Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-01 / 180. szám, szerda

Országszerte aratnak (Folytatás az 1. oldalról) ütemű végzésére. A learatott terü­let 60 százalékán hordták össze a szalmát, és mintegy 7 ezer hek­táron végezték el a tarlószántást. A másodnövényeket megközelítő­leg 4500 hektáron vetették el, ez a tervezett terület nem egészen egyötöde. A kerületben az évelő takarmá­nyok 50 százalékát kaszálták le. A tervezett másfél millió tonna tö­megtakarmányból már a felét tar­tósították. Ebből 440 ezer tonna a széna. Jól kihasználják a legelő­ket is. Ezekben a napokban 230 ezer szarvasmarhát hajtottak ki a legelőkre, a legtöbbet a rima- szombati (Rimavská Sobota), Lip­tovský Mikuláš-i és a Dolný Ku- bín-i járásban. A nyugat-szlovákiai kerület­ben a forró nyári napokban meg­kétszereződött a gabonát arató géppark teljesítménye. A leggyor­sabban halad az aratás az érsek­újvári (Nové Zámky), valamint a komáromi (Komámo) és a duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) já­rásban. A kerületben a búza 46 százalékát aratták le. Nagy figyel­met fordítanak a tavaszi árpa ara­tására, amelynek már csak alig egyharmada vár kaszára. Az ara­tás meg késése ellenére gyors ütemben halad a rozs és az őszi repce betakarítása is. Szintén jól megszervezték a szalma összehor­dását és a tarló szántását. A föld nedvességtartalmának megőrzé­se érdekében az aratás után két napon belül felszántják a tarlót. Az átvonuló esőzések ellenére, ahol lehet, teljes ütemben üzemeltetik az öntözőberendezéseket. Főleg a kapásnövényekre, a takarmány­félékre és a szabadföldi zöldségre juttatnak mesterséges módon vizet. A legfrissebb jelentések szerint a kelet-szlovákiai kerületben is meggyorsult az aratás. Az őszi árpának már csak a 8 százaléka vár betakarításra. A humennéi, a Kassa (Košice)-vidéki, a svidní­ki, a töketerebesi (Trebišov) és a vranovi járás után a rozsnyói (Rožňava), a prešovi és a micha- lovcei járás is befejezi az árpa aratását. Ezzel szemben a poprá- di, Stará Ľubovňa-i, Spišská Nová Ves-i járásban még nem érett ka­sza alá az árpa termése. A kerü­letben egyre nagyobb területeken folyik a tavaszi árpa aratása is. Eddig a termőterület 13,2 százalé­káról takarították be. A búza ter­mésének egyötödét szállították a raktárakba. A rozs aratása még csak most kezdődik. (ČSTK- b) Jól vizsgázik az aratási munkaterv Az idei hűvös időjárás miatt or­szágszerte később vonulhattak ki a kombájnok és a terményszállító járművek a határba. A legtöbb he­lyen csak július második felében kezdődött meg az aratás. Ugyan­akkor a gépszemlék alkalmával több idő jutott a felmerült problé­mák megoldására, s az egyéb szervezési intézkedések végre­hajtására. Több oldalas terjedelmes dol­gozatnak is beillik például az Eke- csi (Okoč) Efsz aratási munkater­ve. Kiterjed a sikeres aratás min­den feltételére. Amit tartalmaz, az jelenleg már gyakorlat, hiszen már teljes ütemben halad a gabona betakarítása. Vég István mérnök, a szövetke­zet agronómusa elmondta, hogy az aratás kezdetéig 260 hektáron fejezték be a takarmányfélék beta­karítását, s az itt felszabadult gé­peket és embereket rugalmasan bekapcsolhatták az aratási mun­kákba. Az aratási munkaterv jól vizsgázik, a gépek és a berende­zések műszaki állapotával nin­csen különösebb probléma. A ha­zai és a vendégkombájnosok ta­pasztalt szakemberek, ügyelnek a jó minőségre, a tarló megfelelő magasságára, a szórási, pergési veszteségek csökkentésére, ami a verseny feltételei szerint nem haladhatja meg az egy százalékot. Bérezési szempontból újdon­ságnak számít, hogy az eddigi egyéni prémiumon kívül az idén a csoportos premizálási rendszert is bevezették, ami tovább javítja a munka minőségét és növeli a dolgozók teljesítményét. Az aránylag nagyobb nedvességtar­talmú gabona betakarítása sem okozott gondot az indulásnál, mi­vel a Bábolna szárítóberendezés­sel napi 45-50 vagon gabona szá­rítására is képesek. A várható termésekről a kezdeti eredmények alapján korai lenne még nyilatkozni, de annyi biztos, hogy a tavalyinál jobb eredmé­nyekre számítanak. Búzából könnyen teljesíthetik a tervezett hat, árpából pedig az 5,3 tonnás hektárhozamot. A terv szerint két­százhatvan vagon búzával és negyven vagon árpával járulnak hozzá az állami gabonaalap gya­rapításához. ' Az aratási bizottság az ellenőr­ző tevékenységen kívül nagy gon­dot fordít a napi munka értékelé­sére. Figyelemmel kísérik a kom­bájnosok teljesítményét és az ara­tási híradó keretében ismertetik a szövetkezet többi dolgozójával és a falu lakosságával a legfris­sebb eredményeket, az elért hek­tárhozamokat. Komplex módon szervezik és irányítják a szalma betakarítását is. Ahhoz, hogy a szalma 14 nap alatt jó minőségben kazlakba ke­rülhessen, egy részét bálázzák, a többit ömlesztve fúvatják kazlak­ba. Pazarlásról szó sincs, hiszen minden szálat takarmánynak te­kintenek. Az árpaszalmát bálázva, fedél alatt helyezik biztonságba. A betakarításhoz elegendő géppel és szállítóeszközzel ren­delkeznek. A tarlóhántás is jól ha­lad, összesen 330 hektáron vet­nek tarlókeverékeket. Az idén na­gyobb területen vetnek mustárt, mert jól bírja a szárazságot, s 50 napon belül öntözés nélkül is jó minőségű takarmányt nyújt. A nyári politikai-szervezési munkatervben az aratás mellett az öntözés is fontos helyen szerepel. Erre nagy szükség van, mivel az aszály újabb jelei mutatkoznak a kapásoknál. Fonnyad a kukori­ca, sínylődik a cukorrépa, össze­sen 1800 hektár öntözéséről tud­nak gondoskodni az idénymunká­sok segítségével. KRASCSENICS GÉZA Végső búcsú Andrej Barčáktól (ČSTK) - Prágában tegnap vet­tek végső búcsút a Köztársasági Érdemrenddel és a Munka Érdem­renddel kitüntetett Andrej Barčák elvtárstól, volt külkereskedelmi mi­nisztertől, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság volt magyaror­szági nagykövetétől, aki hosszú, súlyos betegség után 64 éves ko­rában július 23-án halt meg. A strašnicei krematórium szer­tartástermében a családtagokon és a többi hozzátartozón kívül je­len voltak: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Ladis­lav Gerle és Svätopluk Potáč, a szövetségi kormány alelnökei, Václav David, a Szövetségi Gyű­lés alelnöke, valamint politikai és közéletünk más képviselői. A párt- és állami szervek, vala­mint a közeli munkatársak nevé­ben Ladislav Vodrážka, a külke­reskedelmi miniszter első helyet­tese vett búcsút Andrej Barčáktól. Az együttműködés kiszélesítéséről (ČSTK) - Prágában tegnap La­dislav Gerle, a szövetségi kor­mány alelnöke fogadta Gén nagyíj Zsuravliovot, a Szovjetunió kül­kereskedelmi miniszterének első helyettesét. A közszükségleti cik­kek gyártása és szállítása terén végzett kölcsönös együttműködés további kiszélesítésének és elmé- lyítésénak kérdéseit vitatták meg. Jelen volt Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A csehszlovák-svéd kapcsolatok bővítéséről (ČSTK) - Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés alelnöke a Nemzetek Kamarájának elnöke és Richard Nejezchleb, a Népi Kamara alelnöke s a Népi Kamara külügyi bizottságának elnöke teg­nap fogadta a svéd szociáldemok­rata párti képviselők egy csoport­ját, amely rövid látogatáson tartóz­kodik Csehszlovákiában. A fogadáson jelen volt Kari Olof Martin Skoglund, a Svéd Királyság csehszlovákiai nagykö­vete. A megbeszélés során szó esett a Szövetségi Gyűlés felépítéséről és munkájáról, a csehszlovák­svéd kapcsolatok elmélyítéséről és a két ország képviseleti testületei együttműködésének bővítéséről. Vietnami jelentés Kínai provokációk (ČSTK) - A kínai fél folytatja az ellenséges akciókat a Vietnami Szo­cialista Köztársaság északi térségei ellen. A VNA vietnami hírügynökség közölte, hogy július 22-én Ha-Tuyen tartomány Cuang-ba járásában egy kí­nai század megsértette a VSZK hatá­rát és támadást intézett a vietnami határőrök ellen. A kínai tüzérség július 28-án és 29-én lőtte a tartomány több faluját. A hírügynökség közölte, hogy a vietnami határőrök felvették a harcot a határsértőkkel. Fonják az aratókoszorút (Levelezőinktől) - A dunaszer­dahelyi (Dunajská Streda) Dukla Efsz-ben befejezték az aratást. A 11 saját és 8 vendégkombájn segítségével 11 nap alatt takarí­tották be 1190 hektár vetésterület­ről az idei termést. Annak ellenére, hogy az aratás kezdete és befeje­zése az időjárás miatt az elmúlt évekhez viszonyítva két hetet „csúszott“, nagyon gazdag ter­mést takarítottak be a szövetkezet dolgozói. A tervezett 5700 tonna őszi búzánál és 1200 tonna tava­szi árpánál jóval több termett. Az aratók szocialista munkaverse­nyének győztese a Hodossy De- zső— Egri Gyula kettős. Rácz Péter ZAVARTALANUL FOLYIK A MUKKÁ Kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal jól folyik az aratás az Alsó­péteri (Dolný Peter) Efsz-ben. A kombájnosok 595 hektárról már levágták a kalászosokat. A szal­mabegyűjtők 540 hektáron takarí­tották össze a szalmát és 5 traktor 504 hektáron elvégezte a közép­szántást. Havran Jánosné A KOMBÁJNOK NAPONTA CSAK NÉHÁNY ÓRÁT DOLGOZHATNAK A nemesócsai (Zemianska Ol­ča) földművesszövetkezet határá­ban tizennyolc, köztük hat ven­dégkombájn arat, hogy 1241 hek­tárról minél előbb betakarítsák a gabonát. Naponta gondosan kell megválasztani a táblát, hogy me­lyikbe állhatnak be a kombájnok, mit lehet vágni. A futó esók miatt a kombájnok naponta csak né­hány órát dolgozhatnak, s így 350 hektáron a búza és 40 hektáron a lencse vár még betakarításra. Az elmúlt ősszel kifogástalanul előkészített talajba került a mag, de a rendkívül száraz ősz és tél következtében hiányosan kelt ki, sok kifagyott, s ez rányomta bé­lyegét az idei terméshozamra, de még így is búzából 5,9, árpából pedig 6 tonna a hektárhozam. A vártnál gyengébben termett az őszi repce: csak 1,8 tonna termett hektáronként. Jól fizetett a lencse. A legjobb kombájnosok jutalmat kapnak. Az E-516-os kategóriájá­ban eddig Szoboszlai Jenő, Cseh Sándor, Vasi Sándor, Föl­des Sándor és Mészáros László, míg az E-512-ek kategóriájában Simon László, Szabó István, Sál ma Ferenc és Fekete Tibor kombájnosok aratták le a legtöbb gabonát. K. G. Igor Volk (balról), Szvetlana Szavickaja és Vlagyimir Dzsani- bekov űrhajósok, akik vasárnap tértek vissza a földre, jelen­leg Bajkonurban tartózkodnak, ahol főleg pihenéssel töltik idejüket Felvételünkön egészségügyi séta közben láthatók. Az űrállomás állandó legénysége pedig - Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov űrhajósok - tegnap immár a 175. napot töltötték Föld körüli pályán. Tegnapi programjuk szerint ellenőrizték a további kísérletekre szol­gáló tudományos készülékek működését. Folytatódik a nyílt világűrben a Medúza műszer segítsé­gével a nukleln-savak összetevőit vizsgáló kísérlet is. Ezt a készüléket Vlagyimir Dzsaníbekov és Szvetlana Szavickaja űrhajósok a nyílt világűrbe való kilépésük során helyezték el a Szaljut-7 űrállomás felületén. Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov egészséges és jólérzi magát. A Szaljut-7-Szojuz T-11 űrkomplexum normálisan folytatja repülését. Salvador A partizánok megbénították a vasúti közlekedést (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) tagjai tegnapra virradó éj­szaka Salvadorban az Amerika- barát Duarte rezsim 60 katonáját tették ártalmatlanná, amikor azok San Salvador főváros közvetlen környékén több egybehangolt tá­madást intéztek katonai létesítmé­nyek ellen. Miután nemrégen sikeresen megbénították a közúti szállítást, a salvadori hazafiak most leállítot­ták a vasúti közlekedést az or­szágban, hogy megakadályozzák a fegyverszállítást a kormánycsa­patok számára és aláássák a nép­ellenes rezsim gazdasági bázisát. A salvadori államvasutak képvise­lője hétfőn bejelentette, hogy a társaság a sikeres partizánakció következtében megszakítja Salva­dorban az egész vasúti közleke­dést. Időközben kiviláglott, hogy a Cabanas tartományban nemrég elkövetett tömeggyilkosságot, amelynek során 65 polgári sze­mélyt, közöttük gyermekeket és terhes nőket mészároltak le, az Atlacatl zászlóalj katonái hajtották NÉ HÁNY KSS BBg SORBAN NICOLAE CEAUSESCU, az RKP KB főtitkára, az RSZK elnöke hétfőn a Neptun üdülőhelyen fo­gadta Leó Tindemans belga külügyminisztert, aki Romániában tartózkodik. A belga miniszter láto­gatása folyamán a román veze­tőkkel áttekinti a két ország közötti kapcsolatok időszerű kérdéseit és a nemzetközi helyzetet. A BROOKING’S INSTITUTION amerikai kutatóintézet szerint az Egyesült Államokban a 90-es években - béke idején - újból bevezetik a kötelező katonai szol­gálatot abban az esetben, ha a Reagan-kormány folytatja jelen­legi óriási fegyverkezését és a leg­korszerűbb pusztító fegyverek te­lepítését. A HOLLAND ANTILLÁKHOZ tartozó Cuaracao sziget rendőri alakulatai kedden sikeresen véget vetettek a venezuelai repülőgép­rablásnak. A gépet terroristák va­sárnap kerítették hatalmukba. A rendőrség két géprablót lelőtt, és a 87 utast s a legénység tagjait kiszabadította. végre. Ezeket a katonákat ameri­kai katonai tanácsadók speciális kiképzésben részesítették a parti­zánellenes harcra. A salvadori légierő ugyanakkor nagyméretű támadásokat hajt végre vidéki körzetek ellen arra törekedve, hogy a partizánokat megfossza hátországuktól. Megkezdődött a választási kampány (Folytatás az 1. oldalról) Elítélte, hogy a zsoldosbandák több választási központot megtá­madtak, s e központok két dolgo­zóját meggyilkolták és számosat megsebesítettek. Kiemelte, hogy a fegyveres agresszió ellenére a nicaraguai nép aktívan részt vesz abban a folyamatban, amely az ország november 4-i első való­ban szabad választásaiba tor­kollik. A nicaraguai nép a választá­si jegyzékekbe való tömeges fel­iratkozásával állást foglalt a de­mokrácia mellett és ugyanakkor megcáfolta ellenségeink érveit - fűzte hozzá Daniel Ortega. Fi­gyelmeztetett arra, hogy Ronald Reagan amerikai elnököt, aki a ni- caraguaiakat ki akarta oktatni ar­ról, hogyan kell választásokat ren­dezni, az elnöki hivatalba csupán a szavazatok kisebbségével vá­lasztották meg, mert egyre több amerikai ábrándult ki saját orszá­gának választási rendszeréből. Irak-lrán Kisebb összecsapások (ČSTK) - Az Irak és Irán közti fegyveres konfliktus tovább folyta­tódik és mindkét fél harcokról szá­mol be, de valójában csak kisebb méretű összecsapásokról van szó. Irak közölte, hogy helikopterei a front déli szakaszán iráni álláso­kat támadtak, a tüzérség pedig iráni településeket lőtt. Az iráni katonai közlemény szerint az or­szág tüzérsége lőtte Irak határvi­dékét és több mint 100 ellenséges katonát megöltek. Mindkét fél egyöntetűen megerősítette, hogy tüzérségi összecsapásra került sor Khorramsahr iráni kikötő tér­ségében. ÚJ S í 2 1984. VIII. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom