Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-22 / 119. szám, kedd

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1984. május 22. XXXVII. évfolyam 119. szám Ára 50 fillér Eredményes munkával Az idei év gazdasági feladatai és gondjai megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, hiszen a hetedik ötéves tervidőszak a befejezéséhez közeledik. Az üzemek, gyárak többségében az idén is sikeresen teljesítik a ter­melési feladatokat. A vállalatok dolgozó kollektíváinak fokozó­dó kezdeményezése kedvező feltételeket biztosít az 1984-es terv teljesítéséhez. Az év eleji taggyűléseken, a nyilvános pártgyüléseken és más jelentős munkahelyi fóru­mokon már a konkrét tenniva­lókról beszéltek a párttagok és a párton kívüli dolgozók. Abban mindenki egyetértett, hogy az idei feladataik sem könnyebbek, mint az előző évek feladatai vol­tak. Ha ismét jó gazdasági évet akarunk magunk mögött hagy­ni, még eredményesebben kell dolgozni, mint a múlt évben. ^ Elfogadható eredményt azon­ban csak a becsületesen, jól elvégzett munkával, nem utol­sósorban a helyi lehetőségek hatékonyabb kihasználásával, illetve ésszerű hasznosításával és a gazdálkodás intenzív fej­lesztésével érhetünk el. Ahhoz, hogy bel- és külgazdaságunkat hosszabb távon egyensúlyban tarthassuk, gyorsan és rugal­masan tovább kell javítanunk a termelés és az értékesítés szerkezetét. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a gazdaságos­ságra, jövedelmezőségre, eré­lyesebben el kell ítélnünk a nyersanyaggal, energiahordo­zókkal és a befektetett eszkö­zökkel való pazarlást, a gyárt­mányok minőségét rontó felüle­tes munkát. Aligha szükséges kihangsúlyozni, hogy ezért so­kat tehetnek a pártalapszerve- zetek. Ezt bizonyítja a többi között a Zlaté Moravce-i Calex pártbi­zottságának munkája is. A cél­ratörő politikai munka eredmé­nye például, hogy kevesebb nyersanyag és energia felhasz­nálásával korszerű hűtőgépek készülnek a gyárban, s ez ked­vezően befolyásolja a vállalat jövedelmezőségét. A gyár az el­ső negyedévben 103,45 száza­lékra teljesítette a szocialista országokba, és 100,2-re a tőkés piacokra irányuló kiviteli tervét. Nagykereskedelmi áron számít­va több mint 54 millió korona értékű kiváló minőségű hűtőgé­pet értékesített. Ugyanakkor a múlt évihez viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentette a se­lejtes termékek arányát. Az SZNF 40. évfordulója tiszteleté­re kibontakoztatott munkaver­senynek köszönhetően pedig az eredeti felajánlásokon túl - 18 millió koronával növeli évi brut­tó termelésének értékét. Hasonló jó példával járnak elöl a nyitrai Piéta üzemben, a Plastikában, a lévai (Levice) Levitex-ben és másutt is, ahol a központi bizottság legutóbbi ülése határozatával összhang­ban bátran vállalják a többlet­feladatokat, a munkatermelé­kenység egy százalékkal való túllépését. S ezt azért tehetik, mert az évek folyamán javították a termelésszerkezetet, korsze­rűsítették a gyártástechnológi­át, fokozták a differenciált bére­zést. Vagyis ahol a pártszerve­zet célratörően összehangolja a gazdasági vezetők és a társa­dalmi szervezetek tevékenysé­gét, ott az eredmények sem ma­radnak el. SZOMBATHAMBRUS Ľubomír Štrougal Belgrádba érkezett A kölcsönös kapcsolatok elmélyítéséért Díszvacsora a csehszlovák kormányfő tiszteletére (ČSTK) - Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök teg­nap délelőtt hivatalos baráti lá­togatásra Jugoszláviába uta­zott. A látogatásra Milka Planine, a JSZSZK Szövetségi Végrehaj­tó Tanácsának elnöke hívta meg. A látogatás célja a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak sok­oldalú elmélyítése és megszilár­dítása. A miniszterelnök kíséretéhez tartozik Svätopluk Potáč szövet­ségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, Jind­ŕich Ŕehoŕek, a külügyminiszter első helyettese, Jaromir Žák, a CSKP KB osztályvezető-helyet­tese, Alois Hloch külkereskedel­mi miniszterhelyettes és több más személyiség. A Ruzynéi repülőtéren, a kül­döttség búcsúztatásán megjelen­tek: Ladislav Gerle, Josef Kor­čák, Karol Laco és Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-helyet­tesek, Vratislav Vajnar szövetsé­gi belügyminiszter és más szemé­lyiségek. Jelen volt Milenko Sztefano- vics, Jugoszlávia csehszlovákiai ügyvivője és a jugoszláv nagykö­vetség többi dolgozója. Az ünnepélyesen feldíszített belgrádi repülőtéren a csehszlo­vák miniszterelnököt és kíséreté­nek tagjait Milka Planine, Szovjet-nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődtek a szovjet-nyugat- német külügyminiszteri tárgyalá­sok. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak első alelnöke, külügyminiszter Hans-Dietrich Genscher nyugat­német külügyminiszterrel, aki va­sárnap érkezett a szovjet kormány meghívására Moszkvába, a kétol­dalú kapcsolatokról és a nemzet­közi élet időszerű problémáiról folytatott eszmecserét. (Folytatás a 2. oldalon) A breelavi Gumotex vállalatnál is nagy súlyt helyeznek a tudományos és a műszaki eredmények felhasználásá­ra. A napajedlai Fatra vállalattal együtt­működve sikerült kidolgozni a bizton­sági övék gyártásához használt ABS fólia hulladékának hasznosítását. Ez­zel e külföldről behozott anyagból évente 40 ezer négyzetmétert takaríta­nak meg. A képen: Anna Trčková a Tatra 815-öshöz készült műszerfalak záróéiienórzését végzi. (Igor Zehl felvétele - ČTK) Búcsúztatás a Ruzynéi repülőtéren (Telefoto - ČSTK) a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke, Rade Pavlo- vics, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács tagja, a szövetségi energeti­kai és iparügyi bizottság elnöke, Mirko Osztojics, a szövetségi külügyi titkár helyettese, valamint a jugoszláv politikai, gazdasági és közélet más képviselői fogadták. Ugyancsak jelen volt Bohumil Šimáček, Csehszlovákia belgrádi (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovák-szovjet barátsági napok (ČSTK) - A nyugat-szlovákiai kerület és a szaratovi terület baráti kapcsolatai felvételének 25. évfor­dulója alkalmából tartandó cseh­szlovák-szovjet barátsági napok­ra tegnap 60 tagú küldöttség érke­zett Bratislavába Vlagyimir Gu- szevnek, az SZKP KB tagjának, a szaratovi területi pártbizottság első titkárának vezetésével. A re­pülőtéren a delegáció fogadásán megjelent Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkára, Ján Králik, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság elnöke és a kerület több más tisztségviselője. Jelen volt Vagyim Sztyepanov, a Szov­jetunió bratislavai főkonzulja is. A küldöttség a következő öt nap során a nyugat-szlovákiai ke­rület járásaiba látogat. A szovjet küldöttség tisztelettel adózott azoknak a szovjet kato­náknak az emléke előtt, akik életü­ket áldozták szabadságunkért. (Folytatás a 2. oldalon) JUBILEUMOT KÖSZÖNTŐ FELAJÁNLÁSOK Válaszoltak a svidníki felhívásra (Tudósítónk­tól) - A Szlovák Nemzeti Felke­lés, a kárpát- duklai hadműve­let és hazánk fel­szabadításának 40. évfordulója tiszteletére a kelet-szlovákiai ke­rületben - a svidníki járás kezde­ményező felhívása alapján - érté­kes felajánlási mozgalom szüle­tett. A kerület minden járásának dol­gozói fokozott igyekezettel, a ter­vezett feladatok túlszárnyalását, határidő előtti teljesítését, jelentős anyagi- és energiamegtakarítást vállalva végzik munkájukat. A töketerebesi (Trebišov) járás­ban - amint ezt Vladimír Košlab, a járási nemzeti bizottság titkára közölte - csaknem 84,5 millió ko­rona értékre szól a jelentős jubi­leumok tiszteletére vállalt több mint 68 ezer egyéni és csaknem 5 ezer kollektív felajánlás. A járásban működő 25 ipari válla­lat, üzem közül 20 vesz részt a járási felajánlási mozgalomban, s további 5 vállalat a járáson kívül, saját termelési-gazdasági egysé­ge keretén belül tett felajánláso­kat. A legértékesebb szocialista vállalások a Vajáni (Vojany) Lyko- tex-ben, a Slovnaftban, a Tőkete­A tervszerű irányítási rendszer tökéletesítéséről (ČSTK) - Miloslav Hruškovič- nak, a CSKP KB Elnöksége pót­tagjának, az SZLKP KB titkárának vezetésével ülést tartott tegnap Bratislavában az SZLKP KB gaz­dasági bizottsága. A bizottság megvitatta a nép­gazdaság tervszerű irányítási rendszerének további tökéletesí­tésére vonatkozó javaslatot és az arról szóló jelentést, hogyan haj­tották végre az 1981 -1983-as idő­szakban a tervszerű irányítási rendszert tökéletesítő intézkedé­seket. Elbírálta ezen intézkedések eddigi megvalósításának haté­konyságát és a gazdasági mecha­nizmus tökéletesítésének fő irá­nyait a nyolcadik ötéves tervidő­szakra konkretizálva. rebesi Élelmiszerkombinátban és a Turnai Borüzemben születtek. Az ipari intézmények vállalták, hogy terven felül 3,2 millió korona értékű árut értékesítenek, a terve­zett nyereséget 5,8 millió koroná­val túlszárnyalják, s a költségeket 2,5 millió koronával csökkentik. A tervezettnél 840 ezer kilowatt­órával több villamos energiát, 37,5 TJ fűtőértékű fűtőanyagot, 6,5 ton­na fémet takarítanak meg. A termékek minőségének javí­tására csupán az élelmiszerkom­binátban, a Frucona Konzervgyár­ban és a vajáni Lykotexben 590 ezer korona értékű vállalás szüle­tett. A járás mezőgazdasági üze­meinek dolgozói 6092 egyéni és 244 kollektív felajánlást tettek. Ezek szerint az idén a növényter­mesztésben 12 százalékkal, az állattenyésztésben 3,2 százalék­kal növelik a termelést. A Vojčicei Efsz felhívást intézett a járás többi mezőgazdasági üzeméhez, hogy példájukat követve fokozzák a magkukorica hozamát. Ez a szö­vetkezet vállalta, hogy a 230 hek­táron hat tonnás hektárhozamot ér el. A felhíváshoz másik 12 üzem is csatlakozott. Egyébként a járásban mozga­lom indult a cukorrépa hektárho­zamának növelésére is. A cél: 38 tonnás hektárhozam, 15 százalé­kos cukortartalom. Tizenegy me­zőgazdasági üzem vállalta, hogy ezer tonnával csökkenti a gabona- termesztés terén a korábbi évek­ben mutatkozó lemaradást. Járási viszonylatban tehenen­ként 2800 literes fejési átlag eléré­sét vállalták a szövetkezetek és állami gazdaságok, s ezzel azt is, hogy a tervezett tejtermelést 1 mil­lió 57 ezer literrel túlszárnyalják. (Folytatás a 2. oldalon) A következetes munka a sikerek záloga Tanácskozott a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság plénuma (Tudósítónktól) - Banská Bystricában tegnap Vladimír Pirošík vezető titkár elnökletével a kohó- és az elektrotechnikai, valamint a gépipari termelőágazat legutóbbi eredményeit értékelte és soron következő feladatait vitatta meg az SZLKP Közép-szlovákiai Kerü­leti Bizottságának kibővített plénuma. A tanácskozáson részt vett Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK miniszter- elnöke és Ivan Tešovič, a CSKP KB előadója. A kerületi pártbizottság elnök­ségi beszámolóját Ján Cipov tit­kár terjesztette elő, aki hangsú­lyozta, hogy a CSKP XVI. kong­resszusa óta újabb jelentős sike­reket értek el Közép-Szlovákiában a kohó-, elektrotechnikai- és gép­ipari vállalatok, üzemek dolgozói. A hetedik ötéves tervidőszak első három esztendejére kitűzött fela­datokat összesen 1,9 százalékkal, vagyis 1 milliárd 915 millió koroná­val túlteljesítették, és a tervezett­nél gyorsabb ütemben növekedett mind a szocialista, mind a kapita­lista országokba irányuló kivitel. A Szovjetunióba például az elmúlt három évben 71,1 százalékkal több terméket szállítottak az emlí­tett ágazatok, mint a 6. ötéves tervidőszak végén. Jelenleg éven­te összesen mintegy 37 milliárd korona értékű kohó-, elektrotech­nikai- és gépipari terméket gyárta­nak a kerületben, ahol a párt- és állami szervek állandó figyelmet fordítanak mindhárom termelési ágazat sokoldalú fejlesztésére. Az elnökségi beszámoló és a tanácskozás vitája, amelyben szót kért Peter Colotka elvtárs is, részletesen foglalkozott a CSKP KB 10. ülése határozataiból eredő új feladatokkal. A felszólalók konk­rétan rámutattak több olyan lehe­tőségre és tartalékra, amelyek ki­használása révén tovább növelhe­tő a népgazdasági szempontból igen fontos termékek minősége, exportképessége, valamint előállí­tásuk gazdaságossága. Ennek érdekében a tanácsko­zás résztvevői határozatukba fog­lalták a kohó-, az elektrotechnikai, valamint a gépiparban dolgozó kommunisták és pártszervezetek munkájára vonatkozó igényes el­várásokat. ’ -ly­VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom