Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-23 / 38. szám
Az új évad kapujában A nyári szünet után már minden szlovákiai hivatásos társulat megkezdte az 1983-84-es színházi évadot. Ahogy az már megszokott, a legnagyobb érdeklődés a várható bemutatók iránt nyilvánul meg, amelyek természetesen a színházi élet ízeit adják. Ezzel együtt megmarad annak a lehetősége is, hogy a dramaturgiai tervek időközben itt-ott változzanak, hiszen élő organizmus lévén, mindig az újabb, aktuálisabb kerül előtérbe, szemben az állandóbbal, a kevésbé élővel, amely esetleg várhat még egy évadot. A figyelem másik fele a játszott repertoár felé fordul, amelyet az elmúlt évadból, esetleg évadokból ment át a színház. Szinte valamennyi színház figyelembe vette, hogy jövőre ünnepeljük a SZNF 40. évfordulóját, amelynek eszmeiségét tovább kell adni nemzedékről nemzedékre. Ugyanígy tovább játsszák majd a cseh színház éve alkalmából bemutatott darabokat. A többi művelődéspolitikai esemény közül ki kell emelnünk a Szovjetunióban decemberben megrendezésre kerülő cseh és szlovák dráma fesztiválját, az NDK kultúrájának napjait hazánkban, amelynek jelentős színházművészeti eseményei lesznek, az ostra- vai fesztivált, a nyitrai Színházi Májust, a presovi Fiatalok Színházát és a zvoleni Várjátékokat. Ha végigfutunk a szlovákiai színházak műsortervén szembetűnő például, hogy a Szlovák Nemzeti Színház több mai szlovák író drámájának ősbemutatójára készül. Másik figyelemre méltó tény, hogy szinte Csehov reneszánsz veszi kezdetét. Bratislavában az SZNSZ a Három nővért, az Új Színpad pedig a Cseresznyéskertet, a martini SZNF Színház a Vá- nya bácsit mutatja be. Valamennyi színházunk műsorra tűz egy-egy darabot orosz és szovjet szerzőktől. Jelentős helyet kapott a repertoárban a mai cseh és szlovák dráma. Ugyanakkor olyan jelentős világirodalmi műveket is játszanak, mint Ibsen Peer Gyntje (Állami Színház, Kassa), Kleist Az eltört korsója (Záborsky Színház, Presov), Shakespeare Periklésze (Bagar Színház, Nyitra), Gozzi Hollója, (Gyermek- és Ifjúsági Színház, Trnava) Brecht Koldusoperája (MATESZ, Komárom). A címszavakban érintett darabok is jelzik, hogy idén sem lesz kevésbé érdekes, igényes a bemutatók sora, mint az már megszokott, örömünkre szolgál, hogy a mai dráma is jelen lesz, s több esetben éppen ősbemutatóra kerül sor. Ezeket mindig kíváncsian, érdeklődéssel várjuk, hiszen ott lenni, jelen lenni, ahol az új születik, mindig felemelő lehet. (d-n) Madách Imre 1883. szeptember 21-én mutatták be először a Nemzeti Színházban Madách Imre Az ember tragédiáját. Ezen a napon a születést ünnepeljük, nem véletlenül, bár az író 1861. márciusában mutatja meg először a drámai költemény kéziratát Arany Jánosnak, a művet csak huszonkét esztendővel később láthatták a nézők az ország első színházában. Ezt az ősbemutatót Paulay Ede rendezte, a kísérő zenét Erkel Gyula szerezte. Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László alakította. A századik előadását még ebben a rendezésben érte meg a dráma. A nagy Tragédia-rendezők közül Hevesi Sándort kell megemlítenünk, aki három alkalommal (1908, (Kepler) a forradalmárt (Danton) és a nagy francia forradalmat. A párizsi színben éneklik a Marsseillaise-t, amely annyira fellelkesítette az öntudatos, Habsburg-ellenes mozgalmakba tömörülő cseh hazafiakat, hogy a nézőtéren tüntettek a nemzeti önrendelkezés mellett. Ezután időrendi sorrendben Berlinben, Becsben és Zágrábban játszották Madách halhatatlan müvét. Bratislavában a Szlovák Nemzeti Színház 1926-ban mutatta be először. A szlovák főváros közönsége 1969-ben is láthatta. Időközben többször felújították Bécsben, Hamburgban, Berlinben; játszották Kolozsvárott, Kassán, Szabadkán, Gdanskban, a finnországi Tartuban, Marosvásárhelyen, román nyelven Nagybányán, s 1975-ben lengyelül Varsóban is. örömünkre szolgálhat, hogy 1973. szeptember 7-én a Magyar Területi Színház komáromi társulata is bemutatta Várady Györgynek, a győri Kisfaludy Színház tagjának rendezésében. Ádámot Ropog József, Évát Német Ica, Lucifert Dráli Mátyás játszotta. Nagyvonalakban tehát ilyen volt Az ember tragédiájának útja Európa és a magyarság színpadain. Mi jelentette a vonzerejét, hogy szinte valamennyi országban, ahol bemutatták, sikert aratott, gondolatokat ébresztett és vitákra serkentett? Mindenekelőtt az, hogy Madách Imre nemcsak nemzeti szempontból írta nagy művét átmeneti korban (a levert 1848-as szabadságharc után), átmeneti állapotok között vergődött Európa is. A virágzó polgári társadalmakban mutatkoztak a hanyatlás jelei, megváltozott a klasszikus kapitalizmus, egyre inkább előretörőben voltak a megszületett új osztály, a munkásság mozgalmai Nyugat-Európában. A népek megismerték a Kommunista Kiáltvány, A tőkét. Persze nehezen állapítható meg mi hatott mindebből Madáchra. Kétségtelen azonban, hogy kora polgári tudományossága, amelyre közvetlenül támaszkodhatott, olyan válságot tükrözött, amely az átmeneti korok történelmi velejárója. Végül is minden ráció, tudományos válaszAz ember tragédiája bemutatójának 100. évfordulója 1923, 1926) állította színpadra. A Madách-mü ötszázadik előadását Horváth Árpád rendezte 1934-ben. A felszabadulás után Magyarországon többször is bemutatták. Legutóbb éppen az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon, Vámos László rendezésében, aki a centenárium idején készül a Nemzeti Színház társulatával az újabb bemutatóra. Az ember tragédiája külföldön az egyik legtöbbet játszott magyar dráma. Az 1892-es hamburgi és bécsi bemutató után közvetlenül Prágában játszották. A Cseh Nemzeti Színház építése centenáriumi jubileumának közeledtével meg kell emlékeznünk arról, hogy három hónappal a bemutatót követően betiltották a Tragédia játszását. Nem véletlenül. A Vili. és a X. prágai színek között álmodja meg Ádám adás helyett az embert előrevivő küzdelmet hirdeti. ,,A célt, tudom, még százszor el nem érem. Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is? A cél megszűnte a dicső csatának, A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga..." A madáchi mű nagyságát elsősorban az adja, amit Ancsel Éva a műalkotások útjelzője funkciójáról a következőképpen határoz meg: akkor is lásson a művész emberi alternatívát mások számára, ha saját magának már nem talál". Ez az alternatíva pedig a Tragédiában mindenek között és felett: az emberi küzdés. S ha egy-egy műalkotásban útmutatást keresünk, egyetemes érvényű emberi alternatívát az élethez? Madách optimizmusa felemelő lehet minden ember számára. Optimizmus? Vádolták már ezt a drámát sok mindennel, de legtöbbször állítólagos pesszimista hangütéseiért bírálták. Pedig az Ádámra bocsátott álom nem más mint a megismerés gyötrő útja, amelyet minden választás, minden alternatív döntés előtt végig kell járnia az egyénnek, de a közösségnek is. ,,Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad. Kiérdemeltem azt nagyon magamnak. Lemondtam érte a paradicsomról, Sokat tanultam álomképeimből. Kiábrándultam sokból, s most csupán Tőlem függ, utam másképpen vezetni." És ott a végső remény, a természet győzelme minden emberi gyengeség felett: az anyák gyermekeket szülnek, örök Évák üzennek, örök Ádámoknak: ,,Ha meghallgatsz, még könnyebb lesz talán, Mert ami eddig kétséges vala, Most biztosítva áll már: a jövő. - Ádám: Hogyan?Éva: Tudom, fel fog mosolyogni arcod, Ha megsúgom. De jöjj közelebb: Anyának érzem, oh Adám, magam. ‘ ‘ Az új emberrel mindig egy új lehetőség születik a történelemben, amelyet Madách ekképpen ígér Éva szavaiban: ,,Ha ügy akarja isten, majd fogamzik Más a nyomorban, aki eltörűli, Testvériséget hozván a világra." Kétségtelen, hogy megvan a Tragédiában a pesszimisztikus oldal is. Lucifer fénytöréssel mutatja meg a történelmet Ádámnak. S éppen ezért ugyanazt láttatja vele, de nem ugyanott és ugyanúgy; mint a pohár vízbe állított pálca, a történelem Lucifer személyén átvezetve törik meg. Arany János, akit a dráma első dramaturgjaként tart számon a színháztörténet, erről a következőket mondta a Kisfaludy-társaság- ban Madách Imréhez intézett üdvözlő beszédében, a dráma írójának székfoglalójakor: ,, Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne pesszimista színben mutassa neme jövőjét Ádámnak, midőn célja: kétségbeejteni s benne ily módon egész ivadékát elölni? Úgy de, mondják, a sötét álomképek tárgyilag is egyeznek a világtörténettel. Ezt tagadom én. Minden tárgyi hűség mellett, mellyel egyes korokat felmutat a szerző, látszik, hogy Lucifer célja szerint, a sötétebb oldalt vette. Ez nem a szerző pesszimizmusa: ez magából a szerkezetből foly így. Téved tehát, ki így fogja fel, hogy szerző a világtörténet egyes szakaszainak s áltatok az egésznek hű képét akarta adni, azt mutogatván, hogy nincs haladás az emberiségben, csak szüntelen körbenforgás, vagy alább szállás, míg minden a nihilizmusba süly- lyed. (!) Ki egyszerű egész-voltában tekinti e kompozíciót, az tisztában lehet a költő céljával." Arany János nemcsak elemző védelmébe vette a Tragédiát, hanem cselekvőén is közreműködött abban, hogy először 1862. januárjában, Emich Gusztáv kiadásában Pesten megjelent. Az 1861. szeptember 12-én Madách- hoz írt híres levelében ,,úgy conceptióban, Jelenet a Tragédia komáromi előadásából. A felvételen Ropog József (Ádám-Tankréd) és Németh Ica (Éva-Apáca) a dráma bizánci jelenetében. mint compositióban igen jeles műnek" tartja. Közli azonban azt is, hogy néhány apróbb nyelvi javítást eszközölne benne. A Magyar Remekírók sorozat 1975-ben megjelent Arany János válogatott művei' III. kötetének 884. oldalán találhatók a költő első megjegyzései Az ember tragédiájához. Ebből az aranyi tanácsok értékének jellemzésére egyetlen megjegyzést ragadurík ki. Arany János az első színben a következő eredeti részt kifogásolta: ,,Be van fejezve a nagy mű, igen S úgy összevág minden, hogy azt hiszem, Évmilliókig szépen elforog Míg egy kerékfogát újítani kell." E sorokban „mesteremberes önelégültséget" vélt látni, és fennköltebb hangot ajánlott. Az Aranyhoz írt leveleiből ítélve igencsak szerény embernek tetsző Madách Imre változtatott a szakaszon. A Tragédia mai kiadásaiban, a színpadokról napjainkban elhangzó szövegben már így szerepel: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen Év-milliókig eljár tengelyén, Mígy egy kerékfogát újítani kell." Ha elfogadjuk sokak állítását, hogy Madách művé a' gondolkodtató színház lehetőségét adta nekünk, akkor nem hallgathatjuk el, hogy éppen korunkban vált ez a lehetőség össznépi méretekben elérhetővé, kiteljesíthetővé. A művelődés szocialista demokratizmusa kívánja azt, hogy a színház, s benne a dráma, ne legyen a semmitmondás, a kész sablonok, az elandalító idill, a hamisság helye. Ezt egyetlen színházunk sem engedheti meg magának. Tekintet nélkül helyre, méretre, körülményekre, nyelvre: a színpadra lépő színész, a színadon emberi rendet teremtő rendező, a színházat, mint az igazszólás pillanatsorának lehetőségét megkapó író nem alkothat értéket a gondolkodtatás kényszerének megteremtése nélkül. Ha Madách, akkor ez a történelmi üzenet, ha Az ember tragédiája, akkor ez a küzdés. DUSZA ISTVÁN V > ÚJ szú 14 1983. IX. 23.
