Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-29 / 102. szám, vasárnap

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNA K NAPILAPJA Munka, szocializmus, béke Május elseje, az egész világ dolgozóinak legnagyobb ünnepe a mai feszültségektől terhes nemzetközi helyzetben a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért vívott harc napja is. Munka, szocializmus, béke - tudatunkban ezek a fogalmak összeforrottak, hiszen mi, amikor alkotó munkáról beszélünk, a szocializmus építését, a békés életet értjük alatta. Dolgozóink százezrei menetelnek május 1-én a zászlóerdők alatt, s a transzparensek a jól végzett munka eredményeit hirdetik majd. Tudatosítanunk kell azonban: még sohasem volt ennyire sürgető a követelmény, hogy népgazdasági tervfelada­tainkra, a nemzetközi helyzet alakulására és a szocialista haza védelmére egységes egészként tekintsünk. Hiszen csak a lelkiis­meretesen végzett munka segíti elő gazdasági fejlődésünket, védelmi képességünk erősítését, növeli hazánk és az egész szocialista közösség súlyát a háború ellen és a világbékéért folytatott harcban. Jurij Andropov szavai szerint a második világháború utáni legkritikusabb időszakot éljük át. Erre az időszakra két teljesen ellentétes világnézet, irányvonal, a szo­cializmus és a kapitalizmus konfrontációja a jellemző. Több milliárd ember gondolkodásmódjáért, szívéért folyik a küz­delem. Ez a harc nem eredménytelen, hiszen nemcsak a szocialista közösség országaiban, hanem a világ minden táján a béke és a leszerelés a május elsejei tüntetések legfontosabb jelszava. Az utóbbi hetekben Nyugat-Európában ismét felerősödött a béke­szervezetek tevékenysége. Jó egy hete az NSZK számos városá­ban félmillió békevédő menetei demonstrálták az amerikai raké­ták telepítésének elutasítását. Greenham Common mellett a brit nők újjáépítik béketáborukat. Még számtalan hasonló példa támasztja alá a Varsói Szerző­dés tavalyi prágai politikai nyilatkozatának megállapítását: „Nyugaton és Keleten, Északon és Délen politikai pártok, szer­vezetek, különböző ideológiai beállítottságú mozgalmak emelik fel szavukat a fegyverkezési verseny és a fegyveres konfliktu­sok szítása ellen. Az egyszerű emberek millióinak békevágya minden kontinensen háborúellenes tömegmegmozdulásokban tükröződik. A háború erőinél napjainkban hatalmasabbak a béke erői. Minden összeforrottságuktól és tevékenységük céltudatos­ságától függ." É szavak nem vesztették érvényüket annak ellenére, hogy a politikai nyilatkozat elfogadása óta a nemzet­közi légkör még feszültebb lett az amerikai rakétatelepítés megkezdése miatt. S bár az első Pershingek és robotrepülőgé­pek már Nyugat-Európában vannak, még mindig lenne lehető­ség a fegyverkezési verseny újabb fordulójának megállítására. Amint Konsztantyin Csernyenko a moszkvai Pravdának adott legutóbbi interjújában kifejtette, hogy a Szovjetuniót „nem kell meggyőzni a dialógus fontosságáról. Amint az USA és más, a vele azonos nézeteket valló országok intézkedéseket hoznak a nyugat-európai rakétatelepítést megelőző helyzet visszaállítá­sára, a Szovjetunió sem fog váratni magára. Ez a tárgyalásokhoz vezető reális út." < A Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának legutóbbi, budapesti tanácskozásáról kiadott közlemény is hangsúlyozza a múlt év januárjában közzétett nyilatkozat megállapításainak időszerűségét. A külügyminiszterek most ismét megerősítették: „Nincs olyan kérdés, amelyet ne lehetne tárgyalások útján megoldani, ha e tárgyalásokat konstruktív megközelítéssel és pozitív eredményekre irányuló politikai akarattal, a népek, a béke és a nemzetközi biztonság érdekeinek teljes figyelembe vételével folytatják." Megfontolt, józan politikai hozzáállás és következetes békeakarat nyilvánul meg a további gondolatok­ban is. Ezek szerint a tárgyalások csak az egyenlőség és egyenlő biztonság elvének tiszteletben tartása mellett, tehát az erőfölény megszerzését célzó washingtoni irányvonal kizárásá­val folytathatók. Továbbá hangsúlyozni kell, hogy a szocialista országok most is leszögezték: az események jelenlegi menetét nem tartják visszafordíthatatlannak. Európa a világ legérzékenyebb térsége, itt lobbantak fel két világháború pusztító lángjai, s itt a legerősebb a szocializmus. Amint a CSKP KB 9. ülése is rámutatott a nemzetközi helyzet értékelésekor, az USA annak érdekében, hogy a Szovjetunióval leszámolhasson, hajlandó lenne lángba borítani egész Európát - beleértve saját szövetségeseit is. A háború és béke kérdésében senki sem maradhat közömbös földrészünkön. Az előbb a nagyszabású nyugati békemozgal­makról szóltunk. De látnunk kell azt is, vannak még szép számmal, akik nem tudatosítják eléggé a veszélyt, talán éppen azért, mert Európa már négy évtizede él békében. Ez a béke azonban a testvéri szocialista országok összehangolt, követke­zetes politikájának az eredménye. A történelem igazolta, hogy az imperializmus jószántából sosem mond le a szocializmus meg­semmisítését célzó szándékáról, s Grenada, Salvador, Nicara­gua, Libanon is példázza, sosem ismeri el egyenjogú partnernek a másikat, a gyengébbel szemben könyörtelen. Jog, törvény, erkölcs nem állítja soha meg, csupán az erő tartóztathatja fel. A világ békeszerető, demokratikus erőinek szolidaritása és egysége - ezt kell állandóan erősíteni. Ez a szocialista közösség országainak egyik legfontosabb feladata, s a munka ünnepén nem lehet elégszer hangsúlyozni: ez a harc a mindennapi munka frontján dől el. MALINÁK ISTVÁN VASÁRNAP 1984. április 29. XXXVII. évfolyam 102. szám • Ára 50 fillér Varga Lajos rajza ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!

Next

/
Oldalképek
Tartalom