Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-28 / 151. szám, csütörtök
m, Mindkét fél érdeke a kapcsolatok további elmélyítése Külügyminiszterünk kolumbiai tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról) Felszabadítási Front hősi harcát, s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság teljes szolidaritásáról biztosította a nicaraguai népnek az imperializmus - főleg az amerikai imperializmus - agresszív erői ellen, az ország szabadságáért és függetlenségéért folytatott küzdelmét. A látogatás végén Daniel Ortega nicaraguai látogatásra szóló hivatálos meghívást tolmácsolt Gustáv Husáknak, aki a meghívást örömmel elfogadta. A látogatás időpontját diplomáciai úton határozzák meg. A fogadáson jelen volt Henry Ruiz, a Sandinista Nemzeti Fel- szabaditási Front országos vezetőségének tagja, tervezési miniszter, Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter, František Šalda, a köztársasági elnök irodájának (Tudósítónktól) - Daniel Ortega, a Nicaraguai Köztársaság küldöttségének vezetője a délutáni órákban találkozott a csehszlovák sajtó képviselőivel. Bevezető nyilatkozatában nagyra értékelte eddigi látogatásainak eredményeit. Kijelentette: a csehszlovák vezetőkkel - Gustáv Husákkal, ■ a CSKP KB főtitkárával, köztársasági elnökkel, Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnökkel és másokkal - folytatott tárgyalások kifejezésre juttatták a CSSZSZK elvhű politikáját. Ezután újságírók kérdéseire válaszolva az amerikai fegyverekkel támogatott ellenforradalmárokkal vívott harcról szólt. Elmondta, hogy a mintegy tízezer főnyi, hondurasi és Costa Rica-i bázisokról támadó ellenforradalmár a határ menti övezetekben védtelen polgári lakosokat gyilkol le, iskolákat, kórházakat, gazdasági épületeket pusztít el, s ezzel mérhetetlen károkat okoz a nicaraguai gazdaságnak. A manzanillai nicaraguai-ame- rikai tárgyalásokra utalva Ortega Jozef Lenárt megtekintette az Inchebát (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában megtekintette az Incheba nemzetközi vegyipari vásárt. Elsősorban a környezetre káros mellékhatásokat nem gyakorló progresszív agrotechnikai termékek iránt érdeklődött. Jubiláns kitüntetése (ČSTK) - Emílián Lutternek, a bratislavai Medika vezérigazgatójának 60. születésnapja alkalmából a szocialista egészségügy területén kifejtett sokéves sikeres tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. A politikai nevelő munka fontosságáról • (Folytatás az 1. oldalról) lőmunka még mindig rendszertelen és kampányszerű. Ezért a következő évzáró taggyűléseken és szakszervezeti konferenciákon bí- rálóan értékelni kell az eszmei nevelő tevékenység eredményeit. Ezután Jan Loberšíner, az SZKT titkára előterjesztette az SZKT Elnökségének a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom múlt évi gazdálkodásáról szóló jelentését. Megállapította, hogy a szak- szervezeteknek az értékelt időszakban a legfontosabb céljuk a rendelkezésükre álló. pénzügyi források maximális hasznosítása volt tagjaik javára. A jelentést vita követte. A tanácskozás ma folytatódik. vezetője és Aquiles Centeno Perez, Nicaragua csehszlovákiai nagykövete. A délutáni órákban a prágai Hrzán-palotában Ľubomír Strou- gal és Daniel Ortega megbeszéléseket folytatott. Részletesen tájékoztatták egymást a két ország politikai és gazdasági helyzetéről, s eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Ľubomír Štrougal ezzel kapcsolatban kifejezte, hogy Csehszlovákiának érdeke támogatni a nicaraguai vezetőség erőfeszítéseit a gazdaság újjáépítésére és fejlesztésére. Daniel Ortega köszönetét mondott a politikai és a gazdasági támogatásért, s kifejezte azt a meggyőződését, hogy a megbeszélések eredményei elősegítik a csehszlovák-nicaraguai barátság és gyümölcsöző együttműködés további fejlődését. hangoztatta: országának igazi érdeke fűződik a kapcsolatok rendezéséhez, de ezt az Egyesült Államok közismert Nicaragua-ellenes politikája s elfogadhatatlan, az ország szuverén jogait sértő feltételei gátolják. A nicaraguai vezető szólt az országban folyó, rendkívüli áldozatokat követelő munkáról s a forradalmi vívmányok megvédésére tett intézkedésekről. A novemberben esedékes általános választásokkal kapcsolatban megállapította: a választások nagy lépést jelentenek a forradalmi rendszer in- tézményesitési folyamatának elmélyítése terén. Végezetül, ismét utalva a szocialista közösség országaiban, köztük hazánkban tett látogatásainak eredményeire, kiemelte. - A látogatások során elmélyítettük és megszilárdítottuk kapcsolatainkat, kifejeztük azonos állásfoglalásunkat a nemzetközi politika kérdéseiben. Meggyőződhettem róla - mondotta -, hogy ezek a kapcsolatok a latin-amerikai népek s Nicaragua népe iránti őszinte szolidaritáson alapulnak, (sm) (Folytatás az 1. oldalról) A beszámolót Fedor Gulla, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke terjesztette elő. Hangsúlyozta, a következő időszakban az ideológiai nevelő- munka területén fontos feladatok hárulnak az SZSZK Nemzeti Frontjára. Tevékenyen hozzá kell járulnia az alkotó kezdeményezés fokozásához és az idei év, valamint az egész 7. ötéves tervidőszak gazdasági tervének teljesítéséhez, illetve túlteljesítéséhez. A párthatározatok alapján a társadalmi szervezeteknek különösen a gépipar, az elektrotechnika és a kohászat fejlesztésének előmozdítására kell összpontosítaniuk figyelmüket. Gulla elvtárs a továbbiakban értékelte az SZSZK Nemzeti Frontja szerveinek és szervezeteinek tavalyi részvételét a népgazdaság fejlesztésében és a Nemzeti Front választási programjainak megvalósításában. Megemlítette, hogy az elért eredményeknek nemcsak szociális és gazdasági jelentőségük van, hanem ezek egyben politikai és erkölcsi szempontból is fontosak. Arról tanúskodnak, Viogy a lakosság kész társadalmi munkával segíteni a lakóhelyén felmerülő gazdasági, szociális és kulturális kérdések megoldását. Ezt bizonyítják a községfejlesztés tavalyi eredményei is. A Z-akció beru- házásos részében mintegy 1,2 milliárd, a beruházást nem igénylő akciók keretében pedig 1,5 milliárd korona értékű művet alkottak. A lakossági aktivitás bővítése terén a beszámoló az elkövetkező időszakra a Nemzeti Front szervei és szervezeteinek figyelmét felhívta a környezetvédelem, az ivó- vízellátás, az energiával és a tüzelőanyaggal való jobb gazdálkodás és a termőföld védelme alapvető kérdéseire. A beszámoló pozitívan méltatta Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókívánságait Ali Sukri- jának, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének elnökévé történt megválasztása alkalmából. Táviratában kifejezi azt a meggyőződését, hogy a két párt együttműködése továbbra is sikeresen fejlődik. A CSKP KB üdvözlő távirata (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága jókívánságait fejezte ki Alessandro Naftának az Olasz Kommunista Párt főtitkárává való megválasztása alkalmából. Peter Colotka a Magyar Népköztársaságba utazott (ČSTK) - Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök-helyettes, szlovák miniszterelnök tegnap Marjai Józsefnek, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa elnökhelyettesének meghívására baráti munkalátogatásra a Magyar Népköztársaságba utazott. A bratislavai repülőtéren Július Hanus, a szlovák miniszterelnök első helyettese és Szapora Sándor, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja búcsúztatta. A Ferihegyi repülőtéren a vendéget és kíséretét Marjai József, valamint a magyar politikai és közélet más személyiségei üdvözölték. Ott volt Ondrej Ďurej és Kovács Béla, a két ország nagykövete is. Hazánkba látogat Andreasz Papandreu (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Andreasz Papandreu, a Görög Köztársaság miniszterelnöke. a tómegszervezetek tagjai által tavaly a mezőgazdasági üzemeknek nyújtott segítséget, elsősorban a nehezen megközelithetö helyekről a széna begyűjtésében, a gyümölcs, a zöldség, a burgonya, valamint a cukorrépa betakarításában. Gulla elvtárs a beszámoló zárórészében a békeharc időszerű feladatairól, az atomháború veszélye elhárításának szükségességéről és az 1985. évi országos spartakiád előkészületeiről szólt. A Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága a továbbiakban megállapította, hogy a CSKP Központi Bizottságának, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának és a szövetségi kormánynak a felszabadulás 40. évfordulójával kapcsolatos fehívása a Szlovák Nemzeti Front minden szervezetének, valamint a szlovákiai dolgozók és fiatalok körében támogatásra talált. A Szlovák Nemzeti Front szervei és szervezetei nagy érdeklődéssel kísérték a KGST-tagországok nemrég Moszkvában tartott legmagasabb szintű tanácskozását, és teljes megértéssel fogadták az ott jóváhagyott dokumentumokat. Ezután vita következett, majd Jozef Lenárt elvtárs mondott záróbeszédet. Kiemelte a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek sajátos szerepét és feladatait a társadalmi feladatok megvalósításáért folytatott küzdelemben. Rámutatott arra: szükséges, hogy a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek tömegpoiitikai és szervező munkája eredményeként konkrét tettekre kerüljön sor. Bratislavában tegnap a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksége is ülésezett. Értékelte azokat a tapasztalatokat, amelyeket a szak- szervezeti szervek és szervezetek a dolgozók műszaki kezdeménye-,, zésének fejlesztése terén szereztek. D. T. (ČSTK) - Hivatalos kolumbiai látogatásra Bogotába érkezett Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter. A csehszlovák vendéget még aznap fogadta Belisario Betancur kolumbiai elnök. A tárgyaláson Rodrigo Lloreda külügymi(ČSTK) - A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma szerdán fogadást adott a Kremlben a katonai akadémiák végzett növendékei számára. Részt vettek rajta a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok fegyveres erőinek tábornokai, tengernagyai és tisztjei, akik sikeresen fejezték be tanulmányaikat szovjet katonai főiskolákon, tanárok és oktatók, akik eszmeileg fejlett és jól képzett kádereket képeznek a hadsereg és a haditengerészet számára. A fogadáson beszédet mondott Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Felolvasta az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Minisztertanácsának a katonai akadémiák végzett növendékeihez intézett üzenetét. A szovjet honvédelmi miniszter megállapította, hogy Konsztantyin Csernyenkónak ez az üzenete és jókívánságai a fegyveres erőkről való sokoldalú gondoskodását bizonyítják. ,,A Szovjetunió és a többi szocialista ország az imperialista hatalmak agressziós kalandorpolitikájával a béke és a népek közötti barátság politikáját állítja szembe. Válaszul a párt és a nép részéről megnyilvánuló gondoskodásra a hadsereg és a haditengerészet tagjai szilárdan felzárkóznak a kommmunista párt körül, feltétlenül hűek hazájukhoz, s becsülettel teljesítik a néppel és a hazával szembeni kötelességeiket“- mondotta. Dmitrij Usztyinov azt mondotta a végzett növendékeknek, hogy a csapategységekben és a hajókon olyan emberek várják őket, akik megszerezték a tudást a szovjet katonai tudomány élenjáró sikereiről, tudnak bánni a korszerű fegyverekkel és harci technikával, ki tudják képezni a legénységet, és megfelelően tudják vezetni a katonai kollektívákat. A harci készültség szilárdítása feladatainak megoldásában nagy jelentősége van az eszmei nevelőmunkának. A munka az emberekkel nagy művészet, bonyolult és felelős do(ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlés XXXVIII. ülésszaka New Yorkban ismét megkezdte munkáját. Az ülésszak résztvevői a múlt év december 20-a óta megtartott első ülésen - amikor az ENSZ- közgyűlés XXXVIII. ülésszaka elnapolta munkáját - meghallgatták Jorge llluecának, a közgyűlés elnökének jelentését a nemzetközi gazdasági együttműködésről eddig folytatott tárgyalásokról. A XXXVIII. ülésszak újabb elna(ČSTK) - Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának együttes ülésén kedd este bezédet mondott Alessandro Natta főtitkár. Mint mondotta, az OKP politikája továbbra is az olasz társadalom megújításáért és demokratikus átalakításáért folyó harcra fogja helyezni a fő súlyt. Alessandro Natta kijelentette, hogy az OKP folytatja a párt legutóbbi kongresszusain jóváhagyott politikát. Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt új főtitkára 1918-ban született az olaszországi Imperiában. Felsőfokú tanulmányait 1936 és 1941 között Pisában végezte a tanárképző fóiskoniszter is részt vett. Betancur elnök hangsúlyozta a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítésének szükségességét. A kolumbiai elnök és Chňoupek miniszter egyértelműen sikraszállt a világbéke szilárdításáért. log. Nem tűri a formalizmust és a közömbösséget. A katonai kollektíva vezetése nem jelenti csak a vezénylést és parancsolást a beosztottaknak, hanem a katonák rendszeres egyéni politikai, katonai és erkölcsi nevelésének megvalósítását is. Mesterien kell felhasználni a nevelési tevékenységben a hadsereg és a haditengerészet dicső harci hagyományainak nagy erejét. Országunk dolgozói és a fegyveres erők katonái a szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme 40. évfordulójának méltó megünneplésére készülnek. E dicső évfordulóra való felkészülésnek,amint azt az SZKP Központi Bizottsága határozatában megállapította, hozzá kell járulnia a párt XXVI. kong- ressszusa és a központi bizottság ezt követő határozatainak sikeres teljesítéséhez. A tiszteknek, vezetőknek és pedagógusoknak - hangsújyozta Dmitrij Usztyinov - feltétel nélkül hűeknek kell lenniük a kommunizmus eszményeihez, a szocialista hazához, a lenini munkastílushoz. Biztosította a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságát és a szovjet kormányt, hogy a katonai akadémiákat végzett tisztek minden erejüket és tapasztalatukat, tudásukat és energiájukat a hadsereg és a haditengerészet harci erejének szilárdítására, harci felkészültségük növelésére és a szovjet nép békés munkájának megbízható védelmére fogják fordítani. Duna ’84 hadgyakorlat (ČSTK) - A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek évi kiképzési tervével összhangban Magyarország területén megkezdődött a Duna ’84 fedőnevű harcászati-hadműveleti gyakorlat. A magyar néphadsereg, a csehszlovák néphadsereg és a szovjet hadsereg kiválasztott törzsei és egységei szoros együttműködésben teljesítik a hadgyakorlaton a meghatározott feladatokat. A hadgyakorlatot a Duna erre kijelölt térségeiben tartják meg. polása előtt az ENSZ-közgyűlés elnöke bejelentette, hogy továbbra is öt pont szerepel az ülésszak napirendjén: globális konzultációk a nemzetközi gazdasági együttműködésről, Amerika felfedezése 500. évfordulójának megünneplése, a ciprusi probléma, továbbá az ENSZ határozatainak teljesítése és az iráni - iraki konfliktus következményei. Ián. Ezekben az években kapcsolódott be a fasisztaellenes mozgalomba. 1945-ben lépett be az Olasz Kommunista Pártba. 1948 óta megszakítás nélkül parlamenti képviselő. Alessandro Natta 1950 és 1956 között az OKP genovai titkára volt. A központi bizottságba 1956-ban, az OKP országos titkárságába pedig 1962-ben választották be. 1976 és 1979 között pártja parlamenti csoportjának elnöki tisztségét töltötte be. 1983-tól a párt központi ellenőrző bizottságának elnöke. Alessandro Natta Toggliatti, Lon- go, majd Berlinguer közeli munkatársaként dolgozott. Különösen az ideológiai és a belső pártügyek szakértőjeként vívott ki tekintélyt magának. Daniel Ortega sajtóértekezlete A lakossági cselekvökészség fejlesztéséért A KIKÉPZÉSNEK POLITIKAI, KATONAI ES ERKÖLCSI NEVELÉSSEL KELL PÁROSULNIA Dmitrij Usztyinov beszéde a katonai akadémiák végzett növendékeinek a fogadásán Felújította munkáját az ENSZ-közgyűlés XXXVIII. ülésszaka Natta: Az 0KP folytatja eddigi politikáját ÚJ SZÚ 2 1984. VI. 28.