Új Szó, 1984. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-17 / 14. szám, kedd

A cseh zene évének szlovákiai nyitóhangversenye

Amint a múlt héten már hírt adtunk róla, a prágai Kultúrpalota kongresszusi termében rendezett koncerttel ünnepélyesen megnyílt a cseh zene éve, amelynek alkalmából az idén országszerte mintegy 260 zenei esemény megrendezését tervezik.

A nagyszabású országos zenei rendezvénysorozat első szlovákiai eseménye volt az a hangverseny is, melyet a Szlovák Filharmónia koncerttermében tartottak. A cseh zene éve szlovákiai nyitókoncertjének műsorán Bedŕich Smetana Česká píseň (Cseh dal) című kantátája, Antonín Dvorák (d-moll, op. 70-es) 7. szimfóniája és Leoš Janáček Zongora-capriccio bal kézre és kamarazenekarra című alkotása szerepelt. A Szlovák Filharmónia Zenekarát és énekkarát - vendégként - Zdenék Košler, a neves cseh karmester vezényelte. Az ünnepi hangverseny szólistájaként Peter Toperczer zongora- művész lépett fel.

A kantáta műfajában a Cseh dal Smetana egyetlen szerzeménye, melyet eredetileg á capella kórusra komponált, s csak később írt hozzá először zongora-, majd zenekari kíséretet. (Ősbemutatója 1870-ben volt Prágában, a cseh és szlovák dalárdák I. kongresz- szusa alkalmából.) A mű szövege (amelyet Jan Jindŕich Marko írt) ugyanannak a témának négy képét tartalmazza. ,,Egyszerű szövegből ismét rendkívüli mű született - írja Václav Holzknecht -, mely a látszólagos egyszerűsége és bája ellenére átgondolt és jelentős. “ A Szlovákiában ritkán hallott Smetana-művet kitűnő összhangban tolmácsolták a Szlovák Filharmonikusok. Az énekkar (melynek számos szlovákiai kórussal ellentétben erőssége a szoprán szólam) - dr. Štefan Klimo karnagy precizitásra törekvésének és Zdenék Košler kitűnő

összhangteremtő képességének és biztonságot sugalló karmesteri egyéniségének köszönhtóen is újra bebizonyította, hogy méltó a hazai és a külföldi zenekritika elismerésére. A himnikusan fenn- költ előadást szinte megkoronázta a förgeteges finálé, külön öröm és művészi élmény volt a zenekar és az énekkar kitűnő összhangja, melyre csak igazán érett együttes képes.

A nyitóhangversenyen játszott Capriccio Janáček utolsó (1926- ban) komponált zongoradarabja. Rendkívül érdekes, egyben megható a fél kézre és nyolc fúvós hangszerre komponált mű keletkezésének története. Otakar Holl- mann cseh zongoraművész az első világháborúban elveszítette a jobb kezét, ám nem adva fel a művészi pályát, oly példaadó kitartással és szívóssággal gyakorolt, hogy felléphetett félkezü zongoristaként sajátságos igényes műsorral. Hollmann kifejezetten az ő számára való darabot kért Janáčektôl, aki mélyen megrendülve a legigazibb művészi szándék és a megélhetésért vívott küzdelem láttán, megírta a Capricciót, mely különös struktúrájú és hang- világú zeneműnek született, tele fájdalommal, együttérzéssel, szenvedéllyel és groteszkséggel; a sok hangszínből felépített gro- teszkség egységesítő motívuma az éles tiltakozás az emberi megalázó és megnyomorító háború ellen. Napjainkban, sajnos, ismét igencsak aktuális lett e zenemű Az egyedülálló stílus- és hangzás- világot Janáček olyan fúvósok

összepárosításával érte el, melyek eladdig „nem illettek“ össze. A kis kamaraegyüttes és Peter Toperczer, a szólista rendkívül árnyaltan, igazi művészi érzékenységgel, bravúrosan oldotta meg a nehéz feladatot.

Csak Beethoven és Brahms robusztus szimfóniájához hasonlítható mind tematikai és szerkezeti felépítésében, mind pedig megka- póan gazdag motívum és hangzásvilágában Antonín Dvoŕák

7. szimfóniája, melynél megfelelőbb művet aligha választhatott volna a filharmónia-zenekar az ünnepi hangverseny zárószámául. A d-moll szimfónia a maga műfajában valamennyi Dvorák-mü között mind tartalmilag, mind formailag a legnagyszabásúbb. Motívumvilága és zenei szerkezete Dvoŕák zseniális szépérzékére, zenei gondolkodásának magas fokú plaszticitására és logikusságára utal. A nagyszabású művet a hozzá illő temperamentummal, kitűnő dinamikai differenciáltsággal ve- * zényelte a romantikus zene tolmácsolásában oly otthonos Zdenék Košler. A közismerten magas színvonalon muzsikáló zenekar telt hangzásra törekvő játékával megcsillogtatta a költői hangvételű szimfónia minden szépségét. Különösen a felszabadultan derűs Scherzo-Vivace és a negyedik, a fenséges szintézist kínáló Finá- le-Allegro tételben remekelt a zenekar. A hatás nem is maradt el. A zsúfolásig megtelt hangversenyterem zeneértő közönsége hosszan tartó tapssal jutalmazta a zenekar és a karmester nagyszerű művészi teljesítményét, mely valóban méltó volt a három nagy zeneköltőhöz és a cseh zene éve szlovákiai nyitóhangversenyéhez. K.J.

Élete : szolgálat

Zmeták Ernő hatvanöt éves

Az Érsekújvári (Nové Zámky) Szépművészeti Galéria egyik eldugott termének sarkában található egy Zmeták Ernő festmény. Miért csak itt és miért ilyen eldugott helyen, - kérdeztem, amikor nagy nehezen rátaláltam. Sőt, az is érdekelt, hogy miért nem egy nagyobb, jelentősebb munkát adományozott a művész az óriási és felbecsülhetetlen értékű gyűjteménybe, hiszen ami itt van, amit egy életen át összegyűjtött, feljogosítaná arra, hogy akár egy termet vagy egy kis galériát kapjon szülővárosában? Nos, a kérdésre talán épp a kép elhelyezése adja meg a magyarázatot: Zmeták Ernő érdemes művész egész életét szolgálatnak tekintette. Az utóbbi években szokássá vált, hogy egy- egy alkotó pályájának csúcsára vagy élete alkonyához érve szülővárosára hagyta műtermét, házát, müveit. Zmeták Ernő nem ezt tette. Ö többre, másra vágyott: egy szépművészeti gyűjteményre, és ezt ajándékozta szülővárosának.

Miért is mondtam el ezt? Azért, mett a művész, aki még mindig testi és lelki ereje teljében van, a napokban töltötte be hatvanötödik évét. Szülővárosához ragaszkodó ember; Érsekújvárban született, nevelkedett, járt iskolába,

ezért egy életen át hű maradt hozzá.

De térjünk vissza még a felbecsülhetetlen gyűjteményhez, mely számunkra azért is kedves, mert a szlovák művészek alkotásai mellett a magyar művészet legkiválóbb alkotóinak a munkáit is megtalálhatjuk benne. Med- nyánszky László, Szinyei Merse Pál, fíudnay Gyula művei láthatók például. Ahogy a gyűjtő szerencséje és szenvedélye hozta. Egy kivétel van csupán, ez pedig Aba- Novák Vilmos, munkásságát vagy fél tucat alkotás képviseli. Miért? - kérdezhetné bárki. Aki ismeri Zmeták Ernő festőművész életét, pályakezdését, az tudja, épp az említett mester volt a tanára a budapesti képzőművészeti akadémián, a tanítvány pedig tisztelegni kívánt a kiváló pedagógus előtt, mint ahogy korábban is ezt tette, az 1956-os rajzkiállítása alkalmával.

Zmeták Ernő Érsekújvárból Budapestre kerül. 1938 és 1943 között látogatja az akadémiát. Hazatérve keresi a helyét a művészeti életben, megrendezi első kiállításait, tagja lesz az Augusztus 29 nevű művészeti csoportosulásnak, majd pedig Koloman Sokollal megalapítja a grafikusok és grafiVISSZHANG

A Koldusoperáról - zenei szempontból

Érdeklődéssel olvastam Dusza István írását (Új Szó, 1983. december 23.) a Magyar Területi Színház év végi bemutatójáról. Alapjában véve egyetértek a szerző értékelésével, úgy vélem azonban, hogy a Koldusopera bemutatója kapcsán bővebben kell szólni az előadás zenei részéről is.

Kurt Weill és Bertolt Brecht színpadi játékának zenéjét a sanzon és a jazz elemei szövik át, lellegzetes szinkópákkal, telített ritmussal, éles hangsúlyokkal. így a zene drámai feszültséget rejt magában, még akkor is, ha a vezérdallam nagyon is fülbemászónak tetszik. Az előadás során az \/olt az érzésem, hogy a végig hibátlanul kísérő trió hangzásában lágyabb volt a kelleténél. Remélem, a színház vezetőségének sikerül felkészült fúvóst szerződtetnie, mert a kíséret mellett árván szóló hegedű érzelmi zűrzavarnak és bizonyos stílustalanságnak adott hangot.

Ennek ellenére a dalokat előadó színészek nagyszerű énekesi képességükről adtak tanúbizonyságot. Vitatható ugyan bizonyos énekszámok beállítása, ám ez a rendezés függvénye. Peachum (Dráfi Mátyás) egyszerű előadásmódja, Lucy (Cs. Tóth Erzsébet és Varsányi Mari) és Polly (Kucman Eta) szenvedélyesen visszafogott éneke, Bicska Maxi (Holocsi István) kifejező belépője, valamint a dalok tökéletes hangnemi kiválasztása egyértelműen azt igazolja, hogy a Magyar Területi Színház művészei zeneileg kifogástalanul oldották meg nem könnyű feladatukat NéMETH IMRE

ka-barátok társaságát, amelynek Sokol után ő lesz az elnöke. Rövid ideig Ľudovít Fulla tanársegédjeként a Képzőművészeti Főiskola oktatója. Nem töltik be sokáig ezt a tisztet, a mesterrel együtt elhagyják az iskolát. Már-már megközelíthetetlenségről, mitikus magányról suttognak a körülötte lévő emberek. Okkal vagy oktalanul? Zmeták Ernő mindenesetre az alkotó magány sáncai mögé húzódik, hogy megteremthesse saját világát, létrehozhassa sajátos kifejező eszközeit.

Erre nagy szüksége volt, hiszen nemcsak Aba-Novák Vilmos, hanem Ľudovít Fulla és Koloman Sokol is azok közé a művészek közé tartoztak, akiknek hatása alól nehezen vonhatja ki magát bárki. Zmeták Ernő visszanyúl a reneszánszhoz, Csontváry művészetéből merít ihletet és festészetében, rajzaiban, de a grafikáiban is olyan monumentalitást ér el, amilyet a háború utáni nemzedékből csak kevesen. Tájképei, de a legegyszerűbb tus- vagy ceruzarajzai is tele vannak drámaisággal. Mítoszteremtő erővel egész sor önarcképet fest. Dolgozik Árvában, Vöröskőn, Kassán (Košice), Olaszországban, Libanonban és mindenütt a táj szerkezetét, belső életét keresi, ugyanazt, amit szű- kebb hazája, Érsekújvár környékén. Egy-egy alkotói periódusa vagy külföldi útja után önállóan vagy másokkal közösen kiállítja munkáit és ami elég ritka, kiadja a rajzait, majd megírja az életrajzát is, mert nemcsak a fent említett mesterek, hanem a reneszánsz kori példaképei is arra ösztönzik, hogy teljes életművet hagyjon maga után.

Egy egészen sajátos tulajdonsága is van. Az, hogy bár az utóbbi harminc-negyven évben különböző irányzatok születtek és haltak el, ő nem szállt a hullámok hátára, mindig is önmagat képviselte és ennek köszönhetően ma rendkívül egységes életművet tudhat a magáénak. Hogy mindez mivel és hogyan gazdagodik a következő években, nem tudhatjuk. Egy biztos: gazdagodik, mégha első pillanatban nem mindig is vesszük majd észre.

NÉMETH ISTVÁN- UJ FILMEK A Gracs testvérek

(szovjet)

Megtörtént eset alapján készült Konsztantyin Jersov bűnügyi elemekkel átszőtt lélektani filmje. A történet néhány évvel ezelőtt a Lityeraturnaja Gazeta hasábjain is megjelent. Nem szokványos bűnügyi filmet forgattak belőle az alkotók, hanem a bún és bűnhó- dés lélektani motívumainak megrajzolására törekedtek. Két fiútestvér kapcsolatát, kötelékét vázolták fel: az

egyik kegyetlen, megátalkodott bűnöző, a másik akaratgyenge, szilárd erkölcsi elvek nélkül élő ember. Az idősebb fiú keménységével, agresz- szivitásával befolyásolja öccsét, alárendeli önnön akaratának és cinkosává, bűntársává teszi, a fiatalabb éppen befolyásolhatósága, cselekvésképtelensége miatt szótlanul eltűri bátyja basásko- dását. Sőt, csodálja bátorságát és „eredeti“ viselkedését. így teljesen a karmai közé kerül, a lejtőről pedig nincs visszaút.

Nem magának a bűnténynek a bemutatására törekedtek az alkotók, inkább a bűn elkövetésének okait kutatják, azt vizsgálják, miért lettek ezek a fiatalok bűnözők. A feldolgozás módját tekintve az

Borsalino és társai

alkotáson érezhető Dosztojevszkij Bűn és bűnhódés illetve Truman Capote Hidegvérrel című müve filmváltozatának hatása. Kétségkívül érdekes témát és megoldást választottak az alkotók, az okok feltárásában azonban nem ástak eléggé mélyre. A testvérek gyermekkorának felidézésével egy

A szovjet film egyik kockája

s másra ugyan magyarázatot kapunk, ez azonban nem bizonyul elegendőnek a bűnözés megin- doklásához. A film a történetet csak felvázolja, tényeket állapít meg ahelyett, hogy az okok következetes feltárására szorítkozna. Hibái ellenére is igényes vállalkozás ez a szovjet film. Főbb Szerepeit Alekszej Petrenko, Leonyid Filatov, Jaroszlav Gavriljuk játsszák.

(francia)

Két nagy szupersztár: Jean -Paul Belmondo és Alain Delon főszereplésével készült csaknem tizenöt évvel ezelőtt a Borsalino, amely akkoriban nagy vihart kavart. Jacques Deray gengszterhistóriája a harmincas években Mar- seille-ben játszódott, s az alvilág csatározásáról szólt. A film óriási kasszasikert aratott, jóllehet nem volt remekmű, sőt erősen emlékeztetett a Bonnie és Clyde című amerikai produkcióra, mondhatnánk annak francia átfogalmazása volt. A közönségsikeren felbuzdulva, az alkotók négy évvel később elkészítették a film folytatását, a Borsalino és társait. Megkésve ugyan, de ezt láthatjuk most a mozikban.

Ebből a részből Belmondo, a közönség kedvence már kimaját, s leszámol embereivel... Kemény verekedések, hangos lövöldözések, autóshajszák, vérfürdők sorozatán át lendül a cselekmény az idillikus befejezés felé.

Minden erkölcsi-esztétikai kritériumtól elvonatkoztatva a művet, megállapíthatjuk: Jacques Deray filmje mesterségbeli tudással készült, jellegzetes gengsztertörténet; pergő ritmusú, bár a mese nagyon is elnyújtott, remek színészi alakításokkal, hiteles légkörrel, korhű díszletekkel és öltözékekkel. Egyes képkockáin azonban nem nehéz felfedezni az említett Bonnie és Clyde, a Keresztapa vagy a Francia kapcsolat hatását. Ennek ellenére (vagy ezekkel együtt) nálunk is közönségsikernek bizonyul a film. Ha szélesebb összefüggéseiben nézzük azonradt. Az általa alakított gengszter ugyanis a nagy vérfürdő során életét veszti. A Borsalino és társai tehát Capella temetésével kezdődik, s a másik gengszter, az Alain Delon alakította barát bosszújával folytatódik. Roch, az alvilág koronázatlan királya, miután kinyomozza, ki tette el láb alól a barátját, a tettest könyörtelenül kinyírja. Nem számol azzal, hogy magára haragítja Volponét, az áldozat fivérét, aki befolyásos ember, s összejátszik a szélsőjobboldaliakkal. A bosszút bosszú követi, Volpone elhatározza, hogy megsemmisíti Roch éjszakai mulatóban, a Borsalino és társai ellenszenves alkotás, mert a rendező rokonszenves hősökké emberiesí- ti a gyilkolókat, s a véres cselekmény elzsongítja az arra hajlamos nézőket. A társadalomkívüliség, a látványos és veszélyes élet, a szitává lövés ábrázolása ellenszenves, mégha az alvilág képviselői a maguk módján igazságot osztanak is, s önmaguknál is veszélyesebb és kegyetlenebb bűnözőkkel csatároznak. Értelmezzük tehát meseként a filmet, amelyben a két rossz közül mégiscsak a gonoszabb bukik el.-ymÚJSZÚ

4

1984. I. X*

Jelenet a francia filmből