Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-22 / 119. szám, kedd

Szovjet-nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások Napirenden az európai helyzet (Folytatás az 1. oldalról) A nyugat-szlovákiai kerület dol­gozóinak és fiataljainak ünnepi gyűlésével tegnap megkezdődtek a csehszlovák-szovjet barátsági napok, amelyeket a nyugat-szlo­vákiai kerület és a szaratovi terület közös rendezvényeként tartanak. A gyűlést Bratislavában, a Szak- szervezetek Házában Ignác Ja­nák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a kerületi pártbizottság ve­zető titkára nyitotta meg. Szívélye­sen üdvözölte Jozef Lenártot, a CSKP KB Elnökségének tagját, az SZLKP KB első titkárát, Ján Janíkot, az SZLKP KB Elnöksé­gének gagját, a KB titkárát, Eugen Turzot, az SZLKP KERB elnökét, valamint a politikai és a közélet más tisztségviselőit. Köszöntötte a szaratovi terület küldöttségét, amelyet Vlagyimir Guszev, az SZKP KB tagja, a területi pártbi­zottság első titkára vezet. Az ün­nepi gyűlésen jelent volt Vagyim Sztyepanov, a Szovjetunió brati­slavai főkonzulja. Az összejövetelen Ignác Janák elvtárs mondott beszédet. Ki­emelte, hogy ugyanúgy, ahogyan a 39 évvel ezelőtti örömteli és dicső májusi napokban az embe­rek a szovjet katonákat üdvözöl­ték, most Bratislava és a Nyugat­szlovákiai kerület köszönti a sza­ratovi küldöttséget, arra töreked­ve, hogy szilárdítsa a testvériséget és a sokoldalú együttmüködést a proletár és a szocialista interna­cionalizmus szellemében. A nyu- gat-szlovákiai kerület fejlesztése terén - mondotta - a Szovjetunió­val és a többi szocialista országgal való együttműködés fejlesztése Párbeszéd a szakszervezetek együttműködéséről (ČSTK) - Megkezdődtek teg­nap Prágában a Szakszervezetek Központi Tanácsa és az Arab Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége küldöttségének meg­beszélései. Az előbbit Karel Hoff­mann, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT elnöke, az utóbbit Ahmeid Ozsallud, az Arab Szak- szervezetek Nemzetközi Szövet­ségének főtitkára vezeti. A felek tájékoztatták egymást a szakszer­vezeti szervek tevékenységéről és^ időszerű feladatairól. Ahmeid Dzsallud nagyra értékelte a cseh­szlovákiai szakszervezeti tagok szolidaritását a palesztin népnek szuverén jogaiért vívott harcával. (Tudósítónktól) - A Szövetségi Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal, valamint a magyar belkereskedel­mi minisztérium tegnapi közös saj­tóértekezletén ismertette a május 23-án és 24-én a prágai Kultúrpa­lotában sorra kerülő „Vevők va­gyunk - gyártót keresünk“ című érdekes kiállítás tartalmát és cél­ját. A kiállításon a budapesti Kon- zumex külkereskedelmi vállalat és tizenhét magyar kereskedelmi szervezet képviselőiből álló ter­meltetési tanács azokat az árucik­keket mutatja be, amelyek iránt Magyarországon nagyobb a ke­reslet, mint amennyit jelenleg a termelővállalatok elő tudnak állí­tani belőlük. Karácsonyi Tibor vezérigaz­gató, a termeltetők tanácsának el­nöke az újságírók előtt elmondot­ta: a hiánycikk-kiállításon a terme­lésre vállalkozó csehszlovákiai vállalatok a vitrinekben és a kata­lógusban 667 olyan terméket, töb­bek között háztartási, mezőgazda- sági és műanyagcikkeket, kézi- szerszámokat és járműalkatrészt találhatnak. Köztük meglelhetik (Folytatás az 1. oldalról) A mozgalomba csaknem 12 ezer kisállattenyésztő is bekap­csolódott. Ezek vállalták, hogy a szerződéses felvásárlás keretén belül értékesítenek 450 szarvas- marhát, ugyanannyi sertést, 700 juhot, 8 ezer nyulat. 1150 libát, a további haladás erőforrása. Szólt a nagyberuházásokról, ami­lyen a Jaslovské Bohunice-i atom­erőmű, valamint az energia-, a gép-, a vegy-, a nehéz- és a könnyűipar területén kifejtett együttműködésről, ami konkrétan megnyilvánul a tlmaőei Szlovákiai Energetikai Gépgyárban, a trenčí- ni Szerszámgépgyárban, a Komá­romi (Komárno) Nehézgépipari Vállalatnál, a šuranyi Elitex és a vágsellyei (Šaľa) Duslo vállalat­nál, valamint más üzemekben. Ig­nác Janák a kerület fejlődését elő­segítő más hatékony formákra is felhívta a figyelmet. Például ilyen a minőségellenőrzés szartovi rendszere, amelynek tapasztala­tait 3756 kollektíva alkalmazza. Sikeresen kibontakozik a munka­kollektívák versenye a Szovjet -Csehszlovák Baráti Társaság szaratovi területi szervezete ván- dorszászlajának elnyeréséért. Beszédének berejező részében dolgozóink támogatásáról biztosí­totta a Szovjetunió békeszerető politikáját, megígérte, hogy hozzá­járulnak a szocialista közösség erejének, egységének és védelmi képességének szilárdításához, a világbéke megőrzése és a nem­zetközi haladás érdekében. Ezu­tán Vlagyimir Guszev üdvözölte az ünnepi gyűlés résztvevőit. A mai és a jövő nemzedékek jólétének érdekében A szocialista országok UNICEF nemzeti bizottságainak felhívása (ČSTK) - Az ENSZ Gyermek- ségélyezési Alapja (UNICEF) cseh­szlovák nemzeti bizottságának meghívására Prágában ülést tar­tottak a szocialista országok UNICEF nemzeti bizottságai, va­lamint a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Szövetségei­nek Végrehajtó Bizottságai. Az ülés résztvevői egyhangúlag jóváhagyták minden ország UNICEF nemzeti bizottságához és -szervezeteihez intézett követke­ző felhívást: Azzal a felhívással fordu­lunk az UNICEF minden nemzeti bizottságához, hogy fokozzák a nemzetközi légkör egészsége­sebbé tételére, a lázas fegyverke­zés megállítására, a béke és a nemzetközi biztonság erősítésé­re, az egyenjogúságon alapuló nemzetközi együttműködésre és a népek kölcsönös megértéséért tett erőfeszítéseit a mai és a jövő nemzedékek jóléte érdekében. azt, amelynek a gyártásához ren­delkeznek a szükséges gépi fel­szereléssel, szabad termelői ka­pacitással. A kiállítás főbb árucso­portjai: villamossági cikkek, ház­tartási kisgépek, kézi barkács- szerszámok, férfi-, női és gyer­mekcipők, csizmák, papíráruk, gépkocsialkatrészek és tartozé­kok, üvegáruk, valamint kötött­áruk. A maga nemében ritka ren­dezvényen jelen lesznek a magyar kereskedelmi vállalatok és a Kon- zumex képviselői, akik készek tár­gyalni és minden szükséges infor­mációt megadni a termékek mű­szaki, minőségi és mennyiségi pa­ramétereit illetően. Ha olyan ter­melői kapacitásra bukkannának, amely meghaladja a magyar kül­kereskedelmi partner igényeit, ak­kor a többtermelés révén létreho­zott árualap a csehszlovákiai piac­ra kerülhet. A rendezők meghívták a kiállításra az érdekelt csehszlo­vákiai külkereskedelmi vállalatok, a bel- és külkereskedelmi minisz­térium, a tervhivatal, valamint a termelői szféra képviselőit. S. M. 885 ezer tojást, 125 ezer liter tejet és 1807 tonna gyümölcsöt, illetve zöldséget. Az ifjúsági és más társadalmi szervezetek tagjai a többi lakossal együtt csaknem 70 ezer mázsa széna begyűjtését vállalták társa­dalmi munkában. (kulik) (Folytatás az 1. oldalról) A megbeszéléseken a legfőbb figyelmet az Európában kialakult helyzetnek szentelték. Andrej Gromiko felhívta Genscher figyel­mét Konsztantyin Csernyenko kö­zelmúltban tett nyilatkozataira, amelyekben a szovjet párt és ál­lam vezetője egyértelműen meg­erősítette: a Szovjetunió a béke megszilárdítására és a nemzetkö­zi biztonság erősítésére, a külön­böző társadalmi rendszerű álla­mok kölcsönösen előnyös együtt­működésére törekszik. Bohuslav Chňoupek hararei megbeszélései (ČSTK) - Harareban tegnap folytatódtak a zimbabwei-cseh­szlovák külügyminiszteri tárgyalá­sok. Bohuslav Chňoupek és Wit­ness Mangwende elsősorban a csehszlovák-zimbabwei kap­csolatok fejlesztésének lehetősé­geiről folytatott eszmecserét. Mindkét miniszter megállapította, hogy a két ország együttműködé­se eredményesen fejlődik annak ellenére, hogy a diplomáciai kap­csolatok 1981 márciusában történt felvétele óta rövid idő telt el. A mi­niszterek Robert Mugabe zim­babwei kormányfő tavalyi cseh­szlovákiai látogatását és Gustáv Husákkal, a CSKP KB főtitkárá­val, a köztársaság elnökével foly­tatott tárgyalásait úgy jellemezték, hogy azok új ösztönzést adtak a kétoldalú kapcsolatok színvona­la tartós emelésének. A felek véleményt cseréltek számos időszerű nemzetközi kér­désről is, különös tekintettel az atomháborús veszély elhárításá­ra, a világbéke biztosítására, s nem utolsó sorban az afrikai népeknek az imperializmus, a gyarmatosítás és az apartheid ellen folytatott igazságos küzdel­mére. A zimbabwei külügyminiszter tegnap ebédet adott Bohuslav Chňoupek tiszteletére. Pohárkö­szöntőjében Csehszlovákiát olyan országnak nevezte, amely mindig megértéssel volt a zimbabwei nép szükségletei iránt. Köszönetét fe­jezte ki a csehszlovák kormány­nak azért a támogatásáért, ame­lyet Zimbabwének nyújt minden területen. Bohuslav Chňoupek po­hárköszöntőjében a többi között hangsúlyozta, az Afrika déli ré­szén kialakult válságos helyzet veszélyezteti a nemzetközi stabili­tást. Rámutatott, hogy Csehszlo­vákia síkra száll Angola biztonsá­gának és területi egységének sza­vatolásáért, a zimbabwei nép füg­getlenségének biztosításáért, s tá­mogatja a SWAPO és az Afrikai Nemzeti Kongresszus harcát. (ČSTK) - Az új pártprogram megvitatásával és kiáltvány elfo­gadásával, amely a konzervatív jobboldal leverésére szólít fel az Európa-parlamentbe történő júni­usi választásokon, hétfőn Essen- ben véget ért a nyugatnémet Szo­ciáldemokrata Párt, az SPD ötna­pos országos "kongresszusa. A küldöttek egyebek között jóvá­hagyták annak a különbizottság­nak a személyi összetételét, amelynek feladata, hogy Willy Brandt pártelnök vezetésével a következő négy évben megfo­galmazza az új, „aktualizált“ pártprogramot, amely megfelelne a jelenlegi viszonyoknak, és fel­váltaná az 1959-ben elfogadott ún. Godesbergi Programot, amellyel az SPD véglegesen eltért politikájának bármiféle osztályfel­fogásától. A fő párthatározatokat pozitív momentumok egész sora jellemzi. Katonapolitikai téren ide kell sorol­ni főként azt a javaslatot, mely szerint a NATO-nak az első nukle­áris csapáson alapuló, a megfé­lemlítést célzó nukleáris doktríná­ját a hagyományos fegyvereken alapuló defenzív katonai stratégiá­val kell felcserélni, s ezzel kapcso­latban mindenekelőtt az új ameri­kai nukleáris rakéták telepítésé­nek leállítására és Európából tör­ténő teljes kivonására vonatkozó követelést. Ezzel összefüggésben a szov­jet fél külön hangsúlyozta annak szükségességét, hogy halasztha­tatlanul meg kell oldani azt a ve­szélyes helyzetet, amely az ameri­kai kormány militarista külpolitiká­jának hibájából, az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdése által keletkezett. A helyzet ilyen alaku­lásáért az NSZK kormánya is fele­lős. Az amerikai rakéták telepítése komolyan kiélezte az atomhábo­rús veszélyt. Andrej Gromiko rámutatott, hogy a Nyugaton jelenleg sokat beszélnek a genfi tárgyalások fel­újításának szükségességéről. A tárgyalásokat, mint ismeretes, a rakétatelepítés következtében kellett megszakítani, s felújításuk­hoz az szükséges, hogy álljon vissza az amerikai rakéták rend­szerbe állításának megkezdése előtti helyzet. Genscher a NATO ismert állás­pontjával összhangban megkísé­relte megindokolni az új nukleáris rakéták telepítését. Ugyanakkor síkra szállt az európai stabilitás (ČSTK) - A Szovjetunió és a többi szocialista ország támo­gatja azt a gondolatot, hogy a stockholmi értekezlet dolgozzon ki további bizalom- és bizton­ságerősítő intézkedéseket, ame­lyek megfelelnek a jelenlegi euró­pai helyzet követelményeinek, és a háborús konfliktus fenyegető ve­szélyének csökkentéséhez vezet­nének - hangsúlyozta tegnap a stockholmi értekezleten Oleg Grinyevszkij, a szovjet küldöttség vezetője. Ehhez megvan a reális és a konstruktív út - hangsúlyozta. Ez a gondolat az, hogy a politikai intézkedéseket össze kell kap­csolni a katonai-technikai terüle­ten hozandó intézkedésekkel, ahogy azt a moszkvai Pravdának adott válaszaiban Konsztantyin (ČSTK) - A Reagan-kormányzat ál­tal meghirdetett világür-militarizálási program leállítását és az űrfegyverke­zés megtiltását célzó tárgyalásokra szólította fel a washingtoni vezetést Dante Fascell, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. A Washingtonban nyilvánosságra ho­zott nyilatkozatban a politikus hangsú­lyozza, hogy a világűr katonai célú hasznosítása nemcsak költséges és veszélyes, hanem egyúttal a fegyver­kezési verseny világűrre való kiterjesz­tését is eredményezi. Fascellt az késztette erre a nyilatko­zatra, hogy az Egyesült Államok kor­A kongresszuson nyilvánvalóan véget ért az SPD elsősorban Hel­mut Schmidt volt kancellár által képviselt jobboldali „kormányzó“ szárnyának korszaka, és meg­erősödött a balközép és a bal­szárny pozíciója a párt vezető szerveiben. (Folytatás az 1. oldalról) nagykövete és Trajko Lipkovsz­ki, Jugoszlávia prágai nagykö­vete. A csehszlovák és a jugoszlkáv himnusz elhangzása után Ľubomír Štrougal csehszlovák miniszterel­nök Milka Planine jugoszláv kor­mányfő kíséretében ellépett a fel­sorakozott díszszázad előtt, majd belgrádi rezidenciájába hajtatott. Tegnap a délutáni órákban megkezdődtek Milka Planine és Ľubomír Štrougal tárgyalásai. A megbeszélések során a két kor­mányfő kölcsönösen tájékoztatta egymást azokról a fő feladatokról, amelyeket Csehszlovákia és Ju­goszlávia tűzött ki politikai, gazda­sági és kulturális téren. Hangsú­lyozták, hogy ezek megvalósítása jelentős lépés lesz mindkét ország társadalmának fejlődésében. Ez­zel összefüggésben nagy figyel­met fordítottak az átfogó világgaz­dasági helyzetre, illetve ennek az biztosítása mellett, az egyensúly és az enyhülés alapján, vala­mennyi állam törvényes érdekei­nek tiszteletben tartása mellett. Ki­jelentette, az NSZK hozzá kíván járulni a lázas fegyverkezés meg­szüntetéséhez. A bécsi közép-európai haderő­csökkentési tárgyalásokon ta­pasztalható helyzetről szólva a szovjet fél megállapította, hogy a tárgyalások nyugati résztvevői továbbra sem helyezkednek konstruktív álláspontra, s így már hosszú évek óta gátolják a megál­lapodást. Genscher elmondta, hogy a nyugatnémet kormány a stock­holmi konferenciát az európai biz­tonság kérdéseiről folytatott pár­beszéd fontos fórumának tartja, s érdeke, hogy azon konkrét ered­mények szülessenek. A tárgyalások ma folytatódnak. Andrej Gromiko hétfőn ebédet adott Hans-Dietrich Genscher tiszteletére. Az ebéden a két külügyminiszter beszédet mon­dott. Csernyenko, az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke felvá­zolta. Egyes NATO-országok, első­sorban az Egyesült Államok kül­dötteinek beszédeiben azonban a meglevő problémák megoldásá­hoz való régi és nem konstruktív hozzáállás mutatkozik ahelyett, hogy a komplex intézkedésekre összpontosítanának, amelyék se­gítenének csökkenteni a háborús veszélyt, és a helyzet javulásához vezetnének az európai kontinen­sen, ragaszkodnak a technikai jel­legű korlátozó intézkedésekhez azzal a céllal, hogy egyoldalúan katonai fölényre tegyenek szert a szocialista országokkal szem­ben - hangoztatta Oleg Gri­nyevszkij. mányzata sürgeti a Földön elhelyezett müholdromboló fegyverek kifejlesztési munkálatainak a meggyorsítását, akárcsak azokét a fegyverekét, ame­lyek a világűrbe juttatva megsemmisítik az ellenfél műholdjait. Az Egyesült Államok a „csillagok háborújának“ nevezett program meg­valósítására 26 milliárd dollárt kíván fordítani a következő öt évben. A Pen­tagon már kapott 10 milliárd dollárt az úrfegyverek gyorsított ütemű kifejlesz­tésére, és most Reagan elnök újabb 1,7 milliárd dollárt követel a jövő évre. A New York Times cikke arról tanús­kodik, hogy a Fehér Ház lázas előké­születeket tesz a vegyi háborúra is. Ezt támasztja alá az ä tény is, hogy a kor­mányzat a jövő évi katonai költségve­tésből 664 millió dollárt követel a vegyi fegyverekkel végrehajtandó katonai akciók előkészületeire. A lap megálla­pítja, hogy az Egyesült Államok jelen­legi vegyi fegyverkészletei már most elegendőek lennének minden élőlény elpusztítására a Földön. Mindazonáltal a Reagan-kormányzat további 10 milli­árd dollárt kíván fordítani a következő években vegyi fegyverek előállítására. iparilag fejlett és a fejlődő orszá­gok gazdaságára gyakorolt hatá­sára. A kormányfők ugyancsak át­tekintették a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehe­tőségeit. Nagyra értékelték az ed­dig elért eredményeket és ki­emelték, e téren számos tartaléka van még az együttműködés fej­lesztésének. Emlékeztettek rá, hogy mindkét fél számára hasz­nos mindenekelőtt a termelési ko­operáció és a gyártásszakosítás bővítése lehetőségeinek kere­sése. A kétoldalú együttműködéssel kapcsolatos kérdések mellett a kormányfők véleménycserét folytattak a legidőszerűbb nemzet­közi problémákról. Milka Planine Belgrádban teg­nap este díszvacsorát adott Ľubo­mír Štrougal tiszteletére. A vacso­rán a két kormányfő pohárköszön­tőt mondott. Vevők vagyunk - gyártót keresünk Válaszoltak a svidníki felhívásra Befejeződött az SPD kongresszusa Szovjet felszólalás Stockholmban Költséges és veszélyes Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke a világűr militarizálásáról A kölcsönös kapcsolatok elmélyítéséért ÚJ SZÚ 2 ' 1984. V. 22. Csehszlovák-szovjet barátsági napok

Next

/
Oldalképek
Tartalom