Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-20 / 223. szám, csütörtök
ŕtvJP/vFontos szerepben A KÉMIAOKTATÁS HELYZETE A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KONGRESSZUSOK TÜKRÉBEN Banská štiavnicában tartotta a Cseh és Szlovák Kémikusok Egyesülete a felszabadulás utáni 40., jubileumi vegyészkongresz- szust, 650 főnyi résztvevővel. A küldöttek a kongresszus oktatási szekciójában kémiaoktatásunk jelenlegi helyzetét és fejlesztésének néhány kérdését tárgyalták meg. Az olvasó részben a sajtó, a rádió és a televízió jóvoltából értesülhetett arról, hogy a gimnáziumok, szakmunkásképző iskolák és szakközépiskolák elsó osztályaiban az 1984/85-ös tanévben már az új tantervek és tankönyvek . szerint folyik az oktatás. A kongresszuson elsősorban a szakmunkásképző iskolák és szakközépiskolák kémiatanításának kérdéseit vitatták meg. Ismeretes, hogy ezekben az iskolatípusokban a kémiaoktatás színvonalának emelése országos feladat, mivel a tanulók túlnyomó többsége ezekben az iskolákban a közeljövőben szakmunkásképesítést vagy érettségi bizonyítványt szerez. Ennek értelmében az illetékes állami szervekre, szakoktatókra és kémiatanárokra a jelenlegi helyzetben óriási feladat hárul. Nem titok, hogy az elmúlt években a szakmunkásképző iskolákban végzett tanulók tudása alig haladta meg az alapiskolát végző tanulók kémiai tudásának a színvonalát. E nem kívánatos helyzet javítása érdekében ezen iskolák számára kétféle (A és B variációban) kémiatankönyvek készültek, amelyek az összes tanszakra alkalmazhatók, attól függően, hogy a választott szakma a kémiával milyen kapcsolatban áll. A kongresszuson az idén is jelen voltak a szlovák és cseh oktatási minisztérium kutatóintézeteinek a munkatársai, egyetemi, főiskolai kutatók és oktatók, valamint a kémiatanítás felügyeletével megbízott szakfelügyelők és néhány kiváló alap- és középiskolai kémiatanár. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a szakmunkásképző iskolákbart és szakközépiskolákban fokozni kell a tanulók kísérleti tevékenységét. Ehhez azonban megfelelő műszaki és anyagi bázis, 'laboratóriumok, előadótermek, kémiai szertárak, eszközök és vegyszerek szükségeltetnek, amelyeknek a beszerzésében, építésében a védnökséget vállaló üzemek sokat segíthetnek. A jelenlegi takarékoskodás mellett is csak így képzelhető el, hogy a tanulók tudásszintje emelkedő tendenciájú legyen. A kutatóintézetek és egyetemi tanszékek dolgozói már most körvonalazták azokat a tennivalókat, amelyek majd a 8. ötéves tervidőszakban, várnak megoldásra. Tennivaló lesz bőven, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy a matematika és a természettudományi tantárgyak egybehangolt oktatása a különböző iskolatípusokban szintén megoldásra váró feladat. Talán nem árt kitekinteni a környező országok némelyikére, hogy a jelenlegi viszonyok között ott milyen színvonalon folyik a kémiaoktatás. Magyarországon a kémiatanárok kétévenként megrendezésre kerülő országos konferenciáján, Debrecenben, vitatták meg a kémiaoktatás jelenlegi helyzetét. A résztvevő szemével megpróbálom összefoglalni az ott elhangzottakat. A problémák és feladatok megoldása Magyarországon is sok tekintetben a miénkhez hasonló. A debreceni konferencián többször is szóba került a tankönyvek és segédkönyvek színvonala, az ismeretanyag megtanít- hatósága. A közeljövőben végrehajtják a tantervek és tankönyvek korrekcióját kémiából. Nagy gondot fordítanak a módszertani munka fejlesztésére. Az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai hangsúlyozták, hogy a magyarországi kémiatankönyvek az elmúlt évtized színvonalát tükrözik, s ez érthető is, mivel a tankönyvek és kézikönyvek megírása és megjelenése között az átfutási idő viszonylag hosszadalmas, például a nyomdai kapacitás, bírálatok, jóváhagyás, szerkesztés időigényessége stb. miatt. A kémiai programokra az 1970- es években az elméleti ismeretek és a tudományközpontúság volt jellemző. A magyarországi szakemberek hangsúlyozták, hogy a közeljövőben olyan tantervi modellek kialakítása lesz kívánatos, amelyek a 13-18 éves tanulók életkori és értelmi sajátosságait az eddigiekhez képest még fokozottabban figyelembe veszik, lehetőleg úgy, ahogy a fiatalok a világ dolgaira ráeszmélnek. Az általános és középiskolai tananyagot fokozottabb mértékben tanulóközpontúvá kell tenni, s ez a kutatóktól, vezetőktől és a kémiatanároktól igen komoly munkát és odafigyelést követel. A szocialista országok VIII. nemzetközi kémiatanítási szinpo- zionján, amelyet az elmúlt évben Wroclawban tartottak, az az átfogó vélemény alakult ki, hogy az atomszerkezeti ismeretek tanítására továbbra is feltétlenül szükség van, mind az általános, mind a középiskolákban. Az elméleti vonatkozású ismereteket azonban csak olyan mértékben szabad és kell tanítani, amelyek elősegítik, hogy a tanulók a megfigyelt jelenségeket megértsék és abból következtetések levonására legyenek képesek. A kvantumkémia alapjainak az oktatására vonatkozóan a vélemények megoszlottak, s ez arra enged következtetni, hogy oktatási vonatkozásban további véleménycserére, tanulmányozásra van szükség. Az Elméleti és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniója (IUPAC) tavaly Kölnben tartotta 29. kongresszusát, amelyen az a vélemény alakult ki, hogy a kémiai ismereteket a mindennapi életünkben ma már tudatosan alkalmazni kell, mert számunkra létfontosságúvá váltak. A kongresszus résztvevői a kémia oktatásának nehézségeiről elmondták, hogy az két síkon játszódik le: érzékszervi síkon és az atomok és molekulák síkján, amelyeket közvetlenül nem érzékelhetünk, ezekről csak műszerek segítségével tájékozódhatunk. Az észlelés és absztrakció között a kísérlet jelent átmenetet, amely arra szolgál, hogy igazolja: az észlelt jelenség megfelel-e a molekuláris síkon elképzelt mechanizmusnak vagy sem. Elképzeléseinket modellekkel tesszük még szemléletesebbé vagy matematikai jellegűvé. A kémiában szigorú és egyértelmű képletekre és nevezéktanra is szükség van. A kongresszus kiemelte, hogy a kémiát a többi tudományághoz hasonlóan rendszerezve kell felépíteni, ami annyit jelent, hogy nem lehet fejezetenként újra kezdeni. A vezérfonal elvesztésével a tanuló az anyagot később már nem tudja megérteni. A kémiaoktatásban rendszeresen foglalkozni kell a tudományos felismerések ipari alkalmazásával, helyzetük jelenlegi állásával. E kívánalmaknak az egyes tagországok úgy próbálnak eleget tenni, hogy időről időre oktatási segédanyagokat adnak ki. A résztvevők újból megerősítették azt a régi igazságot, hogy az általános és középiskolákban nem a legújabb kutatási eredményeket kell oktatni, hanem olyan, már kiforrott és leülepedett tudományos elméleteket, amelyek bizonyos egyszerűsítéseket is elviselnek. Kifejezték meggyőződésüket, hogy el kell oszlatni azt a tévhitet, amely szerint az alkalmazott kémiát ez emberek fenyegetésnek érzik, mert a környezetüket tönkreteheti. A közvéleménnyel tudato- síttatni kell, hogy a korszerű ipari társadalom a kémia eredményeinek alkalmazásáról nem mondhat le. Az aggályok és kételyek szét- oszlatására továbbra is szükség van a tudományos ismeretek széles körű terjesztésével, ismert szakemberek állásfoglalásának az ismertetésével, például vegyészeti és vegyipari jellegű témákban. összegezve a hazai és nemzetközi kémiaoktatási programokat és törekveseket, elmondhatjuk, hogy az egységes természet- tudományos világkép kialakításában és a korszerű ipari társadalom fenntartásában és fejlesztésében a kémiaoktatásnak a maga módján továbbra is fontos szerepet kell betöltenie. Dr. SIMON LÁSZLÓ docens ^ 'C' ^ C~ ú ^ -fr- ^----------ý- "ý1—^ Fe ltáruló múlt A középkori történelemkutatás egyik fontos láncszeme a korabeli településhálózat és lakáskultúra feltárása, illetve rekonstrukciója. Ezt a múhkát természetesen csak több tudományág összefogásával, hosszú távú kutatási programok kidolgozásával lehet eredményesen végezni. Az oklevél- és helynévkutatás, valamint a történeti néprajzi vizsgálódások mellett így nagy jelentősége van a régészeti kutatásnak is. Annál is inkább fokozottabb figyelmet érdemel ez a történeti diszciplína, mivel az utóbbi évtizedek hatalmas építkezéseit megelőző talajrendezó munkák lépten-nyomon régészeti objektumokat hoznak jelszínre. Résen kell hát lenni archeológusainknak, hogy a hatalmas föld- munkagépek nehogy pótolhatatlan művelődéstörténeti emlékeket pusztítsanak el. Igaz persze, hogy az építtetóink törvény előírta kötelessége lenne előre bejelenteni szándékát a legközelebbi múzeumnak vagy a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai (Nitra) Régészeti Intézetének. Ez esetben a szakemberek még az építkezési munkák előtt elvégezhetnék a szükséges alapkutatásokat. Ha ezt a bejelentést elmulasztotta volna az építtető, még akkor is lenne lehetősége legalább az előkerült régészeti leletekről hírt adni a legközelebbi múzeumnak. Sajnos azonban ez általában nem így szokott történni: pótolhatatlan történeti értekek pusztulnak el lépten-nyomon tudatlanságból, há- nyavetiségból! Példák tucatjait sorolhatnám föl, ám most nem az a célom. Beszéljünk inkább a pozitív, követendő példákról! A Hurbanovói Zöldség- és Gyü- mölcsnemesító Kutatóintézet Érsekújvár (Nové Zámky) határában, a Naszvadi úton levő telkén Árpád kori cseréptöredékek kerültek elő. Éppen ezért az Érsekújvári Járási Múzeum tájékozódó jellegű feltárást végzett az említett területen, amit a telek tulajdonosai messzemenően támogattak. Olyannyira, hogy még földmunka- gépekkel is segítették a régészeti kutatómunkát. A feltárás eredményeként az Árpád kori falvakra olyannyira jellemző árokrendszer- töredékek, valamint szabadtéri tűzhely és hulladékgödrök mellett nagy mennyiségű kerámia, vaskés, csontkorcsolya és a házak tapasztásából származó paticstö- redék került elő. E leletanyag kiválóan reprezentálja a 11-13. századi települések jellegzetes anyagi kultúráját. A járási múzeum a kutatásokat a jövőben folytatni kívánja, mivel a szóban forgó település minden bizonnyal azzal a Lék nevű településsel azonosítható, amelynek népességéből (Nyárhíd, Gúg és Győrök falvak lakosságával együtt) valamivel később, 1580- ban Érsekújvár létrejött. A rendszeres feltárásra egyébként általános településtörténeti szempontból is óriási szükség van, hiszen a korabeli településszerkezetről csak teljes falufeltárásokkal alkothatunk történetileg hiteles képet. LISZKA JÓZSEF Gyökeres György felvétele Sokszínű világ Magyar akvarellek a Szlovák Nemzeti Galériában A csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatok ez évi programjának rangos eseménye a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatott akvarell-kiállítás a Szlovák Nemzeti Galéria termeiben. A tárlat a műfaj - a vízfestékkel készített képek - legkiválóbb magyar művelőinek képeit mutatja be, nagyjából a 19. század derekától, a magyarországi biedermeier festészet felvirágzásától a romantikán át a századforduló és az azt követő évtizedek modernista törekvéseit kifejező alkotásokig. Az akvareli, angliai fénykora után, a német festészet - főleg a drezdai és müncheni iskolák - közvetítésével terjedt el az egykori monarchia területén. Máig tartó népszerűségét mindenekelőtt a képek frissességének, közvetlenségének, „levegősségének“ köszönheti. A régebbi akvarellisták főleg táj- és zsánerképeket festettek, mint a lőcsei származású és a város fejlett kultúráján nevelkedett Markó Károly. Bemutatott alkotásai hazai tájakról (Kárpátok, Ne- decz) és itáliai tartózkodásáról (Olasz nók a kútnál) adnak képet. Brocky Károly (Koncert, Ülő lovag) az osztrák biedermeiert leheletfinom, lírai nyelvre írta át. Határozottabb kontúrok jellemzik a kor egyik legjelentősebb magyar festőjének, Barabás Miklósnak a képeit (Vezúv Capriban, Hullámzó tenger, A műteremben), tanúsítva, hogy megfigyelő ereje, a festészeti problémákat játszva megoldó tehetsége leginkább éppen a vízfestészetben bontakozott ki. A Barabást követő nemzedék egy, romantikus lázban égő, forrongó korszak szülötte. Drámai hangvételű életképek, a paraszti élet valósághű ábrázolója volt Jankó János (Juhpásztor a csárda előtt, Szlovák paraszt szekérrel); biztos rajztudás, gondos kivitelezés jellemzi Sterio Károly hangulatos kis remekét, a Parasztkonyhát. Wé- ber Henrik akvarelljein (Ruhák Magyarországon, Csónakos) a zsánerképek mellett előtérbe kerül a portré is. Zichy Mihály és Székely Bertalan képein a romantika már kitör a biedermeier festészet korlátaiból. Jó példa erre Zichy akvarellje, a lovon ülő, szájában kardot tartó Kinizsi, vagy a Székely nagyszabású olajfestményét idéző akvareli: a Mohácsi csata. Két vérbeli akvarellista - bár korban és stílusban különböznek egymástól - a múlt században élt Libay Károly és az e századi Edvi Illés Aladár. Az előbbi finoman részletezett tájai (Garda-tó), Szahara, Vila Maecenas) a festő kalandos életét is tükrözik. Gondosan kidolgozott, valósághű akvareli Edvi Illés Ravellója vagy az Utca Amalfiban. Lotz Károly mindenekelőtt a monumentális festészetben alkotott nagyot. De akva- rell-tájképei is (Fák, Út a palotai erdőhöz, Táj gémeskútta!) bizonyítékai mesterségbeli tudásának; érzelmein átszűrve domborítja ki tárgyának jellegzetességeit. Érdekes, hogy Vaszary János gazdag pályájának egyik elsó jelentős alkotása akvareli: Kolos arcképe, melyen ott vannak a francia impresszionizmus stílusjegyei. Színes dekorativitása teszi plasztikussá, hatásossá Csók István Csendéletét. A kiállításon látható Mednyánszky László-akvarellek több oldalról is bemutatják az alkotó művészetét. A tájábrázolás remeke a Felvidéki táj, melyen a sötét tónusú lila hegyeket levegótenger hullámai nyaldossák, érzékeltetve a művész sajátos természetszemléletét. Az Ülő csavargó az elesett emberek lel- kületét kifejező erővel hat. A Duna-kanyar, a festői motívumokban oly gazdag vidék számos változatban jelenik meg Szónyi István művészetében. Az egyik ilyen a Zebegényi udvar című vízfestmény. Láthatjuk egyik legismertebb kompozícióját is, az Esernyőket. Forma- és színgazdagság jellemzi Bernáth Aurél Halászok című akvarelljét és a Tél című kompozícióhoz készített vázlatát. Absztrakt kísérletezések, vagy ahogy ő maga nevezte: művészi analízis jellemzi Uitz Béla két képét: a Moszkvai szálloda udvarát, főleg pedig az e kép alap- - ján alkotott kompozíciót. A tárlat egyik, egyszerűségénél fogva is leghatásosabb akvarellje Ferenczy Noémi bordó színárnyalatokban fürdő Ószi szőlőskertje. Ikonszerűen hat a feltételezhetően faliszónyeg-vázlatként született Múzsa. Leegyszerűsített formák, kellemes színárnyalatok jellemzik a Szövőnő című képet. Derkovits Gyula szociális szemlélet jegyében fogant Tűz című akvarelljén nem annyira a látvány, mint a gondolat a fontos: a tűzvész okozta kétségbeesés és tanácstalanság. Dinamikus színhatások uralják az öntözókút című zsánerképet. A realitás és az elvonatkoztatás sajátos, bukolikus vázlata a Koncert. A fény a legfőbb tartalmi és formai jellemzője Egri József finom, leheletszerű akvarelljeinek, mint a gyülekező viharfelhőktől terhes Balatonnak, vagy a Parton című képnek. Vonalak szövevénye, „mély“ formák fogják össze Barcsay Jenó kompozícióit (Táj, Kert). Szilárd kompozíciós rend jellemzi Kmetty János akvarelljeit (Nagybányai utca, Csendélet) hamvas és friss, szinte illatot árasztó Czóbel Béla Csendélet virággal című képe. A két galéria kölcsönös kapcsolatában ez a tárlat csak az első lépés volt: októberben a Magyar Nemzeti Galériában lesz egy kiállítás, a Szlovák Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményéből. Reméljük, hogy a jövőben a képzőművészet más ágainak remekeivel is kölcsönösen megismerkedhet a két ország művészetkedvelő közönsége. DELMÁR GÁBOR új szá 6 1984. IX. "
