Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-25 / 47. szám
K orán indított a narancssárga szemeteskocsi, a segédmunkás még nem görgette vissza a kukákat a szomszéd ház kapuja alá. Az izzadt arcú, kékruhás fiatalember a távolodó autó után iramodott és felugrott a helyére, a henger alakú szemétgyűjtő tartály torka mellé, a hágcsóra. Két házzal odébb megálltak, nagy csattogással kiürítették a rájuk várakozó szemetesvödröket, de a három kuka miatt már nem jött vissza a segédmunkás, nem törődött többé velük. Olyan ember, aki mindig előre néz, maga mögé nem figyel. A három üres kuka ott maradt a szomszéd ház előtt, az úttesten, egymás mellett háromszög alakban. Két méterre álltak a járdától. Péntek volt és tizenharmadika, ragyogó nyári reggel. Nagy szabadságolások ideje, amikor a társadalom szervezettségét megritkítják a távol levő szabadságosok az intézkedések üteme lelassul és a felelősségvállalás szigora felenged. Az ablakban könyökölve néztem az utcát a három kukával és szívembe a balsejtelem érzése költözött. Nézd, három elhagyatott kuka az úttesten, mondtam magamnak, teljesen árvák, nem tartoznak senkihez, és senki nem érez irántuk felelősséget, ebből a nagy árvaságból még bonyolult eset kerekedik.. . Délután ötkor, munkámból hazatérve tárgyilagosan megállapítottam, hogy a nap folyamán, míg nem láttam őket, a kukáknak sikerült szervesen beilleszkedni az utcaképbe. Egyikből egy piszkos seprünyél meredt elő, a másik mellett pedig mellékhelyiségbe való, megkopott víztartály hevert. A harmadikat ismeretlen tettesek leöntötték meszes malterrel. Elszigeteltségükben autók vették őket körül. Az utcánk hatóságilag engedélyezett parkolóhely, napközben az úttest két szélén tarka autósorok állnak. Emeleti ablakomból behatóan szemrevételeztem a három kukát. Szorosan egymáshoz simulva, összetartozásukat s egyben elhagyatottságu- kat világgá kiáltva az autók tömegében, mint valami makacskodó, dacos sziget. Amelyikből kiállt a seprőnyél, elneveztem Lázái- nak, a víztartályra vigyázót pedig Bálintnak. A harmadik, melynek összegörbedt fedele olyan, mint egy kajla kalap és le van öntve meszes malterrel, legyen Samu, mondtam magamban. Lázár, Bálint és Samu mögött két parkolóhely üresen állt, két autót fosztottak meg a parkolás lehetőségétől. A hétvégét megússzátok, szóltam hozzájuk gondolatban, de hétfőn este pórul járhattok, mert jön a nagytakarítás! Az utcánkat minden hétfőn este héttől kilencig tisztítják, megöntözik és söprökocsival tisztába teszik, mint a gondos anya nyügös- ködő kisdedét. Ilyenkor üres az utca, a parkoló autóknak el kell hagyniuk helyüket, hogy a tisztogató munkagépek számára szabaddá tegyék az úttestet. Az előírás megszegőinek a közrendészettel gyűlik meg a baja. Szombat eseménytelenül telt el, de a hasznavehetetlen víztartály mellé kiköltözött a házból egy piros műanyagból készült lyukas gyerekfürdőkád. Samu gyomrából pedig egy összegöngyölt, tépett matrac kukucskált ki és porladó szudáni fű csípős illatával töltötte be az utcát. Az autók tiszteletben tartották őket, tüntetőén elkerülték a kukákat, mögöttük a két parkolóhely továbbra is üresen maradt. Velük szemben azonban két turistabusz felfutott a járdára, leparkolt és eltorlaszolta a gyalogos közlekedést. Úgy véltem, a kukák kissé az utca idegeire mennek, de senki nem szól, mert nem érzi magát hivatottnak, hogy beleavatkozzon az ügyükbe. Az meberek a hétfő, várják, véltem, nyugtalanok, de türtőztetik magukat. Vasárnap délben már rongydarabok lógtak ki a kukákból, mintha felpántlikázták volna őket. Sötétedés előtt, amikor takarékossági okokból még nem égtek a neonfények, de az utcára már ereszkedőben volt a félhomály, a harmadik házból, egy alacsony, középkori épületből kifutott egy vedlett szőrű nösténypatkány, szimatolva megszemlélte a kukák környékét és rövid időre eltűnt közöttük. De a szemle eredménytelenül zárulhatott számára, mert rövid idő múlva újra előbukkant és visszafutott az öreg házba. Néhányan, akik este tizenegy tájban arra jártak, egy nekitüzese- dett szürke kandúrt figyelhettek meg, aholy a Samu-kuka gyomrából előmeredő matracon ült és őszinte vágyakkal telve, szerelmesen nyávogott. Hétfőn nehéz nap várt rám. A szerkesztőségben kéziratleadás, délután két értekezlet. Ezért reggel úgy rohantam el hazulról, mint egy üldözött. A kukákra éppen csak futólag rápillantottam, és sietve tudomásul vettem, hogy Lázár mellé kiöntötték egy vödör szemetet, Samu kalapjára pedig egy teljesen elszáradt karácsonyfát tűztek a lakók. A munka és a tennivalók feledtették velem egyéb gondjaimat. Este fél hétkor, a szavak tengerébe fulladt értekezleten jutott eszembe, hogy autómat a ház előtt hagytam és, tisztogatási nap lévén, biztosan elviszi a közrendészet. Az elnökség felé bocsánatkérést rebegve kirohantam az értekezletről és hazasiettem. Egész úton futottam, kifulladva értem a házunk elé. Időben érkeztem. Duba Gyula A közrendészet sárga szállítókocsija már ott állt a Wartburgom előtt, szerelőruhás személyzete éppen kötélre fűzte kocsimat, hogy a keskeny fémpallókon, melyeket az első kerekek elé tettek, felvontassák a furgonra. Az egész műveletre egy szigorú tekintetű rendőr ügyelt fel. Üres volt az utcánk, az enyém volt az egyetlen kocsi, csak a kukák dacoskodtak régi helyükön. A rend őre néha megvetően rájuk nézett, látszott rajta, hogy erősen bosszantja a jelenlétük, de nem szólt, visszafojtotta haragját. Inkább az én kocsimat nézte, nagy nemtetszéssel. A futástól kifulladva, alig tudtam megszólalni. Aztán sűrű bocsánatkéréseimre és mentegetőzésemre, meg fogadkozásaimra, hogy ezután nem feledkezem meg állampolgári kötelességeimről, beleegyeztek, hogy a kocsit a szomszéd utcába viszem, ahol másnap tisztogatnak. Hűtője alól lecsatolták a drótkötelet, a rendőr szórakozottan megfenyegetett, aztán mindannyian még egyszer megvetően a kukákra néztek és elrobogtak. A szomszéd utcában leparkoltam a Wartburgot és lélekszakadva hazasiettem, az ablakba könyököltem és vártam a fejleményeket. ' S azok nem várattak magukra. Elsőnek a narancssárga locsolókocsi érkezett. Hatalmas zúgással jelent meg az utcánk elején, előtte sokszáz vékony vízsugárból álló, széles vízfüggöny söpörte tisztára és paskolta meztelenre az úttest felületét. A hatalmas tartályos gép legyözhetetlennek látszott, valóságos tenger habzott és bugyborékolt előtte. A mindent elmosó tenger elérte a kukákat és vadul megtámadta őket, hogy azok beleremegtek, s az ellenségesen tomboló víz szétkergette a körülöttük heverő szemetet. Makulátlan tisztára mosta a vízfüggöny a kukákat, de megingatni nem bírta őket, kárt nem tett bennük. A locsolókocsi tehetetlenségében dühösen felmordult és tovább haladt. A Samu kalapjára tűzött karán- csonyfa utolsó, elszáradt tűit is elveszítette az áradatban, csupasz ágairól bőven csepegett a víz. Az utca elején nemsokára feltűnt a sepröautó. A bömbölő hangú, zömök gépet mindig megbámultam, megjelenésével munkába feszült, figyelmeztetően trombitáló elefántot juttatott eszembe, míg máskor hatalmas, kitátott szájú bálnára emlékeztetett, amely nyitott torokkal úszik a tengeren és mindent magába nyel. A hasonlat kissé sántított, mert a bálnában semmi sincs, ami körmozgást végezne, mint a gép söprűi, de mégis tetszett. A seprókocsi konokul harsogva jött szemben a kukákkal és tárcsás seprűivel minden szemetet magába habart, amit a locsolóautó vízfüggönye az úttest szélére mosott. Lélegzet visszafojtva, kimeredt szemmel vártam az elkövetkezőket. A kukák mereven, elszántan álltak a helyükön, még mindig folyt róluk a víz. A söprókocsi fenyegetően zúgva közeledett. Már-már lerohanta őket és én képzeletemben láttam Lázárt, Bálintot és Samut összelapítva és szettaposva eltűnni a kiéhezett, modern szörny gyomrában. De a gép az utolsó pillanatban élesen oldalra kanyarodott, kitért a kukáknak és meredek ívben simára és tisztára csiszolta körülöttük az úttestet. A csupasz karácsonyfa ágait meglengetve beleremegett a veszélybe, melyben mindannyian voltak. A seprókocsi egyre távolodott, majd eltűnt a sarkon. A közvetlen veszély elmúlt. De nem véglegesen. Városrészünket hatalmas motorzúgás töltötte be, jelezve, hogy az ütközet még nem ért véget. A locsolókocsi rövid idő múlva ismét feltúgt utcánk elején. Harsogó vizfüggönyét mereven maga elé szegezve, újból megrohamozta a kukákat. Olyan makulátlanra mosta őket, mintha ma születtek volna és a körülöttük heverő szemétfoltokat atomjaira szaggatta. A kukák mögötti szennyes tengerben kenyér- és dinnyehéj, rongy és papírdarabok, csontok, gyümölcsmagok és műanyag tégelyek úsztak, megkopott gyerekjátékok és rozsdás konzervdobozok. A seprókocsi megjelenése még félelmetesebb volt. Vezetője a legnagyobb sebességre kapcsolt és tövig nyomta a gázpedált. A zömök gép bömbölő rémmé változott. De a kukák elszánt közönye ezúttal is megtörte szilaj rohamát, az utolsó pillanatban újra kikerülte őket, és a gép, megvetése jeléül, kipufogójából sűrű, fekete füstpamacsot köpött rájuk. A kukák helyzete megrendíthe- tetlennek látszott. Az utca lakói beszélni kezdték, hogy a földbe gyökereztek. A megállapítás nem volt alaptalan. A kukák akkor már derékig szemétben álltak, megközelíthetetlenül és elmozdíthatalanul. És bizonyságul, hogy az anyafölddel lehetnek kapcsolatban és életadó nedvek keringenek bennük, Samu matracán kizöldült a szudáni fű. A szomszédos, kis középkori házból egy régivágású, konzervatív úriember olyan híreket kezdett terjeszteni, hogy új királydombot hoznak létre utcánkban. Hogy mi a királydomb? Fővárosunk a történelem tanúsága szerint a késői középkorban és az új kor hajnalán koronázó város volt, és az eredeti királydomb a házunktól nem messze állt, a mai Stúr tér közepén. A megkoronázott király, a székesegyházból kijőve lóra szállt és fényes kíséretével leballagót a királydombhoz, arra felkaptatott hátasával, kihúzta kardját és méltóságosan a világ négy égtája felé suhintott vele. Vagdal- kozásával szimbolikusan birtokába vette a világot. A megátalkodott - s a jelek szerint királypárti - úriember nem átallott olyan értesüléseket terjeszteni, hogy a kukákra új királydomb épül, de meg kell mondani, hírverése kevés sikerrel járt. Bizonygatását a nagyobb gyerekek is kinevették, mert az iskolában már tanultak honismeretet, csak az egészen kicsiket tudta jövendölésével elámítani, akik még a mesék világában éltek. A felnőttek pedig egyenesen a szemébe vágták, hogy a demokráciában nincsenek királyok. Legfeljebb, ha néhány kiskirály akad, de azok is egészen picikék, járási méretűek... így vitatkoztak a megrögzött reakcióssal az emberek. A másik lehetőségnek egy nyugdíjas virágkertész adott hangot. Az ó feltételezése sokkal hihetőbben hangzott. A napbarnított, alacsony emberke, aki nyugdíjasként még a városi parkosítási vállalatnál dolgozott, azt állította, hogy utcánkban valóban domb létesül, de nem királydomb, hanem valódi virágosdomb, amely a tervek szerint a belvárosi zöldövezet szerves része lesz. Megesküdött, hogy a parkosítási vállalat igazgatójának az irodájában olyan tervezetet látott, amely szerint az egyre növekvő szeméthalmot nemsokára beborítják jó minőségű, kom- posztos kerti földdel, majd utána 6 és néhány beosztottja bazsarózsát és kerti pipitért ültetnek bele. Ezt az állítást is nyomós tények támasztották alá. Samu matracán a szudáni fű már bokáig ért, a Lázárból kinyúló seprúnyélból pedig apró rügyek, friss zöld hajtások törtek elő. A seprőautó láthatólag feladta a harcot, hétfőn este, a nagytakarítás idején utcánk felé sem nézett. Sértett büszkeségében három utcával távolabb morajlott a hangja, mintha fenyegetőzne. De a locsolókocsi most is eljött, bőven megöntözte a kukákat borító televényt és békésen eltávozott. Jelenlétével a virágkertész állítását erősítette meg, a következő napokban a domb oldala sűrűn kicsi rázott, apró fűszálak és buja sziklevelek dugták ki fejecskéjüket, sőt éles és avatott szemmel néhány izmos kukoricacsírát is felfedeztem közöttük. Lehetséges lenne, hogy dombunkat a takarmánytermesztés folyamatába is bevonják? Talán egységes földműves- szövetkezet is alakul az utcában! Minden jel arra mutatott, hogy ezeket a találgatásokat komolyan kell venni, mert nem alaptalanok. Egyik reggel három munkaruhás ács jelent meg a domb mellett és deszkából eszkábált kerítéssel vették körül. Végül azonban ez az elképzelés is valótlannak bizonyult. Egy borús éjszakán, újholdkor, mikor legnagyobb a sötétség, hatalmas gépzúgásra, fémcsattogásra és pokoli kiabálásra ébred- ~ tünk. Az ablakhoz rohantunk. A dombot ostromgépek szoros gyűrűje vette körül. Hidraulikus markológépek és dízelmotoros kotrók, talajgyaluk és teherautók. Jól szervezett, közös rohammal megtámadták a dombot és bele- mélyesztették fémkarmaikat, feldúlták és szétszórták, megtörték ellenállását. A hűvös éjben megborzongva hallgattuk Lázár, Samu és Bálint fémes sikoltozását és csikorgását, ahogy a teherautókra röpítették őket. A locsolókocsi tisztára mosta a helyüket. A reggel ébredők nyomát sem találták már a dombnak, amely hetekig az utca érdeklődésének a középpontjában állt. a Aztán sokáig nyugton éltünk, egészen szeptember végéig. Akkor egy reggelen, a középkori alacsony ház előtt, másfél méterrel a járdától az úttesten teljesen váratlanul megjelent egy lábbal hajtható fazekaskorong és egy ódon, félig elégett kovacsfújtató. Az utca lakói gondterhetlen nézegetik és jelentősen egymásba villantják tekintetüket: mi lesz ebből?! Dmitrij Furmanov Feljutott a dombra az első géppusk; szólítottam és előre mentem vele oda szottak az elvonuló ellenség imbolygó r Sík mezőn vonultak vissza egy erdő felé hatóan iparkodtak, alighanem azzal sz lovasságunk üldözőbe veszi őket. Nen lovasságunk csaknem egyáltalában ner magunkban természetesen semmit serr kicsit még mindig reménykedtünk abb. már eldördülnek az ellenség hátában az Abban a pillanatban arról a helyről, ah' egyetlen géppuskával is jelentősen foko; rémületet, véglegesen megtörhetjük az i állási készségét és elragadhatjuk tőle a tot... De minden várakozás hiábavaló ve nulók sarkában továbbhaladtunk előre, k tél verszt távolságra: a felderítő járőr jól pedig a dombról szünet nélkül tűzzel ár elvonulókat. Az ellenség felelgétett, d állandóan hátrált az erdő felé, míg el ne elöl. Dolgunkvégezetlenül visszafordultu A dombra felvonult ekkorra az iv; szenszki ezred is. Amikor a géppus közeledtem, észrevettem, hogy néh ereszkedtek és puskájukkal megcélozt, várván, hogy közelükbe érjünk. Nagyot ki hozzájuk tartozunk, lobogtatni kezdtem met. így tudtam csak elejét venni egy Néhányan felálltak és elibünk jöttek. / felismertek, fejüket csóválgatták, sopánl holták magukat ügyetlenségükért. Kisvá kedtünk a dombról és visszamentünk a Útközben találkoztam Csapajewel. É| tokát járta végig és szemlét tartott. A g előtt lezajlott csetepatéban személyeser onnan ment be a faluba. Megfordítottarr mellé szegődve, újra felmentem a domt + A falu eközben megelevenedett. Mii vöröskatonák .költözKödtek be. A falt a kutaknál sürögtek-forogtak, vizeskam gáltak, iparkodtak felténni a szamovárok dégelni a bajtársakat. Már nem vadóckodtak, félénkségük e atalság pedig egyenesen tűzbejött. A olyan hamar összekomáztak a vöröska az embernek elállt a szeme-szája a esc Nézzük csák meg, mi történik. Rajaink a dombon tüzelőállásokat fog hol itt az erdőben, még egészen a közel nulóban vannak az ellenséges egységei még el sem oszlott a puskapor füstje, kitárt ablakaiból már hívogat a harmonil szavára készségesen gyülekeznek lányi Nem sok kell nekik, hogy táncra ii Enélkül aligha tud meglenni az ember.. Ebben a faluban a vörösezredeket mi nagyobb örömmel fogadták, mert neme: togatás és erőszak nem fordult elő, de olyan eset sem történt, hogy a legeseké ben megbántottak volna valakit, vagy volna falubélivel. Úgy jöttek ide, mint bajt sakhoz, tele tisztelettel és kölcsöríös szenvvel. Babits Mihály Egy verses lévé Reményik Sándornak Ha nem tudtam mindjárt felelni, tulajdonítsad zavaromnak. Úgy forgattam soká kezemben zengő leveled, mint aki nézi, nem hibás-e a címzés. Nem ismersz, messze vagy, bará Ha látnál, hogy fetrengek itt, már csak a testben élve, már csa egy nyaláb testi fájdalom, erőtlen, gondolattalan: nem írtad volna amit írtál. A versed édes és kegyetlen. Úgy hangzik mint a trombita s nyomorék vitéz fülében, vagy a halott álmai közt, aki már feltámadni nem tud, de a hangot, mely költené, beszövi az álmok közé, beszövi kínjai közé, s a költögető hang, a hang kínok és álmok közt örökre zeng tovább édesen s kegyetlen.
