Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-26 / 149. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Hogy sikeres legyen a taggyűlés Régi felismerés a pártmunkában, hogy a taggyűlések sikere elsősorban előkészítésüktől függ. Gondos előkészület nélkül nem várható tehát sem a napirendre tűzött kérdések tárgyilagos értékelése, sem az, hogy a jelenlevők kifejtik véleményüket, rámutatnak a hibákra. Sőt, az is előfordulhat, hogy a tanácskozás előkészítése hiányos, s így senki nem kér szót a vitában. Ez a veszély különösen akkor áll fenn, ha a pártbizottság beszámolója nem elég konkrét, azaz általános; nem elemzi a szóban forgó kérdést, nem mutat rá az esetleges fogyatékosságokra, főleg azok okaira, előidézőire. Ugyancsak hiba, ha a pozitívumokat is általánosságban említi, hiszen az elért eredmények mögött mindig konkrét emberek tkollektívák és egyének) állnak, akiknek a helytállását méltányolni kell. Ellenkező esetben csökken a kezdeményezésük, sőt sokan idővel teljesen passzívakká válhatnak. Mit is jelent a pártbizottságok számára a taggyűlés gondos előkészítése? Mindenekelőtt rendszeres, következetes és igen sokoldalú munkát. Törődniük kell a munkaterv betartásával. Vagyis azzal, hogy a tanácskozás előre tervezett napirendi pontjai ne maradjanak ki, s lehetőleg az időpontokat is betartsák, hiszen például a mezőgazdaságban tevékenykedő alapszervezetek az aratás előkészítését csakis a gabona betakarítása előtt értékelhetik. Ugyanígy mondjuk a pártoktatás értékelésének is meg van a maga ideje, méghozzá ezekben a napokban, hetekben. Mégis hiba volna, ha akkor is mereven ragaszkodnának a pártbizottságok az előre jóváhagyott tervhez, ha a helyzet azt kívánná, hogy olyan sürgős kérdést kell a tanácskozás napirendjére tűzru^ amelyre előre nem lehetett számítani. Ilyen például a termelesi terv nem teljesítése váratlan okok miatt, a minőség gyors javításának kérdése. Ezzel már azt is kifejeztük, hogy a taggyűléseknek a fontos feladatok megoldására kell irányulniuk. Hasonlóképpen a tanácskozások vitáinak. Természetesen valaki számára minden kérdés fontos. Ám igazán annak van jelentősége, amely az egész tagságot, sőt, közvetve vagy közvetlenül, a szervezet hatáskörébe tartozó munkahely minden dolgozóját érinti, nem is beszélve a társadalmi szempontból is jelentős kérdésekről. Nem helyes tehát, ha a vitafelszólalások csupán egyesek érdekeit fejezik ki. A személyi jellegű kérdéseket nem a pártgyűlésen kell felvetni. Pedig olykor erre is akad példa. A sokolovi járásban tavaly végzett felmérések alapján nem is ritkán. Szerencsére a tagok általában a valóban égető kérdésekhez szólnak hozzá. Az is örvendetes, hogy - élve a párttag jogával és egyben kötelességével - bírálják a környezetükben észlelt hibákat, és rámutatnak a lehetséges megoldásokra. A megoldás azonban nem ritkán a pártszervezet hatáskörén kívül keresendő. Ilyenkor a pártbizottság azokhoz a gazdasági vezetőkhöz, felsőbb párt-, vagy gazdasági szervekhez fordul, akik illetékesek a fef- vetett kérdés megoldására. Intézkedéséről a tagságot idejében tájékoztatja. Persze csak akkor, ha csakugyan intézkedett. Megtörténik ugyanis, hogy a bírálatnak nincs foganatja. S ha ez többször is előfordul, bizony felmerül az embereben a kérdés, hogy érdemes-e bírálni. Mindenképpen örülni kell annak, hogy az a jelenség egyre ritkábban fordul elő, amit az is bizonyít, hogy az év «leji taggyűléseken elhangzott bírálatokra is általában mindenütt idejében választ kaptak a felszólalók, s a megbíráltak megtalálták vagy keresik a megoldást. Csak néhányat említettünk a pártgyűlések sikerét befolyásoló tényezők közül, de ez is elegendő annak szemléltetésére, milyen sokoldalú, átgondolt munkát igényel a kommunisták tanácskozásainak előkészítése. FÜLOP IMRE KEDD 1984. június 26. XXXVII. évfolyam 149. szám Ára 50 fillér A Szlovák Nemzeti Tanács 13. ülése Zárszámadásunk eredményes munkát tükröz A tanácskozáson részt vett Jozef Lenárt és Peter Colotka • Kiegyensúlyozott gazdasági mérleg • Növekedtek a szociális kiadások (Tudósítónktól) - Tegnap délben megkezdődött a Szlovák Nemzeti Tanács kétnapos tanácskozása. Legfelsőbb népképviseleti testületünk ülésén megjelent Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke. Ott voltak az SZLKP KB Elnökségének és Titkárságának tagjai, az SZSZK kormányának alelnökei és tagjai. Részt vett a tanácskozáson Josef Meči, a Cseh Nemzeti Tanács Elnökségének tagja. Csehszlovák-argentin külügyminiszteri tárgyalások Van lehetőség a kapcsolatok fejlesztésére (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson Argentínában tartózkodik, vasárnap megbeszélést folytatott kollégájával, Dante Caputóval. A baráti légkörű eszmecsere során áttekintették a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit és a legfőbb nemzetközi problémákat. A miniszterek megállapították, hogy Argentína alkotmányos rendszerhez való visszatérése új távlatokat nyit a politikai párbeszéd, valamint a kölcsönösen előnyös együttmüködés fejlesztése előtt. Nemzetközi kérdésekről szólva síkraszálltak a nukleáris háború veszélyének elhárítását, a világbéke megőrzését és az enyhülési politikához való visszatérést elősegítő intézkedések elfogadása mellett. A tárgyalásokon megvitatták a közép-amerikai helyzetet is, s hangsúlyozták, hogy a konfliktust csak politikai úton lehet rendezni. Ezzel összefüggésben nagyra értékelték a Contadora- csoport országainak aktivitását. Bohuslav Chňoupek tájékoztatta az argentin külügyminisztert a Varsói Szerződés békekezdeményezéseiről. Dante Caputo vasárnap díszebédet adott vendége tiszteletére. A két miniszter pohárköszöntőjében egyebek között nagyra értékelte Csehszlovákia és Argentína hagyományosan baráti kapcsolatait, s rámutatott, hogy a gazdasági együttműködésben számos tartalék vár kiaknázásra. A CSKP KERB küldöttsége Moszkvában (ČSTK) - Moszkvába érkezett tegnap az SZKP KB meghívásra a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának küldöttsége, amelyet • Jaroslav Hajn, a KERB elnöke vezet. A küldöttség megismerkedik az SZKP ellenőrző és revíziós szerveinek munkájával. A csehszlovák vendégeket a Seremetyovói repülőtéren Mihail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, a KB pártellenőrzési bizottságának elnöke és más személyiségek fogadták. Jelen volt Miroslav Zavadil, hazánk szovjetunióbeli nagykövete is. Az ülést Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke nyitotta meg. Rövid beszédében méltatta a KGST- országok közelmúltban megtartott moszkvai csúcsértekezletének jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a KGST-tagországok növekvő ereje a békepolitika és a feszültségenyhülés anyagi alapját képezi. A Moszkvában elfogadott dokumentumok kifejezik a tagországok eltökéltségét, hogy megakadályozzák az amerikai imperializmus agresszív terveit. A napirend jóváhagyása után letette a képviselői esküt Ľudovít Kilár, az 57. választókerület újonnan megválasztott képviselője. Ezután a képviselők egyperces néma felállással adóztak a legutóbbi tanácskozás óta elhunyt Gejza Navrátil képviselő emlékének. Ezt követően az elfogadott napirendnek megfelelően František Mišeje pénzügyminiszter előterjesztette az SZSZK 1983. évi költségvetésének zárszámadását. A miniszteri beszámolót vita követte. Elsőként Branislav Bíróé bizottsági előadó szólt hozzá a miniszter expozéjához. Rámutatott, hogy a képviselők folyamatosan értékelik az egyes tárcák gazdasági feladatainak teljesítését. A mostani ülés előkészítése során bírálóan elemezték a gazdasági és pénzügyi tervek megvalósítását, megállapították, hogy a kedvezőtlen külső és belső hatások ellenére költségvetési gazdálkodásunk kiegyensúlyozott volt. Rámutatott, hogy az általában pozitív Eredmények ellenére több fogyatékosságot kell az elkövetkező időszakban kiküszöbölni, igy például az irányításban és szervezésben, a beruháhásokban, rugalmasabbá kell tenni a tudományos eredmények gyakorlati érvényesítését. A bizottságok nevében František Mišeje beszéde A szlovákiai gazdaság eredményei azt mutatják, hogy a továbbra is bonyolult feltételek ellenére növekedett a gazdasági potenciál, valamint az anyagi és a pénzügyi erőforrások képzése. A gazdaság- fejlesztés több minőségi mutatójában, ezen belül az alapanyag-, a fűtőanyag- és az energiatakarékosság területén pozitív eredmények születtek. A társadalmi termelés tervezett szintjének túlszárnyalásához az iparágak meghatározó mértékben járultak hozzá. Folytatódott az anyag- és az energiaráfordításokat jobban hasznosító progresszív termelési ágak fejlődése, de nem a kívánatos ütemben. Lényegében sikerült megtartani a munkatermelékenység és az átlagkeresetek növekedésének tervezett arányát. Egészében véve teljesítették az ipari és a mezőgazdasági termékek eladási feladatait, a belpiaci szállítások és a kivitel területén egyaránt. Ez lehetővé tette a lakosság anyagi szükségletei zömének kielégítését, bár a gyártmányszerkezetben és a minőségben fogyatékosságok voltak. Tervszerűen emelkedett az életszínvonal, növekedett a társadalmi fogyasztás és a lakosság összbevétele. Az életszínvonal további emelkedésének lehetőségei szorosan összefüggenek a népgazdaság leendő eredményeivel. A múlt évi pozitív eredmények ellenére egyes eredmények nem feleltek meg a terv előirányzatának, a kormány programcéljainak és a valós lehetőségeknek. A konszernek és a vállalatok differenciáltan teljesítették a tervet. Erről az is tanúskodik, hogy a kötelező feladatokkal megbízott 297 ipari (Folytatás a 2. oldalon) a zárszámadás elfogadását ajánlotta. Az elmúlt évet az ipari termelés dinamikájának felújítása, a minőségi mutatók jobb teljesítése jellemezte - hangoztatta felszólalásában Alexander Bekényi. Bírálóan szólt arról, hogy a termelési-gazdasági egységek közöl nem érte el az összes a tervezett nyereséget. A legnagyobb lemaradás a fa- és bútoriparban, valamint a Slovako- texban tapasztalható. A nemzeti bizottságok tavalyi gazdálkodásával kapcsolatban Ján Jancík kifejtette, hogy gazdasági téren és á társadalmi fogyasztásban is eredményesen teljesítették alapvető feladataikat. Elemezte a lakásgazdálkodás gondjait és megállapította, hogy a szolgáltatásokban nem sikerült lényeges javulást elérni. (Folytatás a 2. oldalon) Madagaszkár ünnepén (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Didier Ratsirak- nak, a Madagaszkári Demokratikus Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Jean Bemananjarnak, Madagaszkár külügyminiszterének. Eleonóra Hvizdošová köszöntése (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában átadta a CSKP KB üdvözlő levelét Eleonóra Hvizdo- šovának, a szocialista munka hősének, a partizánskei Augusztus 29. Vállalat varróműhelye művezetőjének jubileuma alkalmából. A levél nagyra értékeli a jubilánsnak a dolgozó nép és a CSKP javára kifejtett áldozatkész és érdemes tevékenységét, elsősorban a szocialista munkaverseny szervezésében és a fiatal munkásnők szakmai és politikai nevelésében való részvételét. Az átadásnál jelen volt Gejza Kováč, az SZLKP KB osztályvezetője. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Mimoňi Gép- és Traktorállomás Csehország egyik legnagyobb olyan központja, amely a mezőgazdasági gépek elhasználódott alkatrészeinek felújításával foglalkozik. Évi termelése csaknem 9 millió korona értékű. Az alkatrészek felújításán kívül traktorok generáljavítását is vállalja. A képen: Josef Hlaváč marós munka közben. (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČTK)