Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-29 / 102. szám, vasárnap

Elutazott hazánkból Sadli Bendzsedid Mindkét fél fejleszteni kívánja a politikai együttműködést Zárómegbeszélések a prágai várban Konkrét és hatékony lépések szükségesek a nukleáris háború elhárításához (ŐSTK) - Sadli Bendzsedid, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) Pártja fótitkára csehszlovákiai tartózko­dásának utolsó napján látogatást tett a Prága-nyugati járásban levő jesenicei Béke Egységes Földmű­vesszövetkezetben. A látogatásra Bohuslav Chnoupek, a CSKP KB tagja, külügyminiszter és más csehszlovák személyiségek kí­sérték. A délután folyamán a prágai várban zárómegbeszélésen talál­kozott a csehszlovák és az algériai küldöttség. A csehszlovák delegá­ciót Gustáv Husák, a CSKP KB fótitkára, köztársasági elnök ve­zette. Mindkét államfő nagyra értékel­te Sadli Bendzsedid csehszlováki­ai látogatásának és a közös tár­gyalásoknak az eredményeit, amelyek megerősítették mindkét fél politikai akaratát és őszinte ér­dekét, miszerint folytatni kívánják a sokoldalú politikai együttműkö­dést, és tovább kívánják erősíteni a csehszlovák-algériai, főként gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködést. Sadli Bendzsedid, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársa­ság elnöke, a Nemzeti Felszaba­dítási Front (FLN) Pártja főtitkára tegnap délután befejezte hivata­los, baráti látogatását a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaságban. A prágai várból való távozása előtt Gustáv Husákkal, a CSKP KB főtitkárával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökével együtt az első várudvaron ellépett a várörség díszegysége előtt. Az ünnepélyesen feldíszített Ruzynéi repülőtéren az algériai ál­lamfőt és kíséretét Gustáv Hu­sák, a CSKP KB főtitkára, köztár­sasági elnök és a CSKP KB El­nökségének további tagjai: Lubo­mír Strougal szövetségi miniszter­elnök, Vasil Bil'ak, Alois Indra, Miloá Jakeá, Antonio Kapek, Jo­sef Kempny és Josef Koréák búcsúztatták. A csehszlovák és az algériai himnusz elhangzása után, miköz­ben elhangzottak a tüzérségi dísz­lövések, Sadli Bendzsedid és Gustáv Husák ellépett a harci zászlóval felsorakozott' díszszá­zad előtt, majd a katonai egység díszmenetben elvonult előttük. Az algériai államfőt Gustáv Hu­sák és más csehszlovák vezető tisztségviselők kísérték a repülő­géphez. Ezután úttörők vörös vi­rágcsokrokat nyújtottak át a ven­dégeknek. Röviddel délután négy óra után a különrepülögép a magasba emelkedett. A látogatás végén csehszlovák-algériai közös közle­ményt adtak ki. Csehszlovák-algériai közös közlemény Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a CSSZSZK el­nökének meghívására Sadli Bendzsedid, az Algériai Demok­ratikus és Népi Köztársaság el­nöke, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) Pártjának főtitkára 1984. április 26-a és 28-a között hivatalos baráti látogatást tett a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságban. Gustáv Husák elvtárs Sadli Bendzsedidnek átadta a Fehér Oroszlán Érdemrend lánccal ékesített I. fokozata csehszlo­vák kitüntetést, amelyet az Al­géria és Csehszlovákia közötti együttműködés és barátság, va­lamint a két ország népe közötti barátság fejlesztésében szer­zett érdemeiért adományoztak neki. A látogatás folyamán Gustáv Husák megbeszéléseket folyta­tott Sadli Bendzsedid elnökkel. A szívélyes és baráti légkörű tárgyalásokon különös figyel­met szenteltek a kölcsönös együttműködés értékelésének és a jelenlegi nemzetközi hely­zet áttekintésének. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország és a két nép közötti baráti együttműkö­dés jól fejlődik, és magas szin­tet ért el. A két fél újólag kifejez­te óhaját, hogy a kölcsönös gazdasági együttműködésben az egyenlőség, a közös érdekek és a kölcsönös előnyösség el­veiből indulnak ki. Ezzel össze­függésben megállapodtak, hogy kedvező feltételeket te­remtenek az együttműködés sokoldalúságához és kiegyen­súlyozottságához. E cél elérése érdekében mindkét fél különösen hangsú­lyozta a csehszlovák-algériai gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködési bizottság szerepét a lendületesebb fejlő­dés, az együttműködést előse­gítő feltételek megteremtésé­ben, szoros összhangban a két ország lehetőségeivel és az adott lehetőségek teljes kihasz­nálásával. A két ország népének jobb kölcsönös megismerése és megértése és baráti kapcsolata­ik elmélyítése érdekében meg­állapodtak a népgazdaság-fej­lesztési kérdések, a kultúra, a tájékoztatás és a tudomány területén a tapasztalatok köl­csönös kicserélésében. A két fél pozitívan értékelte a CSKP és az FNL közötti kap­csolatokat, amelyek fontos sze­repet játszanak a két ország együttműködésében. Megállapították továbbá, hogy a kölcsönös kapcsolatok­ban jelentós szerepe van a két ország parlamentjei között sike­resen fejlődő együttműkö­désnek. Részletesen foglalkoztak a je­lenlegi • nemzetközi helyzettel. Aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi feszültség növe­kedése miatt. Hangsúlyozták meggyőződésüket, hogy a nem­zetközi feszültség csökkentése a nemzetközi kapcsolatok igaz­ságos és méltányos alapon tör­ténő átalakításával érhető el. Rámutattak, hogy a nemzetközi légkör javulásának fontos felté­tele a népek önrendelkezésé­nek, jogegyenlőségének, nem­zeti szuverenitásának, a határok sérthetetlenségének tisztelet­ben tartása, az államok bel­ügyeibe való be nem avatkozás, a fenyegetésről, az erőszak al­kalmazásáról való lemondás s annak biztosítása, hogy a né­pek szabadon választhassák meg saját politikai, gazdasági és társadalmi rendszerüket. Ez­zel összefüggésben nagy fon­tosságot tulajdonítottak a fele­lős politikai párbeszédeknek, amelyek konkrét megoldások és egyeztetett intézkedések ki­dolgozásával hozzájárulnak a nemzetközi feszültség csök­kentéséhez. Rámutattak, hogy sürgős ha­tékony intézkedéseket kell fo­ganatosítani az általános és tel­jes leszerelés megvalósításá­nak érdekében. Kifejezték remé­nyüket, hogy a bizalom- és biz­Értékelték az elmúlt két év munkáját (ÓSTK) - A CSSZSZK valamennyi kerületében, Prágában és Bratislavában tegnap kerületi és városi konferenciákat tartottak a Pionírszervezet dolgozói. Az értekezleten értékelik a plonirkollektívák két évi munkáját, és kitűzik a kerületi pionírszervezetek jövőbeni tevékenységének fö irányait. Megvá­lasztják a SZISZ Pionírszervezetének új tanácsait is. Konsztantyin Csernyenko megbeszélése a Görög KP főtitkárával (CSTK) - Konsztantyin Cser­nyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Moszkvá­ban tegnap találkozott Harilaosz Prága - A főváros Kultúrpalotájában tartották meg a városi pionirszervezet értekezletét, amelyen részt vett Jan Brunner, a SZISZ KB titkára is. A SZISZ Pionirszervezete feladatai tel­jesítésének alapját a káderprobléma alkotja a káderek megnyerésétől, ne­velésétől, stabilizálásától kezdve egé­szen munkájuk társadalmi értékelé­séig. Bratislava - A bratislavai Pionír­szervezet jelenleg 50 ezer szikrát és pionírt tömörít magában, vagyis az alapiskolák tanulóinak 98,6 százalékát. Ezt a tényt állapította meg tegnap a Pionirszervezet dolgozói bratislavai tonságerösítésről és a leszere­lésről tárgyaló stockholmi érte­kezlet hozzájárul az érdemi tár­gyalások folyamatának kibonta­kozásához, megállítja a nemzet­közi helyzet romlását, és érvé­nyesíti azt az elvet, hogy min­den konfliktust és vitás kérdést békés eszközökkel, politikai tár­gyalásokkal kell megoldani. Támogatják a Földközi-ten­ger térségének a béke, a bizton­ság és az együttműködés öve­zetévé történő átalakítására irá­nyuló erőfeszítéseket, különös tekintettel az európai és a föld­közi-tengeri térség biztonságá­nak összefüggéseire. A nemzetközi gazdasági kér­déseket áttekintve aggodalmuk­nak adtak hangot a világgazda­sági helyzet jelentős romlása miatt, amely különösen a fejlő­dő országokat sújtja. Támoga­tásukról biztosították azokat az erőfeszítéseket, amelyek az új gazdásági világrend megterem­tésére hivatott globális tárgya­lások összehívására irányulnak a közös érdekek, az egyenlőség és az igazságosság elve alapján. A felek megerősítették szoli­daritásukat a gyarmati uralom, a fajüldözők ellen küzdő erők­kel. Aggodalmukat fejezték ki a közel-keleti válság súlyosbo­dása miatt. Hangsúlyozták, hogy az igazságos és tartós kö­zel-keleti béke csak a válság átfogó rendezésével valósítható meg. A megoldásnak biztosíta­nia kell a palesztin nép nemzeti jogainak érvényesítését, bele­értve független, önálló állama megalakításának jogát is. Síkra­szálltak Libanon szuverenitása, függetlensége, területi integri­tása és egysége, az arab népek közösségéhez tartozása mellett. A felek kifejezték meggyőző­désüket, hogy Sadli Bendzsedid köztársasági elnöknek, az FLN Pártja főtitkárának csehszlová­kiai látogatása új távlatokat nyit az algériai-csehszlovák együtt­működésben, és újabb lendüle­tet ad a két ország közötti együttműködés elmélyítésének, baráti kapcsolataik erősíté­sének. Sadli Bendzsedid elnök hiva­talos baráti látogatásra hívta meg Algériába Gustáv Husákot. A látogatás időpontját később határozzák meg. Florakisszal, a Görög KP KB főtit­kárával. A találkozón részt vett Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, a KB titkára, Andrej Alekszandrov, az SZKP KB tagja, a KB főtitkárának tanácsadója és Vagyim Zagla­gyin, az SZKP KB tagja, a KB nemzetközi osztálya vezetőjének e'sö helyettese. Jelen volt D. Szarlisz, a Görög KP KB Politikai Bizottságának tagja és L. Sztafa­kisz, a Görög KP KB tagja. Harilaosz Florakiszt Konsztan­tyin Csernyenko tájékoztatta a szovjet kommunisták tevékeny­ségéről a párt XXVI. kongresszu­sa és az azt követő központi bi­zottsági ülések határozatainak tel­jesítése során, melyek célja a fej­lett szocialista társadalom tökéle­tesítése a Szovjetunióban, a béke megőrzése, a nemzetközi feszült­ség enyhítése és a béke megszi­lárdítása. Konsztantyin Csernyenko kije­lentette, hogy az SZKP minden erejével a nemzetközi események veszélyes alakulásának megállí­tására, az enyhüléshez való visz­szatérésre és az államok közti békés egymás mellett élés elvei­nek érvényesítésére törekszik. A helyzet állandó élezését az USA és a NATO imperialista politikája okozza. A történelem során többen töre­kedtek világuralomra. Ezek az igé­nyek azonban elsó ízben indulnak ki a nukleáris rakéták és az új fegyverek anyagi bázisáról. Ezek az igények első ízben veszélyez­tetik nemcsak a népek szabadsá­gát, hanem puszta létüket is. Ma az a legfontosabb, hogy konkrét és hatékony intézkedések megva­lósítására törekedjünk, amelyek valóban hozzájárulnának a nukleáris háború elhárításához - hangsú­lyozta Konsztantyin Csernyenko. Erre irányulnak a Szovjetunió kö­zelmúltban tett javaslatai, beleért­ve azt a javaslatot is, hogy vala­mennyi nukleáris hatalom mond­jon le a nukleáris fegyverek elsőn­kénti bevetéséről, fagyasszák bé a nukleáris fegyvereket és akadá­lyozzák meg a világűr militarizá­lását. Meggyőződésünk, hogy vala­mennyi ország - a nagy, a kicsi és a közepes országok egyaránt - hozzájárulhat a háborús előké­születek elleni harchoz és a népek békéjéért és biztonságáért vívott küzdelemhez. Harilaosz Florakisz nagyra érté­kelte az SZKP tevékenységét és a Szovjetunió sikereit a szocializ­mus sokoldalú fejlesztése, a kö­vetkezetes békepolitika és az in­ternacionalista szolidaritás terén. Ezek a sikerek ösztönzik a világ népeit és dolgozóit a reakció és a háború erői elleni harcra, a nem­zeti és a szociális felszabadulásért vívott küzdelemre. A két fél a továbbiakban ele­mezte a közel-keleti helyzetet, amely az amerikai imperializmus beavatkozása következtében rendkívül kiéleződött, továbbá a ciprusi helyzetet, azzal össze­függésben, hogy a ciprusi törökök vezetői a szigetország északi ré­szét, amelyet a török csapatok tartanak megszállva, úgynevezett független állammá kiáltottak ki. A két küldöttség úgy vélte, hogy ez a szeparatista akció az USA ve­zette imperialista erők tevékeny­ségének közvetlen következmé­nye. Ezek az erók szítják a konflik­tusokat a világ különböző részein. Az SZKP és a Görög KP képvise­lői állást foglaltak a görög-török ellentétek békés rendezése mel­lett. Foglalkoztak a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű feladataival. Konsztantyin Csernyenko ós Harilaosz Florakisz hangsúlyozta, hogy mindkét fél a testvéri kap­csolatok továbbfejlesztésére tö­rekszik. Ezek a kapcsolatok a marxizmus-leninizmus és a pro­letár internacionalizmus elvein alapulva alakultak ki és a két or­szág népei közti barátság megszi­lárdítását szolgálják. Szovjet-amerikai konzultációk (CSTK) - Április 27-én és 28­án Moszkvában szovjet-amerikai konzultációkra került sor az euró­pai bizalomerősítő ós biztonsági intézkedésekről és a leszerelésről folyó stockholmi konferenciával kapcsolatban. A konzultáción részt vett Oleg Grinyevszkij különleges megbí­zatású nagykövet, a stockholmi értekezleten részt vevő szovjet küldöttség vezetője és James Goodby nagykövet, az USA kül­döttségének vezetője. Libanon Nehéz feladat vár Karamira (ŐSTK) - A libanoni állami rádió megerősítette, hogy pénteken el­foglalták állásaikat a libanoni rend­őrök és a semleges megfigyelők a Bejrút körüli hegyek frontjainak ütközőzónáiban. Igy gyakorlatilag egyhetes késéssel befejeződött az ellenséges erók szétválasztása a fővárosban és annak környékén. A hadműveletet eredetileg 2-3 na­posra tervezték. A katonai bizottság, amelyet a muzulmán és a baloldali erők, a hadsereg és a jobboldali alaku­latok képviselői alkotnak, pénte­ken ismét összeült, hogy a Bejrút­ban a már létrehozott demilitarizált övezetek tökéletesítése tervének részleteivel foglalkozzék. Ugyanis például a déli külvárosokban az ütköző erók jelenléte ellenére túz­párbajra került sor a jobboldali városi konferenciája. A tanácskozáson részt vett a SZISZ KB küldöttsége, amelyet Du San Longauer, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke vezetett. Banská Bystrica - A Pionirszerve­zet dolgozói Banská Bystrica-i kerületi konferenciáján részt vett a SZISZ KB küldöttsége Jozef Dvorsky titkárnak a vezetésével és más vendégek. Az értékelő beszámolóból többek között kitűnt, hogy a kerületi Pionírszervezet fennállásának 35 éve alatt az idei tan­évben érte el a legnagyobb szervezett­séget - a tanulók 98 százaléka szikra vagy pionír. Általános sztrájk lesz Bolíviában (CSTK) - A Bolíviai Munkás­központ (COB) pénteken általános sztrájkot hirdetett tiltakozásul a bolíviai kormány „takarékos" gazdasági programja ellen. A há­romnapos sztrájk hétfőn kezdődik és - a május 1 -i ünnepségek miat­ti megszakítással - csütörtökig tart. A sztrájkkal a bolíviai munká­sok a bérek és fizetések emelését akarják elérni. Követelik továbbá a bankok államosítását, elutasítják a Nemzetközi Valuta Alap által kikényszerített intézkedéseket és hatékony lépéseket szorgalmaz­nak az árak emelkedésének meg­állítására. Juan Lechin, a COB főtitkára a kormánypolitikusokkal folytatott tárgyalásainak kudarca után kije­lentette, hogy Hernan Siles Zua­zo államfő kormánya nem hajlan­dó változtatni gazdasági program­ján, melynek értelmében a lakos­ság széles rétegeinek rovására akarja javítani az eladósodott or­szág gazdasági helyzetét és csök­kenteni a magas inflációs rátát. fegyveresek és az Amal síita moz­galom között. A libanoni és a szíriai sajtó üdvözölte Rasid Karaminak, a nemzeti és hazafias erők jelen­tős személyiségének kinevezését a libanoni nemzeti egységkor­mány élére. A lapok azonban egyöntetűen felhívták a figyelmet arra, hogy nem lesz könnyű fel­adata. A damaszkuszi rádió kom­mentárjában megállapította, hogy Karami kinevezése az erős és de­mokratikus Libanon felújítása felé tett helyes lépés. Maputói csúcs (ŐSTK) - öt portugál nyelvű afrikai ország csúcstalákozójára került sor pénteken Maputóban - közölte az AIM mozambiki hír­ügynökség. A találkozón részt vett Jósé Eduardo dos Santos, az Angolai Népi Köztársaság elnöke, Joao Bernanrdo Vieira, Bissau-Guinea Köztársaság forradalmi tanácsá­nak elnöke, Aristides Pereira, a Zöldfoki-szigetek Köztársaság elnöke, Pinto de Costa, Sao Tó­mé és Principe-szigetek Demok­ratikus Köztársaság elnöke és Sa­mora Mache!, a Mozambiki Népi Köztársaság elnöke. A csúcstalál­kozó vezető témája az Afrika déli részén kialakult helyzet és a fajül­dözés és a faji megkülönböztetés elleni harc távlatai voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom