Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-23 / 51. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1983. december 23. XVI. évfolyam 51. szám Ára 1 korona Gyökeres György felvétele Igazán csinálhatnál már rendet a könyveid között, sürget ismét a feleségem, hetek, hónapok óta látva ugyanazt a képet dolgozószobámban. Az egyik könyv itt hever, a másik ott, négy éppen nyitva van a szőnyegen, kettő a heverőn, több a kisszekrényen meg a fotelban tornyosuló újságok, folyóiratok között. Rendszerető lélek számára, tudom, lesújtó e látvány. De mit tehetek? Örökös „elmozdításukat“, lapozgatásukat nemcsak a munkám kívánja meg, hanem még valami, amiben a könyvek ugyancsak szívesen vannak a szolgálatomra, és mással nem is helyettesíthetők. Utazási-kalandozási vágyaim kielégítésében. Bárhová akarok menni, térben és időben szabad az út minden irányban. És hányszor van úgy, hogy egyetlen este több helyre és több korba akarok eljutni - ismeretekért, gondolatokért vagy pusztán hangulatokért. Középkori családba, a római birodalomba, trópusok népeihez, Dosztojevszkij orosz valóságába, a Yukon folyó mentére, a századforduló Krakkójának kávéházaiba, szegények viskóiba, Palócföldre, forradalmak bölcsőihez, szabadsághősökhöz, új művészeti irányzatok megteremtőihez, tátrai tájakra, lányszobákba, az ötvenes évek lelkes építői közé, mai családokba, elképzelt jövőkbe. Ha csupán fél órára is. Aztán leteszem a könyvet, nyúlok a másik után. Újabb kirándulás, más irányba. De most szeretnék itthon maradni. Karácsony van. Hagyom hát a könyveket, és megpróbálok mindent kirekeszteni, mi elterelné figyelmemet az ünnepről, s benne a családról, együtt töltött éveinkről és a várhatóan együtt töltendő következőkről. Szándékom azonban eleve kudarcra van ítélve, érzem. Hiszen hogyan is lehetne mindent kirekeszteni, csak két-három napra is? Hogyan is lehetne úgy „bezárkózni“ különösen manapság, hogy semmi ne érinthessen meg, ami a „falainkon“ kívül zajlik?! Karácsony meghitt csendje, s lám, e csendben is hallható a külvilág. A világ. Pedig alig résnyi az ablaknyílás. Hallható a rádióban. Aidán ugyanúgy: látható. Itt bent a szobámban a folyóiratok címlapjain például. Az egyiken két pólótrikós kislány, vásárolnak, kosarukban gyümölcs, kenyér, melynek szinte érzem az illatát, a háttérben idős ember, száraz, csontos arc; a másikon a prágai békevilágtalálkozó résztvevőinek egy csoportja. Ne kapcsoljam be a televíziót? Újabb karácsonyaink (egyik) főszereplője egész évben annyi megrázó képet sugárzott estéről estére a világ különböző tájairól, amit az ünnepi műsorok sem feledtethetnek, annál is kevésbé, mivel érkeznek az újabb elszomorító híradások. De mellettük, szerencsére, ott voltak és vannak a békemegmozdulásokról, a békés építőmunka eredményeiről tudósító felvételek is. Visszanézve elmúlt századokra, azt hiszem, nem sok olyan esztendőt találnánk, melyben annyiszor hangzott el, íródott le béke szavunk, mint 1983-ban. Talán csak egyet, 1945-öt. Akkor a felszabadulás érzetéből fakadt föl, a megkönnyebbülés sóhajaként hangzott milliókból kegyetlen esztendők után. És üdvözölték öt, a békét, olyan örömmel, mint újszülöttet szokás. Ma a sorsa miatti aggodalom emeli nevét, s nevében az élet feltételeként őt magát - magasba, társítva minden egészséges, élni akaró emberben hatalmas tömegek békevágyát a sajáttal. Nem tudom ezt nem látni. Nem tudom ezt nem átérezni. Sőt talán erősebben, mint máskor, látva gyermekeimet a fenyőfa körül, játékokkal. Hogyan lehetnék hát — csak itthon?! Éppen karácsonykor BODNÁR GYULA
