Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-11-04 / 44. szám
Tarkovszkij nosztalgiája Manapság nincs divatosabb téma, mint a nosztalgia. Nosztalgia a zenében, az öltözködésben, egyáltalán nosztalgia mindenütt. Ezért aztán tulajdonképpen nem meglepő, hogy Andrej Tarkovszkij első külföldön forgatott filmjét, Nosztalgia címmel indította világhódító útjára. A Tonnio Guerra társaságában írt film eredetileg Utazás Olaszországban címmel került a stúdióba, de ezt rögtön az első forgatási nap után megváltoztatták, mert a szerzők belátták, hogy arra az utazásra, amelyre a film hőse vállalkozik, a világ bármely részén sor kerülhet. Az szinte másodlagos, hogy a Nosztalgia hőse, a külföldre látogató zenekritikus, éppen Itáliába érkezik, hogy kedvenc klasszikusa után nyomozzon. És ahogy egyre jobban körvonalazódik a készülő mű, egyre pontosabban tudja, hogy mi is kerül majd az egyelőre üres oldalakra - az utazó lelke mindinkább kiürül, egyre jobban elveszti biztonságát. Mert a nosztalgia, ismétli minduntalan Tarkovszkij, nem lelkiállapot, hanem maga a betegség. „Mert mi másként is lehetne azt a valamit nevezni, ami elszívja az életkedvet, az energiákat, az élet örömeit? Nagyon kérem önöket, hogy ne tévesszék össze a nosztalgiát a szomorúsággal!“ Az új olasz koprodukcióban forgatott film, híven az Iván gyermekkora a Solaris és a Stalker mesteréhez, ezúttal is szinte szavak nélkül mondja el történetét. „Gyűlölöm a sok beszédet. Az a film, amelyben sok a szöveg, lehet akármilyen jó, de számomra sohasem lehet sikerült alkotás vallja a rendező, aki természetesen színesben forgatta filmjét, amelyről pz volt egyik kitűnő kritikusának a véleménye, hogy olyan „mint egy feketefehér film, amelyet valaki színes televízión át néz. “ (P) • Franco Nero olasz színész a Vörös harangok újságíró hősének szerepében---------------------------► r É vről évre visszatérő eseménye, értékes hagyománya kulturális életünknek a szovjet filmek fesztiválja, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára emlékezve novemberben, a barátság hónapjában rendeznek meg. A november 4-én kezdődő és december 15-ig tartó seregszemlén nyolc játékfilm vár bemutatásra. Műfajok, témák és gyártó stúdiók szerint változatos a szemle műsora. Nézzük hát, milyen filmeket ígér a fesztivál. Első helyen kell említenünk Szergej Bon- darcsuk monumentális kétrészes filmjét, a Vörös harangokat, amely századunk nagy társadalmi mozgásainak a krónikája. Az Oscar-díjas rendező ezúttal John Reed felé fordult, s a neves amerikai író, újságíró két riportkönyve alapján készítette a Mexikó lángokban és a Tíz nap, amely megrengette a világot című nagyszabású művét. Mindkét alkotás hőse tulajdonképpen John Reed, hiszen Szergej Bondarcsuk az ő szemével láttatja a mexikói és az orosz forradalmat, előtérbe helyezve a nép felkelését, hősiességét. John Reed az eseményeknek csak v figyelő, értő, elemző krónikása, a forradalmi mozgalomnak csak megfigyelője, hogy tapasztalatait majd írásaiban tárja a világ nyilvánossága elé. A film első része, a Mexikó lángokban, az Emiliano Zapata és Pancho Villa vezette nép felkelését mutatja be, látványos, jelenetekben ábrázolja a tisztes életért harcoló szegények forradalmát a mexikói nép küzdelmét a kegyetlen jogfosztottság és nincstelenség, a feudális viszonyok ellen. A hatalmas harci jelenetek a kiváló amerikai újságírónak, az 1910-es évek történelmi eseményei szemtanújának elmékéivel váltakoznak a filmben. Bondarcsuk hagyományos eszközökkel ugyan, de érzékenyen jeleníti meg a névtelen forradalmárok közzöségét, s a maga teljességében igyekszik átfogni Dél-Amerika históriájának ezt a jelentős fejezetét. A produkció második része, a Tíz nap, amely megrengette a világot, az 1917. április 3-a és október 26-a között időszakot öleli fel. Az alkotás Lenin Pétervárra érkezésével kezdődik és a szovjetek II. kongresszusával, a békedekrétum elfogadásával ér véget. A grandiózus vállalkozás megidézi a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, megelőző eseményeket, a bolsevik párt törekvéseit, s az emberiség történelmének legnagyobb fordulóját. Erénye a filmnek, a tematika izgal- massága mellett, hogy Bondarcsuk a forradalmat történelmi összefüggéseiben láttatja. A mexikói és olasz filmesekkel közösen készített alkotás külön érdekessége a szereposztás. John Reed figuráját az olasz világsztár, Franco Nero személyesíti meg. Szerepe szerint egy olyan embert kellett eljátszania, aki csak figyel és kérdez, az eseményeknek nem irányítója és nem is cselekvő részese, a forradalmi mozgalom lényegét és jelentőségét csupán felismeri és írásaival a nyilvánosság elé tárja. Egyéniségét, jellemének személyes jegyeit, dinamikáját és aktivitását ily módon a film a múltból felidézett emlékek révén kívánja érzékeltetni. Szerelmét Ursula Andress alakítja. További szereplők: Sydney Rome, Irina Szkobceva, Anatolij Usztyuzsanyinov. Triptichon a címe annak a filmdrámának, amely három asszony sorsát mutatja be. Mindhárom életébe beleszólt a háború; az egyiknek a férje, a másiknak a fia nem tért vissza a frontról, s bár a harmadik senkit sem vesztett el, mégis egyedül maradt. Törődjön hát bele a magányba, az elhagyatottságba, szó nélkül tűrje a falu sértegetéseit? Ali Hamrajev filmjének hősei korunkban élnek, magatartásuk, gondolkodásmódjuk azonban még előítéletektől terhes. Kamarajáték-film Edmond Keoszajan alkotása, a Távol a hazától. Cselekménye a második világháború éveiben játszódik, s a Belgiumban szerveződő orosz antifasiszta mozgalmat tárja a néző elé. Háborús történet az Átlépni a határt, amely Jurij Ivancsuk rendezésében a japánok felett aratott győzelem, 1945 augusztá- sának mandzsúriai eseményeit beszéli el. Szófia Rotaru, a nálunk is ismert népszerű énekesnő főszereplésével készült a Lélek című film. Alekszandr Sztefanovics alkotása egy reflektorfényben élő előadóművész sorsát, felfelé ívelő pályáját, magánéletének válságos helyzeteit követi nyomon, sok-sok zenével és énekkel. Lírai elemekkel átszőtt vígjáték az Apák és nagyapák. Jurij Jegorov rendező humoros történetében az emberi kapcsolatokról, a családi együttélés örömteli és bosszantó pillanatairól szól, megértő mosollyal, szeretettel. Fikción, feltételezésen alapul A 36-80-as zónában című film cselekménye. Mi lenne, ha egy amerikai tengeralattjárón meghibásodna az atomreaktor, s a fejveszettségben a számítógép azt az utasítást adná, hogy indítsanak rakétatámadást a szovjet hajók ellen... Mihail Tumanis- vili kalandfilmje az ^tomkatasztrófa veszélyeire, s az emberiség felelősségére figyelmeztet. TOLGYESSY MARIA ... és forog a körhinta Találkozás Jelena Proklovával Ma sem értem, hogy történhetett: én kerestem öt, 6 keresett engem, én vártam rá, ő várt rám, én ott álltam a közelében, ó ott álldogált mellettem, mégis elkerültük egymást. Később, amikor három szál gyöngyvirággal a kezében megállt előttem, nem akartam hinni a szememnek.- Talán az arca, az tévesztett meg. Én a Mimino és a Legyen a férjem! hosszú hajú Jelena Proklovájára vártam, s még csak meg sem fordult a fejemben, hogy azóta rövid, göndör frizurája lehet, amely az arcvonásait is megváltoztatja. Most mondjam azt, hogy múlik az idő? Vagy azt, hogy meguntam a hosszú hajat? Szeretem a változatosságot, ennyi az egész.- Belülről is változott az elmúlt években?- Nem valószínű. Én mindig olyan nyugodt, szelíd, mosolygós természetű voltam, mint ma. Nekem csak az arcom meg a nevem változott az évek folyamán. Először Lenocska voltam, aztán Léna, öt éve pedig már Jelenának hívnak.- Kezdjük hát Lenocskával, akit tizenkét éves korában láttunk először.- Rövid szoknyában, vastag harisnyában, kurta kabátkában, szőke copfokkal jelentem meg először a vásznon Alekszandr Mitta Csengetnek, nyiss ajtót című filmjében. Egy naiv, tiszta lelkű kislányt kellett megformálnom, aki nemcsak közel állt hozzám, hanem egyenesen azonos volt velem. Ezt követően A jégkirálynő főszerepét játszhattam el, majd az Átmeneti kotban kaptam szerepet. Közben persze éltem az általános iskolások mindennapi életét. Ha készen voltam a leckémmel, leültem a nagyapám mellé, aki színész volt, és meséitettem őt. Ez volt a legszebb szórakozásom. Engem nem nagyon láttak a játszótéren a házbeli gyerekek. Tizenöt évesen már a negyedik filmet forgattam és másodszor kerültem kapcsolatba Mittával. És a Ragyogj, ragyogj csillagomban megint egy olyan szerepet adott, amely egyszerűen csak játék volt számomra. Kriszja, a főhős ugyanis ugyanolyan álmokat szőtt a filmben, mint én: színésznő akart lenni, akit mindenki ismer és szeret. De akkor már gimnazista voltam. —És Lénának hívták.- Új szakasz kezdődött az életemben. Abbahagytam a filmezést, mert tudtam, csak úgy érhetem el a célomat, ha kitűnőre érettségizek. A tanuláson kívül minden más mellékessé vált előttem. Olyan erős kitartással bújtam a könyveket, hogy a barátnőim már azt hitték, a matekon, „Szeretem a változatosságot“ a földrajzon és a biológián kívül semmi más nem érdekel’ Arról, hogy színészi pályára készülök, nem beszéltem nekik. Furcsa mód, mégsem csodálkoztak, amikor az érettségi után a moszkvai Művész Színház színészképzőjébe vezetett az utam. És Mitta után, akit ma a keresztapámnak tekintek, egy másik nagyszerű emberrel találkoztam: Oleg Jefremowai, a színház vezetőjével. Tőle kaptam első színpadi szerepeimet, ugyanakkor az is ö volt, aki az első nagy csalódást okozta az életemben. Azt mondta ugyanis, hogy amíg nem szerzem meg a diplomát, addig egyetlen filmes ajánlatot sem fogadhatok el. Hú, de sok álmatlan éjszakát okozott ezzel a tilalmával. Azt hittem olyan szerepekről kell lemondanom, amilyenekhez hasonlót ritkán kap egy fiatal színésznő. Szerencsére nem ez történt.. Amiről lemondtam, ma sem sajnálom különösebben. És 1976-ban újra beindult a körhinta. Joszif Hejfic engem szemelt ki az Egyetlenem című szerelmes film főszerepére. Hogy izgultam, mennyire féltem, te jó ég! Valósággal reszkettem, ha rám került a sor a forgatáson. Úgy éreztem, tapasztalatlan vagyok, semmit sem tudok az életről, Hejfic Maupassant és Csehov műveit olvastatta velem, azt mondta, az ö írásai alaposan megkavarják majd az érzelmeimet. Brahms-leme- zeket is hallgattatott velem és arra kért, ne gondoljak semmire, csak adjam át magam a zene varázsának. Aztán odaszólított a felvevőgép elé és dolgozni kezdtünk. Szóval a Hejfic-film után úgy éreztem, eljött az ideje a komoly, drámai szerepeknek. Azóta jópár év eltelt már és sorozatban jöttek a szomorú, könnyes történetek. Most is két lehangoló filmet fejeztem be; az egyiknek Légy boldog, Júlia, a másiknak Kései szerelem a címe. örülnék, ha a rendezők észrevennék már a valós arcomat is: azt, hogy nekem alaptermészetem a mosoly. Nevettetni szeretnék végre, jó kedvre deríteni mindenkit, aki beül a moziba. SZABÓ G. LÁSZLÓ
