Új Szó, 1984. február (37. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-24 / 47. szám, péntek

ÚJ szú 3 ..>84. II. 24. Tovább erősödnek a csehszlovák-indiai baráti kapcsolatok (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök indiai látogatásának befejeztével a következő közös sajtónyilatkozatot fogadták el: Indira Gandhi, az Indiai Köz­társaság miniszterelnöke meghí­vására 1984. február 21-23 között hivatalos látogatást tett Indiában Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK kormányának elnöke. Kíséretében kapott helyet Ladislav Gerle, a kormány elnökhelyettese, Bo­humil Urban külkereskedelmi mi­niszter, Jindŕich Ŕehoŕek a kül­ügyminiszter első helyettese és más személyiségek. A csehszlovák kormányfőt fo­gadta Gjani Zail Szingh, az Indiai Köztársaság elnöke és Muham­mad Hidajatullah alelnök. A kor­mányfő találkozott Naraszimha Rao külügyminiszterrel. A kormányfők tárgyalásai a ba­rátság és a kölcsönös megértés légkörében zajlottak le. A két mi­niszterelnök kölcsönösen tájékoz­tatta egymást, milyen haladást ér­tek el országukban a gazdasági fejlődés terén, s megelégedéssel nyugtázta a kétoldalú kapcsolatok kiegyensúlyozott fejlődését. Rész­letesen megvitatták a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Mindkét fél véleménye megegyezett abban, hogy a vezetők személyes kap­csolatai hozzájárulnak a két or­szág közötti hagyományos barát­ság megszilárdításához. A kormányfők áttekintették a gazdasági, a kereskedelmi és a tudományos-műszaki együttmű­ködés eddigi eredményeit és arra a megállapításra jutottak, hogy számos lehetőség van az együtt­működés további bővítésére és új formákkal való gazdagítására. Ez­zel összefüggésben pozitívan ér­tékelték a kereskedelmi, gazdasá­gi és tudományos-műszaki együtt­működési vegyes bizottság szere­pét. Ugyancsak megelégedéssel szóltak a kulturális, az oktatás­ügyi, a tudományos és az egész­ségügyi kapcsolatok fejlődéséről és megállapodtak abban, hogy folytatják ezt a kölcsönösen elő­nyös együttműködést. A nemzetközi helyzetről folyta­tott eszmecsere során a két kor­mány elnöke aggodalmát fejezte ki a világban kialakult feszültség miatt, amely magában hordozza a konfrontáció veszélyét és hang­súlyozták, hogy elengedhetetlen a megértés és a bizalom légköré­nek kialakítása. Ezzel összefüggésben mindkét vezető politikus a lázas nukleáris fegyverkezés azonnali megszün­tetésére és a nemzetközi feszült­ség enyhülése politikájának felújí­tására szólított fel. Hangsúlyozták, különösen fontos lenne, ha az ál­lamok lemondanának az atom­fegyverek alkalmazásáról vagy a velük való fenyegetőzésről, be­fagyasztanák a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek gyártá­sát, s hogy ha konkrét intézkedé­seket fogadnának el az általános és teljes leszerelés érdekében. A miniszterelnökök nagyra étékel­ték a két országnak a béke megőr­zésére és a nemzetközi együttmű­ködés fejlesztésére irányuló erőfe­szítéseit. Mindkét félnek az a véleménye, hogy a leszerelési folyamat által felszabadult eszközöket szociális célokra és a gazdasági fejlesztés­re kellene kihasználni. A két kormányfő kifejezte azt a véleményét, hogy az el nem kötelezett országok Delhiben megtartott 7. csúcskonferenciája határozatainak megvalósítása hozzájárulna a nemzetközi légkör javításához. A tárgyalások során kölcsönösen tájékoztatták egy­mást a saját térségeikben kialakult helyzetről. Ugyancsak vélemény- cserét folytattak a közel-keleti, a li­banoni és az Afrika déli részén kialakult helyzetről, továbbá nem­zetközi gazdasági problémákról. Mindkét kormány elnöke mege­légedését fejezte ki a tárgyalások eredményei felett, s annak a meg­győződésének adott hangot, hogy ezek a tárgyalások hozzájárultak a CSSZSZK és India hagyomá­nyosan baráti kapcsolatainak erő­sítéséhez és új ösztönzést adtak e viszony elmélyítéséhez vala­mennyi területen. A CSSZSZK miniszterelnöke köszönetét mondott az indiai kor­mánynak és az indiai népnek a forró fogadtatásért és vendég­szeretetért, amelyben részesítet­ték és Indira Gandhi asszonyt hi­vatalos csehszlovákiai látogatásra hívta meg. A meghívást örömmel elfogadták. Reagan tagadja irányvonalának kudarcát Libanonban Az elnök megismételte frázisait a szovjet-amerikai kapcsolatokról (ČSTK) - Ronald Reagan ame­rikai elnök szerda este sajtókonfe­renciát tartott, amelyen szokásos demagóg állításaival próbálta is­mét védelmezni az USA agresszív akcióit a Közel-Keleten. Elsősor­ban az amerikaiak libanoni katonai jelenlétét vette védelmébe, amely - szerinte - a térség országainak „stabilitását“ szolgálja. Határo­zottan tagadta, hogy kudarcot val­lott volna az amerikai politika Liba­nonban, s a valósággal ellentét­ben azt állította, hogy az USA-nak köszönhetően „haladást“ sikerült elérni Libanonban. Kijelentette, hogy a tengerészgyalogosok át­helyezése Bejrútból a partok mel­Dmitrij Usztyinov napiparancsa (ČSTK) - A szovjet hadsereg és a hadiflotta megalakulásának 66. évfordulóján Dmitrij Usztyi­nov marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere napiparancsot adott ki. A napiparancsban leszögezi, hogy a Szovjetunió és a szocialis­ta közösség baráti országai követ­kezetes békepolitikát folytatnak, melynek célja az atomháborús ve­szély elhárítása, az imperializmus agresszív terveinek a meghiúsítá­sa, a népek békéjének és bizton­ságának megszilárdítása. A napiparancs a továbbiakban megállapítja, hogy az imperializ­mus hibájából az utóbbi időben rendkívül kiéleződött a nemzetközi helyzet. A békét súlyosan veszé­lyeztető lépés az új típusú ameri­kai nukleáris rakéták telepítésé­nek a megkezdése több nyugat­európai országbah. Az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a szovjet kor­mány az ország védelmének meg­szilárdítása, a fegyveres erők har­ci készenlétének fokozása érde­kében meghozza a szükséges in­tézkedéseket, és mindent elkövet annak érdekében, hogy az ag­resszív erők ne tudják megbontani a meglevő katonai egyensúlyt. A szovjet honvédelmi miniszter parancsára az évfordulón több szovjet városban ünnepi tűzijáték­ra került sor. lett horgonyzó hadihajókra nem jelenti azt, hogy a katonák távoz­nak ebből a térségből. Reagan ezúttal is teljes mérték­ben figyelmen kívül hagyta az amerikaiak jelentős részének kö­vetelését, hogy vonják ki az ameri­kai katonákat Libanonból. A közel­gő elnökválasztásra való tekintet­tel azzal a hamis állítással igyeke­zett félrevezetni a közvéleményt, hogy az amerikai katonák a Közel- Keleten „hozzájárulnak a bé­kéhez“. Ami a jövőbeni amerikai-szov- jet kapcsolatokat illeti, Reagan megismételte korábbi kijelentéseit állítólagos hajlandóságáról, hogy különböző kérdésekről tárgyaljon a Szovjetunióval. De egyetlen olyan javaslatot sem tett, amely jelezné, hogy az USA kész lemon­dani az erő és a nyomás pozíció­jából folytatott értelmetlen politiká­járól és hozzájárulni a két ország közti kölcsönös kapcsolatok javí­tásához. Ennek épp az ellenkező­jét bizonyítja, hogy a sajtókonfe­rencián Reagan kategorikusan elutasította katonai költségvetési javaslata bármilyen csökkentését. Kimondottan dicsérte az USA mili­tarista irányvonalát és fegyverke­zési politikáját, amely - mint isme­retes - kormányzása idején jelen­tősen növelte a világban nemcsak a katonai, hanem a politikai fe­szültségeket is. Sajtókonferenciája zárórészét Reagan mint a Republikánus Párt jelöltje arra használta ki, hogy biz­tosítsa népszerűségét. A szovjet nép joggal büszke fegyveres erőire Dmitrij Usztyinov cikke a moszkvai Pravdában (ČSTK) - Minél erősebb a szovjet hadsereg, minél na­gyobb harci készültsége és éber­sége, annál szilárdabb a béke ha­tárainkon, ^nnál stabilabb a béke a Földön - hangsúlyozza Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, hon­védelmi miniszter, a Szovjetunió külpolitikájáról írt cikkében, amely a moszkvai Pravda tegnapi szá­mában jelent meg. A Reagan-kormány az erő po­zíciójából, fenyegetések és nyo­más mellett akar tárgyalni a Szov­jetunióval - írja tovább Usztyinov. A Szovjetunió azonban határozot­tan elutasítja ezt a hozzáállást. Kudarcra vannak ítélve mindazok a kísérletek, amelyek arra irányul­nak, hogy a Szovjetunió ellen az „erő diplomáciáját“ alkalmazzák. A Szovjetunió külpolitikájának lényege volt és marad az újabb világháború, a nukleáris katasztró­fa veszélyének elhárításáért vívott kitartó, aktív harc. A szovjet embe­rek azonban nem hagyhatják fi­gyelmen kívül az imperializmus nyílt kihívását és az atomháború növekvő veszélyét. A párt és a kormány a szovjet nép akaratát fejezi ki, amikor hangsúlyozza, hogy nem engedi meg a jelenlegi katonai erőegyen­súly megbontását és hogy a Var­sói Szerződés többi tagállamával együtt megteszi a saját biztonsá­gának erősítésére irányuló elen­gedhetetlen válaszintézkedé­seket. A szovjet emberek biztosak le­hetnek abban, hogy békés mun­kájukat a szovjet állam és fegyve­res erői megbízhatóan védelme­zik. A szovjet nép joggal büszke fegyveres erőire. A szovjet hadse­reg erejének kimeríthetetlen forrá­sa maga a szocialista társadalom. Ilyen forrás mindenekelőtt a szovjet állam gazdasági ereje és magasan fejlett termelőerői. A szovjet népgazdaság nemcsak a nép anyagi és kulturális színvo­nalának tartós növekedését bizto­sítja, hanem a védelem feladatai­nak eredményes megoldását is. A termelés, a tudomány és a tech­nika jelenlegi szintje országunk­ban lehetővé teszi, ha erre szük­ség van az imperializmus katonai kihívására adott válaszként, hogy bármilyen fegyverfajtát kifejlesz- szünk és szükséges mennyisé­gükkel ellássuk a hadsereget és a hadiflottát - írja Dmitrij Usz­tyinov. (ČSTK) - A szovjet hadsereg és haditengerészet megalakulá­sának 66. évfordulója alkalmából tegnap Prágában ünnepi fogadást rendezett Jurij Cselpanov vezér­őrnagy, a szovjet nagykövetség katonai és légügyi attaséja. Alek- szandr Botvinnal, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetével kö­zösen üdvözölte a fogadáson Gustáv Husákot, a CSKP KB főtit­kárát, köztársasági elnököt, vala­mint a CSKP KB Elnökségének további tagjait: Vasil Biľakot, Alois Indrát, Miloš Jakešt, Josef Kempnýt és Josef Korčákot, a CSKP KB Elnökségének póttag­jait: Jan Fojtíkot, és Josef Ha- mant, a CSKP KB titkárait: Miku­láš Benőt, és Josef Havi int, to­vábbá Marie Kabrhelovát, a CSKP KB Titkárságának tagját és Jaroslav Hajnt, a CSKP KERB elnökét. A vendégek között volt Ivan Volosin vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának, csehszlo­vákiai rangidős képviselője, Gri- gorij Boriszov vezérezredes, a CSSZSZK-ban állomásozó kö­zépső szovjet hadseregcsoport parancsnoka és más szovjet ma­gas rangú tisztek. A prágai diplo­máciai testület tagjai szintén részt vettek a fogadáson, amely szívé­lyes és elvtársi légkörben zajlott le. Vagyim Sztyepanov, a Szovjet­unió bratislavai főkonzulja tegnap szintén ünnepi fogadást rendezett a szovjet hadsereg és hadi tenge­részet megalakulásának 66. év­fordulója alkalmából. Jelen voltak: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, szlovák miniszterelnök, Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ladislav Abrahám, Ignác Janák, Ján Janik, Elena Litvajová, Ľu­dovít Pezlár és Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Eugen Turzo, az SZLKP KERB elnöke, továbbá az SZLKP KB osztályvezetői, a párt- és az állami szervek és a Szlovák Nemzeti Front más tisztségviselői és a csehszlovák néphadsereg tá­bornoki karának tagjai. A fogadáson rész vettek még: Georgij Csujko altábornagy és Leonyid Szitov vezérőrnagy, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főpa­rancsnokának csehszlovákiai kép­viselői és Pjotr Szucskov alezre­des, a bratislavai szovjet katonai parancsnokság képviselője. A fogadás az elmélyülő cseh­szlovák-szovjet együttműködés­nek, a két hadsereg fegyverbarát­ságának jegyében zajlott le. A vegyi fegyverek mielőbbi betiltásáért (ČSTK) - Miloš Vejvoda, a csehszlovák küldöttség vezetője a genfi leszerelési konferencián előterjesztette a szocialista orszá­gok munkadokumentumát, amely a vegyi fegyverek betiltásával kap­csolatos Miloš Vejvoda nagykövet a do­kumentumot ismertető beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a szocia­lista országok a vegyi fegyverek betiltását a fegyverkezés korláto­zására és a leszerelésre irányuló törekvések egyik legfontosabb fel­adatának tekintik. Emlékeztetett a szocialista országok kezdemé­nyezésére, az ENSZ-közgyűlés tavalyi ülésszakán elfogadott ha­tározatra, amely szorgalmazza: gyorsítsák fel a vegyi fegyverek betiltásáról folyó tárgyalások üte­mét annak érdekében, hogy mi­előbb erre vonatkozó megfelelő megállapodás jöjjön létre. A szocialista országok által elő­terjesztett munkadokumentum több szervezési és műszaki jelle­gű intézkedést javasol, amelyek elősegítenék a szerződés meg­szövegezésével kapcsolatos munkák felgyorsítását. Ennek leg­fontosabb előfeltétele, hogy a genfi konferencián részt vevő valamennyi ország politikai jóaka­ratról tegyen tanúbizonyságot. A szocialista országok konkrét ja­vaslataikkal bizonyítják jóakara­tukat. Igényesebben és következetesebben Ülést tartott az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága (ČSTK) - Megtartotta 13. ülését tegnap az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. A tanácskozást, amelyen részt vett Anna Kretová, a CSKP KERB tagja is, Eugen Turzo elvtárs, a bizottság elnöke vezette. A bizottság értékelte az azzal kapcsolatos ellenőrzés eredmé­nyeit, hogyan érvényesülnek a le­nini elvek egyes pártszervek és -szervezetek tevékenységében. Rámutatott arra, hogy ezek az elvek előmozdítják a pártmunka színvonalának emelését. Miköz­ben tovább növelik e munka haté­konyságát, a konkrét feltételek kö­zött javítani és tökéletesíteni kell a demokratikus centralizmus, a párton belüli demokrácia, a bírá­lat és az önbírálat s a pártszervek és -szervezetek kollektív vezetése elvének érvényesítését. Igénye­sebben és következetesebben kell élni a gazdasági vezetőség ellen­őrzésének jogával. A bizottság jelentést vitatott meg az azzal kapcsolatban tartott ellenőrzésről, hogyan élnek ellen­őrzési jogukkal egyes építőipari szervezetek pártalapszervezetei. A bizottság a pártélettel kapcsola­tos más kérdéseket is megvitatott. Választási gyűlések a Szovjetunióban (ČSTK) - Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának első elnökhelyettese szerdán az azerbajdzsáni főváros­ban, Bakuban találkozott válasz­tóival, akik képviselőnek jelölték a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csába. Súlyos veszteség ért bennünket a választási kampány napjaiban, meghalt Jurij Andropov, mondot­ta Gejdar Alijev választási beszé­dében. - A hit a pártban és az a szilárd meggyőződés, hogy min­den sikert és vívmányt a párt ve­zetésével értünk el, és hogy a párt politikája az egyedüli helyes politi­ka, amely megfelel a dolgozók érdekeinek, szembetűnően meg­nyilvánul abban az őszinte egyet­értésben, amellyel a Szovjetunió polgárai az SZKP KB rendkívüli ülésének azt a döntését fogadták, hogy Konsztantyin Csernyenkót választotta meg egyhangúlag az SZKP KB főtitkárává. Dinmuhamed Kunajev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, Kazahsztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának el­ső titkára tegnap Alma Atába be­szélt választóihoz, akik képviselő­nek jelölték a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsába. A szónok az SZKP Központi Bizottságának februári üléséről, valamint az or­szág dolgozóinak munkasikereiről tájékoztatta választóit. Meghalt Szattar Imasev (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfélsöbb Taná­csának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa mély fájdalommal közli, hogy szerdán súlyos betegség következtében 58 éves korában el­hunyt Szattar Imasev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alelnöke, a Kazah SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A ki­adott nekrológ, amelyet Konsztantyin Csernyenko és más szovjet vezetők írtak alá, elmondja, hogy Szattar Ima­sev minden erejét, tudását, tapasztala­tát és szervezőkészségét a lenini párt szolgálatába_állította. A kommunisták, valamint az egész kazah nép tjizalmát és megbecsülését élvezte. ÜNNEPI FOGADÁSOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom