Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-05 / 4. szám, csütörtök

VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG dg) VILÁGGAZDASÁG Az USA és a devizapolitika A nyolcvanas évek eleje a tőke világa számára újabb gazdasági megrázkódtatásokat tartalmazott, amely főként az USA-ban érezhe­tő. Epre a háború utáni legmélyebb gazdasági válságra két ellentétes tendencia jellemző: a termelés ál­landó csökkenése és az árak nagyarányú emelkedése. E jelen­ség kiküszöbölésének céljából Reagan elnök meghirdette az or­szág „újjászületésének“ prog­ramját, amely „reaganomika“ né­ven vált ismertté, s amely az el­múlt két év alatt katasztrofális eredményeket hozott. Az újjászületési program külö­nösen azon a két területen mon­dott csődöt, amelyen a még elnök­jelölt Reagan jó eredményeket ígért. Megválasztása ellenében az elnöktől az infláció csökkenését várták és azt, hogy a fegyverkezé­si kiadások állandó növelésére tö­rekszik, hogy így az Egyesült Álla­mok a Szovjetunióval szemben katonai fölényre legyen szert. Vajon mit váltott valóra Reagan az ígéretből? Az Egyesült Államok Központi Bankja készpénzkészletének nö­velésével, a szociális programok megszorításával, a vásárlóerő csökkenésével, amelyet az ala­csonyabb reáljövedelmek és a munkanélküliség növekedése okozott, sikerült elérni az infláció mértékének a jelenlegi 3-4 száza­lékra való csökkenését. A fegyverkezésre fordított ki­adások 1983-ban 253 milliárd dol­lárra növekedtek, s ezzel egyide­jűleg megnőtt az Egyesült Államok költségvetési deficitje, ami az elő­rejelzések szerint 1983-ban meg­közelítőleg 208 milliárd dollárt ért el. A nagyfokú hiteligényesség eb­ben az időszakban a kamatok nö­vekedéséhez vezetett, hogy ily módon pénzeszközöket szaba­dítsanak fel a lázas fegyverkezés­re és az Egyesült Államokba ára­moljon a külföldi tőke. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a dollár jelenlegi szerepe az 1944-es Bretton-Woods-i nemzet­közi pénzügyi konferencia határo­zatának eredménye; a konferenci­ára azzal a céllal került sor, hogy a dollár árfolyamát állandósítsák, az USA viszont, mihelyt az egyez­mény nem felelt meg az érdekei­nek, elutasította azt, s az árfolyam stabilizálása helyett annak állandó növelésére törekedett. A dollár magas árfolyama vi­szont a kereskedelmi mérleg hiá­nyával jár, mert míg a termékek ára a külföldi piacokon emelkedik, versenyképességük egyidejűleg csökken, s ezáltal háttérbe szorul a kivitel. így kerülhetett sor arra, hogy míg 1982-ben a kereskedel­mi mérleg 42 milliárd dollár hiány- ‘nyal zárt, 1983-ban már 75 milliár- dot tesz ki a deficit, s az 1929-1933-as világgazdasági válság óta ekkor jegyezték a leg­nagyobb munkanélküliséget is. A dollár magas árfolyama teljes mértékben felborította az egész kapitalista világ nemzetközi mér­legrendszerét, kiélezte a „kamat­lábak háborúját“ es a fejlődő or­szágokat a fizetésképtelenségbe sodorta. A nyugati országok kormányai már nemegyszer arra kérték az Egyesült Államokat, stabilizálja a dollár árfolyamát és vásárlóere­jét. Jóllehet az 1982-es versailles-i és az 1983-as williamsburgi tár­gyalásokon is foglalkoztak ezzel a kérdéssel, a Reagan-kormány csak formálisan fogadta el ezt a javaslatot. A „erőg dollár“ politikája, mely a világviszonylatú valuta-pénzügyi elsőség elérését célozza, valamint a kedvező pénzügyi légkör megte^ remtése az USA-bankok számára messzemenő hatással volt az amerikai kereskedelmi-ipari mo­nopóliumok nemzetközi helyzeté­re és gyengülésükhöz vezetett. Hiszen az erős dollár egyrészt az amerikai export értékének növe­kedését, valamint az amerikai áru külföldi versenyképességének romlását vonja maga után, más­részt megkönnyíti a japán és a nyugat-európai áru bejutását az amerikai piacra. Az USA védekezni próbál a kül­földi konkurrencia befolyása ellen, s ugyanakkor új piacokhoz szeret­ne jutni. Ennek érdekében Wa­shington korlátozza a behozatalt, fokozza a vámkorlátokat és foly­tatja terjeszkedő gazdaságpoliti­káját. Ez utóbbit szolgálja a kor­mány agresszív militarista politiká­ja is. Jóllehet a világ haladó erői egyáltalán nem értenek egyet ez­zel a politikával, a Williamsburg- ban megtartott tárgyalásokon az Egyesült Államok továbbra is a mértéken felüli fegyverkezés mellett tette le a voksot. Nyugaton egyre több szó esik a kapitalista valutarendszer re­formjának szükségességéről és arról, hogy fel kell szabadítani az amerikai dollár hegemóniája alól. Nemrégiben Mitterrand, francia elnök azzal a javaslattal állt elő, hogy a kapitalista országok valu­tarendszerét nem csupán egy va­lutára (a dollárra), hanem együtte­sen a japán jenre, az SDR-re és az amerikai dollárra kell építeni. Bár, az Egyesült Államok ezt a ja­vaslatot elvetette, már csupán az a tény is, hogy egy ilyen javaslat felmerült, azt mutatja, hogy a kapi­talista országok pénzügyi kapcso­latai mély válságba kerültek. BEATA POTOČNÁ mérnök Mi okozza a dollár árfolyamának további emelkedését? Rövidebb őszi szünet után az amerikai dollár árfolyama, össze­hasonlítva a többi nyugati valutá­val, ismét emelkedni kezdett. A párizsi börzén 8,41 frankot, Bonnban pedig 2,7 nyugatnémet márkát adtak 1 dollárért. Vajon mi okozza a dollár árfolyamának emelkedését? A közgazdászok a dollár árfo­lyamának utolsó emelkedését po­litikai okokra vezetik vissza. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti megszakadt genfi tárgyalá­sok, az amerikai rakéták NSZK-ba és Nagy-Britanniába való telepíté­se, valamint a bizonytalan helyzet Közel-Keleten - mindez a kapita­lista pénzügyi körökben azt ered­ményezte, hogy csökkent a biza­lom a márkával és a font sterling­gel szemben, s így nagyobb mér­tékben vásárolták a dollárt A nyu­gati pénzügyi szakemberek szá­mára a dollár a legmegfelelőbb befektetéssé és a legstabilabb tő­kés valutává vált. A dollár értéke állandóan növekszik, miközben az eladósodott fejlődő országok hely­zete rohamosan romlik. A magas árfolyam nehezíti az amerikai ter­mékek kivitelét is, mert azok a vi­lágpiacon sokkal drágábbak mint a japán vagy a nyugaf-europai áru. E sok gond ellenére mégis mi az, ami a dollár értékének szünte­len növekedését jelenti? Az a tény, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi mérlege óriási deficittel zár, és a dollár árfolyama nem csökken, arról ta­i lusKOdik, hogy a kapitalista orszá­gok gazdasági mechanizmusa nem úgy működik, ahogy azt el­várják. Az USA vonzza a gazdag, beruházni kívánó tőkéseket, mert Reagan kamatpolitikája maga­sabb nyereséget biztosít számuk­ra. A feltételezések szerint 1983- ban például megközelítőleg 40 milliárd dollár értékű tőke vándo­rolt az óceánon túlra. Ezért míg az Egyesült Államokban nem változik meg a kamatláb mértéke és a tő­kebefektetés feltétele, nem várha­tó a dollár árfolyamának csökke­nése. A washingtoni kormánynak viszont érdeke a kialakult helyzet elhúzódása, a befektetett dollárok nagyban megkönnyítik a fegyver­kezés finanszírozását. PAVEL HOVORKA INNEN - ONNAN = IMF - tanulmány A Nemzetközi Valutaalap most közzétett tanulmánya szerint szá­mos tőkés országban nagy mérté­ket öltött a második gazdaság, s ezáltal az adózás elől elvont jövedelmek összege. Becsült ada­tok szerint a „fekete gazdaság­ból“ származó jövedelem aránya a legális bevételekhez viszonyítva az Egyesült Államokban 25 száza­lék (mintegy 700 milliárd dollár), Kanadában és Olaszországban pedig 20 százalék körül van. A legmagasabb Indiában, ahol eléri a 48 százalékot (mintegy 100 milliárd dollárt), a legalacsonyabb pedig Japánban és Svájcban, ahol a becslések szerint 5 százalék körül mozog. Javuló fizetési mérleg Az osztrák nemzeti bank adatai szerint 1983 első tíz hónapjában a kereskedelmi mérleg deficitje 52,3 milliárd schillinget tett ki, 2,7 milliárddal kevesebbet, mint 1982 azonos időszakában. Ugyanakkor a különféle szolgáltatásokat is tar­talmazó folyó fizetési mérleg több­lete 8,4 milliárd schillinget tett ki, szemben az egy évvel korábbi 5,5 milliárddal, s a nemzetközi tőke­forgalom pozitív egyenlege 8,6 milliárd schillinget ért el. A gazda­ságkutató intézet előrejelzése szerint a fogyasztói árszint emel­kedése 1983-ban várhatóan 3,2 százalékos lesz, 1984-re viszont 5,3 százalékos drágulást prog­nosztizálnak. 3000 km-es gázvezeték? Brazília előzetes tárgyalásokat folytat a Világbankkal egy esetle­ges 3000 kilométeres csővezeték építésének finanszírozásáról, amelyen keresztül az Amazonas nyugati szakaszán feltárt lelőhe­lyekről továbbítanának földgázt Sao Paulóba, illetve Rio de Janei- róba. A brazil állami kőolajipari vállalat, a Petrobas által a Jarua, az Amazonas egyik mellékfolyója körzetében feltárt földgázkészlet mintegy 120 milliárd köbmétert - egyes becslések szerint 260 milliárd köbmétert - tesz ki. Kiak­názásához viszont igen nagy aka­dályokat kell leküzdeni, mert a dzsungelvidéken fekvő lelőhe­lyekhez utak nem vezetnek, s megközelítése csak repülőgé­pen, vagy hajón lehetséges, de ez utóbbi is a legközelebbi nagyobb várostól, Manaus-tól, három hétig idi l. Amennyiben a gázvezetéket megépítik, - bár döntés 1985 előtt nem várható - annak tervezett napi kapacitása 10-20 millió köb­métert tenne ki. A csővezeték, amennyiben létrejön, fordulatot je­lentene Brazília energiagazdálko­dásában, egyben olajimportjának csökkentésében, minthogy az or­szágban jelenleg csak mintegy évi 3 milliárd köbméter földgázt ter­melnek. (F) Román tervek ’84 A bukaresti Nagy Nemzetgyű­lés egyhangúlag megszavazta Románia jövő évi társadalmi-gaz­dasági fejlesztési tervét, amely az eddigieknél is gyorsabb növeke­dési ütemet szab meg több ágazat számára. A parlament ülése előtt Nicolae Ceausescu élesen bírálta a gyengébb teljesítményeket, a bürokráciát, a technológiai fe­gyelem megsértését. A most elfo­gadott tervtörvény szerint Romá­niában jövőre 29 millió tonna gabo­nát kell betakarítani, 25 százalék­kal csökkenteni kell a külföldi adósságot, 7,2 százalékkal növel­ni a nemzeti jövedelmet és 6,7 százalékkal az ipari termelést. (HVG) A magyarázatnál többre van szükség Vissza-visszatérő témánk a sarkalatos fontosságú köve­telmény: gazdaságosabban hasznosítsuk a nyers-, az alap­anyagot és az energiát. Hazai készleteink, erőforrásaink köztudottan nem elegendőek, a külföldi beszerzés pedig körülményes és költséges. A szükségleteink és a lehetősé­geink közötti feszültség enyhítésének egyik, különben világ­szerte mindinkább alkalmazott módja a másodlagos nyers­anyag újrafeldolgozása. Túlnyomó többsége ugyanis gyak­ran kárbavész vagy parlagon hever. Ezért szorgalmaztuk és szorgalmazzuk a különféle hulladék szervezett gyűjtését az üzemekben csakúgy, mint a lakosság körében. Van ennek foganatja is. A begyűjtött papír, üveg, fáradt­olaj, a fafeldolgozó, a műszálat gyártó üzemek hulladéka stb. energiát, pénzt, sokszor különben külföldről importált anya­got takarít meg és kedvező hatással van egyes végterméke­ink minőségére is. Ezzel kapcsolatban jó eredményeket értek el az utóbbi években például a vegy-, a fa- és a könnyű­iparban. Csakhogy a gyakorlatban lépten nyomon olyan jelensé­gekbe ütközünk, amelyek a gyűjtésben résztvevő százezrek számára sokszor érthetetlenek. Ilyesmikbe: a begyüjtőhe- lyen, túltelítettségre hivatkozva, nem fogadják el a papírt; házunk előtt az üvegtároló konténereket hetekig nem cseré­lik ki; értékes hulladékot még manapság is teherautószámra ürítenek ki erre a célra ki nem jelölt területeken; számtalan üzemünk környékén- hegyekben tornyosodik a felhasznál­ható másodlagos nyersanyag és így folytathatnánk a sort szinte a végtelenig. A szakember viszont tudja, hogy jelenleg hazánkban évente hozzávetőleg 440 millió tonna hulladék­anyag keletkezik az iparban, a mezőgazdaságban, a bányák­ban, a kohászatban, az építőiparban és a háztartásokban. S ennek az irdatlan mennyiségnek egyelőre körülbelül csak a fél százalékát használjuk fel. A többi csupán környezetün­ket szennyezi és elhelyezése rendkívül sok gondot okoz. Persze, ilyen és olyan szinten hosszú évek óta van erre is jócskán magyarázat. Hadd említsünk közülük néhányat. Egye­bek között azt, hogy kevés még a másodlagos nyersanyagot feldolgozó üzem. A korszerű technológia beszerzése sem könnyű és olcsó dolog. Továbbá a tervezés, az irányítás és az árpolitika még távolról sem teremtette meg azokat a gaz­dasági szabályozókat, amelyek valóban érdekeltekké tennék főleg az üzemeket, hogy ebben az irányban keressék a szó­ban forgó nehézségeik megoldásának egyik fontos módját. Ezek a magyarázatok el is fogadhatóak. Csakhogy, ha az okfejtést nem követi tett, akkor a másodlagos nyersanyag hasznosításának társadalmi igénye kielégítetlen marad. Ideje tehát már a kérdést átfogóan, intézményesen és az eddiginél gyorsabban rendezni. Ez nem jelent mást, mint az adott anyagi és egyéb lehetőségek keretei között végső formájá­ban kidolgozni a másodlagos nyersanyag jobb népgazdasági kiaknázásának országos komplex programját. Ebben a prog­ramban meghatározó szerepe kell legyen az anyagi ösztön­zésnek. Ezen túlmenően azonban össze kell hangolnia a köz­ponti szervek, az egyes tárcák ezzel összefüggő tevékenysé­gét és a legfontosabb feladatokat rögzítenie kell az ötéves, valamint az éves tervekben. Egyszóval a gátló körülmények feltérképezése helyett jóval többet kell tennünk folyamatos elhárításuk érdekében. Nehogy a mai helyzet kerékkötőjévé váljon azoknak az üzemi és lakossági kezdeményezéseknek, amelyek a prob­léma lényegének ismeretében már eddig is a köz javát szolgáló tettekre helyezték a hangsúlyt. GÁLY IVÁN Eddig 48 traktort, 8 gabonakombájnt, 3 vetőgépet és a legtöbb pótkocsit megjavították a Vysoká pri Morave-i Efsz gépjavító üzemében, de még számos mezőgazdasági gép vár javításra. A legnagyobb problémát a pótalkatrész-hiány okozza. A dolgozók azonban megkísérlik legalább részben pótolni a hiányt: maguk is készítenek új alkatrészeket, és az elhasználódott alkatrészek több mint 40 százalékát felújítják. A képen: Viktor Zálesňák (baloldalt) és Peter Kővár egy E 281 -es típusú szecská­zógépet javít. (Drahotín Šulla felvétele - ČSTK) ÚJ SZÚ 4 1984. I. 5.—~ t ............................................................................................................................................- KOMMENTÁLJUK .............-......................... ■■■■............ 11 é

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom