Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-02 / 79. szám, hétfő

Washington újabb veszélyes lépésre készül (ČSTK) - A Washington Post értesülése szerint az Egyesült Ál­lamok a jövő év végétől nem kívánja teljesíteni a Szovjetunió és az USA között korábban lét­rejött stratégiai fegyverkorláto­zási megállapodásokból reá há­ruló kötelezettségeket. A kor­mányzat valószínűleg akkor jelenti bo hii "italosán ezt a döntését, Folytatódik a bányászsztrájk (ČSTK) - A brit bányászok három hete tartó sztrájkját országszerte egyre több szolidaritási akció kiséri. Hat je­lentős ágazati szakszervezet a bányák bezárása ellen tiltakozó dolgozók akci­ójának támogatására szólított fel. A kormány azonban változatlanul kitart az elavultnak mondott bányák bezárá­sa mellett és nem hajlandó tárgyalni a sztrájkolókkal. amikor megkezdik a hetedik Tri- dent-típusú atom-tengeralattjáró kísérleteit. A moszkvai Pravda ezzel kapcsolatos kommentárjá­ban megjegyzi, hogy a 24 nukleá­ris rakétával felszerelt tengeralatt­járó vízre bocsátásával az USA túllépné azt a határt, amelyet a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról intézkedő ideigle­nes megállapodásban és az USA hibájából még nem ratifikált 1979- es SALT-2 szerződésben meg­szabtak. Moszkvában Washing­tonnak ezt a szándékát úgy érté­kelik, mint a lázas fegyverkezés fokozásához és a feszültség nö­veléséhez vezető újabb veszé­lyes militarista lépést. A nemzet­közi kötelezettségek kilátásba he­lyezett washingtoni visszautasítá­sa ismét azt igazolja, hogy a Fehér Ház „békés“ politikája valójában fenyegetést jelent a békére és a biztonságra nézve. Kiaariwj^N Botrányosan lassú szavazatszámlálás A Vöröskereszt csehországi kongresszusa (ČSTK) - Szombaton és vasár­nap került sor Prágában a Cseh Szocialista Köztársaság Vöröske­reszt-szervezetének kongresszu­sára. A tanácskozáson jelen volt a CSKP KB, a cseh kormány, valamint a CSSZK Nemzeti Front­ja Központi Bizottságának küldött­sége, amelyet Ladislav Adamec, a CSKP KB tagja, a cseh kormány alelnöke vezetett. A több mint 800 ezer tagot számláló szervezetet képviselő 400 küldött a kongresszus két napja alatt értékelte az 1979-es kongresszus óta eltelt időszak fel­adatait. Alena Stančeková, a Vö­röskereszt Csehországi Központi Bizottságának alelnöke terjesztet­te elő a szervezet tevékenységé­ről szóló beszámolót, amely töb­bek között megállapította, hogy az a legutóbbi kongresszus óta fejlő­dött és javult. Elmélyült együttmű- ködése a Nemzeti Front szerveivel és szervezeteivel, az ágazatokkal valamint más állami szervekkel és intézményekkel. A vitában felszólalt Ladislav Adamec is. Megállapította többek között, hogy a szervezet az elmúlt időszakban értékes tapasztalatok­Pionírvezetők tanácskozásai (ČSTK) - Az ország 66 városá­ban találkoztak szombaton a pio­nírmozgalom képviselői, hogy a járási konferenciákon értékeljék az elmúlt két évben kifejtett mun­kájukat. Akárcsak az egy héttel ezelőtti járási tanácskozásokon, ezúttal is az eszmei nevelő munka hatékonyabbá tételét szorgalmaz­ták, illetve azt, hogy javítani kell a szakkörök munkáját, és figyel­met kell fordítani a pionírvezetői posztok betöltésével kapcsolatos problémák megoldására is. Amint a beszámolókból és a vi­tafelszólalásokból kitűnik, az utób­bi két évben fokozódott a pionír­szervezeteknek a legfiatalabb nemzedékre való hatása. A pionír­szervezetnek ma több mit 1 560 000 szikra és pionír a tagja, tehát 50 ezerrel több, mint 1982- ben. RÖVIDEN + Elutazott Prágából a Nicara­guai Köztársaság Sandinista Szakszervezeti Központjának kül­döttsége, amelyet Allan Chavari, a szervezet nemzeti titkára veze­tett. A küldöttség a CSSZK Közpon­ti Szakszervezeti T anácsának meghívására tartózkodott ha­zánkban. + Szombaton délután a Duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) Já­rási Nemzeti Bizottság székházá­nak homlokzatán elhelyezett fel- szabadulási emléktábla megko­szorúzásával emlékeztek meg a járás felszabadulásának 39. év­fordulójáról. Horváth Ferenc, a jnb alelnöke ünnepi beszédében töb­bek közt hangsúlyozta, hogy a já­rás dolgozói a felszabadulás 39. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére 78 millió korona értékű szocialista kötele­zettségvállalást tettek. P. F. ra tett szert, és szilárd alapot te­remtett a következő feladatok vég­rehajtásához. A küldöttek megválasztották a szervezet új központi bizottsá­gát, illetve a IX. Vöröskereszt­kongresszus 280 küldöttét. A Vö­röskereszt Csehországi Központi Bizottságának elnökévé ismét Vlastimil Víšek professzort vá­lasztották. Peter Colotka munkalátogatása (ČSTK) - Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke szombaton a trenčíni járás ipari vállalatainak idei fő feladataival is­merkedett meg. A munkalátoga­tásra elkísérte Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkára, Jaroslav Kanský, az SZSZK kormányának alelnöke és Pavel Hrivnák, az SZSZK iparügyi minisztere. Dušan Šišmišnek, a trenčíni járási pártbizottság vezető titkárá­nak tájékoztatása szerint a járás ipari vállalatainak dolgozói tavaly jó feltételeket teremtettek ahhoz, hogy sikeresen megbirkózzanak a hetedik ötéves tervidőszak utol­só két esztendejére kitűzött fel­adatokkal. A járás ipari termékeinek évente több mint az egyötödét innoválják. Peter Colotka a nap folyamán ellátogatott a trenčíni Merina válla­lathoz, majd a Stará Turá-i Chira­na termelési-gazdasági egy­ségbe. VARSÓBAN szombaton Woj­ciech Jaruzelski és Henryk Jab- lonski, részvételével ülést tartott a Hazafias Nemzeti Újjászületési Mozgalom (PRON) országos ta­nácsa, melyen a június 15-én sor­ra kerülő helyhatósági választások előkészületeivel foglalkoztak. AZ SZKP küldöttsége, amely Karen Brutyenccal, a KB nemzet­közi osztálya helyettes vezetőjével az élen Libanonban tartózkodik, találkozott Valid Dzsumblattal, a Haladó Szocialista Párt elnö­kével. RONALD REAGAN elnök a Washington Post értesülése szerint aláírta azt a műholdrombo­ló fegyverekről szóló jelentést, amelyet ma terjesztenek a wa­shingtoni törvényhozás elé. Ebben a kormány megerősíti, hogy nincs szándékában megállapodást kötni a Szovjetunióval a műholdromboló fegyverek betiltásáról, sőt, a Fehér Ház négymilliárd dollárt fordít az ilyenfajta űrfegyverek kifejleszté­sére. MANFRED WÖRNER nyugat­német hadügyminiszter szomba­ton Ankarában a Törökországnak nyújtott katonai segítség bővítésé­ről tárgyalt. Az NSZK az USA után a második ország, amely a legna­gyobb mértékű katonai támoga­tásban részesíti Törökországot. WU HSZÜE CSIEN kínai kül­ügyminiszter belgrádi látogatásá­nak befejeztével hivatalos látoga­tásra Bukarestbe érkezett. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK a Nevadai sivatagban végrehajtot­ta idei negyedik földalatti nukleáris kísérletét. Véget ért a Norvég KP kongresszusa (ČSTK) - Oslóban tegnap befe­jeződött a Norvég Kommunista Párt XVIII. kongresszusa, ame­lyen a küldöttek a párt előtt álló időszerű feladatokkal, az eddigi munka értékelésével foglalkoztak és megválasztották a vezető szer­veket. Több dokumentumot fogadta el, ezek közül az egyik leszögezi, hogy a jelenlegi feszült helyzet oka az Egyesült Államok militaris­ta politikája. A résztvevők még erőteljesebb harcot sürgettek az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítése ellen és támogatták a skandináv atommentes övezet létrehozását. A kongresszuson a párt elnöké­vé ismét Hans Klevent válasz­tották. (ČSTK) - A salvadori „elnök- választás“ második fordulóját május 6-án tartják az első fordu­lóban legtöbb szavazatot szerzett két jelölt részvételével, - közölte San Salvadorban a központi vá­lasztási bizottság. Salvadorban botrányosan las­san halad az egy héttel ezelőtt szigorú rendőri felügyelet mellett megtartott választáson leadott szavazatok összeszámlálása. Je­lenleg a voksoknak alig felét számolták össze. Thomas O’Neil, a washingtoni képviselőház elnöke annak kivizs­gálására kérte fel a szenátus kül­ügyi bizottságát, hogy Ronald Rea­gan elnök amerikai csapatok Sal­vadorba küldésével nem lépi-e túl a katonai jogkörét körülhatároló törvényt. Ennek értelmében ha az elnök harci feladattal küld katoná­kat külföldre, erről tájékoztatnia kell a kongresszust, amely dönt arról, hogy a katonáknak 60 napon belül vissza kell-e térniük, vagy engedélyezi ottmaradásukat. A Fehér Ház szóvivője szerint a törvény korlátozza az elnök cse­lekvési lehetőségét, ezért annak felülvizsgálását sürgeti. Shultz külügyminiszter is „nem megfele­lőnek“ minősítette a törvényt, amely „megfosztja a kormányt a szükséges hatékonyságtól“. Sorozatos lemondások a hondurasi vezérkarban (ČSTK) - Tegnap lemondott a hondurasi fegyveres erők főpa­rancsnoka. Gustavo Alvarez Mar­tinez tábornok a legfelsőbb katonai vezetés kérésére nyújtotta be le­mondását, s azon túlmenően, hogy megfosztották korábbi tisztségétől, azonnal el kellett hagynia az orszá­got. A tábornok Costa Ricába uta­zott. Vele egyidőben lemondott a vezérkari főnök, a haditengeré­szet és a rendőrség vezetője is. Az ő lemondásuk okát nem közölték, de nyugati hírügynökségek szerint Roberto Suazo Cordova elnök menesztésükkel egy valószínű katonai puccsot akart megelőz­ni. A Reuter értesülése szerint az utóbbi időben mély ellentétek vol­tak az államfő és a fegyveres erők főparancsnoka közt. Várhatóan a magas beosztású katonatisztek leváltása nem hoz változást az ország politikájá­ban, amely a Nicaragua elleni el­lenforradalmi akciók legfőbb bázi­sa. Ezt támasztja alá az a tény, hogy tegnap az ország területén meg­kezdődött a Grenadero 1 fedőnevű közös amerikai-hondurasi had­gyakorlat. Nicaragua kérésére a hétvégén összeült a Biztonsági Tanács. A BT ülését ma este újítják fel. xxx Corinto nicaraguai kikötőben ezúttal egy japán hajófutott akná­ra. Hasonló sorsra jutott az ameri­kai támogatást élvesző nicaraguai ellenforradalmi bandák elaknásítá- si akciói következtében korábban egy szovjet, egy panamai, egy holland és egy libériái hajó, vala­mint 7 nicaraguai hajó is. Csökkentik az agrárárakat (ČSTK) - A Közös Piac mezőgazda­sági miniszterei szombaton hajnalba nyúló tárgyalássorozaton végre megál­lapodtak az agrártermékek tegnaptól érvényes új felvásárlási áraiban. A brüsszeli döntés értelmében a Közös Piac történetében első ízben csökken­tették a mezőgazdasági termékek fel- vásárlási árait, méghozzá egy száza­lékka. Kohászok tiltakozása (ČSTK) - A lotharingiai Longwy- ban ismét összetűzésekre került sor a rendőrség és a kohászok között, akik acélipari üzemek egész sorának terve­zett bezárása ellen tiltakoznak. Geor­ges Marchais, az SZKP főtitkára Pá­rizs egyik elővárosába megtartott nagygyűlésen támogatásáról biztosí­totta a kohászok akcióját. Kudarccal felérő kivonás (Folytatás az. 1. oldalról) nyék alakulását katonai beavatko­zással nem sikerült a nyugatnak megfelelő irányba terelni. A nyugati egységek kivonása nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államokat nem érdekli Libanon to­vábbi sorsa. Az elmúlt héten már Bejrútban tárgyalt Donald Rums­feld, Reagan elnök különmegbí­zottja, aki sietve arról próbálta meggyőzni a bejrúti kormányt, hogy az USA kész hozzájárulni a libanoni béke megteremtéséhez. A Libanoni Kommunista Párt lapja, az An-Nida szerint egyre több jel utal arra, hogy a térségben az USA katonai szerepét fokozato­san Izrael veszi át, amely Dél- Libanon tartós megszállására és új hadműveletekre készül. O t év nagyon rövid idő ahhoz, hogy egy ország élete gyökeresen, alapjaitól megváltozzon. De elég ahhoz, hogy egyér­telműen megmutatkozzék a változások irá­nya. Ez pedig Iránban az iszlám. Egyértel­műen - ami nem baj és kizárólag - ami már sokkal rosszabb. A monarchiaellenes, antiimperialista, de­mokratikus, népi forradalomról utóbb „kiderí­tették“, hogy - iszlám forradalom volt. A nép demokratikus köztársaságot követelt az ön­kényuralom helyett. A köztársaság meg is született, de az „iszlám“ nevet kapta. Nincs ebben semmi elítélendő. Ha a népnek ez kell, ám legyen. A nép akarata szent. De valóban ezt akarta a nép? Valóban szentnek tartották-e a mullahok a nép akara­tát? Erre már nem nagyon lehet helyeslő választ adni. A sahot csak a nagyburzsoázia, a gyáro­sok, a hatalmas földbirtokok tulajdonosai, a magas rangú katonatisztek, a műszaki értelmiség egy szűk rétege támogatta. A kö­zéposztály, a kereskedők, vagyis a bazár már elégedetlenkedett, de nem volt kimon­dottan rendszerellenes, csak többet követelt Irán óriási gazdagságából. Az elnyomott mil­liók elégedetlenségének okai nem kívánnak magyarázatot. A környező országokkal összehasonlítva Iránnak jelentős számú munkásosztálya volt, amely magas fokú ki­zsákmányolása ellenére - a vidéki földműve­sekkel összehasonlítva - viszonylag jólétben élt. A királyok, királynék országában a pa­rasztok gazdasági és szellemi elnyomása volt a legtökéletesebb. Egyetlen menedékük a hit volt, csak allah jóságában és kegyessé­gében bíztak, és abban, hogy a földi szenve­déseik túlvilági jutalmat nyernek. Teljesen a muzulmán papság hatása alá kerültek. Vakon bíztak bennük, hiszen „sorstársaik“ voltak: a sah a múllahokat sem szívlelte, azok pedig gyűlölték a sahot. Az egyház és az uralkodó ellentéteinek forrása az volt, hogy korábban a falvakat- a földbirtokosok mellett - a muzulmán papság uralta. Az egyház kezében volt a tör­vénykezés, az igazságszolgáltatás, a helyi irányítás. A sah világi hatóságokkal váltotta fel a mullahok uralmát, amit - természetesen- nem fogadtak megértéssel. Uszították Az imám Iránja a népet az uralkodó ellen, amire a sah az uszítok bebörtönzésével, üldözésével vála­szolt. így lettek fokozatosan a monarchiael­lenes népi mozgalom központjai a mecsetek, s vezetői a papok. A nép és a mullahok együtt harcoltak a közös ellenség, a sah és az országba befészkelődött amerikaiak ellen- más-más célokért. A tömegek a szabadsá­gért, a demokráciáért, a papok elvesztett, megnyirbált hatalmuk visszaszerzéséért. Győzött a nép forradalma, de mindenre új címkét ragasztottak. A győztesek között vol­tak a munkások, a parasztok, a muzulmán és a marxista gerillaszervezetek, a radikális diákok, a „bazár“, a néphez hű katonák, a kommunisták és a polgári pártok, de hatal­mat - szinte kizárólag - csak a síita egyház kapott. Vitathatatlan, hogy ma Iránban na­gyobb darab kenyér jut a népnek, de a sah egyeduralmát az egyház egyeduralma vál­totta fel. A korán a tankönyv, a törvény- könyv, az erkölcskódex, az alkotmány. Egé­szen pontosan: mindezeknek az alapja. Az egyházi vezetés valami megfoghatatlan „fel­sőbb“ célok érdekében háborúba vitte az országot, amikor még a belső hatalmi fronton sem csitultak a harcok. Reneszánszát élik a SAVAK módszerei: kegyetlenül üldöznek mindenkit, aki elégedetlen az egyházi önkény- uralommal. A sah börtönei ismét megtel­tek politikai foglyokkal, szégyenletes perek folynak a baloldali gondolkodásúak ellen, szaporodnak a kivégzések. Az ország gaz­dasága szétzilálódott, az ipari létesítmények kapacitását alig 50 százalékban használják ki, egyedül az olaj élteti az országot. A mun­kásokból katonák lettek, a parasztokból úgy­szintén. De már a gyerekeket is hadba küldik. 14-16 éves „iszlám gárdisták“ roha­mozzák az iraki állásokat. K homeini imám az ország legfelsőbb ura, minden fontos tisztséget ajatolla- hok, hodzsatoleszlámok töltenek be. S köz­tük kell keresni az agg imám utódját is. Nem valószínű, hogy a síita papság hajlandó lenne lemondani megkaparintott uralmáról. De meddig kell még az iráni népnek szen­vednie, harcolnia, hogy megenyhüljön az imám szigorú tekintete, s azt mondja: elég? Vagy majd a nép mondja azt: elég. GÖRFÖL ZSUZSA ÚJ SZÚ 2 1984. IV. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom