Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-12-02 / 48. szám

A pápa ausztriai „zarándokúba“

fej szú

Karol Wojtyla 1978. október 16-án lett a katolikus egyház és egyúttal a vatikáni állam feje. Már öt éve II. János Pál pápaként működik és ezalatt az idő alatt húsz külföldi utat tett, 37 országba látogatott el. A legutóbb (október 10-13-án) Ausztriában járt és ez a látogatása részben egybeesett a régen tervezett Katolikus Kongresszussal. Az október 11-én megtartott misén mondott beszéde volt ennek a kongresszusnak a csúcspontja.

Úgy mint a pápa előző útjaival kapcsolatban, az ausztriai látogatással összefüggésben is sok találgatás látott napvilágot. Természetesen a találgatások többsége a látogatás tartalmára, illetve céljaira vonatkozott. A látogatás időpontját úgy választották meg, hogy egybeessen a bécsi csata 300. évfordulójával, amikor is a Sobieski János vezette lengyel csapatok segítségével 1683. október 12-én döntő csapást mértek a törökökre.

Vezető egyházi körök azt a látszatot akarták kelteni, hogy II. János Pál pápa ausztriai látogatása kizárólag vallási jellegű és nincs semmilyen politikai összefüggése. A világsajtó nagy figyelmet szentelt König kardinális, bécsi érsek és Ausztria hercegprímása nyilatkozatának, amely szerint a pápa látogatása során kifejti nézeteit a békéről, a hitről és a jogokról. Az osztrák televízió ismertette a nézőkkel a kardinálisnak azt a nézetét, miszerint nem kellett félni attól, hogy a pápa a semleges Ausztria területén politikai üzenetet intéz a kommunista kormányzaté országok nemzeteihez. Tomko érsek is a pápa útjának apolitikus jellegéről beszélt. Tomko tagja volt a pápa kíséretének és ö adott interjút az osztrák tájékoztató eszközöknek az olyan kimondottan politikai kérdésről, mint a pápa európai koncepciója.

Az interjú arra a pápai beszédre vonatkozott, melyet látogatása első napján a Heldenplatzon az „európai vecsernye“ keretében mondott. Tomko érsek egy elég zavaros gondolatmenet során azt állította, hogy a pápa állásfoglalása Európa kérdéseiben nem politika. A pápa említett beszédéről azt mondta, hogy az előző szónoklataihoz viszonyítva többletet is tartalmazott - „a nagy koncepció“, a „keresztény“ Európa koncepciójának „originális“ teológiai alapját.

Az európai problémák értelmezésének teológiai alapjai elválaszthatatlanok a társadalom és az egyház szerepének teológiai magyarázatától. A katolikus egyház vezetői - éppen ezekből a teológiai alapokból kiindulva - fenntartják maguknak azt a jogot, hogy „dirigálják“ az egész társadalmat, irányítsák a népet a társadalmi viszonyok rendezése során. Ennek keretében gyakran fogalmazzák meg azt a követelményt, milyen legyen és mit csináljon az állam, milyenek legyenek a tulajdonjogi viszonyok, milyenek legyenek a viszonyok az osztályok között (nem kell osztályharc, hanem az osztályok közötti „harmónia“) és elítélik a társadalmi forradalmat. Aki azonban ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, szükségszerűen a politika szférájába kerül. Ez az egyházra is vonatkozik. Ezért vannak kellemetlen helyzetben, amikor jellemezniük kell a pápa útjainak céljait úgy, hogy közben ne kerüljenek konfliktusba az egyház tagjaival, a hívőkkel, főleg a dolgozókkal, akik nemigen támogatják az egyházi vezetők politikai törekvéseit.

II. János Pál négynapos ausztriai látogatásának programja aránylag gazdag volt. A sajtó és a többi tájékoztató eszköz nagy figyelmet szentelt az eseménynek, így a pápai látogatás kevésbé jelentős mozzanatainak is. Példaként megemlíthetjük azt az információt, hogy a katolikus kongresszus (egyes források szerint katolikus napok) végén megrendezett szertartás oltára 310 négyzetméteres volt, vagy pl. azt a közlést, hogy milyen volt a pápa által használt kehely. Ezzel szemben az osztrák televízió csak egy percet szentelt a fiatal osztrák szocialisták tiltakozó akcióinak, amelyeket a pápa látogatásával kapcsolatban szerveztek.

A mi szempontunkból figyelemre méltó a látogatásnak az a része, amelynek keretében a pápa - az egyik kommentátor szavaival élve - „társadalmi“ kérdésekkel foglalkozott. A pápa ezen a téren is aktív volt, bár természetesen nem mondott semmi újat. Ezért elegendő, ha csak nagyon röviden összegezzük a pápa legújabb „zarándokújának“ eredményeit.

Absztrakt és apologetikus

Napjainkban rendkívül időszerű a háború és a béke kérdése. Tudjuk, hogy a pápa gyakran nyilatkozik erről. Az ausztriai látogatása sem volt kivétel. Amint már nemegyszer hangsúlyoztuk, a pápa háborúellenes álláspontja pozitív. Sajnálatos azonban, hogy felszólalásai absztraktak, nem névre szólóak. Beszédeiből nem vonható le, kit tekinthetünk a háborús törekvések képviselőinek és ki törekszik tettekkel is a béke megőrzésére.

így a pápának a háborúval és békével foglalkozó kijelentései inkább csak szólamok, minthogy útmutatást adnának a hívőknek.

II. János Pál három nap alatt aránylag sok értelmiségivel, köztük tudósokkal és művészekkel találkozott. Beszédeiben foglalkozott az ember, a tudomány és a technika kapcsolatával. Rámutatott, hogy világszerte szkepticizmus terjed, sőt ellenséges álláspont a tudománnyal és technikával szemben. Nem követelte azonban, hogy az emberiség mondjon le a tudományról és a technikáról, hanem ellenkezőleg, kiemelte fejlesztésének fontosságát a humánus kritériumok figyelembe vétele mellett. Az egyházfő általában elfogadható álláspontjának azonban van egy gyenge pontja: túlságosan általános. így az a gondolat, hogy „az embert nem a tudomány és a technika, hanem az etikai szabályok figyelmen kívül hagyása veszélyezteti“ szépen hangzik ugyan, de nincsen funkciója. A hívők, főleg a tőkés világban, ahol a burzsoá propaganda szinte elhallgatja ezt a kérdést, a pápa nézetei alapján aligha tudatosítják, hogy az említett kérdésben is döntő szerepük van a gazdasági és politikai tényezőknek. A pápa szavai nem segítenek annak felismerésében, hogy az imperialista körök a keresztény erkölcs hangoztatása ellenére - így például Reagan elnök is - durván visszaélnek a tudománnyal és a technikával, eredményeit antihumánus, háborús célokra használják fel.

II. János Pál pápa szívesen és gyakran tetszeleg a munkások nagy barátjának szerepében. Nem feledkezett meg erről ausztriai látogatása alatt sem. A pápát köszöntötte J. Müller, a katolikus munkások szövetségének elnöke. Beszédét áthatotta az egyháznak a társadalomra vonatkozó tanítása, felidézte II. János Pál Laborem exercens pásztorlevelének több gondolatát. így például megemlítette a társadalmi partnerviszonyok gondolatát és kritikátlanul dicsérte a burzsoá demokráciát. Ugyanakkor nem hallgathatott el több, a munkások számára is kellemetlen tényt. Kijelentette, hogy a vállalkozók arra használják ki a válságos helyzetet, hogy teljesen lekötelezzék a dolgozókat. Beszélt a munkanélküliségről is, amely Ausztriában négy százalékos, vagyis kisebb, mint más tőkés országban, de ennek ellenére a fiatal

munkanélküliek száma már eléri a negyvenezret. Egy fiatal munkanélküli beszámolt sorsukról. Rámutatott a személyes megpróbáltatásokra, az elszigeteltségre, a társadalmi érvényesülés lehetőségének, s az önbizalom elvesztésére, a reménytelenségre abban az országban, amelyben J. Müller klerikális munkásvezető szerint „szabadság, demokratikus rendszer uralkodik és mindenkinek jogában áll kifejezni saját nézetét“. Ennek alapján szorgalmazta, ügyeljenek a keresztények arra, hogy mindenki kapjon munkát.

A pápa számos egyházi vezetővel és klerikális politkussal együtt természetesen meghallgatta ezt a beszédet és más panaszokat is. (Például a testi fogyatékosok, a nők és a vendégmunkások helyzetéről). Nemcsak meghallgatták, de a pápa reagált is ezekre, a Laborem exercens pásztorlevél szellemével összhangban. Először azt hangoztatta, mennyire szereti a munkásokat, mennyire együtt érez velük, meg akarja velük osztani reményeit és aggodalmait. Ezután szép szavak következtek az emberi munka jelentőségéről, majd elmélkedés a szolidaritásról (arról a pápa rendkívül szívesen beszél), amely révén ki kellene küszöbölni a megpróbáltatásokat. A pápa azonban figyelmeztette a munkásokat: a szolidaritásnak ne legyen célja „a győzelem és az uralkodás, hanem a helyzet javítása és a megértés“.

Mit jelentenek ezek a pápai gondolatok a munkások és a többi dolgozó szempontjából? Semmi mást, mint felhívást, hogy kapituláljanak a kizsákmányolok előtt, mondjanak le az osztályharcról, a forradalomról és viseljék el örök időkre a hatalmasak uralmát. Ezt a koncepciót egy kissé másképp fejezte ki Tomko érsek, amikor interjújában kijelentette, hogy az egyházi vezetők Európa alapját a szellemi értékekben látják, „ezekből valódi keresztény szeretet árad, mely a szellemi megújhodás forradalmához vezet“, s amely „a megbékélés alapját képezi minden dimenzióban“. Ez az „általános megbékélés" „örök“ testvériséget jelent a tőkések és a bérmunkások között, akiknek türelmesen el kell viselniük egyenlőtlen helyzetüket, leküzdve magukban a „mohóság bűnét“. A szellemi „forradalom“, hirdetése nem más tehát, mint a munkásosztály és a többi dolgozó lefegyverzése. II. János Pál pápa ausztriai látogatása alatt minden erőfeszítését, így a munkásokhoz intézett érzelmes beszédeit is arra irányította, hogy védelmezze a tőkés társadalmi rendet.

Az „eltitkolt“ összefüggések

A pápák negatívan viszonyulnak a szocialista forradalomhoz és természetesen nem örülnek azoknak az eredményeknek, amelyeket a reális szocializmus építésének útjára lépő országok érnek el. Nézeteikben és cselekedeteikben, a szocialista országok iránti viszonyukban túlsúlyban vannak a negatív momentumok. Az ezen a téren tett konkrét lépéseiket befolyásolja az általános nemzetközi helyzet, valamint az egyes pápák személyes tulajdonságai. A mostani pápáról közismert, hogy szívesen használ ki minden lehetőséget a szocialista közösség elleni támadásokra. így tehát a megfigyelők érdeklődéssel szemlélték, vajon beválnak-e König kardinális szavai, miszerint II. János Pál ausztriai látogatása alatt „nem rendezi számláit a keleti kommunista rendszerekkel“.

Megállapíthatjuk, hogy II. János Pál Ausztriában mondott beszédeiben az előző látogatásai során mondott beszédeihez viszonyítva megfontoltabb volt, nyíltan nem támadta a marxista-leninista tanítást, a kommunista mozgalmat és a reális szocializmus országait. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy beszédei tartalmaztak néhány utalást, amelyeket a burzsoá kommentátorok egy része a szocialista országokkal hozott összefüggésbe.

Ezzel kapcsolatban még egy tényre kell felfigyelni. 1983 júliusában a vatikáni Osservatore Romano vezércikket közölt, amelynek megjelenését úgy időzítették, nehogy túlságosan megelőzze az ausztriai látogatást, de ugyanakkor a burzsoá propaganda felhasználhassa céljaira. Tartalma így foglalható össze: a katolikus egyház bizonyos körei kommunistaellenes állásfoglalásának koncentrátuma. A marxista-leninista tanítást a nép „borzalmas ellenségének“ nevezi és ezzel kapcsolatban számos negatív jellemvonással ruházza fel. Hasonló álláspontra helyezkedik a szocialista társadalmi rendszerrel kapcsolatban. Különböző rágalmakat és hazugságokat sorol fel, így pl. azt állítja, hogy a szocializmus ellenségei számára koncentrációs táborokat létesítenek, illetve pszichiátriai intézetekbe internálják őket. Az ilyen „érvekből“ kiindulva végül azt a követelményt hangoztatja, hogy „totális elkötelezettséggel“ kell reagálni a marxista ideológiára. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fel kell újítani a kommunistaellenes támadások legvulgárisabb formáit, az egyházi köröket és a papságot mozgósítani kell „a szent hadjáratban“ való részvételre.

Tudjuk, hogy a pápa külföldi útjai nem váltanak ki mindenütt lelkesedést, amint ezt a reakciós propaganda állítja. Bíráló hangok is felmerülnek, mint pl. Latin- Amerika országaiban, vagy az idén nyáron Franciaországban. Az egyházi körök nem örülnek ezeknek a bíráló hangoknak és tiltakozásoknak, nemtetszésüket ki is fejezik. így tehát várható volt, hogy a fiatal osztrák szocialisták tiltakozása a pápa látogatása alatt negatív reakciót vált ki Ausztriában és határain túl is. Meglepően élesen reagáltak. Ennek nyilván nemcsak az volt az oka, hogy a fiatal szocialisták a látogatással kapcsolatos kiadásokat is megemlítették. A magyarázat nyilván abban rejlik, hogy a fiatal osztrák szocialisták emlékeztettek az egyházi körök nem túlságosan dicsérendő szerepére a második világháború előtti időszakban és bírálták a mostani pápa, II. János 'Pál irányvonalát is. A fiatal szocialisták elleni hangos kirohanások azonban nem tudják elkendőzni az igazságot.

A pápa nyilván nemcsak azért látogat oly gyakran a világ különböző országaiba, mert szeret utazni. A politikai tényezőkön kívül sok olyan probléma is szerepet játszik ebben, amelyet egyházinak nevezhetünk. A katolikus egyházban feszültség uralkodik (a „centristákat“ támadják a „tradicionalisták“ és a „progresszívak“ is) és szembe kell néznie az elvilágiasodás kellemetlen következményeivel is. A tőkés országokban csökken a hívők száma. Azok pedig, akik az egyház tagjai maradnak, egyre közöm- bösebbek a vallásos élet iránt. Ezek az időszerű problémák késztetik II. János Pált az utazásokra. Személyesen akar segíteni az egyház problémáinak megoldásában.

A szomszédos Ausztriában sem rózsás az egyház helyzete. Ezt tanúsítja az a számos megállapítás és felhívás, amelyeket a pápa látogatásakor a hívőkhöz és a papsághoz intézett. Az idő majd megmutatja, milyen eredménnyel járnak a pápa felhívásai. Maga a pápa, aki nyilván levonta a tanulságot eddigi útjaiból, Bécsből Rómába repülve az ezzel kapcsolatos kérdésre nem adott meggyőző választ. Amint az egyik megfigyelő a közelmúltban megállapította, a pápának sok a gondja. JAROSLAV ÖELKO