Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-20 / 144. szám, szerda

A szenátus döntése nyomán Reagan szabad kezet kapott az esetleges közép-amerikai intervencióhoz A Fehér Ház nem nézi jó szemmel a nicaraguai választási előkészületeket Csehszlovák-szíriai közös közlemény (ČSTK) - A sandinista néphad­sereg a hét elején több ellenforra­dalmi támadást vert vissza az or­szág északi részén fekvő Jinotega tartományban. A hondurasi terü­letről támadó ellenforradalmárok mezőgazdasági szövetkezetek, falvak, községek ellen hajtottak végre akciókat. A nicaraguai had­sereg mintegy húsz támadót megölt. Hugo Torres, a hadsereg politi­kai osztályának főnöke felhívta rá a figyelmet, hogy az USA kész megakadályozni a novemberi választások előkészületeit, mégpedig azért, mert attól tart, hogy így végleg elveszít bármilyen Munka Érdemrend átadása (ČSTK) - Ondrej Bockónak, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság alelnökének 60. születésnapja alkalmából a nem­zeti bizottságok tevékenységének javítása s főként a fiatal nemzedék nevelése és oktatása terén kifej­tett sokéves áldozatkész tevé­kenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést tegnap Ignác Ja­nák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Ján Králik, a Nyugat-szlová­kiai Kerületi Nemzeti Bizottság el­nöke. (Tudósítónktól) - A szocialista nagyüzemi mezőgazdaság alapjai lerakásának 35. évfordulója és az efsz-ek X. kongresszusa előké­születeinek jegyében rendezik meg augusztus 18-tól szeptember 2-ig České Budéjovicében az Él­tető föld mezőgazdasági kiállítást. Karéi Malčák, a kiállítás szakosz­tályvezetője tegnap Bratislavában részletesen tájékoztatta az újságí­rókat az előkészületekről. A 12 kiállításra 200 vállalat nevezett be, ezek közül 30 Szlovákiából. A nö­vénytermesztésben elért eredmé­nyekről a Trnavai Kukoricater­mesztési Kutatóintézet, a Piešťa- nyi Növénytermesztési Kutatóinté­zet tájékoztatja majd a látogató­kat. A nyitrai (Nitra) Branko vállalat a korszerű nyúltenyésztés mód­szereit mutatja be. A fejlődésnek megfelelően elő­térbe kerül a termelési folyamatok korszerűsítése. A pavilonokban nagy teret kapnak a vállalatoknál bevált számítástechnikai berende­Ülést tartott tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés Elnöksége Alois Indrának, a CSKP KB El­nöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének a vezetésével. Jelentést vitatott meg egyes gépipari szakágazatok pótalkat­rész-ellátásának múlt évi helyze­téről és az ezzel kapcsolatos idei feladatokról. A jelentést Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök­helyettes indokolta meg. Ezzel összefüggésben megállapította, hogy a CSKP XV. é§ XVI. kong-' resszusának határozataiból kiin­dulva a szövetségi kormány az elmúlt időszakban számos intéz­kedést tett a pótalkatrész-ellátás javítására. Egyes helyeken azon­ban a helyzet kedvezőtlen maradt, ami szükségessé teszi az elfoga­dott intézkedések következetes végrehajtását, esetleg továbbiak elfogadását az érintett reszortok részéről. Az elnökség -javasolta a tervezési és költségvetési, vala­mint az iparügyi, közlekedési és kereskedelmi bizottságoknak, ürügyet az ország belügyeibe való beavatkozásra. A Nueva Nicaragua hírügynök­ség az utóbbi napokban híreket közölt arról, hogy egyre gyakorib­bak az ellenforradalmi csoportok­nál a szökések esetei. Csak az elmúlt tíz nap során több mint 200 ellenforradalmár jelentkezett a Costa Rica-i rendőrségen. Az amerikai szenátus eközben megerősítette a nicaraguai ellen­forradalmároknak nyújtott további pénzügyi támogatást. xxx A salvadori partizánoknak sike­rült megállítaniuk a kormányerők múlt héten kezdett offenzíváját az ország északkeleti részében. A harci kezdeményezés továbbra is a hazafiak kezében van, akik nagy területeket tartanak ellenőr­zésük alatt. Az elmúlt két nap folyamán több mint száz katonát tettek harcképtelenné, hétfőn a pánamerikai autópálya három szakaszán zavarták meg a for­galmat. Az amerikai szenátus Salvador­ral kapcsolatban is újabb döntést hozott, amikor tegnapra virradó éjszaka elutasította Kennedy sze­nátor javaslatát, hogy tiltsák meg az amerikai katonák részvételét a salvadori és a nicaraguai har­cokban. Korábban a képviselóház ezt a javaslatot jóváhagyta. A sze­nátorok döntésével azonban Rea­gan elnök zöld utat kapott a kö­zép-amerikai intervencióhoz. zések, mikroprocesszorok, s be­mutatják az elektronika alkalma­zásának módszereit is. Az Oseva új árpa- és búzafajtá­kat mutat be. A prágai Sempra a kertbarátok részére ad hasznos tanácsokat és igyekszik elősegí­teni a legmegfelelőbb termelési módszerek alkalmazását. A Marti­ni Nehézgépipari Müvek pedig a kertbarátok munkájához nélkü­lözhetetlen kistraktorokat és más gépeket, berendezéseket állít ki. A jubileumi évben a látogatók a kiállításon végigkísérhetik a me­zőgazdaság fejlődését a kollektivi- záció kezdetétől napjainkig. He­lyet kap hagyományosan a jó ötle­tek börzéje, amely az újítók lele­ményességét mutatja be. Az egyes vállalatok melléküzemági termelésének bemutatója ízelítőt ad abból, hogy milyen gépeket kell és lehet gyártani a mezőgazdasá­gi termeléshez a vállalatok műhe­lyeiben. (balla) hogy 1985 végén ellenőrizzék, ho­gyan reagáltak az érintett reszor­tok javaslataikra. A mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi bizottságok ezekkel a kérdésekkel már a föld­művesszövetkezetek X. orszá­gos kongresszusa előtt foglal­koznak. A továbbiakban az elnökség tá­jékoztatót vitatott meg arról, ho­gyan válaszoltak a szövetségi kor­mány tagjai a kamarák március­ban tartott 12. együttes ülésén elhangzott interpellációkra a szö­vetségi kormány programnyilatko­zatának teljesítéséről szóló jelen­téssel kapcsolatban, s jóváhagyó­lag tudomásul vette a szövetségi kormánynak a készülőben levő nemzetközi szerződésekről szóló tájékoztatóját. Az elnökség ezután több jelen­tést vitatott meg a Szövetségi Gyűlésnek és az Interparlamentá- lis Unió csehszlovák csoportjának nemzetközi kapcsolatairól, s az ülés végén a 27/84. sz. törvény 2 cikkelye alapján kihirdette a köz- utakról szóló törvény teljes szö­vegét. (Folytatás az 1. oldalról) a főbb nemzetközi problémákkal kapcsolatban. Valamennyi napilap tájékozta­tott Ľubomír Štrougal és Hafez Asszad találkozójáról, amelyen ismét megmutatkozott a nézetek azonossága. A Tasrini című napi­lap rámutatott arra, hogy Cseh­szlovákiának és Szíriának szembe kell szállnia az imperialista ve­széllyel, amely Csehszlovákia esetében az amerikai nukleáris ra­kéták telepítése határainak köze­lében. Szíria esetében ez az Egyesült Államok által támogatott Izrael nyílt fenyegetése. Ľubomír Štrougal csehszlovák kormányfő szíriai látogatásának befejeztével csehszlovák-szíriai közös közleményt hoztak nyilvá­nosságra Damaszkuszban, amely a június 17-19 között lezajlott hi­vatalos baráti látogatásról többek között megállapítja: A csehszlovák kormány elnökét a látogatás idején fogadta Hafez Asszad, a szocialista Arab Megúj­hodás Pártjának (BAATH) főtitká­ra, szíriai államfő. Ľubomír Štrou­gal átadta neki Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a CSSZSZK elnökének szívélyes jókívánságait, majd ezt követően megvitatták a mindkét fél érdeklő­désére számot tartó kérdéseket. Ľubomír Štrougal csehszlovák és Abdar Rauf Kasszem szír kor­mányfő eszmecseréjére szívélyes légkörben, a hagyományos barát­ság és kölcsönös megértés szelle­mében került sor. A két politikus a megbeszéléseken tájékoztatta egymást országaik helyzetéről, ér­tékelték a csehszlovák-szír kap­csolatok jelenlegi helyzetét, vala­mint áttekintették a kölcsönös együttműködés további elmélyíté­sének lehetőségeit, Gustáv Husák és Hafez Asszad 1975-ben Prá­gában, illetve 1979-ben Damasz­kuszban megtartott találkozójának eredményeivel összhangban. Részletesen foglalkoztak időszerű kérdésekkel is, különös tekintettel a Közel-Keleten kialakult hely­zetre. A csehszlovák miniszterelnök méltatta azokat az eredményeket, amelyeket a szíriai nép a BAATH párt vezetése alatt elért, és pozití­van értékelte Szíriának a nemzet­közi politikában játszott szerepét. Külön méltatta azt az elvhű követ­kezetességet, amellyel Szíria a közel-keleti helyzet átfogó és igazságos rendezését szorgal­mazza, és szembeszáll az Egye­sült Államok támogatását élvező Izrael agresszív terjeszkedő politi­kájával és a térségben követett imperialista tervekkel. A szíriai kormányfő tájékoztatott azokról a sikerekről, amelyeket Szíria ért el a BAATH párt kong­resszusa határozatainak teljesíté­sében, valamint azokról az erőfe­szítésekről, amelyeket Szíria népe tesz az ország védelmi képessé­gének megszilárdítása érde­kében. A szíriai kormányfő nagyra érté­kelte azokat az eredményeket, amelyeket a CSKP vezetésével a csehszlovák nép a fejlett szocia­lista társadalom építése során ér el. Hangsúlyozta a két ország ba­ráti együttműködésének jelentő­ségét, és köszönetét mondott azért a támogatásért, amelyet Csehszlovákia nyújt a szíriai nép és további arab országok harcá­nak az izraeli agresszor, az impe­rialista nyomás ellen. Pozitívan ér­tékelte azt a szerepet, amelyet a csehszlovák külpolitika tölt be a béke és a biztonság megszilár­dításáért, a békés együttműködé­sért folyó küzdelemben. A felek megelégedéssel szóltak a kölcsönös kapcsolatok sokolda­lú fejlődéséről. Egyetértettek ab­ban, hogy továbbra is a két ország minden területen bővülő együtt­működéséhez megbízható alapot teremtő politikai kapcsolatok meg­szilárdításának kell szentelni első­rendű figyelmet. Hangsúlyozták, hogy a legfelsőbb szintű párt- és állami vezetők találkozói elvi jelen­tőségűek a baráti kapcsolatok fej­lődése szempontjából. Ezzel összefüggésben mindkét fél rá­mutatott a CSKP és a BAATH párt közötti kapcsolatok további elmé­lyítése szükségességére. Leszögezték továbbá, hogy a csehszlovák-szír kapcsolatok­ban fontos helyet foglal el a legfel­sőbb törvényhozó szervek sikere­sen fejlődő együttműködése. Mindkét miniszterelnök rendkí­vüli figyelmet szentelt a megbe­széléseken a kölcsönös gazdasá­gi együttműködés továbbfejleszté­sével összefüggő kérdéseknek. Pozitívan értékelték azt, hogy 1982-ben megtartott legutóbbi ta­lálkozójuk óta további előrelépés történt a gazdasági együttműkö­dés elmélyítésében. Mindkét kormányfő egyetértett abban, hogy az elért szint ellenére még további jelentős lehetőségek kínálkoznak a gazdasági együtt­működés elmélyítésére az ipar­ban, az építőiparban, a geológia, a tudomány és technika terén, valamint a kereskedelmi forgalom bővítésében. Áttekintették azokat a konkrét területeket, amelyeken lehetséges és célszerű az együtt­müködés bővítése. A felek pozitívan értékelték az együttműködés fejlődését az isko­laügy, a kulturális és egészség- ügyi kapcsolatok terén, s kölcsö­nös érdeklődést tanúsítanak to­vábbfejlesztésük iránt. A jelenlegi nemzetközi helyzet áttekintése során a felek egyet értettek abban, hogy a veszélyes helyzet az emberiséget a nukleá­ris katasztrófa veszélyének kitevő amerikai imperializmus agresszív, militarista politikájának a közvet­len következménye. Határozottan elítélték az imperialista körök ma­nővereit, amelyet az erő pozíciójá­ból, lázas fegyverkezéssel és konfrontációval akarják megoldani a nemzetközi problémákat azzal a céllal, hogy katonai fölényre te­gyenek szert és saját akaratukat más népekre kényszerítsék. Le­szögezték, hogy a jelenlegi hely­zet megjavításának elengedhetet­len feltétele a nemzeti szuvereni­tás, függetlenség és területi egy­ség tiszteletben tartása, az imperialista nyomás minden for­májának a felszámolása ós a bel- ügyekbe való be nem avatkozás, a népek önrendelkezési jogának és azon jogának az elismerése, hogy szabadon maguk válasszák meg politikai és szociális gazda­sági rendszerüket. A két fél véleménye megegye­zett abban, hogy különösen ve­szélyes helyzet alakult ki az új típusú amerikai közepes hatótá­volságú nukleáris eszközök né­hány nyugat-európai ország terü­letén megkezdett telepítése követ­keztében. Egyöntetűen úgy vélték, hogy ez a lépés a katonai-straté­giai egyensúly megbontásához ve­zet, veszélyezteti a nemzetközi biztonságot, Európa és az egész világ békéjét. Hangsúlyozták azoknak a válaszintézkedéseknek a szükségességét és védelmi jel­legét, amelyeket Csehszlovákia tett szövetségeseivel együttmű­ködve saját biztonságának szava­tolása érdekében. Leszögezték, hogy az új amerikai rakéták elhe­lyezése a Földközi-tenger közelé­ben fokozott mértékben veszé­lyezteti ezt a területet is. Leszö­gezték, hogy az adott helyzetben sürgető szükség van e térség bé­keövezetté nyilvánítására és az idegen katonai támaszpontok fel­számolására. Az imperializmus agresszív ter­veinek meghiúsítása érdekében szükség van valamennyi békesze- retó és háborúellenes erő egysé­ges fellépésére, a nemzetközi problémáknak az egyenlőség alapján, az ENSZ alapelveivel és a nemzetközi joggal összhang­ban történő megoldására. Mindkét fél méltatta a szocialis­ta országoknak az atomháborús veszély elhárítására, a fegyverke­zési verseny leállítására és a le­szerelésre irányuló törekvéseit. A két kormányfő a megbeszélé­seken rendkívüli figyelmet szentelt a közel-keleti helyzetnek, amely mint hangsúlyozták, komolyan ve­szélyezteti a nemzetközi biztonsá­got és a békét. Ezzel összefüg­gésben elítélték a Camp David-i megállapodásokat és az ehhez hasonló különalkukat. Ismét meg­erősítették, hogy az arab-izraeli konfliktus rendezése nem lehetsé­ges a palesztin kérdés megoldása nélkül, ugyancsak elképzelhetet­len Palesztina arab népének egyedüli törvényes képviselője, a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet nélkül. Hangsúlyozták, hogy a konfliktus átfogó, igazságos és tartós rendezése lehetetlen Izrael­nek a valamennyi megszállt arab területről való teljes, feltétlen és azonnali kivonulása, beleértve Je­ruzsálemet is, továbbá a palesztin nép törvényes jogainak az elisme­rése nélkül, beleértve az önren­delkezésre, az önálló, független állam megalapítására vonatkozó jogát. A felek ismét megerősítették azt a szilárd elhatározásukat, hogy to­vábbra is az arab-i2raeli konfliktus igazságos, átfogó és tartós rende­zésére törekednek. Hangsúlyoz­ták, hogy változatlanul fokozott erőfeszítéseket kell tenni nemzet­közi méretekben is ennek érdeké­ben. Támogatásukról biztosították azt a kezdeményezést, hogy az ENSZ égisze alatt és aktív közre­működésével hívjanak össze nemzetközi konferenciát vala­mennyi érdekelt fél, beleértve a PFSZ-t is, egyenjogú részvéte­lével. A felek leszögezték, hogy az imperializmus és a cionizmus kö­zös nyomásával az arab világ va­lamennyi hazafias erője egységé­nek megszilárdításával kell szem­beszállni, s ugyancsak hangsú­lyozták a PFSZ egysége megszi­lárdításának a fontosságát, haladó imperialistaellenes alapokon a Pa­lesztin Nemzeti Tanács ülésén ho­zott határozatok szellemében. A libanoni helyzettel összefüg­gésben a felek ismételten határo­zottan elítélték a libanoni területek folytatódó izraeli megszállását, a Libanon belügyeibe való válto­zatlan izraeli beavatkozást és az ország megosztására irányuló tö­rekvéseket. Az ENSZ határozatai­val összhangban sürgették a Liba­nonban tartózkodó izraeli meg­szálló egységek maradéktalan, azonnali és feltétlen kivonását, az ország függetlenségének, területi egységének a helyreállítását. Le­szögezték, hogy az 1983. május 17-én létrejött szégyenteljes meg­állapodás felmondását Libanon és az arab nép, valamint az egész világ haladó erői nagy győzelmé­nek tekintik, s ugyanakkor az izra­eli expanziós szándékok és impe­rialista tervek súlyos vereségeként értékelik. Ez a libanoni nép nem­zeti és haladó erői hősi harcának, s ugyanakkor Szíria és a haladó erők hatékony támogatásának az eredménye is. A felek teljes támo­gatásukról biztosították Libanon nemzeti egységkormányát és fel­szólították a libanoni erőket, hogy az ország egységének és függet­lenségének megőrzése érdeké­ben vitáikat demokratikus párbe­széd útján rendezzék. Csehszlovák részről pozitívan értékelték Szíria szerepét az im­perialista és cionista erők háborús fenyegetései és agresszív lépései ellen vívott harcban és harci szoli­daritásról biztosították Szíria népét. A felek az eszmecseréken ag­godalommal szóltak a folytatódó iráni-iraki konfliktusról, teljes tá­mogatásukról biztosították a nem­zeti szabadságukért és törvényes jogaikért küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai népeket. Határozot­tan elítélték a Grenada elleni ame­rikai intervenciót, a Nicaragua és Salvador elleni hadműveletek ki- terjesztését, valamint a Kuba-elle- nes háborús fenyegetőzéseket. Pozitívan értékelték az el nem kötelezett országok aktivitását a nemzetközi helyzet megjavítá­sáért folyó küzdelemben. A két kormányfő pozitívan érté­kelte a megbeszélések lefolyását és eredményeit, amelyek hozzájá­rulnak a két ország barátságának és együttműködésének elmélyíté­séhez. A tárgyalások zárónapján Ľubomír Štrougal és Abdar Rauf Kasszem aláírta a két ország gaz­dasági együttműködési megálla­podását. Sor került a gazdasági, kereskedelmi és tudományos-mű­szaki együttműködési megállapo­dás aláírására is. Ľubomír Štrougal hivatalos, ba­ráti csehszlovákiai látogatásra hívta meg a szíriai miniszterelnö­köt. A meghívást köszönettel elfo­gadták. Előkészületek az Éltető föld mezőgazdasági kiállításra Ma ülést tart a Szövetségi Gyűlés (Folytatás az 1. oldalról) ÚJ SZÚ „ 2 1984. VI. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom