Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-31 / 127. szám, csütörtök
HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT ÚJ SZÚ ^5 1984. V. 31. EREDMÉNYEK ★ ★ ★ PROBLÉMÁK ★ ★ ★ TAPASZTALATOK ★★★ JAVASLATOK Növekvő aktivitással A mosti Ležáky Bányavállalat Šmeral bányaüzemében a helyszínen szerelik össze a KU 300-as típusú bányagépet az Uničovi Gépgyár dolgozói. A gép összeszerelését novemberben kezdték meg, és már kész az egész alsó része. A szerelést júniusban fejezik be, s a gépet azonnal próbaüzembe helyezik. A képen: a félig kész gép. (Libor Zavoral felvétele - ČTK) VISSZAPILLANTÁS ÉS ELŐRETEKINTÉS Az év eleji párttaggyűléseken számos, cselekvésre serkentő észrevétel, javaslat hangzott el, melyeket pártszervezeteink jól kamatoztatnak munkájukban. Gondoskodnak a termelés folyamatosságának megőrzéséről, dinamikájának felgyorsításáról. Azokban az ágazatokban, ahol a politikai munka a tudományos-műszaki ismeretek érvényesítését segítette, jó eredményekről adhatnak számot. Járásunk gépipari üzemeiben - a korábbi tervidőszak utolsó évéhez viszonyítva - az utóbbi három év folyamán 55,3 százalékkal növekedett a termelés Gyorsítani a minőségjavítást A mennyiségi mutatók mellett azonban figyelembe kell vennünk a minőségi követelményeket is. Gyártmányainknak mindössze 13 százalékát sorolták be az első minőségi osztályba, ezért jogos az igény, hogy jelentősen növeljük a jó minőségű termékek arányát. De ez nagymértékben attól függ, milyen hatásfokkal valósítjuk meg a tudományos-műszaki fejlesztés terveit a gyakorlatban, mennyiben válik az új technika és a korszerű technológia bevezetése a pártmunka szerves részévé. Nem kicsi a tét, az bizonyos. A štúrovói Cellulóz- és Papírgyárban például a fa feldolgozásának korlátozásával párhuzamosan kell megbirkózni a kartonpapír-gyártás új technológiájával. Korszerűbb megoldásokat igényel az Elektrosvitben a klimatizációs- és a napfényenergiát hasznosító berendezések gyártásfejlesztése is, hogy csak a legfontosabb feladatokat említsem. Sokat várunk ezenkívül a fejlesztési-, a konstrukciós-, valamint a termeléselőkészító munkahelyek dolgozóitól, főleg olyan in- novált és perspektivikus termékek gyártástechnológiájának előterjesztését illetőleg, melyek teljes mértékben megfelelnek a piac és az export igényeinek. A hetedik ötéves tervidőszakban a járás iparvállalatai 106 fajta új árucikk gyártását kezdeményezték, ami össztermelésünk terjedelmének 20,1 százalékát teszi ki. Persze nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, az irányítás és a műszaki gazdaságvezetés dolgozóit arra serkentjük, hogy ezen a területen is biztosítsák a határozottabb előrelépés feltételeit. Céljaink elérését nagyban segítheti az újítók és a komplex racionalizációs brigádok mozgalmának fejlesztése, követendő példáival számos munkahelyen találkozhatunk. A štúrovói papírgyárban Hruboň, az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvitben Hubina és Konečný elvtársak találmányai 2 millió 160 ezer korona értékű társadalmi hasznot eredményeztek. De a mozgalom tömegbázisának kiépítésében felbecsülhetetlen érdemeket szereztek az érsekújvári Tesla, a Novodev, a konzervgyár, az Agrokomplex palárikovói gazdasága, az udvardi (Dvory n/Žita- vou), a garamkövesdi (Kamenica n/Hronom), a szímői (Zemné) és más földmúvesszövetkezetek kommunistái is. A gépipari ágazatban 133 szocialista munkabrigád mintegy 2109 tagja versenyez a címért, ugyanakkor a már 266 nyertes brigád 4579 tagja közül 1556-an megkapták az ezüst-, 201 -en pedig az aranyjelvényt. Jóllehet, az értékelő taggyűlések a névre szóló és konkrét pártmegbízatásokkal meggyorsították a kezdeményezések lendületét, a gazdasági vezetőknek, a szak- szervezet üzemi bizottságainak hatékonyabb támogatást kell nyújtaniuk a kollektíváknak, a munkabrigádoknak tapasztalataik rendszeres és kölcsönös kicseréléséhez, ideológiai nevelésükhöz. Szeretnénk elérni, hogy a munkások versenymozgalma, kezdeményezése növelje a vállalkozó szellemet, a teljesítményekre alapozott anyagi érdekeltséget, nem utolsósorban pedig segítse a belső irányítás tökéletesítését és a munkafegyelem javítását. örvendetes jelenség, hogy a dolgozók egyre nagyobb számban vesznek részt A mindennap teljesítjük a termelési feladatokat és az egynapi termeléshez elegendő nyersanyag és energia megtakarítására kibontakoztatott mozgalomban. Részben ennek köszönhető, hogy az utóbbi három év alatt 38 517 ezer kW/ó villanyárammal kevesebbet használtunk fel a termelésben. De a takarékos gazdálkodást - amint azt a CSKP KB 10. ülésének határozata egyértelműen hangsúlyozta - a limitált folyékony fűtőanyag fel- használására is ki kell terjeszteni. Nem csekély feladatot kell járásunknak teljesítenie exportképességének fokozásában. Tény, hogy a kivitel terjedelme az utóbbi három év alatt 58,5 százalékkal növekedett, 6,3 százalékkal túlhaladtuk az 1980-as év színvonalát. Üzemeink azonban többre képesek. A šuranyi Elitex, az érsekújvári Tesla, a konzervgyár tovább bővítheti az áruszállítás tervét leginkább a szocialista közösség országaiba. Ám az iparvállalatok kommunistái azt ígérték, hogy idén a tőkés országokba irányuló exportot is legalább 2,2 százalékkal túllépik, s a minőség fokozásával kedvezőbb árbevételt biztosítanak gyártmányaiknak. A kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében a mezőgazdaság járásunkban sem érte el a kitűzött célt. Az állami gazdaságok, szövetkezetek pártszervezetei figyelmüket - különös tekintettel a gabona- és szarvasmarhaprogram megvalósítására - a növénytermelés fejlesztésére összpontosítják. Politikai-szervező munkájukban a termőföld védelmét és ésszerű hasznosítását eredményező anyagi-műszaki alapok erősítését tűzték célul. A növénytermelés összetételében már az idén 15 százalékra növekszik az évelótakarmányok részaránya, mely pozitívan befolyásolja nemcsak a szántóföldek termőképességét, de gazdagítja a tömegtakarmányok fehérje tartalmát is. Együttes erővel A mezőgazdasági üzemek tisztségviselőinek, szakágazati vezetőinek ugyancsak többet kell tenniük azért, hogy járásunkban is áttérjünk a másutt már meghonosodott és bevált gabona, kukorica, a cukorrépa- és általában a hüveA buzitai (Buzica) Május 1-e Efsz 1973-ban öt kis egységes földművesszövetkezetnek, az al- sóláncinak (Nižný Lanec), a buzi- tainak, a komárócinak (Komárov- ce), a resteinek (Rešica) és a szesztainak (Cestice) a társulásával jött létre, s a mostani 5330 hektáros területével a Kassa (Ko- šice)-vidéki járás legnagyobb mezőgazdasági üzemei közé tartozik. Persze, nemcsak ezért tartozunk a járás élvonalába, hanem dolgozóink becsületes munkájának, igyekezetének köszönhetően a termelési eredményeink is feljogosítanak bennünket erre. A növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a termelés anyagi-műszaki feltételeinek megteremtésében, s a dolgozókról való általános gondoskodásban is az elsők közé tartozunk. Bizonyításul sorolhatnám az új létesítmények tucatját - köztük a szarvasmarhaistállókat, az alsólánci és a restei sertéstelepet, a kocsiszíneket, a műhelycsarnokokat, a terménytisztító és -szárító gépsorokat, a nagy teljesítményű gépeket és műszaki berendezéseket, a közelmúltban kiépített mezei utakat, a családi házakat és a községi középületeket és még sok-sok további tényt. Fejlődésünk legkézenfekvőbb bizonyítékai a termelési eredmélyesek termesztési rendszerére. Ez a rendszer természetesen nemcsak a technológiai folyamatok komplex módszereinek érvényesítését és a jobb anyagellátottságot biztosítja, hanem a szakirányítás korszerűsítését, a termelési fegyelem szilárdítását is elősegíti. A múlt évben sok gondot okozott a takarmányhiány. Pártszervezeteink úgy igyekeztek enyhíteni a gondokon, hogy ragaszkodtak a sertés- és a szarvasmarha-állo- mányterv szigorú betartásához és a takarmányok hasznos adagolására mozgósították az etetőket. Járásunk pártszervei és -alapszervezetei komoly segítséget nyújtanak a mezőgazdasági üzemek termeléséhez szükséges berendezések vásárlásához, raktár- helyiségek, silóárkok, szénatárolók, valamint mezei trágyatelepek létesítéséhez. Időszerű kérdés azonban az öntözőrendszerek építésének és olyan vízgazdálkodási feltételek megteremtésének követelménye is, melyek az adott időszakban biztosítják a növények fejlődését. Nem titok, ezen a téren sok mulasztást kell pótolnunk, főleg az aszály sújtotta vidékeken. Az élelmiszeripari pártszervezetek kommunistáinak sajátos feladata a mezőgazdasági termények jó minőségű értékesítése, a lakosság áruellátásának zavartalan biztosítása. Nem sajnáljuk a fáradságot annak érdekében sem, hogy mind a nagyüzemekben, mind a kistermelőknél lényegesen javuljon a gyümölcs- és a zöldségfelvásárlás, hogy választékos árukínálat legyen a boltokban és a piacokon. Szilárd alapokon Az igényes feladatok teljesítése végső soron azt követeli, hogy az élelmiszeripar és a mezőgazdasági ágazat minden üzemegységében javítsák, tökéletesítsék a pártmunkát. Bár eredményeink önmagukért beszélnek, nem tagadjuk, hogy egyes alapszervezetek munkája, aktivitása között nagyok az eltérések. Ezeken a helyeken rendszerint felülről várják a helyben is orvosolható problémák megoldását. Az értékelő taggyűlések némely helyen javították a bizottságok káderösszetételét, ezzel együtt a járási pártbizottság megkülönböztetett segítsége is hozzájárult az alapszervezetek pártéletének fellendítéséhez. JAROMÍR VALENT, az érsekújvári járási pártbizottság vezető titkára nyék. Egyebek között az, hogy a feladatainkat a 7. ötéves tervidőszakban is teljesítjük, mind a növénytermesztésben, mind az állat- tenyésztésben. Az utóbbi években a gabonafélékből például rendszerint elérjük a 4 tonnás átlagos hektárhozamot (tavaly 4,14 tonna volt az átlagunk) így teljesítettük a tervezett 12 000 tonna termés- mennyiséget is. Egyre jobb eredményeket érünk el a szemes kukorica termesztésében is. Aránylag jó a zöldségtermesztés, s a tömegtakarmányok termesztésében is sokat javultunk az elmúlt évek során. Az állattenyésztés szintén jól fejlődik. Ezt talán a tejtermelés alakulása igazolja a legszemlélte- tőbben: 1977-ben 2621 liter volt az egy tehénre eső évi fejési átlag, 1979-ben már 2935 liternél tartottunk, 1983-ban pedig 3192 litert értünk el. Marhahúsból évente 500 tonnányit adunk az ország közös asztalára, a sertéshúsból pedig tavaly közel 900 tonnát adtunk el. Az idén nem tartjuk lehetetlennek az 1000 tonna eladását sem, főleg ha a közelmúltban üzembe helyezett restei sertéshizlaldánk beváltja a hozzá fűzött reményeket. Fokozatosan növekszik az egy dolgozóra eső teljesítmény is. Ez 1982-ben 206 ezer korona volt, tavaly 218 ezer koronán felüli, s ha minden jól megy, az idén eléri a 223 ezer koronát. Amikor az elmúlt hetekben értékeltük az 1983-as év eredményeit és mérlegeltük az idei év tervfeladatait, tudatában voltunk annak, hogy a szükséges fordulat a termelésben mennyire igényes feladat. Ahogy az a terv irányszámaiból kitűnik, a hetedik ötéves tervidőszak utolsó előtti évére egyes területeken még igényesebb feladatokat tűztünk ki célul. E célok kitűzésekor reálisan értékeltük erőinket és lehetőségeinket, figyelembe véve a dolgozók aktivitását és kezdeményező kötelezettségvállalásait a párt gazdasági és szociális politikájának megvalósításában. A tervteljesítés biztosításához még jobban hozzájárulnak azok a felajánlások, amelyeket szövetkezeteink és az állami gazdaságok dolgozói tettek hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 39., illetve a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. és az egységes földművesszövetkezetek X. kongresszusa tiszteletére. A mezőgazdasági termelés színvonalának emelése és a terv sikeres teljesítése méltó tiszteletadás lesz az említett évfordulók megünnepléséhez. Társadalmunk életében fontos határkövet jelentett a CSKP 1949- ben megtartott IX. kongresszusa, mely meghatározta mezőgazdaságunk szocialista átalakításának fö irányelveit. A kongresszusi határozatok megfelelő kiindulási alapot jelentenek a nevelő és agitá- ciós munka kibontakoztatásához, a szocialista mezőgazdaság nagyA mezőgazdasági termeles intenzív fejlesztése mindannyiunk érdeke, közös ügye. Amint azt az 58 tagú pártszervezet év eleji tagsági gyűlésén, valamint a nyilvános pártgyűlésen és a tavalyi évet értékelő zárszámadó közgyűlésen is egyhangúlag leszögeztük: mi az idén is előbbre akarunk lépni a fejlődés útján. Tudjuk, nem lesz könnyű, de bízunk önmagunkban, közös munkánkban. Azt is tudjuk, hogy a közös cél érdekében az eddiginél még többet és még jobban kell dolgozni, színvonalasabbá kell tenni a tömegpolitikai munkát és tökéletesíteni az irányítást, az ellenőrzést. Növelni kell a tömeg- takarmány-termelést, még szakszerűbben, még nagyobb felelősségérzettel kell megművelni a termőtalajt, ápolni a növényzetet, gondozni az állatokat. Nagyobb figyelmet kell fordítani a gépek és a műszaki berendezések karbantartására, a munkaversenyek szervezésére és az anyagi ösztönző rendszer tökéletesítésére, a dolgozók munkakezdeményezésének az eddiginél még erőteljesebb, kibontakoztatására, a rendre, a közös vagyon védelmére és gyarapítására. TÓTH ERNŐ, a buzitai Május 1 -e Efsz pártalapszervezetének elnöke üzemi termelésre való áttéréséhez. A IX. kongresszus óta eltelt harmincöt év eredményei bizonyítják az akkori elképzelések helyességét, s annak a céltudatos munkának a sikereit, amelyeket szövetkezeteink és állami gazdaságaink pártunk vezetésével elértek. Az elmúlt évek tapasztalatai viszont arra is figyelmeztetnek, hogy vannak komoly fogyatékosságaink is, sokszor nem vesszük eléggé figyelembe a tényleges lehetőségeket és tartalékokat. Ebben a felfogásban kezdtünk hozzá járásunkban a földmúvesszövetkezetek kongresszusa előtti vita megszervezéséhez. E vita keretében nemcsak emlékezni akarunk, hanem a tegnapi és mai hibákból okulva, holnap már többet akarunk, jobb eredményeket elérni, s ezért minden dolgozótól magasabb teljesítményeket várunk el, hogy valóra váltsuk a pártunk XVI. kongresszusán kitűzött igényes feladatokat az 1984-es és az 1985-ös év folyamán. Minden törekvésünk arra irányul, hogy a központi párt- és állami szervek felhívása alapján a szóban forgó vita keretében minden dolgozóhoz eljussunk. Kikérjük és meghallgatjuk minden dolgozó véleményét a munkánk javítása és a jobb eredmények elérése érdekében. Ehhez viszont meg kell teremtetnünk a szükséges feltételeket a munka hatékonyságának és minőségének javításához, valamint a tudomány és a technika vívmányainak nagyobb mérvű alkalmazásához. Az első negyedév eredményeinek kritikai szellemű értékelése és a dolgozóknak jól áttekinthető és megvalósítható program meghatározása az egész munkakollektíva aktivizálásának a legmegfelelőbb útja-módja. Már eddig is megállapítást nyert, hogy van mit javítanunk minden mezőgazdasági üzem tevékenységén. A jó eredmények persze maguktól nem születnek, csakis erőfeszítések árán, áldozatos és odaadó munkából fakadnak és közös célhoz, a nép jólétének emeléséhez vezetnek. Ezért nyíltan kell beszélnünk az égető kérdésekről, főleg az irányításban gyakran mutatkozó hiányosságokról, és arról, hogy miképp váltsuk valóra azokat a határozatokat, amelyeket a hetedik ötéves terv teljesítése érdekében dolgoztunk ki. A szocialista jelenhez vezető út nem volt sem egyszerű, sem könnyű. Megkövetelte a múltból örökölt gazdasági, társadalmi, politikai nehézségek leküzdését, s hogy eltávolítsuk azokat az akadályokat és nehézségeket, amelyek a harmincöt év alatt időnként fékezték a munkánkat. Azonban a megtett útra való visszatekintés mellett az elért eredményeink állandó fokozása és a jövőbe vetett bizalmunk egészséges optimizmusra jogosítanak. LŐRINCZ GYULA, a rozsnyói (Rožňava) járási pártbizottság titkára Közös ügy és közös érdek