Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-22 / 119. szám, kedd
ÚJ szú 3 1984. V. 22. Terjed a nyugatnémet vasassztrájk Igazság és koholmány Szovjet folyóirat a normandiai partraszállásról (ČSTKJ - Az Egyesült Államokban az utóbbi időben nagy lármát csapnak az USA-nak a fasiszta Németország legyőzésében játszott ,.döntő“ szerepéről. A cél, hogy emeljék az amerikaiaknak mint megbízható szövetségeseknek a presztízsét a nyugat-európai közvélemény szemében - írja a szovjet honvédelmi minisztérium lapja a Vojenno-lsztoricseszkij Zsurnal. A lap májusi számában megjelentetett, ,,Az igazság és a koholmány az európai második front megnyitásáról" című cikkében rámutat, hogy az amerikai, a brit és a kanadai csapatok normandiai partraszállásának közelgő 40. évfordulója alkalmából a Reagan-kor- mány propaganda-hírverésbe kezdett. Ezzel szeretnék túlkiabálni a nyugateurópaiak aggodalmait, akiknek a Pentagon stratégiai terveiben azt a szerepet szánták, hogy a „korlátozott" nukleáris háború első áldozatai legyenek Európában. Polgári szerzőknek a második világháborúról írt legújabb történelmi tanulmányai olyan képet mutatnak, mintha egyáltalán nem létezne a Nyugat-Eu- rópában megnyitott második front pontos időpontjának problémája. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból azonban ismeretes, hogy a Szovjetunió ezt az időpontot már 1941 júliusában kitűzte, és később a szovjet, brit és amerikai vezetők találkozóin elvileg megállapodtak, hogy 1942-ben megnyitják a második frontot a fasiszta Németország ellen. Ez azonban csak 1944 júniusában történt meg. Miért éppen 1944-ben és nem később - teszi fel a kérdést az újság 1944 nyarán olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé tette a szovjet hadsereg számára, hogy kiűzze a fasiszta megszállókat nemcsak a saját országából, hanem a nyugati szövetségesek segítsége nélkül, az európai országokban kibontakozott hatalmas ellenállási mozgalom támogatásával, betetőzze a fasiszta Németország és csatlósai leverését. Ez a perspektíva megijesztette az Egyesült Államok és Nagy- Britannia monopolista köreit, s arra kényszerítette őket, hogy siessenek a második front megnyitásával Nor- mandiában. A szövetségesek 1944. június 6-i partraszállása Normandiában fontos politikai esemény volt - irja a lap. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada fegyveres erői ezen hadműveletének kétségtelenül stratégiai jelentősége volt. Tagadhatatlan tény azonban, hogy a szovjet fegyveres erők játszották a fő szerepet a hitleri katonai gépezet felmorzsolásában és az európai háború befejező szakaszában. 1944. júniásában a szovjet-német fronton összesen 240 hadosztály, míg a többi frontokon 85 hadosztály harcolt. A Wehrmacht átlagos havi veszteségei a szovjet-német fronton több mint 200 ezer főt tettek ki, kétszer annyit, mint amennyit a nyugati szövetségesek hadseregei együttesen okoztak. Az 1944. júniusától decemberig terjedő időszakban a német főparancsnokság az amerikai és a brit csapatok normandiai előrenyomulása ellenére Nyugatról 60 hadosztályt és 13 dandárt csoportosított át a keleti frontra. LIBANON Izrael fokozza a feszültséget (ČSTK) - Az NSZK-beli Baden- Württemberg tartomány fémipari dolgozói után tegnaptól a hesseni tartomány mintegy 33 ezer fémipari alkalmazottja is sztrájkba lépett. Az immár második hetébe lépő sztrájkakcióban mintegy 60 ezer munkás sztrájkol. A munka- beszüntetéssel szociális és bérköveteléseik teljesítését próbálják elérni, s akciójukat támogatja az ágazati szakszervezet is. Szolidaritási sztrájkba léptek néhány autógyár dolgozói is, akikhez tegnap csatlakoztak az Opel cég egyik gyárának munkásai is. Az egész országban ezzel párhuzamosan tapasztalható a sztrájkoló fémipariakkal való szolidaritás megnyilvánulása. Báden-Württemberg tartomány közigazgatási központjában, Stuttgartban nem jelent meg egyetlen helyi lap sem mivel a munkáltatók utasítására a sztrájkoló nyomdászok akciójának megzavarására kísérletet tevő sztrájktörők súlyosan megsebesítették Horst Bekelt, a helyi nyomdászszakszervezet elnökét. Hans Mayr, anyugatnémetfém- ipari dolgozók szakszervezetének elnöke élesen bírálta a bonni kormányt azért, hogy az a tőkés vállalkozókkal közösen a munkára való jognak és a sztrájkra való jognak a felszámolására törekszik. Megerősítette, hogy május 28-án tiltakozásul a tömeges munkanélküliség ellen, az ország egész teKim Ir Szén Krasznojarszkban (ČSTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amelyet Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK elnöke vezet, Moszkvába tartva megállt Krasznojarszkban. A koreai vendégek megismerkedtek ennek a Novo- szibirszktöl keletre fekvő városnak a nevezetességeivel. A koreai küldöttség az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa meghívására utazott hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. (ČSTK) - A dolgozók győzelmével fejeződött be az egyhetes sztrájk a francia Citroen autógyárban. A kormány kénytelen volt elutasítani a társaság vezetőségének arra irányuló tervét, hogy 2300 munkást elbocsát, s a társaságot tárgyalásokra szólította fel a szakszervezettel. A sztrájkot az Általános Munka- szövetség (CGT) vezette, s ez rületéről fémipari dolgozók tiltakozó menete indul útnak Bonnba. A megsebesített Bekelt társai részesítik elsősegélyben (Telefoto - ČSTK) (ČSTK) - A CIA által pénzelt ellenforradalmárok Honduras területéről ismét támadást intéztek Nicaragua ellen. A magát „Nicaraguai demokratikus frontnak“ nevező csoportból kb. 700 bandita Nueva Segovia tartományban megpróbálta elfoglalni San Juan del Rio Coco városkát. A város lakói a nicaraguai hadsereg egységének megérkezéséig védelmezték városukat az ellen- fqrradalmárokkal szemben. A néhány órás harcban 60 ellenforradalmár elesett, a többi támadó visszamenekült Hondurasba. A városka térségét már több ízben érte támadás, de ez a legutóbbi volt a leghevesebb. A Nicaragua elleni támadások fokozódása Honduras területéről időben egybeesik a Granadero I fedőnevű, Honduras területére tervezett amerikai hadgyakorlat előkészületeivel. Megfigyelők szerint az USA Nicaragua-ellenes kampánya összefüggésben áll Charles Gabriel tábornoknak, az amerikai légierő vezérkari főnökének hondurasi látogatásával is. a győzelem bizonyította teKinté- lyét. A CGT most konstruktív tárgyalásokat követel a PSA magán- társaság vezetőségével, amely a Citroen, a Peugeot és a Talbot vállalatok tulajdonosa. Visszautasítja a munkaerő-feleslegről szóló állítást és követeli, hogy részt vehessen a Citroen tulajdonosai és a kormány közti konzultációkon a további termelési programokról. Spanyolországi tüntetések (ČSTK) - Barcelonában, Sevillában, Bilbaóban, Valenciában és további spanyol nagyvárosokban ezrek tüntettek Spanyolország NATO-ból való kilépését követelve. A barcelonai megmozdulás mintegy 60 ezer résztvevője 15 km-es élő emberláncot alkotott. Nagyszabású háborúellenes akciókra került sor a Zaragoza melletti amerikai katonai támaszpontok közelében és Cartegena kikötővárosban is. A kivezényelt rendőri alakulatok könnygázbombákat és műanyaglövedékeket vetettek be a tüntetők ellen. A spanyolországi hétvégi megmozdulásokra a spanyol békevédők akcióinak keretében került sor, melyeket a kommunisták is támogatnak. A tervek szerint június 3-án újabb nagyszabású békeakcióra került sor Madridban. \ Közben egy másik amerikai tábornok, Paul Gorman, a karibi térségben levő amerikai fegyveres erők főparancsnoka a Costa Rica-i kormányt akarja bevonni a Nicaragua elleni agresszió előkészítésébe. Azt igyekszik elérni, hogy Costa Rica kormánya járuljon hozzá ezer amerikai katona vegyen részt repülőterek és utak építésében a nicaraguai határ közelében. Az ellenforradalmárok a tenger felől is megpróbálták támadni Nicaraguát. Zelaya tartomány térségében a partok mentén a nicaraguai fegyveres erők megsemmisítettek két gyorsnaszádot, további kettőben károkat okoztak, kettőt elfogtak, és a harcokban tíz ellenforradalmár is az életét vesztette. Az ARDE ellenforradalmi csoport az USA-tól kapta a naszádokat. (ČSTK) - Izraeli vadászbombázók vasárnap támadást hajtottak végre Deir al-Ghazal és Janta libanoni települések ellen a Bekaa- völgyben, mindössze 2 kilométerre a szíriai határtól. Röviddel a barbár légitámadás előtt izraeli repülőgépek több provokatív berepülést hajtottak végre Bejrút és környéke felett. Izrael nyomban közölte, hogy a támadás célpontjául valamiféle „terrorista támaszpontok“ szolgáltak. A szíriai egységek ellenőrzése alatt álló területen levő, egyértelműen polgári célpontok elleni barbár izraeli légitámadásra pontosan abban az időben került sor, amikor Rasid Karami nemzeti egységkormánya egyezségre jutott a kormány programnyilatkozatának ügyében. Röviddel az erről szóló bejelentést követően Bejrútban gyakorlatilag megszűntek a lövöldözések az egyes ellenséges frakciók között. Ezt figyelembe véve nyilvánvaló, hogy az izraeli támadás célja a feszült légkör szítása volt. Palesztin szervezetek tanácskozása (ČSTK) - Algírban vasárnap befejeződött a paleszt-n ellenállási mozgalom 4 vezető szervezete - az El Fatah, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért és a Palesztin Kommunista Párt - képviselői közti tárgyalások második fordulója. A tanácskozás középpontjában a palesztin mozgalmon belüli bonyolult helyzet állt. A tárgyalásokról kiadott zárónyilatkozat megállapítja, hogy haladás született az átfogó nemzeti megegyezés terén. A résztvevők azonban ezúttal sem állapodtak meg a Palesztin Nemzeti Tanács összehívásának időpontjában. Erről a június elején Adenben megtartandó újabb tárgyalási fordulón döntenek. Nyár ’84 (ČSTK) - Lengyelország északnyugati részén május végén és június elején Nyár ’84 fedőnévvel sor kerül a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek törzskari-parancsnoki hadgyakorlatára - közölte a PAP lengyel hírügynökség. A manővereket Flórian Siwicki tábornok, lengyel nemzetvédelmi miniszter irányítja. A hadgyakorlat célja az alakulatok irányításának és az egyes törzskarok kölcsönös tevékenységének a tökéletesítése. 1 miLibanon több városában a hét végén vezető vallási és politikai személyiségek is részt vettek azokon a tüntetéseken, amelyeken az izraeli megszálló csapatok dél-libanoni terrorja ellen tiltakoztak. A fenti kép a bejrúti felvonuláson készült. (Telefoto - ČSTK) Art Buchwald: INFLACIOTLAN Az elnök folyton azt mondja, hogy csökken az infláció, és ezt kormánystatisztikákkal tudja bizonyítani. De ha így van, Reagan elnök aligha vásárolja a húsos szendvicsét abban a csemegeboltban, ahol én szoktam. Ben boltjában 1980-ban a húsos szendvics 1 dollár 50-embe került, és abban egy szép uborkaszelet is benne volt. Ugyanez a szendvics ma 3 dollár, noha észrevettem, hogy a rozske- nyérszeletek kisebbek, és az uborka is soványabb.- Hogy lehet - kérdeztem Bent -, hogy miközben Reagan azt mondja: 5 százalékkal csökkentette az inflációt, a maga húsos szendvicse kétszer annyiba kerül, mint az elnök hivatalba lépésekor? Ben felfortyant:- Ha azt hiszi, hogy többet keresek a 3 dolláros szendvicsen, mint amennyit az 1.50- esen kerestem, akkor maga őrült.- A mezőgazdasági minisztérium szerint az élelmiszerárak stabilak.- Nem ismerem az adatokat - mondta Ben -, de azt tudom, hogy a húsos szendvicsben nemcsak kenyér, marhahús és salátakrém van.- Hanem?- Városi adó, társadalombiz- , tosítás és egészségügyi pótlék. A villanyszámlám akkora, mint a bolt havi bére, és a telefon- számlám akkora, mint a villany- számlám. Nem értem, hogy ezek a kormányzati okosok miért nem kalkulálják be ezt is, mielőtt nyilvánosságra hozzák a számadataikat.- Ne dühöngjön, Ben. Én csak arra voltán kíváncsi, hogy miért duplázódtak meg az árai, amikor egy számjegyű az infláció. Kezembe vettem egy babkon- zervet. Ben ezt mondta:- Látja ezt a csövet? Szivárog belőle a víz. 1980-ban a vízvezeték-szerelő 30 dollárt számolt azért, hogy besétált az ajtómon. Most 60-at kér. Ugyan, mit tud a kormány komputere a vízvezeték-szerelőkről? Ben egyik lábát a pult fölé emelte:- Ezt a pár cipőt a múlt héten vettem, 75 dollár volt. Ugyanez két éve 45 dollárba került. Miért nem kérdez meg egy cipőboltost, hogy ha egyszer olyan alacsony az infláció, miért kerül a cipő 30 dollárral többe? Megpróbáltam témát váltani:- Hogy van a kedves felesége?- Most jött ki a kórházból. A szobáért napi 400 dollárt fizettünk. Ugyanez a szoba 3 éve még csak 190 dollárba került. Akkor ingyen adtak hozzá egy televíziókészüléket is. Most napi öt dollárt számítanak fel érte. Az orvos annak idején 25 dollárt kért egy vizitért. Most 50-et kell leszurkolni, és kétszer annyi időbe telik, amíg sorra kerülünk. Ez mind benne van a húsos szendvics árában.- És akkor még nem szóltam a kölyökröl. 1980-ban még 6000 dollárba került a taníttatása. Az idén már 9000-be. De ez még mindig jó üzlet ahhoz képest, hogy mennyivel fizetek többet a kocsi biztosításáért. Az elnök azt mondja, hogy a kamatlábakat 11,5 százalékra csökkentették. Lehet, hogy Ed Meese számára. De vegyen csak egy csemegeboltot, és majd meglátja, hogy 14,5 százalék alatt tud-e kölcsönt felvenni. Ezt mind tegye a húsos szendvicsébe, és egye meg.- A benzin ára lement - mondtam.- Akkor hogy lehet, hogy a pasas, akitől a húst kapom a szendvicshez, mégis 20 százalékkal többet számít fel a szállításért? Látja ezt a papírzacskót? Már nem is emberek csinálják, hanem robotok. De minden hat hónapban két centtel felmegy az ára.- Ben, én egészen biztos vagyok benne, hogy amit mond, az mind igaz, de a kormánystatisztikák nem hazudnak. Reagan le- hűtötte az inflációt, és kezében vannak a számítógép által kinyomtatott papírok, hogy ezt bizonyítsa is.-Akkor miért emelkedett 15 százalékkal a kötényeim mosodai számlája?- Talán azért, mert a kötények nem számítanak bele az árindexbe.- Aminek felmegy az ára, az, úgy látszik, sohasem számít bele az árindexbe. Ha már akkora ügyet csinál abból, hogy én 1980-hoz képest mennyit számítok fel a szendvicsért, akkor mondja meg, hogy annak a vasárnapi lapnak az ára, amelybe maga is írni szokott, miért ment fel 25 százalékkal?- Egyszerű. Fel kellett emelnünk a lap árát, különben egyetlen munkatársunk sem tudná megengedni magának az ön húsos szendvicseit. A Citroén-gyáriak győzelme Heves támadások Nicaragua ellen