Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-12-02 / 48. szám
Fiatalok a bratislavai TV-Híradó szerkesztőjének kamerája előtt felvételre készülve. Élenjáró, a mozgalmi munkában és termelésben egyaránt példamutató fiatalok, akiknek a fényképét a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának „Legjobbjaink galériája“ arcképcsarnokába is elhelyezték. Azért is hívta meg őket beszélgetésre, felvételre a TV-Híradó szerkesztője. Kép és szöveg: Hajdú András A tudományos-műszaki fejlesztés konkrét cselekvést igényel A tudomány és technika a hatékony gazdaságfejlesztés egyik döntő tényezője. Nem véletlen tehát, hogy a párt- és az állami szervek megkülönböztetett figyelmet szentelnek a tudományos- műszaki fejlődéssel összefüggő kérdéseknek. A hangsúly itt a gyakorlati megvalósításon van. Ilyen megközelítéssel foglalkozott a minap az SZLKP Kassai (Kosice) Városi Bizottságának plenáris ülése is e témakörrel. Hangsúlyozva, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés társadalmunk egyik forradalmi feladata. A tanácskozás eredményeiről Mátyás Tibor elvtárssal, a városi pártbizottság titkárával beszélgettünk. Bevezetőül elmondta, hogy az ülésen a tudomány és technika eredményeinek eddigi gyakorlati alkalmazását elemezték, és összhangban a CSKP KB 8. ülésének határozatával konkrét intézkedéseket hagytak jóvá.- Milyen volt a felmérések mérlege és milyen határozatokat hoztak a jövőt illetően?-Tekintettel arra, hogy a tudományos-műszaki haladás mindenek előtt a gazdasági eredményeken mérhető le leginkább, pártbizottságunk ilyen szellemben mérlegelte a helyzetet. Megállapította, hogy a 7. ötéves tervidőszak első felében csuprán részleges eredményeket értek el a tervfeladatok teljesítésében. A termelésben a globális tervet 38 milliárd koronával ugyan túl is szárnyaltuk az értékelt időszakban, de ez nem mondható el minden üzemről. Az áruértékesítési és kiviteli tervet aránylag jól teljesítik városunk üzemei, ez részben a minőség javulásának tudható be. A munka minőségének javulását bizonyítják a gazdálkodás kedvező eredményei is. A nyereségrészesedés tervét - a megnehezült körülmények ellenére is - globálisan 6,1 százalékkal túlszárnyaltuk az utóbbi két és fél év alatt, (gy városunk ezt a feladatot az egész ötéves tervidőszak viszonylatában eddig 68,2 százalékra teljesítette. Sajnos, még sok a gazdaságfejlesztést kedvezőtlenül befolyásoló tényező.- Hogyan értékelhető a tudományos-műszaki haladás szerepe a gazdaságfejlesztési feladatok teljesítésében?- Sajnos, erre a kérdésre nem adhatok egyöntetűen kedvező választ. Talán azzal kezdeném, elég- Városi pártbizottságunk megkülönböztetett figyelmet fordít a termelési munkafolyamatok automatizálására, az ipari robotok és manipulátorok segítségével. Az erre vonatkozó állami célprogram megvalósításában városunk több intézménye aktívan részt vesz. Főleg a kutatómunka terén. Üzemeinkben, a Vasműben, a Gépgyárban, a KERKO-ban, a Szlovák Magnezitmüvekben, a Téglagyárban - tizenhat robot működik, ezek száma az ötéves tervidőszak végére, nyolcvanra' növekszik. Persze ez csak akkor érhető el, ha az illetékes intézmények pártszervezetei, az eddiginél következetesebben végzik majd e téren is feladatukat. Úgy, ahogyan ezt a kerületi, illetve városi pártkonferencia határozataiban is megfogalmaztuk. Ez vonatkozik a kísérleti és fejlesztési munkahelyek létesítésére, illetve működtetésére is. Bár, ezek eddig is jelentős tevékenységet végeztek.- Milyen eredménnyel?- Városunkban aránylag elég sok a folyamatosan létesített kísérleti és fejlesztési munkahelyek száma. A főiskolákon, a Szlovák Tudományos Akadémia kihelyezett intézeteiben, különböző vállalatokban, üzemekben. Kassa városában 4349 szakémber foglalkozik kísérleti és fejlesztési tevékenységgel. Viszont egyetlen egy központilag irányított ilyen munkahely sem dolgozik az alkalmazott kísérletek területén, mert ilyen itt nincs. Évente átlagosan több mint 153 millió koronát fordítunk kísérleti célokra. Szerintünk sokszorosan megtérül ez az anyagi ráfordítás, de elégedettek mégsem lehetünk. Elég sok még a kihasználatlan tartalék. A tudományos-műszaki haladás gyakorlati érvényesítése folyamatos és következetes munkát igényel a kommunistáktól, minden szinten megköveteli a párt vezető szerepének elmélyítését.- Mit tesz ennek érdekében a városi pártbizottság?-A már említett intézkedéseken kívül, városi pártbizottságunk legutóbbi ülésén újból kihangsúlyozta, sőt nagyon konkrétan megjelölte a pártszervezetek és a kommunisták feladatát a tudományos-műszaki haladás gyakorlati alkalmazása szakaszán. Ilyen szellemben kívánjuk a jövőben végezni gazdaságpolitikai feladatainkat. KULIK GELLÉRT sok azoknak a - főleg helyi ipari jellegű - vállalatoknak, üzemeknek a száma, ahol még nem tettek meg mindent a műszaki fejlesztésért. Ezért elsősorban a vezető gazdasági dolgozókat terheli a felelősség. Hiba, hogy ezek felelös- ségrevonása nem minden esetben történik meg, jóllehet a felelős dolgozók többsége kommunista. Véleményem szerint a jövőben a pártszervezeteknek sokkal nagyobb következetességgel kell ejjárniuk a mulasztókkal szemben. Csak így szilárdítható meg a fegyelem és növelhető a termelés hatékonysága. Az ezzel kapcsolatos mulasztások már az ötéves tervidőszak első évében jelentkeztek. Kedvező fordulat csak 1982-ben, a pártbizottság januári plenáris ülése után állt be, amikor céltudatosabban kezdtünk foglalkozni a tudományos-műszaki fejlesztés kérdéseivel. Az eredmény nem maradt el, például az első osztályú termékek aránya 10,2 százalékról 20 százalékra emelkedett. Haladást értünk el a műszaki berendezések és gyártmányszerkezet innoválása területén is. Különösen a Kelet-szlovákiai Vasműben, a Nehézgéprgyár- ban, a Kerámíaipari Üzemekben, a Frucona-ban értek el jó eredményeket.- Milyen eredményeket értek el a robotok, manipulátorok alkalmazásában? E lőtisztító, szárító, tisztító, csávázó és csomagoló, öt állomása a vetömagkészítésnek, a diószegi (Sládkovóovo) Vetőmag- üzem mind megannyi önálló, de szerves egységet alkotó része. Varga István vetómagfelelös nem kis büszkeséggel kalauzol végig a gondjaira bízott részlegen. Megtekintjük a gabonát elnyelő hatalmas garatokat, a szemet továbbító bonyolult csőrendszereket, az emeletre futó és az alagsorból jövő magfelvonókat és az egyes üzemegységeket összekötő, terményszállító szalagokat. Meglep, hogy bár jókora területet járunk be, s az üzemegységek hatalmas csarnokaiban a géprek és berendezések hosszú sora található, emberekkel mégis alig találkozunk. Pedig a garatokba lefolyó gabona, a csarnokokat kitöltő gépmoraj, valamint a csővezetékekben aláhulló és továbbszáguldó szem érces csengése félreérthetetlenül jelzi, hogy teljes a nagyüzem.- Valóban - erősíti meg a gondolatot a vetómagfelelös. - Mire véget ér a műszak a garatoktól a zsákokig kilenc vagon gabona vándorol tova, miközben természetesen megtisztítjuk minden szeny- nyezö anyagától és immunissá tesszük a kórokozókkal szemben Tény viszont, hogy mindez minimális emberi segédlettel történik, hiszen a vezetőt, a két targoncást és a raktárost is számítva mindössze tizen dolgoznak egy műszakban. így természetesen sokszorosan megnő az ember felelőssége. A silómesterek és a csávázok kezén hatalmas mennyiségű szem megy át, s bár műszerek segítségével ellenőrzik a tisztítás és a kezelés folyamatát, figyelmük úgyszólván pillanatra sem lankadhat. Hiszen amennyiben az óránként ismétlődő laboratóriumi vizsgálat szennyezettséget vagy más hiányosságot mutatna ki, akkor nagy mennyiségeket kellene ismételten átengedni a gépreken, s ez pótolhatatlan időkiesést jelentene.- Itt mindenkinek és mindig nagyon oda kell figyelnie arra, amit csinál, hiszen a legkisebb tévedés is sok sok kellemetlenséggel járna. Például már abból is nagy baj származna, ha a targonca kezelője csak egyetlenegyszer elnézné a gabonakonténeren a jelzést, és a csávázóba öntött tartalom, mondjuk a két tonna búza nem az előírt fajta lenne. A gabonafelelős szavaihoz még tegyük hozzá, hogy ezt a messzemenő pontosságot és fegyelmet igénylő munkát mindenkor késedelem és határidő módosítás nélkül kell elvégezni, hiszen hiába lenne Jó minőségben és mindig határidőre Tömegpolitikai munka a vetőmagüzemben akár bearanyozva a vetőmag, ha azt a mezőgazdasági üzemek a vetés agrotechnikai ideje után kapnák meg. Nem szólva arról, hogy ez sokakat érintene, hiszen a galántai és a Bratislava-vidéki járásokat teljes egészében a diószegi üzem látja el, s ezen túlmenően a trnavai, lévai (Levice) és az érsekújvári (Nővé Zámky) járásokba is szállítanak vetőmagot. A fenti tények már önmagukban is megkövetelik a hatékony tömegpolitikai munkát, s e követelményt csak erősíti, hogy a diószegi körzeti magfeldolgozó a központi üzemen kívül még további négy, egymástól húsz, sót még ennél is több kilométerre eső üzemmel együtt alkot egy egészet, és e munkahelyeken a dolgozók több mint harmada található.- Megfelelő és hatékony eszmei-politikai nevelés, valamint port- irányítás nélkül egymástól ennyire távol eső üzemegységekkel aligha tudnánk betartani a határidőket és a minőséget - zárta le a korábbi gondolatmenetet Juraj Kurucz, a pártalapiszervezet elnöke. - Nálunk a pártmunka minden mozzanata elsősorban a termelési feladatok teljesítését célozza. Nincs olyan pártgyúlés, amelyen ne foglalkoznánk termelési kérdésekkel. Az októberi taggyűlésen póldául a júliusi határozatunk teljesítését értékeltük, amelynek értelmében idejében és teljes egészében eleget tettünk a földművesek őszi vetömagigé- nyeinek.- Mi kellett e határozat teljesítéséhez?- Megértő, a renkívüli feladatokat is vállaló dolgozók. Ugyanis hosszabbított, sót rendkívüli, szombati és vasárnapi műszakok nélkül időnként, mint póldául most ősszel is, lehetetlen idejében elvégezni a munkát. Hiszen mi mindig két határidő közé vagyunk szorítva. Az egyik, amikor egyáltalán hozzá láthatuk a nyersvetömag feldolgozásához, a másik predig, amikor már a mezőgazdasági üzemekben kell lennie a vetésre kész magnak.- A megmásíthatatlan határidőknek a szigorú minőségi előírásoknak az üzem nagyarányú tagoltsága mellett milyen alapreIvekhez igazodó tömeg politikai munkával lehet eleget tenni?- Az első és legfontosabb az erős, a tömegeket mozgósítani tudó pártalapszervezet. Nálunk minden hatodik dolgozó prárttag. A szervezettség mellett az arányos elosztásra is ügyelünk, így valamennyi központunkban és részlegen dolgoznak kommunisták. Tőlük megköveteljük a személyes példamutatást és a rendkívüli feladatok elsődleges vállalását. Például természetes dolog, hogy a szombati és vasárnapi műszakokból elsősorban a kommunista gépikocsivezetö veszi ki részét. Az aktivitás fokozásában sokat várunk és kaprunk is a szocialista munkabrigádoktól. Ezért is igyekszünk, hogy a lehetőségek szerint a meglevő három mellett további kollektívák kezdjenek versenyezni a szocialista munkabrigád címért. Hasonlóan megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a SZISZ üzemi alaprszervezetének tevékenységét. Egyrészt mert az ifjúsági alaprszervezetben a kezdeményezés jelentős fellegvárát látjuk, másrészt predig azért, hogy a SZISZ alapszervezet az eredményes prártépítés szilárd háttere. Jelenleg póldául négy tagjelöltünk van, s közülük hármat az ifjúsági alapszervezet javaslata alapján vettünk fel. S végül, de nem utolsósorban említem az eszmei-prolitikai nevelés jelentőségét és a pártoktatást. Mindenkor olyan témát választunk, hogy a tananyag kaprosán, a saját ügyeinket jól ismerő előadók jóvoltából munkafeladataink, valamint problémáink is szóba kerüljenek, és a hallgatók megvitassák ezek teljesítésének, illetve megoldásának lehetőségeit. Hangsúlyozta, hogy a sokrétű és hatékony tömegprolitikai munka nélkül önerőből aligha tudták volna megépíteni az elötisztítót és a tisztítót összekötő szállítószalagot. Korábban a szemet konténerekbe gyűjtötték, és ezeket targoncával vitték az egyik helyről a másikra. A szállítószalaggal ez a munkaművelet feleslegessé vált, olcsóbb lett az üzemen belüli anyagmozgatás és ezzel növekedett a termelés hatékonysága.- A munkafeladatok teljesítése, valamint a termelés gazdaságosabbá tétele közpronti kérdés, s azt valljuk, hogy elsődlegesen a pártmunkának is ezt kell szolgálnia. Tömegprolitikai munkánkban predig kiemelt feladat az ember kezdeményezőkészségének szélesítése - összegezte a lényeget a prártelnök. ÚJ EGRI FERENC 1983. XII.