Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-09 / 49. szám
A MARXIZMUSRÓL ÉS ALKALMAZÁSÁRÓL A marxizmus, tudomány lévén, a valóság fényeiből indul ki, ezek összefüggéseinek elemzéséből vonja le az elméleti és gyakorlati következtetéseket. A tények és összefüggéseik között azonban vannak alapvetöek, amelyek egy- egy társadalmi rendszer alapvonásaiból erednek, állandóan és nemzetközi méretekben hatnak, és vannak változóak, amelyek csak egyes történelmi helyzetekben, időszakokban, bizonyos országokban és bizonyos konkrét viszonyok között érvényesülnek. Ha az utóbbiakat nem elemeznénk sokoldalúan, akkor dogmatikusan járnánk el, és téves következtetéseket vonnánk le az általános viszonyokból. De nem kevésbé hibás következtetésekre jutnánk, ha az előbbieket mellőznénk. Azt, hogy a marxizmus nem dogma, hanem vezérfonal a cselekvéshez, a mostanában megjelent, ide vágó irodalom a legtöbb esetben kellően hangsúlyozza. Elég gyakori azonban, hogy a tényekből való kiindulás elvére hivatkozva olykor valamiféle „dogmatizmusnak“, „doktrinerségnek“ tekintik a marxista elmélet alapjaira való támaszkodást. A marxizmusnak ez a kettősen egységes felfogása különösen fontos olyan időszakokban, amikor a jelentősen változó, bonyolult helyzet miatt sokakban fokozódik az ideológiai elbizonytalanodás. Hogy napjainkban mit jelent a marxizmus védelmének és konkrét alkalmazásának követelménye, az a lenini megítélésből és módszerből kiindulva jól megérthető három fontos, időszerű kérdésnek - a háború, a forradalom és a szocialista gazdálkodás problémáinak - a megvilágításával. Alaptétel az, hogy ha megszűnik a kizsákmányolás, az osztályellentét, akkor nem lesz alapja a nemzetek egymással szemben ellenséges magatartásának s a háborúnak. Amíg nem következik be ez a helyzet, addig pedig meg kell különböztetnünk az igazságos - az elnyomott népeknek, nemzeteknek a felszabadításukért és a forradalmi-demokratikus vagy a szocialista országoknak a védelmében folytatott - háborút az igazságtalan, reakciós, más nemzetek, népek elnyomását, kifosztását célzó háborútól. Amikor az első világháború küszöbén a munkásmozgalom jobboldali vezetői megtagadták a II. Interna- cionálé határozatát, mely szerint a nemzetközi munkásosztálynak szembe kell szegülnie a háborúval - országaik kormányzatának megdöntése árán is -, opportunista álláspontjukat azzal próbálták igazolni, hogy a múlt században Marx is helyesnek tartott egy háborút a cárizmus ellen. Lenin ekkor kimutatta, hogya jobboldaliaknakavilág- háborúra vonatkozó álláspontja elméletileg hibás, történelmietlen, dogmatikus, gyakorlatilag pedig polgári nacionalizmus, opportunizmus, a munkásosztály, a népek elárulása. Ugyanis sokáig Marx korában egy Oroszország elleni háború a polgári haladást, az egységes nemzeti államok megteremtését szolgálva haladó, igazságos lett volna, mert az orosz cárizmus támogatta a reakciós, feudális államalakulatokat. Ellenben a XX. század elején a tőkés hatalmak mindkét részről igazságtalan, imperialista háborút készítettek elő. A marxi tétel értelmében a proletárforradalom nyomán új társadalom jött létre, amelynek elve a nemzetek közötti béke, mert a szocialista rendszerben nincsenek olyan osztályok, amelyek hasznot húznak a fegyverkezésből, a háborúból. Az Októberi Forradalom is a béke jelszavával győzött, és azóta - különösen a második világháború után- a Szovjetunió és a többi szocialista ország a két társadalmi rendszer között kialakult katonai egyensúly alapján számos kezdeményező lépést és javaslatot tett a béke fenntartására, a világháború, elsősorban pedig az atomháború elkerülésére. A marxizmus elveinek konkrét alkalmazása ez. E helyes elvek védelmében a szocialista rendszer békés természetének tényeit és a békét biztosító konkrét lépéseit szegezzük szembe azzal a hamis propagandával, amely elkendőzve azt, hogy a fegyverkezési hajsza és a háborús veszély forrása az agresszív imperialista körök - mindenekelőtt az Egyesült Államok imperialista köreinek - világuralmi törekvése, a nemzetközi feszültségért a felelősséget igyekszik áthárítani vagy legalábbis megosztani a „két szuperhatalom“ címkéjével. Az imperializmusellenes erők ma csak a szocialista rendszer békés természetének, valamint a szocialista országok konkrét lépéseinek megvilágításával leplezhetik le az imperialisták háborús kísérleteit, és mutathatnak rá arra, hogy a békeszeretó népek harcával megfékezhető a fegyverkezési verseny, és kikényszeríthető a békés egymás mellett élés. A marxizmus forradalmi oldalának eltorzítására való törekvések között már a század eleje óta az első helyen az államról szóló marxista tanításelhomályosításaállt. Különösen veszélyessé vált ez, amikor forradalmi helyzet alakult ki. Ezért Lenin 1917 nyarán, a szocialista forradalom előestjén, az elmélet terén azt tartotta a legfontosabbnak, hogy helyreállítsa, megvédje Marxnak az államról szóló nézeteit, ugyanakkor sokoldalúan elemezze az 1905-ös és az 1917-es februári forradalom tapasztalatait és a konkrét hazai és nemzetközi osztályviszonyokat is. S az Októberi Forradalom előtti napokban a hatalomért folyó harc adott feltételeinek elemzése alapján sokszor hangoztatta, hogy a felkelést mint művészetet kell kezelni. Tisztázta és megvédte az államról, a hatalomról, a demokrácia és diktatúra osztályjellegéről szóló marxista elméleti alapokat, s egyidejűleg ezek konkrét, művészi-mesteri alkalmazása mellett szállt síkra - és mutatott történelmi példát. A második világháború utáni forradalmi átalakulások és a nyomukban kibontakozó Szocialista fejlődés idejében a forradalmak ellenségei nemegyszer megkísérelték szembeállítani a nemzeti sajátosságok ürügyén az egyes országok társadalmi átalakulásának útjait a létező szocializmussal, s mindenekelőtt a szocialista állammal mint , .túlhaladott modellel“. Márpedig a kommunista és munkáspártok, a szocialista fejlődést kitűző nemzeti-demokratikus mozgalmak gyakorlatában egységet képez az adott ország nemzeti-történelmi sajátosságainak és a marxista-leninista államelmélet alapjainak figyelembevétele. A győzelmek és kudarcok árán szerzett tapasztalatok tanulságaira alapozva a demokratikus és szocialista forradalom vezetése számításba veszi az adott ország nemzeti-történelmi, gazdasági, kulturális, vallási és más sajátosságait, és egyszersmind eljut a marxista-leninista államfelfogás alapjainak megértéséhez. Az ez év áprilisában tartott berlini Marx-konferencián a tőkés és a fejlődő országokból jelen levő nemcsak kommunista, hanem szociáldemokrata és a szocialista utat támogató polgári radikális ptártok képviselői is saját tapasztalataik alapján a forradalom marxista alapelveit erősítették meg. Például a chilei antifasiszta pártok képviselői nyomatékosan hangsúlyozták, hogy egy forradalomban az új hatalmat a nép felfegyverzésével, az ellenforradalmi erőszak elfojtásával kell megvédeni. Vagyis azt a marxi elvet mondták ki, hogy a népi hatalom védelmében a burzsoá állam helyébe a forradalmi-demokratikus és a szocialista állami rendszer valamilyen formáját kell megvalósítani. A szovjethatalom az Október utáni hónapok során a marxi elemzésre építve megvalósította a „kisajátítók kisajátítását“, olyan elveket munkáltak ki, mint a fő termelési eszközök társadalmi tulajdona, a termelőerők lehetö- leg gyors gyarapítása, az egységes népgazdasági terv kialakítása, a néphatalom gazdasági alapjainak megerősítése. Amikor predig a kényszerű, de szükséges hadikommunizmus gátjává vált a szocialista gazdasági fejlődésnek, a munkásosztály és a parasztság normális kaprcsolatának, a prárt, Lenin javaslatára, éles fordulattal áttért a gazdálkodás új módszereire: a NEP-re. Az új gazdasági pxrlitikával a proletárforradalom elveinek a konkrét helyzethez való rugalmas alkalmazására mutatott préldát, mégpedig oly módon, hogy következetesen megvédte és erősítette a társadalmi tulajdon uralkodó szereprét. A marxizmus alkotó alkalmazását szemlélteti, hogy az 1960-as évek közeprétól a szocialista országokban előtérbe kerültek a gazdálkodás intenzív módszerei: a gazdasági egységek nagyobb önállóságot, kezdeményezési leletőséget nyújtó gazdaságirányítást vezettek be. A szocialista országok gazdaságirányítási rendszerei között vannak különbségek, hiszen egyrészt eltérőek az egyes országok sajátosságai, adottságai, másrészt a reformnak többféle lehetséges útja, módja van. Ezek kérdésében - préldául a tervezés és szabályozás direkt és indirekt módjai közti arányokban vagy a hozzájuk illeszkedő szervezeti formák tekintetében - elvi vitákat is folytattak. A gazdaságirányítás konkrét formáinak eltérései ellenére közös vonás azonban minden kommunista pjárt azon törekvése, hogy a népgazdasági, csoport- és egyéni érdekeket figyelembe vevő gazdálkodási módszerek révén a szocialista népgazdaságot úgy erősítse, a gazdaság hatékonyságát úgy növelje, hogy fennmaradjon és szilárduljon a fő termelési eszközök társadalmi tulajdona és az egységes népgazdasági terv meghatározó szerepbe. Az elméleti alapokat, a törvényszerűségeket tehát csak számos konkrét tényező figyelembevételével lehet célszerűen alkalmazni, és az adott körülmények között helyesen cselekedni. De nélkülük nem lehet jól megítélni a helyzetet. Az elméletet, az elveket a valóság lehető legalaposabb ismeretében, a társadalom széles körében szerzett tapasztalatok figyelembevételével, vagyis hozzáértően kell alkalmazni - de a marxizmust kell alkalmazni, mert csak az ad tudományos-elméleti és világnézeti alapot a gyakorlathoz. A marxizmus persze nem egyszer s mindenkorra lezárt igazságok foglalata: az elméleti alap is állandóan bővül az új tapasztalatokkal és tudományos elemzésükkel. Az új felismeréseket éppen az új helyzetekben való alkalmazás és értékelés során szerezhetjük meg. Csakis ilyen értelemben lehet helyesen felfogni a marxizmust mint élő elméletet, tudományt és mint konkrét, alkotó társadalmi gyakorlatot. VÖRÖS GYULA ÚJ SZÚ 3 983. XII. 9. E mlékszem, hogy néhány esztendővel ezelőtt, a Nemzetközi Szociológiai Társaság IX. kongresszusán, amelyet egy svéd kisvárosban, Uppsalában tartottak, küldöttségünknek „meg kellett vívnia“ Alain Turenne-nel az ismert nyugati szociológussal, aki kijelentette, hogy a Szovjetunióban nincs szociológiai tudomány, és nem is fog kifejlődni. Tudósaink felszólalásai rácáfoltak ennek az állításnak az egész képtelenségére. És még inkább megszégyenültek a szkeptikusok, amikor a Nemzetközi Szociológiai Társaság végrehajtó bizottságának egyik ülését Tbilisziben rendezték, ahol saját szemükkel látták, milyen széles körben terjed el hazánkban a szociológiai vizsgálódás. Életünk törvényszerűen bonyolultabbá válik, maga a fejlett szocializmus társadalma is igen bonyolult organizmus, azt pedig tudományos elemzés és előrejelzés nélkül, csak a józan észre támaszkodva irányítani kilátástalan. Csak a tudomány és a megalapozott értékelések, jellemzések és ajánlások segíthetik elő a sikeres fejlődést. És érthető, miért fokozódik szó szerint évről évre az érdeklődés és az igény a konkrét szociológiai kutatások iránt. A párt-, illetve az állam- apparátus szerveiben megjelennek a társadalmi alapokon működő szociológiai intézmények, szociológiai részlegek alakulnak az üzemekben, a kolhozokban és a szovhozokban. A szovjet szociológusok társasága ma már körülbelül 1000 kollektív és csaknem 800 egyéni tagot számlál soraiban. Tizenhét köztársasági, illetve regionális tagozat működik, - Ki- jevben, Minszkben. Vilniuszban. Tallinn- ban, Tbilisziben, más köztársasági fővárosokban, valamint Szibériában és az Urálban. Érdekesen dolgozik az SZKP baskíriai területi bizottságának szociológiai kutatótanácsa. Itt az ideológiai munka időszerű kérdései szolgálnak a következetes vizsgálat tárgyául. És el kell ismernünk, hogy e munka néhány területén, például a politikai és a közgazdasági képzés rendszerében, erősödött a propagandisták tevékenységének hatékonysága. A szociológiai kísérlet mint a szocialista kutatás módszere egyre jobban behatol a szverdlovszki, cseljabinszki, az ivano- vói terület, a Komi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság pártbizottságainak a gyakorlatába. Az ivanovóiak a szociológusok közvetlen részvételével találták meg az ideológiai munka új szervezési formáját: a jobb gyakorlati irányítás végett a pártbizottságok, illetve végrehajtó bizottságok keretében rendszeresítették az eszmei-politikai, munkára való és erkölcsi neveléssel foglalkozó titkárhelyettes funkcióját. S ez meghozta gyümölcsét. Egy újságcikk keretein belül lehetetlen ismertetni, sőt akárcsak felsorolni is a szociológusok tevékenységének fő irányait. Manapság gyakorlatilag nincs olyan valamennyire is jelentős terület, amely ne lenne a szociológiai kutatás tárgya. Ez azonban egyáltalán nem jogosít fel bennünket arra, hogy azt higgyük, minden jól megy. Az a szigorú, de igazságos bírálat, amely az SZKP júniusi központi bizottsági ülésének fórumáról hangzott el a társadalomtudósok, s így a szociológusok vezető szervezete, a Szovjet Tudományos Szociológiai Kutatóintézet címére, tanúskodik arról, hogy szociológiai tudományunk még sokkal adósa a társadalomnak. Jelentéktelen, témák, a társadalmi fejlődésben jelentkező leglényegesebb kérdések fundamentális vizsgálatának hiánya, a tudósok munkája és a gyakorlat követelménye közötti gyenge kapcsolat, és a szociológusok ajánlása alapján elfogadott állami, párthatározatok igen kicsiny- száma - nos, ezek a legnagyobb bajok. El kell ismernünk, hogy a tudomány még nem sugalmaz a gyakorlatnak megoldási módokat a további gazdasági és társadalmi fejlődést fékező sarkalatos problémákra. Hogyan emelhető a termelés hatékonysága, javítható a termék minősége? Milyen tudományosan megalapozott elvekre kell építeni az árképzést? Az élet folyton újabb és újabb kérdéseket vet fel, és mi nem siptünk választ adni rájuk. Legyünk őszinték: a tudósok nem szolgáltatnak olyan anyagokat, amelyek eredményeképpen megállapíthatók lennének a mai társadalmi fejlődés legfontosabb folyamatainak törvényszerűségei, kibontakozásának tendenciái. A kialakult helyzetért - teljes joggal - magukat a szociológusokat lehet felelőssé tenni. Természetesen elsősorban mi magunk vagyunk a hibásak, De nem nélkülözi az alapot az a következtetés sem hogy vannak dolgok, amelyek nem függenek tőlünk. ' Az ország néhány állami egyetemén működő tanszékén, az egy-egy területi pártbizottság marxizmus-leninizmus egyetemén működő osztályok újólag igazolják, hogy e szakemberek képzése létElemezve az életet szükséglet, a probléma egészét azonban nem oldják meg. A Felső- és Középfokú Szakoktatási Minisztérium ezt az abnormális állapotot azzal magyarázza, hogy nem hagytak jóvá „szociológus" oktatási szakot, következésképpen e tárgy számára sincs program, oktatási segédlet. Néhanapján azt is hallhatjuk, hogy a filozófiai fakultásokon a kommunizmus és a történelmi materializmus szak állítólag feleslegessé teszi a szociológusok képzését. De konkrétan - a szociológiai kutatásnak megvannak a maga sajátosságai, ami speciális és céltudatos képzést tesz szükségessé. A társadalomban nem kevés komoly probléma érlelődött meg, amelyeket nem lehet a tudomány beavatkozása nélkül megoldani. A sarkalatos problémák egyike: a munka termelékenységének emelése. Ennek a kérdésnek mind közgazda- sági, mind pedig szociológiai vetülete van. A munkatermelékenység emelkedését akadályozó okok tudományos magyarázatának felkutatása, s a leküzdésükhöz szükséges hathatós intézkedések kimunkálása - rendkívül nagy jelentőséggel bíró feladat. Szociológiai vizsgálatot igényelnek a társadalom szerkezetén belül, továbbá a demográfia területén lezajló folyamatok, a nemzetek közötti kapcsolatok továbbfejlesztésével, a szocialista demokrácia fejlesztésével, a család erősítésével összefüggő kérdések. Ugyancsak fontos vizsgálni az alkoholizmus, az egyéb divergens magatartási formák forrásait, mert azok szintén közvetlenül hatnak a gazdasági fejlődésre. És a szociológusoktól kapott megbízható információ nélkül - ahogy világosan aláhúzták az SZKP Központi Bizottságának júniusi ülésén aligha lehetséges eredményesen irányítani az ideológiai folyamatokat. Szövetsz kaja Rosszija
