Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-03 / 29. szám, péntek

ÚJ szó 5 1984. II. 3. A szocialista államiság kialakítása Viliam Plevza A CSKP nemzetiségi politikája című könyvének magyar nyelvű kiadása A közelmúltban jelent meg a Madách Könyv- és Lap­kiadó gondozásában egy terjedel­mes mű A CSKP nemzetiségi poli­tikája címmel, amelynek szerzője dr. Viliam Plevza akadémikus, je­les szlovák történész, az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intéze­tének igazgatója. A most megje­lent művet szlovák nyelven Národ­nostná politika KSČ a českoslo­venské vztáhy (A CSKP nemzeti­ségi politikája és a cseh-szlovák kapcsolatok) címmel 1979-ben ad­ták ki először, amelyért a szerzőt Klement Gottwald Állami Díjjal tüntették ki. Most ezt a művet a szerző által kiegészített változat­ban kapja kézbe az olvasó magyar nyelven. A három részből és tizenegy fejezetből álló könyv részletes át­tekintést nyújt a nemzetiségi kér­dés megoldására irányuló külön­böző törekvésekről, Csehszlová­kia Kommunista Pártjának a nem­zetiségi kérdés marxista-leninista megoldásáért folyó harcáról s a cseh és a szlovák nemzet államjogi viszonyának fejlődési irányzatairól. A szerző történelmi és politikai összefüggésekben vizsgálja a CSKP harcát, amelyet a nemzeti jogok biztosításáért ví­vott. Megállapítja, hogy a párt si­keresen teljesítette azt a történel­mi feladatát, amelyet mint a mun­kásosztály és a többi dolgozó ve­zető ereje vállalt magára, s amely főleg abban nyilvánult meg, hogy programszerűen csatlakozott a marxizmus-leninizmus eszméi­hez, síkra szállt a burzsoázia által sugalmazott osztálybéke illúziója ellen, és céljául tűzte ki a társada­lom forradalmi módon történő át­alakítását. Magasra emelte az in­ternacionalizmus zászlaját. A CSKP a több nemzetiségű állam körülményei között egységes in­ternacionalista pártként formáló­dott, s a nehéz osztály-, szociális és nemzeti harcokban a dolgozó nép jobb jövőjéért, a nemzetek és nemzetiségek viszonyában az egyenlő és egyenjogúság marxis­ta-leninista elveinek érvényesíté­séért küzdött. A szerző több he­lyen bírálóan mutat rá a cseh bur­zsoáziának a szlovák nép nemzeti és állami jogaiért folytatott harcá­val szemben alkalmazott mester­kedéseire - általában a Szlovákiá­val szemben követett nacionalista politikájára. Ugyanakkor kritikusan elemzi e kérdésnek azt az oppor­tunista megközelítését is, amely a párton belül kapott lábra. Külö­nösen elmarasztalóan szól azok­ról az intézkedésekről, amelyek a szlovák nemzeti szervek szere­pének csökkentéséhez vezettek, és államjogilag nem feleltek meg sem a szlovák nemzet, sem a Szlovákiában élő magyar és uk­rán nemzetiség politikai, gazdasá­gi, szociális és kulturális fejlődésé­nek. A csehek és szlovákok ellen­téteit elmélyítő tényezők között a szerző különösképpen elítéli a csehszlovakizmust, a cseh bur- zsoá ideológia jellegzetes irányza­tát, amelynek alapján Szlovákia a cseh országrészek függvényévé vált. /^^ehszlovákia Kommunista wO Pártja 1929-ben tartott V. kongresszusát történelmi fordu­lópontként emeli ki a szerző, mivel akkor a párt már bolsevik módra vetette fel a nemzetiségi kérdést. Sajnos, ez az egyedül progresszív koncepció a továbbiakban egyre inkább háttérbe szorult, s közel húsz évig tartott, amíg a pártban érvényesült a helyes álláspont. A CSKP 1937-ben Banská Bystri- cában tartott konferenciáján dol­gozták ki Szlovákia iparosításának és gazdasági fejlesztésének ter­vét, valamint a közoktatási és kul­turális egyenjogúságot és a köz­élet demokratizálását követelő Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális felvirágoztatásának programját. A továbbiakban mél­tatja az SZLKP 5. illegális központi vezetősége és az SZNT működé­sét, amely hozzáfogott az antifa­siszta felkelés megszervezésé­hez. Aláhúzza, hogy ebben a harcban egyidejűleg kellett szembeszállni a burzsoá Cseh­szlovák Köztársaság megújítására irányuló törekvésekkel, valamint a szlovák kérdés ún. „szlovák ál­lam“-! koncepciójával szemben. Mind az SZLKP, mind az SZNT olyan csehszlovák állam megte­remtéséért harcolt, amely kiküszö­böli a múlt hibáit, és ezért erősebb is lesz elődjénél. Ennek kapcsán merült fel a föderatív államjogi rendezés gondolata, amely 1943 decemberében látott napvilágot az SZNT megalakulásáról szóló ok­mányban. Hosszadalmas és bonyolult tár­gyalás után nem sikerült közös nevezőre jutni a föderatív államjo­gi rendezést illetően. így a cseh­szlovák viszonyban az ún. asz- szimetrikus modell került elfoga­dásra, amely a későbbiekben, kü­lönösen a nemzeti-demokratikus forradalom utáni időszakban az ellentétek forrásává vált, sok kárt okozva a nemzetek és nemzetisé­gek kapcsolatában. Egyben a nemzetiségi ellentétek forrásá­vá, a nacionalizmust tápláló és a köztársaság erejét és egységét gyengítő tényezővé vált. Ilyen kö­rülmények között érlelődött meg a hatvanas évek végén a pártban a föderatív államjogi rendezés szükségessége. A szerző részle­tesen foglalkozik az alkotmányter­vezet kidolgozása körül felmerült kérdésekkel, az ezzel megbízott kormányzati szakbizottság mun­kálataival, s összefüggéseiben taglalja a csehszlovák államszö­vetség értelmét és célját. A föde­rációt úgy értelmezi, mint a nem­zetiségi kérdés megoldásának olyan államjogi formáját, amely akkor jön létre, amikor két vagy több nemzet önrendelkezési jogá­nak érvényesítéséhez szükség­szerűvé válik, hogy az illető nem­zetek egységes államban éljenek. A csehszlovák föderáció - kiindul­va a történelmi fejlődés adott hely­zetéből - a cseh és a szlovák nemzet államjogi kapcsolatainak demokratikus rendezése az egyenjogúság alapján - írja a szerző. A zzal a szükségszerűséggel indokolja, hogy mindkét nemzet számára biztosítani kell a nemzeti önrendelkezés érvé­nyesítését. Ugyanakkor a szövet­ségi államnak biztosítani kell a le­hetőségeket és eszközöket ah­hoz, hogy a két nemzet, valamint a nemzetiségek az egész szövet­ség közös érdekeinek megfelelő­en oldhassák meg fejlődésük idő­szerű kérdéseit. A köztársaság szövetségi alapokra helyezése le­hetővé tette mindkét köztársaság számára, hogy fejlessze gazdasá­gát, sajátos kultúráját, elősegítse Szlovákia és a cseh országrészek gazdasági és társadalmi szintjé­nek további kiegyenlítését. A nemzetiségek helyzetét sza­bályozó alkotmánytörvény kap­csán a szerző aláhúzza, szocialis­ta államunk arra törekedve, hogy elmélyítse és megszilárdítsa a nemzetek és nemzetiségek test­véri együttélését, szolidaritását, s szavatolja további fejlődésüket, megteremti a nemzetiségek élete sajátos formáinak fejlesztéséhez szükséges előfeltételeket és esz­közöket. Az állampolgári egyedi jogokon túlmenően, nemzetiségi kollektív jogokat biztosít azzal, hogy „fejlődésük érdekeinek meg­felelő terjedelemben és a törvény által megszabott feltételek között biztosítja a saját nyelvükön való művelődésük, sokoldalú kulturális fejlődésük jogát, az illető nemzeti­ség lakta területeken a hivatalos érintkezésben a saját nyelv hasz­nálatát, a nemzetiségi kulturális­társadalmi szervezetekben való egyesülésre, saját nyelvű sajtóra és tájékoztatásra való jogát“ (423. old.). Ez a nemzetiségek, mint kollek­tívák önmegvalósításának lehető­ségét nyújtja. A CSKP nemzetisé­gekkel kapcsolatos politikájának fontos jellemvonása a nemzetisé­gek életének komplex rendezésre való törekvés. A publikáció befejező részé­ben a szerző a nemzetek és nemzetiségek fejlődésének, együttműködésének és közeledé­sének kérdéseivel foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy pártunk és államunk szüntelenül azon fárado­zik, hogy a jogok gyakorlásának minél jobb politikai és gazdasági feltételeit teremtse meg. Ezeknek a feltételeknek a megteremtése eredményezi azt, hogy hazánk nemzetei és nemzetiségei szoros egységben, a szocialista hazafi­ság és az internacionalizmus szel­lemében munkálkodnak közös ha­zájuk további felvirágoztatásán. Dr. GYÖRGY ISTVÁN A legjobbak között Az ógyallai (Hurbanovo) Febru­ári Győzelem Efsz a komáromi járás legnagyobb és legjobb me­zőgazdasági nagyüzemei közé tartozik. A tökéletesített tervezési és irányítási rendszer érvényesí­tésével, a tudományos-műszaki ismeretek következetesebb ki­használásával jelentős mértékben csökkentették a múlt évi aszályká­rokat. Emelték a növényvédelem színvonalát, hatékonyabb öntö­zéssel, jobb tápanyagellátással törekedtek minden termény hoza­mának növelésére és stabilitásá­ra. Ugyanakkor minimumra csök­kentették a termelési, betakarítási, szállítási és feldolgozási veszte­ségeket, ami alapjában mérsékel­te a szárazság okozta kedvezőtlen hatásokat. Különösen jó eredmé­nyeket értek el a gabona- és ta- karmányfélékból. Búzából 5,84, őszi árpából 4,82, tavaszi árpából 4,01, kukoricából 3,88 tonna ter­mést takarítottak be hektáronként, s ez az eredmény az itteni feltéte­leket tekintve nagyon jónak szá­mít. A gyengébb minőségű talaj­ban termesztett cukorrépa is 37,83 tonnás átlaggal fizetett, ami járási méretben kimagasló termés- eredményt jelent. A kedvezőtlen időjárás leginkább a speciális ága­zatot, a gyümölcs- és zöldségker­tészetet sújtotta, dohánykertésze­tük viszont jól jövedelmezett. Suták Lajos agrármérnök, a szövetkezet üzemgazdásza el­mondta, hogy az állatállomány szerkezetét a takarmányforrások­kal összhangban fejlesztették a múlt évben. Az állattenyésztés bruttó termelési tervét 49 millió 900 ezer korona helyett több mint 51 millió koronára teljesítette, az állati termékekből származó bevé­teleiket pedig közel 1,5 millió koro­nával teljesítették túl. Az állatállo­mány jól hasznosítja a jó minősé­gű takarmányt. Az előző évhez és a tervezetthez viszonyítva tovább növekedett a tej- és hústermelés. Az egy tehénre tervezett éves fe- jési átlagot 142 literrel teljesítik túl; az összes eladott tej I. osztályú volt és a tervezettnél 200 ezer literrel többet adtak el. Továbbá 600 tonna marhahús és 900 tonna sertéshús eladásával járultak hoz­zá a közellátáshoz. A szövetkezet állatgondozói a takarékossági versenyben is előkelő helyezést értek el. Az egy liter tej előállításánál 5, az 1 kg marhahús termelésénél 15, az 1 kg sertéshús előállításánál pedig 4 dkg abraktakarmányt takarítot­tak meg. Az idei tervfeladataik igénye­sebbek a tavalyiaknál. Teljesíté­sükért valamennyi szövetkezeti tagnak és munkabrigádnak nagy­fokú aktivitást és elkötelezettséget kell tanúsítania. KRASCSENICS GÉZA Számos szol­gáltatást nyúj­tanak Brno la­kosainak a II. városkerületi nemzeti bizott­ság helyi gaz­dálkodási üze­meinek dolgo­zói. A terv sze­rint az idén több mint 4 millió ko­rona forgalmat bonyolítanak le. A kép a lakatos­műhelyben ké­szült; előtérben Jirí Kadlec (Vít Korčák fel­vétele - ČTK) Vérbe fojtott illúziók Emlékezés az 1919-es februári bratislavai sztrájk 65. évfordulójára Közvetlenül a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után mind a cseh, mind a szlovák prole­tariátust, még a Szociáldemokrata Pártba tömörült öntudatosabb tö­megeit is a nagyrészt általuk kiví­vott állami önállóság és nemzeti szabadság mámora töltötte el. De­rűlátás és az az illúzió lett úrrá rajtuk, hogy a csehszlovák állam szavatolja a jólétet, az egyenlősé­get, és nem lesz benne jogfosztott osztály. Ugyan hányán ismerték még akkor a szlovák vagy a cseh munkások közül is Leninnek A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban cí­mű művét és Áprilisi téziseit a pol­gári demokrácia és a proletárdik­tatúra közötti döntő különbségről s az igazi forradalmi munkáspoliti­káról? A polgári demokráciához fűzött csalóka ábrándjából mégis elég korán kijózanította a csehszlovák proletariátust az új államhatalom. Hamarosan nyilvánvaló lett, hogy a cseh burzsoázia éppolyan kö­nyörtelen, mint bármilyen más burzsoázia, osztályérdekeitől meghatározott politikája pedig ki­ábrándítóan hatott a dolgozók széles tömegeire. Ez a közhangu­lat törvényszerűen tükröződött az akkor már eléggé megosztott csehszlovák munkásmozgalom­ban is, főleg a szociáldemokrácia jobboldali vezetőségének refor­mista politikájával szemben. Az 1919-es év elején, különö­sen Szlovákiában, kiéleződtek az osztály-, a szociális és a nemzeti­ségi ellentétek. Egyre szűkösebbé vált a lakosság ellátása élelmisze­rekkel és tüzelőanyagokkal, de más közszükségleti cikkekben is hiányt szenvedett. A Szlovákia igaizgatására megalakított teljhat- lamú minisztérium első intézkedé­sei azoknak a politikai és szociális vívmányoknak a fokozatos meg­szüntetésére irányultak, amelye­ket a dolgozók még a magyar kormány uralma alatt harcoltak ki. így megvonták vagy csökkentették a munkanélküli-segélyeket, visz- szautasítottak minden, béremelési követelést, amelyek elsősorban a munkáscsaládok életviszonyai­nak romlását eredményezték. Az 1913-as évhez képest az árak a tízszeresükre emelkedtek, míg a dolgozók munkabérei csupán mintegy négyszeresükre. A társadalmi feszültség fokozó­dásához jelentősen hozzájárult a magyar nemzetiségű alkalma­zottak elbocsátása az állami szol­gálatból, a vasúttól, a postától és más állami hivatalokból. A helyze­tet komplikálta az államrendszer megszilárdításának zavaros kísé­rő jelensége, a nemzetiségi viszo­nyok rendezetlensége, amelyet a magyar burzsoázia nacionalista propagandája támogatott. A proletariátus válaszul Szlová­kia számos városában sztrájkokat és tüntetéseket rendezett. 1919. február 3-án Komáromban (Ko­márno), majd egymást követően Nyitrán, Trenčínben, Žilinában, Prešovban s más városokban tör­tek ki sztrájkok. Zvolenben, Lo­soncon (Lučenec) és Rozsnyón (Rožňava) általános sztrájkokba kezdtek. A sztrájkhullám legéle­sebb megnyilvánulásaira Kassán (Košice) került sor, ahol február 12-től 18-ig minden üzem munká­sa sztrájkolt - a legdrámaibb azonban Bratislavában volt. Bratislavában február 3-án hir­dették meg a sztrájkot, egy nappal előtte, hogy Vavro Šrobár vezeté­sével a Szlovákia igazgatására alakított teljhatalmú minisztérium­nak Bratislavába kellett költöznie. (Šrobárt ebbe a funkcióba a cseh­szlovák kormány 1918 decembe­rében nevezte ki, ettől az időtől minisztériumával együtt Žilinában tartózkodott.) A sztrájkot a bratislavai Mun­kástanács hirdette meg és vezet­te, amelyben döntő szavuk a brati­slavai német-magyar szociálde­mokrácia jobboldali funkcionáriu­sainak volt. Ez a tanács kinyilat­koztatta, hogy a sztrájk nem irá­nyul az új csehszlovák állam ellen, hanem kizárólag a dolgozók szo­ciális, gazdasági és demokratikus követeléseinek támogatására. A sztrájk ideie alatt a Munkásta­nács tárgyalt Šrobár minisztériu­mával a dolgozók követeléseiről, mindenekelőtt a munkanélküli-se­gély emeléséről, az eredeti mun­kabérek és fizetések elismerésé­ről, amelyeket a kormány csök- . kentett s egyéb szociális követelé­sekről. Az egyezkedés ideje alatt a sztrájkot rövid időre beszüntet­ték, de amikor az alkudozás sem­milyen megállapodáshoz nem ve­zetett, február 11 -én a sztrájk foly­tatódott. A nagyszabású sztrájkot a sovi­niszta elemek nacionalista provo­kációkra használták ki. A kiélezett nacionalista közhangulatban a sztrájk vezetősége rosszul tájé­kozódott és komoly hibákat köve­tett el. 1919. február 12-én népgyűlést hívott össze a bratislavai Vásár- csarnok elé, ahol a sztrájk befeje­zéséről kellett volna dönteni. Meg­egyezésre azonban nem került sor. A burzsoá nacionalista erők provokációja, például magyar nemzeti zászlók kitűzése és más hasonló jelenségek láncreakciót váltottak ki, amelyek összetűzé­sekhez vezettek. A sztrájkot végül is a kivezényelt katonai járőrök sortüze nyomta el. A helyszínen hat halott és tizenhárom súlyos sebesült maradt. (Közülük ketten később haltak meg.) A februári sztrájkok az új köz­társaság szociálisan és nemzeti szempontból is igazságos állam­má alakításáért folytatott harc ré­szévé váltak. Az öntudatos szlo­vákiai proletariátus első összecsa­pása volt a fellépő új cseh és szlovák burzsoáziával és állami apparátusukkal. MIKUS SÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom