Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-03 / 29. szám, péntek

y«3>­11111,111,111111111 _J-----------KOMMENTÁLJUK L_ ............—....i ............................... ......—.........* A közép-cseh­országi kerület­ben fekvő Zruč riad Sázavou-i Sázavan válla­latnál jelentő­sen fellendült a feltaláló- és újítómozgalom. A legjobbak kö­zé tartozik Vác­lav Svoboda, Jaroslav Málek és Bohumila Maršounová, akiknek egyik legutóbbi újítá­si javaslata évi 300 000 korona megtakarítást jelent. A képen balról: Jan Kysela, Jaros­lav Málek és Václav Svobo­da minőség- ellenőrzés közben. (Petr Josek felvétele - ČTK) Felkészült előadók - színvonalas oktatás Néhány éve költözött az érsek­újvári (Nové Zámky) járási párt- szervezet mellett működő Politikai Nevelés Háza jelenlegi helyére, a járási pártszervezettel közös épületbe, s akkor úgy tetszett, megoldódott égető problémájuk: a tágas, korszerű előadótermek legalábbis ezt látszottak igazolni. Nem sok idő telt el, s kiderült, hogy a tágasnak hitt termek szűknek bizonyultak s főleg kevésnek. Most ott tartanak, hogy kénytele­nek házon kívül keresni a megol­dást - albérlet formájában. Ideális­nak éppen nem mondható állapot ez, s mint ahogy Mikuláš Urban, a Politikai Nevelés Háza igazgató­ja möndja: arról szó sem lehet, hogy belátható időn belül a problé­ma megoldódik, hiszen bővítésre, hozzáépítésre nem gondolhatnak. Az idén a Marxizmus-Leniniz- mus Esti Egyetemének első évfo­lyamában 3, a másodikban 2, a harmadikban ugyancsak három osztályban folyik az oktatás - te­hát összesen 8 csoport jár hetente az előadásokra, ehhez még ve­gyük hozzá az ifjú kommunisták iskoláját - amely kétéves ciklus­ban folyik, (kétfelé osztották a hall­gatókat), s a többféle szemináriu­mi csoportot (melyek közül csak a gazdasági kérdésekkel foglalko­zónak 201 tagja van), s igazat adhatunk Mikuláš Urbannak, hogy a helyszűke - s ez új épület eseté­ben bizarrnak tűnik - valóban ége­tő problémájuk.- Mintegy száz fiatal kommu­nista jár hozzánk a járásból- mondja az igazgató az elő­adásokat mindig délután tartjuk, hogy a lehető legkevesebbet mu­lasszák a munkahelyükön. - Lát­szólag tehát az a helyzet, hogy mégsem kevés a tanterem, hiszen délelőttönként üresen állnak... Bírálat érte a Politikai Nevelés Házát, mert az elmúlt évben a já­rás fiatal kommunistáinak húsz százaléka sem kapcsolódott be az- éppen a számukra szervezett- oktatásba. - Mivel járásunkban évente csaknem száz fiatalt ve­szünk fel a pártba, másutt is meg­szerveztük az ifjú kommunisták iskoláját. - Például Šuranyban és Párkányban helyben tartják az előadásokat, ennek köszönhetően pedig ebben az évben már a fiatal kommunisták 72,9 százaléka részt vesz az oktatásban.- Az érdeklődés valamennyi oktatási forma iránt nagy - folytat­ja Urban elvtárs. - Az esti egye­temre például évek óta nem tu­dunk mindenkit felvenni. Ha egy- egy pártalapszervezetből többen is jelentkeznek, úgy minden eset­ben konzultálunk az illetékes alap­szervezettel, s javaslatukat hogy kit részesítsünk a felvételnél előnyben minden esetben figye­lembe vesszük. Az esti egyetem hallgatói kivétel nélkül párttagok, de valamennyi oktatási formában többségben vannak. A nem párt­tagok száma - többnyire pártonkí- vüli tisztségviselők - elenyésző. A következő iskolai év feladatai közé tartozik a lektorcsoport kibő­vítése, illetve felfrissítése. Rész­ben, mert szükség van új erőkre, részben mert azokon szeretnének segíteni, akik túl vannak terhelve.- Van olyan előadónk jegyezte meg Urban elvtárs -, akinek tizen­két funkcióját számoltuk össze. Kell-e bizonygatni, milyen káros jelenségről van szó? Oly sokszor hangoztatjuk a feladatok arányos megosztását, az azonos munka- vállalást, de úgy látszik, mindez egyelőre csak ábránd; lévén, hogy aki jól dolgozik, annak jutalma újabb feladat. De kissé hibáztat­ható mindkét féi. Az is, aki mindig ugyanazt a személyt bízza meg, s az, aki mindent magára vállal. Éppen ezen a - sajnos nem egye- ' di - jelenségen kívánnak segíteni a lektor csoport fentebb említett felfrissítésével. így tehermentesí­tik a túl sokat vállalókat, másrészt azokat a fiatalokat is bevonjak a munkába, akik elvégezték az esti egyetemet, de egyelőre sem­milyen előadást nem vállaltak.- Szeretnénk elérni, hogy ne hívják mindenhová a mi előadóin­kat, hiszen némelyikük évente nyolc előadást is tart. A nagyobb vállalatoknál sokan vannak, akik elvégezték a marxista egyetemet, s igyekszünk úgy irányítani őket, hogy a munkahelyükön ők szer­vezzék meg - saját lektoraik bevo­násával - a politikai oktatást. - Ezt már Fva Mikleová mondja, aki tíz éve vezeti a Marxizmus-Leniniz- mus Esti Egyetemét. - Tíz évvel ezelőtt a problémát a káderképzés jelentette, de ma mintegy 190 tagú lektori testülettel dolgozunk, s a végzősök közül a legjobbakat- akik komoly felkészültséggel rendelkeznek, beválasztjuk a lek­tori testületbe. A Politikai Nevelés Háza dolgo­zói azonban nem zárkóznak el attól, hogy máshol is tartsanak előadást - főleg olyan esetekben, amikor nincs elegendő hozzáfér­hető alapanyag. A propagandis­ták, lektorok részére rendelkezés­re áll a kézikönyvtár (ugyan a könyvállomány gyarapítására előirányzott évi ötezer korona nem sok, mégis nagy segítséget je­lent). Az oktatás színvonalához- a kezdeti évekhez viszonyítva- az is hozzájárul, hogy ma már rendelkeznek szemléltető segéd­eszközökkel. A takarékosság mindenkire nézve kötelező. A hallgatók sok­szor ötven kilométerről járnak he­tente előadásokra, az útiköltség jelentős összeget tesz ki (a mun­kahelyi mulasztás értéke sem el­hanyagolható). Próbáltak ezen úgy segíteni, hogy például az ok­tatók jártak Párkányba megtartani az előadásokat, de a személygép­kocsi költségei ugyancsak maga­sak. A párkányi papírgyár jelenleg a saját autóbuszával hordja a hall­gatókat előadásokra. Még ez a megoldás tűnik a legelőnyö­sebbnek. De a legeslegjobb sze­rintem az, ami egyelőre még csak terv. Mégpedig az, hogy a na­gyobb helyeken körzetesítenék az oktatást, a hallgatóknak nem kel­lene utazniuk, s nem kellene utaz­niuk az előadóknak sem. A hallga­tók is, az előadók is helybeliek lennének. E megoldás ellenzői esetleg azzal érvelhetnének, hogy az oktatás színvonala nem volna olyan magas, de Éva Mikleová ezt az érvelést azonnal kivédené. Ép­pen most folyik a pontos adatfel­dolgozás. Az előzetes becslések szerint a járásban a párttagoknak mintegy 40 százaléka elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemét. A végzősök sokszor olyan felkészültségről tesznek bi­zonyságot a vizsgákon, mondja, hogy öröm őket hallgatni. S éppen itt vannak a tartalékok! KOPASZ CSILLA NEM ELÉGEDHETÜNK MEG A RÉSZEREDMÉNYEKKEL Alapigazság: családi és társadalmi szempontból egyaránt rendkívül kedvezőtlen szociális jelenség az alkoholizmus. A visszaszorítására hozott számtalan jogszabály, rendelke­zés, gyakorlati intézkedés és a veszélyeire figyelmeztető ellenpropaganda is csak részeredményeket hozott. Ezt be kell ismernünk. A tény bizonyítására elég megemlítenünk, hogy nálunk évente egy főre számítva - beleértve a csecse­mőket, a szeszes italt csak ritkán, alkalomszerűen, mértékkel fogyasztókat és az antialkoholistákat is - az alkoholfogyasz­tás értékszintje meghaladja a kétezer koronát. Még jóval többe kerülnek a társadalomnak ennek a követ­kezményei. Egyebek között az italozás okozta élősködés, a műszakmulasztás, a munkaerővándorlás, a családok szét­hullása és a különféle bűncselekmények, vétségek is. Arról már nem is beszélve, hogy az alkoholisták száma országo­san nem tízezres, hanem százezres nagyságrendű, körükben növekszik a nők hányada és elég sok a fiatalkorú is. Az e szenvedélynek hódolók kezelési költségei is felette maga­sak - személyenként átlag ötvenötezer koronát követelnek. Az anyagiakon túl pedig felmérhetetlen az erkölcsi kár. Megoldhatatlan feladat előtt állunk tehát? A Szlovákiai Antialkoholista Testület ellenőrző jelentésé­nek adatai és következtetései arról tanúskodnak, hogy az adott helyzetből, bármennyire is nehéz és huzamos ideje tapasztalható, van kiút. Velősen fogalmazva az, hogy ennek a jelenségnek az orvoslását ne tekintsük csupán az illetékes államhatalmi, közigazgatási, egészségügyi és bűnüldöző szervek feladatának, hanem össztársadalmi tennivalónak. Mégpedig olyannak, amelyben meghatározóvá kell válnia a megelőzésnek. S ebben a vonatkozásban a legnagyobb feladatok hárulnak a családra, az iskolára, de nem különben a társadalmi szervezetekre és a munkahelyekre is. Főleg az olyan közszellem, szemlélet hatásosabb kialakításában, amely nem lenne elnéző ennek a jelenségnek már a csíráival szemben. Az ilyenfajta elnézés ugyanis manapság még túlságosan gyakran tapasztalható. Kiváltképp akkor, ha a szeszes ital fogyasztása még nem ölt olyan méretet, amely az értelmes embert egyszerűen taszítja. A mondottak viszont távolról sem jelentik, jelenthetik azt, hogy a probléma folyamatos megoldása elsősorban nem intézményes feladat. Ez is kiolvasható az említett jelentésből. Nem kendőzi el ugyanis, hogy a nemzeti bizottságok ezen a területen kifejtett eddigi igyekezetük ellenére még távolról sem élnek minden lehetőségükkel. Tökéletesíteni kell az antialkoholista testületek munkáját és jobban kell hatni a lakosság jogi tudatára is. Eredmény, hogy a vendéglátó üzemekben már csak szórványosan fordul elő a gépkocsive­zetők, a fiatalkorúak és az ittas emberek kiszolgálása sze­szes itallal és a boltokban többnyire megtartják a rendelke­zést, hogy munkanapokon délelőtt tízig tilos az ilyen italok eladása. Többre van azonban szükség. Nevezetesen arra is, hogy a központi tervező szervek és az illetékes tárcák az eddiginél következetesebben szabályozzák a szeszes italok gyártását, behozatalát és értékesítését. Jobban kell segíte­nünk, főképp anyagiakkal és kapacitással is azokat az egész­ségügyi intézményeinket, amelyeknek igen nehéz feladatuk az alkoholisták gyógyítása. A helyzet javulásához nyilván hozzájárulna, ha a kérdéssel foglalkozó tudományos munkahelyek elmélyültebben tárnák fel ennek a rendszerünktől idegen, káros jelenségnek az okait. Persze ez is csak amolyan írott malaszt maradna, ha ezt nem követnék az alkoholizmus és általában a túlzott szeszesital-fogyasztás gyökerei kiirtásának gyakorlati lé­pései. Nem valamiféle megvalósíthatatlan és értelmetlen modern aszkétizmus, hanem az egyén, a család és a társadalom jól felfogott érdekeinek védelme jegyében. GÁLY IVAN ORVOSI TANÁCSADÓ A civilizációs betegségek II. A magas A magas vérnyomás - a hiper­tónia - a civilizált lakosság gyakori betegsége, részben a megválto­zott életkörülmények következmé­nye. A hipertónia népbetegséggé vált és a civilizációs betegségek közé sorolják. A fejlett országok lakosságának 10-20 százaléka szenved ebben a betegségben. A betegség alattomossága abban is rejlik, hogy a magas vérnyo­másban szenvedő betegek csak­nem 50 százaléka nem is tudja, hogy hipertóniája van. Azok közül, akik tudják, mintegy 25 százalék nem kezelteti magát, vagy rossz kezelésben részesül, nélkülözve a szakorvosi ellátást. A hipertónia és a vele járó gon­dok, főleg a szív és az érrendszer, valamint a vese megbetegedései, az egészségügyi szerveket egy hosszú távú kardiovaszkuláris program kidolgozására késztették 1978-ban. Mi a hipertónia lényege? A szív összehúzódása által nyomás alá került vér a nagy erek­be préselódik. A nagy vérkör arté­riáiban folyamatosan mért vérnyo­más jellemző hullámvonalat mu­tat. A szív összehúzódásakor éri el a legmagasabb, ellazulásakor pedig a legalacsonyabb értéket. Az elsőt szisztolés, a másikat di- asztolés nyomásnak nevezzük. Ezeket a vérnyomási értékeket vérnyomás vérnyomásmérővel mérhetjük. Hi­pertóniás betegnek nevezzük az olyan embert, akinek rendszere­sen, nyugodt körülmények között is 160/90 fölött van a vérnyomása, tekintet nélkül arra, hogy a beteg hány éves. A vérnyomás változása a szisz- tole és diasztole alatt az erek falá­nak ütemes kitágulását és össze­húzódását okozza, ezt a folyama­tot pulzusnak nevezzük. A hipertónia tüneteit tipikusak- nak nevezhetjük. Tarkó táji feszülő fájdalom, fülzúgás, szédülés, he­ves szívdobogás, fizikai meg­erőltetés után a szív táján jelent­kező markoló érzés stb. A hipertóniát két nagy csoport­ba osztjuk: 1. Az elsődleges hipertónia -, amely önállóan, nem más beteg­ségekkel társulva jelentkezik; 2. A másodlagos hipertónia - amely egyéb kórképek, pl. vese­betegségek, hormonális vagy fej­lődési rendellenességek szövőd­ményeként jelentkezik. Tudnivaló, hogy az elsődleges hipertóniában szenvedő betegek száma lényegesen több - 90-95 százalékot tesz ki. Hipertóniás krízisnek nevezzük azt az állapotot, amikor a vérnyo­más tovább emelkedik, szubjektív nehézségek, objektív szervezeti változások kíséretében. Súlyos ál­lapot állhat be, amely orvosi, több­ször kórházi kezelést is igényel. A betegség kezelése rendsze­res szakorvosi ellenőrzéssel jár, mivel az elhanyagolt, nem kezelt, vagy rosszul kezelt magas vér­nyomás utóhatásai, szövődmé­nyei nagyon súlyosak, sokszor gyógyíthatatlanok és tragédiával végződhetnek. Ilyen pl. a szívin­farktus, az érelmeszesedés, az agyvérzés stb. A másodlagos hipertónia keze­lése nem okoz olyan nehézsége­ket, mint az elsődlegesé. Sokszor az alapbetegség (vese, hormoná­lis zavarok) gyógyításával a ma­gas vérnyomás is javul, némely esetben megszűnik. A hipertónia kezelése nagyon igényes. A kezelésnek rendsze­resnek kell lennie, számítani kell azzal, hogy hosszan tartó és ál­landó orvosi ellenőrzést, szigorú önfegyelmet kíván. Tilos a do­hányzás! A gyógyszeres kezelésen kívül módosítani kell a beteg életmód­ját, főleg a szellemi munkát végző, vezető beosztásban dolgozók esetében. Minimumra kell csök­kenteni az ún. rizikófaktorok hatá­sát, stresszhelyzeteket. Javítani kell a munka és életkörülménye­ken, sokat pihenni, rendszeresen aludni és több időt szentelni a test­mozgásra. Iparkodjunk a túlsúlytól megszabadulni, megtartani az előírt diétát. Takarékoskodjunk a sóval, kerüljük a szénhidrátok­ban dús és zsíros ételeket és az alkoholt. Dr. RÉPÁSSY BÉLA DJ SZÓ 1984. "-K

Next

/
Oldalképek
Tartalom