Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-25 / 148. szám, hétfő

KÜLÜGYMINISZTERÜNK ARGENTÍNAI PROGRAMJA (ČSTK) - A hivatalos argentínai látogatáson tartózkodó csehszlo­vák külügyminiszter tegnap Cha­co tartományban járt, ahol több- ezer csehszlovák honfitárséi. A tar­tomány kormányzójának kíséreté­ben az ott élő csehek és szlovákok életével ismerkedett, akik az oszt- rák-magyar monarchia és a Mün­chen előtti köztársaság időszaká­ban munkát keresve vándoroltak ki Argentínába. A csehszlovák külügyminiszteri korábban fogadta Raúl Alfonsin argentin államfő is, akinek Bohus­lav Chňoupek átadta Gustáv Hu­sák köztársasági elnök személyes jókívánságait. Az argentin elnök tájékoztatta csehszlovák vendégét országa belpolitikai helyzetéről és hangsúlyozta, hogy Argentína bővíteni kívánja kölcsönös kap­csolatait Csehszlovákiával. Varsóban tárgyal a nicaraguai küldöttség (ČSTK) - Szófiai tárgyalásai­nak befejeztével Varsóba érkezett az a nicaraguai küldöttség, ame­lyet Daniel Ortega, a Sandinista Nemzeti Felszabad ítási Front ve­zetőségének tagja, a kormányzó- tanács koordinátora vezet. Daniel Ortegát szombaton Var­sóban fogadta Wojciech Jaru­zelski, a LEMP KB első titkára. A találkozón tájékoztatták egy­mást országaik belső helyzetéről és több fontos nemzetközi kérdést is megvitattak. A két államférfi po­zitívan értékelte a lengyel-nicara- guai kapcsolatokat és sürgette azok bővítését és elmélyítését. Ezzel párhuzamosan tárgyalt a két külügyminiszter, Stefan Ol­szowski és Miguel d’Escoto is. Szombaton lesz az őrségváltás ■ a kanadai kormány élén (ČSTK) - John Turner június 30-án váltja fel tisztségében Pier­re Trudeau eddigi kanadai kor­mányfőt, aki tizenhat évig töltötte be ezt a funkciót és most távozik a politikai életből. Turnert egy hét­tel ezelőtt választották meg a kor­mányzó liberális párt vezérévé, s az alkotmány értelmében a párt­elnök a kormányfői tisztséget is betölti. Ottawai sajtóértekezletén kö­zölte, hogy csökkenti az eddig 37- tagú kormány létszámát. Meg­erősítette, hogy új választásokat csak a kormány mandátumának lejárta, tehát jövő év februárja után ír ki. Luns utóda Carrington (ČSTK) - Brüsszelben a hétvé­gén megtartották a NATO taná­csának ülését, melyen őrségvál­tásra került sor a katonai tömb élén. Joseph Luns eddigi főtitkár helyébe lord Carrington brit politi­kus lépett. Luns tizenhárom éven át töltötte be a főtitkári tisztséget, aki a NATO 1979-es rakétatelepí­tési tervének egyik kezdeménye­zője, legszenvedélyesebb támo­gatója volt. Politikai pályafutása alatt mindvégig „szovjet veszély- lyel“ és „növekvő keleti fenyege­téssel“ ijesztgette a nyugati köz­véleményt. Ezzel próbálta indokol­ni az általa vezetett paktum milita­rista lépéseit. A visszavonulása előtti napon jelent meg Brüsszel­ben a NATO és a Varsói Szerző­dés erőviszonyait taglaló kiad­vány, amelyben a tömb európai tagállamait a katonai kiadások to­vábbi emelésére szólította fel és síkra szállt a nukleáris elrettentés politikájának a folytatása mellett. Luns azért volt kénytelen távoz­ni, mert még bizonyos antikommu- nista washingtoni körök számára is kényelmetlen volt. Számos bírá­lat érte az utóbbi időben azért, hogy durva nyomást gyakorolt Hollandiára, mivel a holland kor­mány halogatta a döntést a raké­tatelepítés ügyében. Luns minden­áron arra törekedett, hogy Hol­landia még az ő főtitkársága alatt egyezzen bele az amerikai raké­ták hollandiai telepítésébe. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A Madách Könyv- és Lapkiadó nemzeti vál­lalat- Lakatosmunkákban is járatos hivatásos gép­kocsivezetőt keres lehetőleg azonnali belé­pésre. Jelentkezni a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesénél lehet az alábbi címen: Bratislava, Michalská 9. Tele­fon: 332-737, 333-091 /6-os mellék. ÚF-72 KÖSZÖNTŐ ■ A drága jó szülők, Benedek Károly és felesége, Benedek Gizella Sokolcén 1984. június 25-én ünnepük házasságkötésük 35. évfordulóját. Eb­ből az alkalomból sok szeretettel gratu­lálnak és további hosszú, boldog családi életet kívánnak jó egészségben lányuk, fiuk, menyük, vejük, unokáik: Lacika, Andrea és a kis Évike. Ú-2139 ■ Június 25-én ünnepük lllésházán (Eliašovce) házasságkötésük 25. év­fordulóját Hobot János és felesége, Mária és egyben az édesanya 43. születés­napját. E szép ünnep alkalmából szívük egész szeretetével köszöntik őket, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: 2 lányuk, fiuk, vejük, unokáik, test­véreik és az édesanya. Ú-1983 ■ Június 23-án ünnepelte 70. szüle­tésnapját Léván (Levice) Barbolyás Vilmos. E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulálnak, sok erőt, egészséget, boldog életet kívánnak lányai, vejei, unokái: László, Gyula, Tamás, Veronika és Mária. Ú-2253 ■ Május 15-én ün­nepelte 60. szüle­tésnapját Rima­szombatban (Ri­mavská Sobota) Geduly Jánosné. E szép ünnep alkal­mából hálás szív­vel gratulál, jó egészséget és hosszú, békés életet kíván férje, anyósa, lánya, két fia, két me­nye, veje és 8 unokája. A kis Róbika külön csókolja a nagymamát. Ú-2258 ■ Június 5-én ünnepelte 55. születés­napját Susik Lajos Ekelen (Okoličná na Ostrove). E szép ünnep alkalmából szeretettel köszön­tik, sok örömet, jó egészséget és hosz- szú, boldog, békés életet kívánnak felesége, fiai: Józsi, Lajos feleségé­vel, lányai: Darina, Erzsi férjével, Vera férjével, Katalin vőlegényével, valamint unokái: Melinda és Erzsiké, akik sokszor csókolják a nagyapa munkában elfáradt kezét. Ú-2262 HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN! Hétfő, 1984. VI. 25. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 4.35, nyugszik 20.41 Közép-Szlovákia: 4.42, nyugszik 20.48 Nyugat-Szlovákia: 4.48, nyugszik 20.54 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 2.05, nyugszik 16.55 Közép-Szlovákia: 2.12, nyugszik 17.02 Nyugat-Szlovákia: 2.18, nyugszik 17.08 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK VILMOS és TADEÁŠ nevű kedves olvasóinkat • 1864-ben született Walther Her­mann NERNST, Nobel-díjas német vegyész és fizikus (f 1941) • 1909- ben született Dimitar DIMOV, bolgár regény- és drámaíró (t 1966) • 1924-ben született Ladislav ČE- PELÁK, festő és grafikus, érdemes művész. IDŐJÁRÁS Változóan felhős idó, helyenként eső, szórványosan zivatar. Várható legmagasabb hőmérséklet 19-23, északon 17 fok körül. Másodpercen­ként 3-6 méter sebességű északnyu­gati szél. 1500 méter magasságban a hőmérséklet 3 fok körül lesz. Kedden felhős lesz az égbolt és sok­felé várható eső, szerdán változóan felhős időre, helyenként esőre számít­hatunk. Éjszaka 10-6, napközben 18-22, kedden északon 16 fok körül alakul a hőmérséklet. ■ Csaknem 13 400 hektáron termesztenek az idén olajnövé­nyeket a kelet-szlovákiai mező­gazdasági dolgozók. Bár tavaly­hoz képest a vetésterület lényege­sen nem növekedett, intenzifikálás útján 17 százalékkal növelni akar­ják a termelést a kerületben. ■ John Lennon, a tragikusan elhunyt egykori Beatles-sztár és japán származású felesége, Yoko Ono néhány személyes használati tárgyának az elárverezésére ke­rült sor a New York-i Sotheby aukciós teremben. A magángyűj- tők csaknem 440 ezer dollárt ad­tak ki a hatvanas évek népszerű énekesének néhány használati tárgyáért. A legnagyobb érdeklő­dés Lennon 1965-ös gyártmányú Rolls Royce-a iránt nyilvánult meg, amelyet egy floridai gyújtó 184 250 dollárért vett meg. Az ár­verésen befolyt bevétel a Len- non-Ono házaspár öt évvel ezelőtt létrehozott gyermekalapjába kerül. ■ További 118 nyugat-berlini cég jelentett csödött az idei év első három hónapjában. Ezek egynegyede olyan vállalkozás volt, amelyek már 8 vagy annál több éve léteztek. A munkaalkal­mak számának csökkenése kö­vetkeztében január óta a városba a munkanélküliek száma 83 000 fölé emelkedett. Mi Hol ty Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Nővérkék (cseh) 15.30,18, 20.30 • HVIEZDA: Átlagemberek (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • METRO­POL: Ajándék (francia) 15.30, 18, 20.30 • MlfcR: Az álmodozás napjai (jugoszláv) 18, 20.30 • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Hívatlanul (len­gyel) 15.30, 18, 20.30 • POHRANIČ­NÍK: Hóvirágünnep (cseh) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: Egy nehéz nap éj­szakája (angol) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 • SLOVAN: A szénbányász lánya (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • SZAK- SZERVEZETEK HÁZA: Fagyöngy (cseh) 17, 19.30 • TATRA: Nem kell több férfi! (szlovák) 15, 17.30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Tudom, hogy tudod, hogy tudom (olasz) • MLADÁ GARDA: Du- tyi-dili (amerikai) • SLOVAN: Veszé­lyes játszma (szovjet) • TATRA: Ivan­hoe (szovjet) • ÚSMEV: Ideiglenes apa (jugoszláv) • KERTMOZI: Átlag­emberek (amerikai) • SZABADTÉRI MOZI: Csak egy napra (bolgár) SZÍNHÁZAK MŰSORA • STÚDIÓSZÍNPAD: Sárgarigó (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Sza­tirikus revü (19.30) • KOŠICEI ÁLLA­MI SZÍNHÁZ: Az eladott menyasszony (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullám­hosszon): 6.00: Hírek, sport. 6.15: Vonószenekarok műsorából, közben 6.30: Tudósítóink írják. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika. 12.40: Népi muzsika. 12.55: Sajtó­szemle. 17.00: Táncmelódiák. 17.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 16.55: Hirek 17.00: Iránytű. Katonák politikai műso­ra (ff.) (ism.) hír mozaik 17.50: Álom és valóság. Riportfilm a csendes-óceáni szigetvilágról (ff.) 18.30: Esti mese (ism.) 18.45: A szocializmus világa. Képek a baráti népek életéből 19.10: A rendőrség nyomoz 19.15: Telesport 19.30: Tv-Hiradó 20.00: Anička Jurkovičová. Tévéfilm. 2. rész (ism.) 21.20: Azimut. Katonák magazinja 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Zenés revü. NDK szórakoztató tévéműsor 22.50: Hírek II. MÚSOR 17.30: Az Incheba Film ’84 műsorából 18.20: Tévétorna 18.30: A heti események magyar nyelven 19.00: Tudomány és technika. Ma­gazin 19.15: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-Hiradó 20.00: Arénák ritmusa. Cirkuszműsor 20.30: Sportvisszhangok, összefogla­ló az elmúlt hét sporteseménye­iről 21.30: Időszerű események 22.00: Sofőr egy alkalomra. Feliratos szovjet film. 1. rész A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: A munka és az emberek 17.30: Mozart: Cosi fan tutte. Az opera színházi közvetítése, felvételről 19.00: Tv-Hiradó 19.35: Az operaközvetítés folytatása 21.00: Ma történt a nagyvilágban • BUDAPEST 15.25: Hírek 15.30-20.40: Veszprémi tévétalál­kozó: 15.30: A béke szigete. Tévéfilm (ism.) 16.40: Pardon, hogy bocsá­nat... (ism.) 17.10: Kegyenc. Tévéjáték (ism.) 19.15: Stop! A Psota! Zenés műsor Psota Irénnel (ism.) 19.50: A sárkány menyegzője. Tévéjáték 20.40: A fele sem igaz! Vetélkedő- műsor 21.10: Unokáink sem fogják látni. Vá­rosvédő sorozat 21.45: Végállomás: Nagyfa. Doku­mentumfilm 23.05: Hírek (Műsorváltozás lehetséges!) ■ A szovjet tudósok megfej­tették a közép-ázsiai Kara-Kum sivatagban az éneklő homokdű­nék titkát. Ezt mindeddig termé­szeti rejtélynek tartották, de most a tudósok rájöttek, hogy ez a hang a mozgó szilíciumszemcsék fel­színén végbemenő elektromos ki­sülések következtében keletkezik. ■ Milan Matoušnak, a Cseh­szlovák Szocialista Akadémia Központi Bizottsága elnökének vezetésével tegnap Moszkvából visszaérkezett Prágába az a há­romtagú küldöttség, amely a szov­jetunióbeli Znanyije társaság kép­viselőivel a két intézmény közötti együttműködés elmélyítésével összefüggő időszerű kérdésekről tárgyalt. Előzzük meg a bajt Az idén sem árt felhívni a sza­badságra utazók figyelmét arra, hogy jól zárják le lakásukat és hétvégi házukat, s ne hagyjanak különféle tárgyakat a gépjármű­vekben, mert a nyitva felejtett la­kás, hétvégi ház vagy a gépkocsi­ban látható helyen hagyott rádió- készülék, magnó, fényképezőgép nagy vonzerőt gyakorol a tolva­jokra. Június 17-én este fél hétkor a martini járásban Čremošné és Turčianske Teplice között össze­ütközött egy személygépkocsi egy teherautóval. A vizsgálat során ki­derült, hogy a čremošnéi vasútál­lomáson a 21 éves Tomáš C. behatolt egy NDK-állampolgár személyautójába, a gépkocsit be­indította, és túl gyorsan haladt Turčianske Teplice irányába. Itt ütközött össze a teherautóval, amelyet Dušan M. vezetett. To­máš C. három hétig gyógyuló sé­rüléseket szenvedett, az anyagi kár 40 000 korona. A nyári szünet és szabadság egy másik árnyoldala az, hogy még mindig túl sok ember, köztük sok gyermek fúl vízbe. Tavaly ezeknek az áldozatoknak a száma 63 volt, közülük 37 személy holt­testét búvárok keresték meg. Már ebben a hónapban is történtek ilyen szerencsétlenségek. A brati­slavai Zlaté piesky vizébe egy 37 éves férfi, a Spišská Belá-i (poprá- di járás) halastó vizébe két gyer­mek fúlt bele. Ezért fürdés közben sem szabad gondatlannak lenni. Sajnos, gyermekbalesetek máshol is történnek. Például Chrásť nad Hornádom (Spišská Nová Ves-i járás) vasútállomásán egy teher­vonat magával rántott és halálra sebesített egy hároméves kisfiút, aki szülői felügyelet nélkül játszoft a síneknél. M. H. DOHÁNYOSOK, FIGYELEM! Végre nálunk is kapható a cigaretták cigarettája, a kel­lemes, illatos, olcsó és ve­szélytelen csodaszer: az Inha- la. A fehér múanyagcigaretta csupa jó tulajdonsággal ren­delkezik. Először is: olcsó. Mindössze tizenkét koronába kerül. Másodszor: tartós. Erős intenzitással kerek égy hóna­pig szívható. (Tizenkét koroná­ért!) Harmadszor: illatos. Kelle­mes fűkeverék biztosítja szívó­ja illatos leheletét. Negyed­szer: gyógyhatású. Tisztítja a légutakat. ötödször: kiváló pótszer. Tökéletesen helyet­tesíti a cigarettát. A legerősebb dohányosok is beérik vele - egy idő után. Szívni lehet, csak füstjét kifújni nem. Sze­rencsére! (köp) ■ Lezárják Bologna város- központját ősztől a gépkocsik előtt. Attól kezdve már csak a gya­logosok, a kerékpárosok és a tö­megközlekedési eszközök juthat­nak el a belvárosba. így döntöttek a város lakosai a baloldali városi tanács által meghirdetett népsza­vazáson. ■ Brüsszelben megalakult a Škoda típusú személygépkocsik barátainak első belgiumi klubja. Belgiumban jelenleg több tízezer Škoda fut, és az utóbbi öt évben Belgium egyre többet importál be­lőle. Az országban elsősorban azért közkedvelt a Škoda személyautó, mert a belga autó­sok szerint egyszerű a karbantar­tása, megbízható, alacsony a fo­gyasztása, és jó a pótalkatrész­ellátás. &ÚJ szú Index 48 011 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkeszló: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetó János szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10 telefon 309 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyekv506-39 Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava. Marlanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jirásková 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava. Vajanského nábrežie 15 II emelet, telefon: 551-83. 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčs 14 70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kčs 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS. Ústredná expedícia a dovoz tlače 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom