknak, akik 1984. augusztus 9-én elkísérték utolsó útjára a füleki (Fiľakovo) temetőbe a felejthe­tetlen édesanyát, anyóst, testvért, nagyanyát, dédanyát, özv. Koósné Tóth Júliát, akit a halál 73 éves korában hosszú betegség után ragadott ki szerettei kö­réből. Köszönjük a sok koszorút, virá­got, amelyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-3259 MEGEMLÉKEZÉS ■ Soha. el nem múló fájdalommal emlékezünk a drá­ga jó feleségre, édesanyára, nagy­mamára és déd- nagymamára, Hervay Szil- veszterné Ágh Bertára, akinek a szíve három évvel ezelőtt Somorján (Šamorín) örökre megszűnt dobogni. Akik ismer­ték és szerették szenteljenek egy né­ma pillanatot emlékének e szomorú évfordulón. Gyászoló férje és az egész csa­lád. Ú-3294 A törvényhozó-testületek munkája A Nemzeti Front jelentős szerepe APRÓHIRDETÉS új szia 6 1984. IX. ?'

Next

/
Oldalképek
Tartalom