Új Szó, 1984. március (37. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-24 / 72. szám, szombat

Egy het a nagyvilágban Egy hét a nagyvilágban Szombat! Jose Eduardo dós Santos angolai államfő baráti munkalátogatásra Havannába érkezett VasárnaD- A baÍororszá9' községtanácsi választásokon az SPD jelentősen előretört - Varsóban befejeződött a LEMP országos értekezlete Hétfő: Brüsszelben megnyílt a Közös Piac kétnapos csúcskonferenciája - Uruguayban szabadon en­gedték Liber Seregni tábornokot, az ellenzék ve­zéregyéniségét Kedd: a libanoni nemzeti megbékélési konferencia Laus­sane-ban befejeződött - Willi Stoph, az NDK kor­mányfője Budapesten kezdett tárgyalásokat Szerda: A szovjet kormány jegyzékben tiltakozott az USA­nál amiatt, hogy egyik tartályhajója Nicaragua part­jainál aknára futott Csütörtök: Megkezdődött a BKP országos értekezlete Szófi­ában Péntek' Nakaszone Japán kormányfő Pekingbe érkezett Az Angolában tartózkodó kubai csapatkontingens kivonásának feltételeiről szóló nyilatkozat aláírásával fejeződtek be Havannában Fidel Castro kubai és Jósé Eduardo dós Santos angolai államfő hivatalos tárgyalásai. (Telefoto - ČSTK) LEMP Megújulás „Évek óta először most a párt már mérsékelt, de határozott opti­mizmussal tekinthet a jövőbe. Az idő nekünk dolgozik, mi vagyunk a történelem ítéletének végrehaj­tói“ - e szavakkal zárta le Wojci­ech Jaruzelski első titkár a Len­gyel Egyesült Munkáspárt vasár­nap befejeződött országos érte­kezletét, amely fontos esemény volt a párt konszolidációs folyama­tában, az egész ország életében. A küldöttek a XI. pártkongresszus óta követett politikát megerősítet­ték, s az élénk, bíráló, nyílt vitában állást foglaltak a szocialista meg­újulás, a közmegegyezés politiká­ja, a szocialistaellenes erők ellen folytatott következetes harc mellett. Az országos értekezleten első­sorban a párt belső helyzetéről, a jövőre vonatkozó feladatairól esett a legtöbb szó, ám ez elvá­laszthatatlan az egész ország tár­sadalmi és gazdasági fejlődésétől, mivel a LEMP a lengyel társada­lom vezető ereje. Biztató és alap­vető fontosságú tény - s ezt Jaru­zelski is kiemelte -, hogy a párt­ban megőrződött a kritikus és egy­ben konstruktív hang. Ez ugyanis a torzulások megelőzésének leg­jobb módja. A ,, Miért harcolunk, hová tar­tunk?" című, a pártértekezleten elfogadott programnyilatkozat fog­lalkozik a válságok és a társadalmi konfliktusok okaival. Ezeket a párt és a munkásosztály közötti biza­lom meggyengülésében, a szocia­lista elvek megsértésében kell ke­resni. A párt azonban alapos ön­vizsgálatot végzett, ezzel is bizo­nyítva jogát a szocialista megúju­lás vezetésére. Libanon Messze a megbékélés A libanoni politikai és vallási csoportok képviselőinek második nemzeti megbékélési konferenciá­ja a svájci Lausanne-ban sovány eredménnyel végződött. A polgár­háborús ellenfelek ugyan meg­egyeztek a tűzszünet megszilárdí­tásában, ám ez a gyakorlatban semmiképp sem mutatkozott meg. A harcok ugyanis minden front­szakaszon változatlan hevesség­gel folynak. A lausanne-i tanácskozástól persze senki sem várt sokkal töb­bet a kölcsönös véleménycseré­nél, a tűzszünet - bár nem helyet­tesítheti az alapvető politikai refor­mokat - mégis lehetővé tenné, hogy a felek legalább keressék a megoldás lehetőségeit. Jelenleg azonban még a tűzszünet kilátá­sait is borúlátóan kell megítélni. A konferencián megállapodtak abban, hogy 32 tagú testületet alakítanak az új alkotmány kidol­gozására, ám a záródokumentum egy szóval sem említi a nemzeti egységkormány megalakítását, s arról sem szól, hogy az Izrael által megszállt Dél-Libanont fel kell szabadítani. Bejrútban ezt a konferencia kudarcaként érté­kelik. Talán némi reményt ad, hogy a tanácskozás résztvevői elhatá­rozták, a jövőben is folytatják kon­zultációikat és adott esetben újabb tárgyalásra ülnek össze. Az igaz­ság azonban az, alig van kilátás arra, hogy az államhatalom kulcs­pozícióit kézben tartó (a lakosság­nak a kisebb részét alkotó) ke­resztény burzsoázia lemondana kiváltságairól, s hajlandó lenne a hatalom igazságos megosztásá­ra. Míg e téren nem lesz változás, a libanoni megbékélésről nem le­het beszélni. Közép-Amerika Új feszültség A nicaraguai partok közelében kedden aknára futott szovjet tar­tályhajó esete újabb feszültség forrásává vált nemcsak Közép- Amerikában, hanem a Szovjetunió és az USA kapcsolataiban is. A szovjet kormány szerdai, éles hangú tiltakozó jegyzékét köve­tően a moszkvai lapok bő terjede­lemben foglalkoznak az incidens­sel, megállapítva, hogy azért egyértelműen Washingtont terheli a felelősség. Hogy miért? A kér­désre többek között a The Times című londoni lap is választ ad. Értesülései szerint ugyanis a nica­raguai kikötőket a Commandos nevű ellenforradalmi csoport ak- násította el, s ezt a csoportot a CIA képezte ki és fegyverezte fel. A Forradalmi Demokratikus Szövetség (ARDE) nevű nicara­guai ellenforradalmi szervezettől szerzett információi alapján a lap közli, hogy az elaknásításhoz szükséges minden eszközt és be­rendezést az ellenforradalmárok Salvadoron keresztül a CIA-tól kapták. Az elmúlt héten Honduras és Costa Rica felől egyaránt fokozták támadásaikat az ellenforradalmi szervezetek. Ez egyértelműen ar­ról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok, amely nagy erőket állo- másoztat a térségben, nem mon­dott le a nicaraguai sandinista rendszer megdöntésére irányuló terveiről. Ezt különben Shultz amerikai külügyminiszter is meg­erősítette washingtoni sajtóérte­kezletén, amikor kijelentette, hogy „nyomás alatt kell tartani Nicara­guát“. A helyzet Salvador körül is ki­éleződött a március 25-én megren­dezésre kerülő „elnökválasztás­sal“ kapcsolatban. Az USA újabb egységeket vezényelt Honduras Salvadorral határos részébe, s egész flottaegységet irányított a térségbe. A salvadori partizánok csütörtökön kiadott nyilatkozatuk­ban ilyen helyzetben törvényelle­nesnek minősítik a választást, és annak eredményét nem fogják el­fogadni. Ez azt jelenti, hogy a ha­zafiak - bár ismét hangsúlyozták, hogy készek a tárgyalásokra egy ideiglenes kormány megalakítása céljából - folytatják a fegyveres harcukat a rezsim ellen. Összeállította: PAPUCSEK GERGELY Meese és a törvény Edwin Meese, Reagan el­nök személyes jóbarátja és egykori tanácsadója kénytelen volt arra kérni a Kongresszust, hogy halassza el az igaz­ságügyminiszterré történő ki­nevezéséről folytatott tanács­kozást. Az igazságügyminisz­térium ugyanis előzetes vizs­gálatot kezdett Meese felesé­ge ellen, aki egy bizonyos Ed­win Thomastól 15 ezer dolláros kölcsönt vett fel. Thomast rö­viddel ezután egy jól jövedel­mező és befolyásos állami hi­vatal élére nevezték ki. Az ABC tévétársaság szerint az a körülmény, hogy különleges ügyészt neveztek ki Meese esetének kivizsgálásával, an­nak beismerése: bizonyítékok vannak arról, hogy az elnök tanácsadója megsértette a tör­vényt. Meese ugyanis adóbe­vallásában 1980-ban erről a kölcsönről ,,megfeledke­zett“. Persze nem ez az első eset, hogy az az ember, akinek a törvényesség betartása lesz a feladata, törvényellenesen járt el. Néhány hónappal ez­előtt sokat beszéltek arról, hogy Meese egy kaliforniai kereske­dőtől 60 ezer dolláros kölcsönt vett fel és hálából az amerikai posta főnöki székébe juttatta. Meese kulcsszerepet játszott Reagan 1980-as választási kampányában, s több bizonyí­ték van arra vonatkozóan, hogy Carter bizalmas papírjait az ő közvetítésével szerezte meg a republikánus tábor. Ennek ellenére - vagy in­kább épp ezért - Meese-nek nem kell félnie. A jelenlegi el­nök ugyanis sokat köszönhet neki, s teljes bizalmáról bizto­sította őt... (KIS „ V NYELVŐR Pörben a sok e-vel Bárki tucatjával tud olyan, nyelvünk története során kialakult szóalakpárokat felsorolni, melyekben az e hang, illetve betű ö hanggal, illetve betűvel váltakozik. Sok ilyen szópárban elavult az e-s változat, esetleg nyelvjárá­sokba szorult vissza: berge, belény, Erzse, megé, megett, megül, setét, ser, veres stb. A hivatalos, ill. választékos szóhasználatban gyakran csak az e-s változat él: becsvágy, fecskendő, festmény, fellebbez, kellő időben, per, repülő stb. Származékokban olykor megmarad az e (Belényes, de bölény; fertő, de förtelem), néha az alapszóban is (meg, de mögött), máskor az ö győz (csökken, de csekély; pörköl, de perzsel; tölt, de telik). Van, amikor az egyik vagy mindkét változatnak önálló jelentése alakul ki. Más a nevel és a növel, más a szeg és a mértani szög, és van olyan főpincér, aki esküszik rá, hogy a pezsgősveder csak veder lehet, de a vizes veder lehet vizes vödör is. Az ö-s alak sokszor erősen nyelvjárásias, vagy csak tréfásan vidékieskedve használhatjuk (könyér, lőtt, pöng, pöngő, röndér, szöm, szőröz, vösz stb.). Máskor ellenben az e-s alakot tartjuk ilyennek (keménymag, perkelt, veres stb.). A nyelvjárásokból útban vannak a köznyelv felé a gyakran hallható, tréfás, népieskedő böcsül(et), bögy(ös), böndő, bötü, föcskendez, fölhő, főst, gyöp, begyöpösödik, köll, köröszt, pöcsét, zsömle is. Az e-s alakok mellett teljesen egyenértékű változattá fejlődött a csöng(et), csöngettyű, csönd, csöpp, csördít, Dömötör, fönn, förgeteg, föl, fölé, fölött, fölül, följebb, föd, gyönge, pör, röpül stb. Ez az egyenértékűség persze nem jelenti azt, hogy bizonyds, sokszor csak finom stílusérzékkel észlelhető értékkülönbséget nem lehet a két változat között fölfedezni. Van, aki a csendet nyomasztónak, a csöndet megnyugtatónak, a Dömötört kövé­rebbnek és öregebbnek, a Demetert pedig soványabbnak és fiatalabbnak érzi. Némelyik fül a csengetést élesebbnek, a csön­getést halkabbnak hallja. Van, akinek a gyöngéd gyöngédebb, mint a gyengéd. Arra mindenesetre jó ez az alakpárkülönbség, hogy az e hangok mekegő egyhangúságát csökkentse. Szebb tehát a fölemel, felcsönget, felöltözik, mint a felemel, fölcsönget, fölöltözik. Képzőinkben a kettős alakváltozatok után gyakran hármas változatok is kialakultak (-ozik, -ezik, -özik; -kod, -ked, -köd; -dozik, -dezik, -dözik; -dokol, -dekel, -dököl stb.). Egyetlen olyan e magánhangzós szavunk van, melyben a képző elé ö kötő­hangzó járul. Ez a jelöl (bár régebben ezt is jelel-nek mondták és írták). Számhatározói ragunk, a -szer előbb megkettőződött (-szer, -szór), később harmadik társa is keletkezett, a -szőr. Ez persze csak egyetlen ö hangú számnevünkhöz járulhat: ötször. A -hoz, -hez, -höz raghármas mai életében egyre erősödő irányzat a visszakettőzódés, vagyis a -höz beszélt nyelvi terjedése a -hez rovására. Gyakran értelmiségi származású értelmiségiek szájá­ból is hallhatunk élőszóban ilyeneket: ,,Ehöz a jelenség höz az is hozzátartozik, hogy...“ Az e - ö változás voltaképpen ajakkörösödés (labializáció), vagyis egy nem ajakkörös (illabiális) magánhangzónak ajakkö­rössé (labiálissá) válása. Ez az ajkaknak mint hangképző szerv­nek a számára energiatakarékosságot jelent. Ez magyarázza terjedését. Az alakváltozatok számának gyarapodása egyúttal szóhasználatunk stilisztikai értékét is nagymértékben növelheti. LADÓ JÁNOS Mit vagy kit vezényel a karmester? Mozart-műveket hallhatnak Kari Böhm vezényletével - közli a rádióbemondó. Nos, hogy is van ez voltaképpen? Mi, rádióhall­gatók a karmester vezényletével hallhatjuk ezt vagy azt a zenét? A karmester bennünket is vezényel, nemcsak a zenekart vagy a zeneművet? Jobb volna félreérthetetlenül közölni, például így: Mozart-művek következnek, a zenekart Kari Böhm vezényli. Vagy: A most következő Mozart-műveket Kari Böhm vezényli. Vagy: Mozart-művek következnek. Vezényel Kari Böhm. A kifo­gásolt mondat persze a tömörségre meg rövidségre való törekvés eredménye, csak éppen ellenkezik a helyes, magyaros mondat­szerkezettel. MAYER JUDIT Hóka Klasszikus íróink olvasása közben gyakran bukkanunk olyan tájnyelvi kifejezésekre, amelyeknek jelentését esetleg nem is tudjuk pontosan, ízük, képiségük mégis megállítja szemünket. Lássunk egy példát! Móra Ferenc írja az Esti dal Hajnal Matyikéről című elbeszélé­sében: „Kicsit meghókult Matyika, de amúgy nem panaszkodott semmiről.“ így, kiemelve a mondatot a szövegkörnyezetéből, nem könnyű kitalálni, mi is történt a kisfiúval, aki akkor éppen „negyedik esztendejébe fordult“. Ám ha segítségül hívjuk régebbi és újabb szótárainkat, rövid búvárkodás után nyomra akadunk. Megtudjuk, hogy a hóka tájszó a ’hold’ jelentésű hó főnévből alakult ki -ka kicsinyítő képzővel, s hogy kis holdat, holdacskát jelent. Hókának hívták, már a XVIII. században, a ló, ritkábban más állat homlokán levő fehér foltot, majd az ilyen foltos homlokú, sőt bizonyos vidékeken a kesely lábú lovat is. Később még tovább hasadt e szó jelentése. A múlt század közepétől van adatunk arra, hogy az ország egyes részein az egészségtelenül halvány, sápadt arcú emberre, gyerekre is mondták a hóka jelzőt. Ebből a jelentésből alkothatta Móra a meghókult (sápadt, fehér lett) igét, amely ugyanolyan szemléletes, mint a sápadtságot érzékletesen megjelenítő népi szólásaink, pl.: sápadt, mint a kukoricamáié; sápadt, mint a pite; olyan a képe, mintha megette volna a szappant; olyan, mint a vászonfazék; piros, mint a lisztes­zsák. HELTAINÉ NAGY ERZSÉBET A ÚJ SZŐ 4 1984. III. 24.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom