Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-11 / 45. szám
(A cikk első részét a múlt heti számunkban közöltük) Mint ismeretes, internacionalistáknak nem születünk, hanem nevelhetünk. A kommunista párt az internacionalista és hazafias nevelésnek, formáinak és módszereinek állandó tökéletesítésében a népek közötti lenini barátság megszilárdításának egyik fő eszközét látja, nagy fontosságú feltételét annak, hogy meggyorsítsuk társadalmunk fejlődését a kommunizmus építésének útján. Az idegen nemzeti elnyomás alól való felszabadulásért folyó harcnak ezredéves történelme van. A nemzeti kérdés napjainkban is az emberi társadalom fejlődésének egyik kulcsfontosságú problémája. Ezért a nemzeti viszonyok átalakításának szovjetunióbeli elmélete és gyakorlata világtörténelmi jelentőségű. Ez az elmélet és gyakorlat igen nagy hatással van a népeknek a nemzeti függetlenségért, szabadságért és egyenjogúságért vívott harcára. Az SZKP tapasztalatainak sok összetevőjét széles körben felhasználják a haladó pártok, államok és társadalmi mozgalmak. A teljes nemzeti egyenjogúságért folyó küzdelem leghatározottabb és legkövetkezetesebb harcosai a marxista-leninista pártok. Ha meg akarjuk jelölni, melyek a fő okai annak, hogy a kommunista mozgalom hosszú évtizedek óta olyan nagy és nem csökkenő figyelmet fordít a nemzeti kérdésre, az alábbiakat említhetjük. Az első ok abban rejlik, hogy a nemzeti szabadságért és függetlenségért folyó harc szerves része korunkban a világ valódi társadalmi megújhodásának, tehát annak a küzdelemnek, amelyet a kommunisták az emberiség jobb jövőjéért vívnak. A második ok az, hogy a nemzetek egyenjogúságának, a nemzetek közötti igazságos kapcsolatoknak a megteremtéséért folyó harc fontos tényezője annak, hogy eredményesen szembeszállhassunk az imperializmusnak a nemzetközi helyzet élezésére irányuló politikájával, tényezője a háborús veszély és a fegyverkezési hajsza elleni küzdelemnek. „Tapasztalataink alapján- hangsúlyozta Lenin - az a megingathatatlan meggyőződés alakult ki bennünk, hogy csakis a különböző nemzetek érdekei iránt tanúsított legnagyobb fokú figyelem küszöböli ki a konfliktusok veszélyét, küszöböli ki a kölcsönös bizalmatlanságot, küszöböli ki a különféle intrikáktól való félelmet, s teremti meg azt a bizalmat - különösen a különböző nyelvet beszélő munkások és parasztok között- amely nélkül teljesen lehetetlen akár a népek közti békés viszony, akár valamennyire is eredményes fejlődése mindannak, ami értékes a modern civilizációban.“ (Lenin összes Művei. 45. köt. Kossuth Könyvkiadó 1975. 244. old.) A nemzeti viszálykodás és a sovinizmus rendszerint agresszióhoz, hódító háborúk kirobbantásához szolgált előjátékul. Az első világháború küszöbén az imperialista hatalmak a nacionalizmus és a sovinizmus mérgével fertőzték meg az európai légkört. A hitleri fasizmus, a második világháborúra készülődve, a végsőkig szította a sovinizmust és a fajgyűlöletet. Ez olyan politikában jutott kifejezésre, amely egyes nemzetiségek fizikai megsemmisítésére irányult, más népeket rabszolgaságra és kihalásra ítélt. Az imperializmus számtalan gyarmati rablóháborút viselt a nacionalizmus és a sovinizmus zászlaja alatt. A sovinizmus ma is fegyverzetéhez tartozik az imperializmusnak, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak, amely féktelen fegyverkezési hajszát folytat, fokozza a nemzetközi feszültséget, minden teketória nélkül beavatkozik más országok belügyeibe és élezi a válsághelyzeteket a földteke különböző térségeiben'. Az amerikai imperializmus agresszív stratégiája nem csupán a függetlenségért küzdő népek ellen irányul. Ez a stratégia egyszersmind azzal jár, hogy korlátozza az Egyesült Államok szövetségeseinek szuverenitását, alárendeli politikájukat az amerikai kormányzó körök érdekeinek. Egyre világosabban látható, hogy ez az irányvonal ellentétes a nagy és a kis népek alapvető érdekeivel, így maguknak az amerikaiaknak a nemzeti érdekeivel is. Ezzel az irányvonallal szemben áll a szocialista államok, a kommunista és munkáspártok politikája. A nemzeti kérdés marxista-leninista felfogása, a nemzetek önrendelkezési jogának következetes védelmezése az egyik alapja a Szovjetunió alkotmányában rögzített elveknek, amelyek meghatározzák a Szovjetuniónak más államokhoz fűződő kapcsolatait. A nemzeti építés területén szerzett szovjet tapasztalatok a legteljesebben a szocialista közösséghez tartozó országok kommunista és munkáspártjainak tevékenységében, ezeknek az országoknak a társadalmi életében, államközi kapcsolataik gyakorlatában tükröződnek vissza. A marxista-leninista pártok nemzetiségi politikája az egyes szocialista országokban konkrét utakon és módszerekkel valósul meg, az adott ország belső sajátosságaival, történelmével összhangban. Ugyanakkor a nemzeti kérdés megoldásában mutatkozó megannyi eltérés ellenére - akárcsak a szocialista építés egészében - megnyilvánulnak a közös elvek, törvényszerűségek. A fontos az, hogy a szocialista közösség országai egyeztetni tudják saját nemzeti érdekeiket és a közös érdekeket, együttműködnek, eltávolítva az útból mindent, ami megnehezítheti a közös előrehaladást. A testvéri országok közösségében kifejlődött a szocialista internacionalizmus. hoz vezet, ahol nincs talaja a nemzeti konfliktusoknak, ahol a nemzetek barátsága és egyenlősége a társadalmi fejlődés törvényévé vált, ahol ismeretlen az embernek ember általi kizsákmányolása. Lenin arra tanított, hogy valamely nemzeti mozgalom haladó, illetve reakciós voltának kritériuma minden egyes konkrét esetben az a kérdés, hogy az adott mozgalom elősegítheti-e az antiim- perialista, forradalmi erők konszolidációját vagy a megosztásukra vezet, a dolgozók társadalmi felszabadításának céljait, a társadalmi haladás érdekeit szolgál- ja-e, vagy ennek aláaknázására, a kizsákmányoló oszttályok érdekében használja fel az imperializmus, a helyi reakció. Lenin meghatározása szerint a kommunistáknak „a leghatározottabban támogatniuk kell... a polgári demokratikus nemzeti szabadságmozgalmak legforra( dalmibb elemeit“ (Lenin összes Művei. 27. köt. Kossuth Könyvkiadó 1971. 252. ■ old.) t Először, a világ legnagyobb, nemzeti szempontból roppant vegyes összetételű országának példáján - ahol az uralkodó osztályok évszázadokon át fenntartották a nemzeti viszályt és elnyomást - meg- cáfolhatatlanul bebizonyosodott, hogy reális lehetőség van olyan minőségileg új típusú viszonyok kialakítására a nemzetek és nemzeti csoportok között, amelyek az egyenjogúság, az igazság és a barátság elvén alapulnak. Meggyőzően bebizonyosodott, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok a társadalmi haladás fontos tényezőjét alkotják. Másodszor, elméletileg és gyakorlatilag igazolva van, hogy mivel minden nemzeti elnyomás és egyenlőtlenség a kizsákmányoló rendszer szülötte, a nemzeti kérdés megoldásáért folyó harc elválaszthatatlanul összefügg a dolgozók társadalmi felszabadításáért vívott küzdelemmel. A kapitalizmus képtelen a nemzeti kérdés valamelyest is következetes megoldására. Harmadszor, a nemzetek tényleges egyenlőségének megvalósítása feltételezi az önrendelkezésre, önálló állam alakítására való joguk érvényesítését, azon joguk érvényesítését, hogy maguk határozzák meg társadalmi-gazdasági rendszerüket, szuverén módon alakítsák kapcsolataikat más országokkal és népekkel. Egy soknemzetiségű állam szilárd politikai bázisa csakis a keretébe tartozó nemzetek és nemzeti csopiortok önkéntes szövetsége lehet. íLTHU Sfll I 11 VíM m Am 7 IC LENTOSEGE írta: BORISZ PONOMARJOV, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, az SZKP KB titkára amely nem más, mint a proletár internacionalizmus a szocializmus és a kommunizmus építésének viszonyai között. Ez határozza meg a nemzetek és a nemzeti csoportok együttműködésének elveit és normáit az egyes szocialista országok keretein belül. A szocialista internacionalizmus felöleli az állam- és a pártközi kapcsolatoknak lényegében minden szféráját, s szabályozza a szuverén szocialista államok kapcsolatait. A szocialista internacionalizmus azt jelenti, hogy a közösség tagjai tisztelik mindegyik ország nemzeti és történelmi sajátosságait, készek támogatni és önzetlenül segíteni egymást, együttesen védelmezni a szocializmus vívmányait. A szocialista internacionalizmus elveinek további megszilárdítása és fejlesztése, átültetésük nap mint nap az életbe egyre időszerűbb feladat, különösen akkor, amikor a nemzetközi reakció fokozza aknamunkáját a szocialista közösség országai ellen. A Szovjetuniónak a nemzeti kérdés megoldása terén szerzett tapasztalatai iránt nagy érdeklődést tanúsítanak Ázsia, Afrika és Latin-Amerika felszabadult országainak társadalmi erői, állami vezetői, politikusai és pártjai. A nemzeti kérdés itt ma is rendkívül élesen vetődik fel. Tartalma mindenekelőtt a népek harca az imperializmusellen, a teljes nemzeti felszabadulásért, a transznacionális társaságok kizsákmányolásától való megszabadulásért, az önálló fejlődés jogának éivényesítéséért. Az imperializmus nem akar beletörődni az egykori gyarmati és félgyarmati országok fölötti politikai uralmának elvesztésébe. Sok felszabadult ország vált a színterévé drámai eseményeknek, amelyek talaja az évszázados nemzeti, törzsi, vallási és nyelvi problémák megoldatlansága. Az imperializmus neokolonialista stratégiájának lényeges része az, hogy a nemzeti viszályok kiélezésébe helyezi reményeit. Napjainkban különösen világos az összefüggés a felszabadult országokban a nemzeti kérdés megoldása és a társadalmi-politikai fejlődés útjának megválasztása között. Ezeknek az országoknak a számára így áll a kérdés: vagy a „bejárt út megismétlése“, azaz a tőkés fejlődés útja a vele járó nemzeti ellenségeskedéssel és egyenlőtlenséggel, a dolgozók kizsákmányolásával, az éhezés és a nyomor gyötrelmeivel, vagy pedig az új út, amelyet a Nagy Október nyitott meg először: az az út, amely a szocializmusKétségtelenül a mai világfejlődés jellegzetességei közé tartozik a nemzeti viszonyok éleződése az iparilag fejlett tőkésországokban. Itt a nemzeti kérdés kiéleződése a tőkés rendszer tovább mélyülő általános válságának elidegeníthetetlen eleme. Ezért a nemzeti szuverenitás megőrzéséért és megszilárdításáért, az imperialista diktátum ellen, a nemzeti kisebbségek és csoportok egyenjogúságáért folyó küzdelem a kapitalista országokban egyre inkább összeolvad az akut társadalmi problémák egész komplexuma megoldásának feladataival, s végső soron a társadalmi viszonyok szocialista átalakításának feladataival. A polgári kormányok a nem egyenjogú nemzetiségek tiltakozásait Jegtöbbnyire vagy figyelmen kívül hagyják, vagy - ha aktív formát öltenek - kíméletlenül letörik. Ez történt az Egyesült Államok számos déli városában, ez történik Ulsterben, ahol a Thatcher-kormány nem volt hajlandó megadni az elemi jogokat a bebörtönzött ulsteri hazafiaknak, s így sokukat az önkéntes éhhalálba kergette. Sok fejlett tökésországban a testvérpártok politikai programjának és egész tevékenységének fontos alkotórészei a nemzeti követelések. Legyen szó a fájdalmasan égető észak-írországi probléma megoldásáról vagy az Egyesült Államokban a négereket, az indiánokat és más nemzeti kisebbségeket sújtó faji és nemzeti elnyomás elleni küzdelemről, a külföldi vendégmunkások helyzetéről, a Német Szövetségi Köztársaságban, Franciaországban és más országokban, s frankofón Québec problémájáról Kanadában, a vallonok és a flamandok közötti vitás kérdések megoldásáról Belgiumban, a nemzeti autonómia feltételeiről számos spanyolországi tartományban vagy Nagy-Británniában - Skócia és Wales esetében - a kommunisták abból a lenini eszméből kiindulva határozzák meg álláspontjukat e problémák vonatkozásában, hogy a nemzeti kérdés megoldásáért folyó harcot egyesíteni kell a radikális monopóliumellenes, demokratikus átalakulásokért, a dolgozók osztályérdekeiért, a társadalmi haladásért vívott küzdelemmel. A nemzeti kérdésnek a különböző országokban fellelhető összes sajátosságai ellenére megoldása útjainak keresése során iránymutatóul és értékes támaszául szolgálnak a Szovjetuniónak, a létező szocializmus országainak a tapasztalatai. E tapasztalatokat nemzetközi síkon általánosítva mindenekelőtt az alábbiakban összegezhetjük. Negyedszer, á nemzetek politikai fel- szabadulása nem lehet teljes és tartós, ha nem párosul a gazdasági és társadalmi viszonyok átalakításával, a gazdasági egyenjogúság eléréséért való harccal. A mai körülmények között, amikor államok tucatjai igyekeznek megoldani olyan rendkívül bonyolult feladatokat, mint az évszázados elmaradottság felszámolása és az egyenjogúság kivívása a fejlett tökésországokkal való gazdasági kapcsolatokban, becses és lelkesítő példaként állnak előttünk a szovjetköztársasá- • gok tapasztalatai. Különösen fontos ezzel kapcsolatban az a gyakorlatban igazolt reális lehetőség, hogy olyan népek, amelyek nem mentek át a fejlődés kapitalista szakaszán, ezt elkerülve vagy lényegesen lerövidítve eljuthatnak a szocializmushoz. Ötödször, a nemzeti egyenjogúság megteremtése szorosan összefügg az állam politikai rendszerének jellegével. Minél közelebb áll ez a rendszer a valódi néphatalomhoz, minél inkább bevonja a társadalom és az állam ügyeiben való tevékeny részvételbe a dolgozó tömegeket, annál tágabb teret nyit a nemzeti megújhodás feladatainak megoldása számára az önálló fejlődés útjára lépő országokban. Hatodszor, a nemzeti problémák igazságos megoldásához tudatos, szervezett, célratörő politikai élcsapatra van szükség, amely képes arra, hogy pontosan megértse és kifejezze a nemzeti érdekeket, felhalmozza a nép energiáit oly módon, hogy annak erőfeszítései az imperializmus ellen, a nemzeti szabadságért és a társadalmi haladásért folyó harc közös medrében egyesüljenek más népek erőfeszítéseivel. Vagyis olyan pártra van szükség, amely a munkásosztály, az összes dolgozók érdekeit fejezi ki, és amelyet a tudományos szocializmus vezérel. Végezetül hetedszer, hosszú esztendők gyakorlata bebizonyította, mennyire fontos a párt célirányos munkája, annak érdekében, hogy az internacionalizmus szellemében nevelje valamennyi nemzetiség dolgozóit, meggyökereztesse az emberek tudatában a népek barátságának és testvériségének eszméit. Világos, hogy a kifejtettek nem merítik ki a szovjet tapasztalatok teljes konkrét gazdaságát. Ezek a tapasztalatok rendkívül sokrétűek, a történelmi fejlődés különböző fázisaira terjednek ki. A Szovjetunió Kommunista Pártjától távol áll, hogy más népeknek a szovjet minták másolását javasolja, a konkrét történelmi helyzet, hely és idő figyelem- bevétele nélkül. Mindegyik népnek, mindegyik országnak jogában áll azt meríteni tapasztalatainkból, amit a maga számára hasznosnak és szükségesnek ítél. A szovjetek országa által a Nagy Október óta megtett út, az ország történelmi vívmányai, a fejlett szocializmus nálunk felépült társadalma biztos alapzatul szolgál a népek barátságának megszilárdításához, e barátság alkotó potenciáljának felhasználásához a kommunista építés érdekében. A Szovjetunió ebben az . irányban is új távlatokat nyit meg az egész emberiség előtt. (Béke és Szocializmus) XI. 11.
