Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-08 / 27. szám

I A Polisario harcosai az országok szűkös gazdasági lehetősé­gei miatt. A kézenfekvő megoldás az lenne, ha a kontinens országai közösen próbálnák megoldani gazdasági gondjaikat. Történt is ilyen irányú próbálkozás 1980 áprilisá­ban Lagosban az AESZ gazdasági csúcstalálkozóján. Itt elhatározták, hogy az évezred végéig létrehozzák Afrika gazdasági közösségét. Először - 1990-ig - megszilárdítják az eddigi regionális szervezeteket és újakat alakítanak meg. A második szakaszban - 2000-ig - közös programokat hoznak létre, megvalósítják az ágazati gazdaságpolitika integrálását. A felmerült ellentétek miatt a grandiózus program megvalósítása érdekében még édeskeveset tettek, de ellenségeket már bőven szereztek maguknak a terv puszta elfogadásával is. Nyilvánvaló, hogy ha létrejön Afrika „Közös Piaca", megszűnik, vagy leg­alább jelentősen gyengül a kontinens országainak függősége az imperialista monopóliumoktól, a multinacionális nagytőkétől. Az érintettek - az amerikai és a nyugat-európai töke - azonnal meg­érezték a veszélyt, amely ugyan ma még egyáltalán nem reális, mégis jobbnak látják, ha az ellentétek szitásával elodáz­zák még körvonalai kirajzolódását is. A — etióp főváros Addisz Abeba ne­MZ vezetességének számító Africa Hallban húsz évvel ezelőtt, 1963. május 25-én írták alá az Afrikai Egységszerve­zet alapító okmányát. A névben szereplő „egység“ már akkor is inkább óhaj volt, mint valóság. Az elmúlt két év pedig a 480 millió embert képviselő szervezet szármára kimondottan a viszályok és vál­ságok időszaka volt. Tartani lehetett attól, hogy a világ legnagyobb regionális szer­vezete rácáfol nevére. Az etióp főváros­ban harmadik nekifutásra június 8-án megnyitott 19. csúcskonferencia óta azonban úgy tűnik, az AESZ lassan ráta­lál régi önmagára. Ezen a tanácskozáson ismét olyan határozatok születtek, ame­lyek a kontinens érdekeit tartják szem előtt, s nem a háttérben állókét. A VISZÁLY ÜRÜGYE „Több kormány számára a szaharai probléma csak ürügy, amely alig kendőzi el alapvető ellenségességüket a forradal­mi Líbia iránt" -nyilatkozta egy évvel ezelőtt a Le Mondnak egy afrikai politi­kus. A lappangó ellentétek akkor törtek a felszínre szinte elemi erővel, amikor az 1976-ban kikiálltott Szaharai Arab De­mokratikus Köztársaságot (SZADK) sor­ra elismerte az AESZ 26 tagállama, s így lehetővé vált, hogy 51. tagállamként fel­vételét kérje a szervezetbe. Edém Kodjo főtitkár eleget is tett a kérésnek, hiszen az AESZ alapokmánya értelmében az új tag felvételéhez egyszerű többség ele­gendő. Marokkó ekkor lendült támadás­ba. Azzal állt elő, hogy a tagfelvételt egy politikai döntésnek kellett volna megelőz­nie arra vonatkozóan, valóban szuverén államról van-e szó. A politikai döntések elfogadásához azonban kétharmados többségre van szükség. Rabat fel is sora­koztatott maga mellé még 18 tagorszá­got, vagyis a tagok több mint egyharma- dát, amivel megakadályozta az általa követelt döntés meghozatalának lehető­ségét is. A Nyugat-Szaharát megszállva tartó Marokkó nemcsak attól tartott, hogy elíté­lik a csúcson, amiért nem hajlandó kivo­nulni az ásványkincsekben gazdag, volt spanyol gyarmatról és nem hajlandó a kö­vetett népszavazás megtartására a terület jövőjéről. Még egy vasat tartott a tűzben: le akarta járatni a forradalmi Líbiát és meg akarta akadályozni, hogy a líbiai államfő, Moamer Kadhafi legyen egy éven át az AESZ elnöke. Igaz, hogy szórványosan már történtek lépések a két ország közti feszültségek áthidalására, de Tripoli - Al­géria és más haladó országok mellett - mégiscsak a Nyugat-Szahara függet­lenségéért küzdő Polisario Front egyik vezető támogatója, következésképpen a rabati Porta ellensége. A Marokkó vezette ,,tizenkilencek“ ezenkívül - ez szinte egyértelmű bizonyí­tást nyert az Egyesült Államok utasításá­ra jártak el, amikor megakadályozták a tri- poli csúcs megrendezését. Hiszen a csúcstalálkozó megvalósulása érdeké­ben a SZADK már akkor megtette azt, am it legutóbb is Addisz Abebában, hogy ön­ként és időlegesen“ lemondott a csú­cson való részvételről. A tagállamok többsége hajlott e kompromisszum elfo­gadására, de Rabat újabb kifogással állt elő. Boucetta külügyminiszter kijelentette: „Távolmaradásra nem lehet felkérni egy nem létező képződményt, mivel ez köz­vetve annak elismerését jelentené." Marokkónak így sikerült teljesíteni Wa­shingtonból kapott feladatát. A jelenlegi,» amerikai kormány ugyanis „első számú közellenségei" között tartja számon Kad­hafi ezredest, s irtózott attól, hogy az AFRIKA fíifflsié esem AESZ elnökeként az ENSZ-közgyülés küszöbön álló ülésszakán bizonyára na­gyon kellemetlen, a Fehér Ház számára egyenesen kínos ügyekkel is előhozako­dott volna. Tavaly novemberben újabb kísérlet történt a 19. csúcstalálkozó tripoli meg­rendezésére. A Polisario körüli huzavona a már ismert forgatókönyv szerint megis­métlődött, s az ellentéteket tetézte még a csádi képviselet problémája is. Nem tudtak megállapodni, ki képviselje Ndja- menát - a tagállamok többsége által elismert, de időközben megdöntött Gou- kouni Oueddei, vagy a fővárost és az ország nagyobb részét ténylegesen ura­ló, de kevesek által támogatott Hissóne Habré. A csúcstalálkozót ekkor ismét bi­zonytalan időre elnapolták. Tripoli lemon­dott a rendezés jogáról, így nemcsak az időpont, de a helyszín is bizonytalanná vált. Csak az ellentétek lettek még mé­lyebbek. KINEK AZ ÉRDEKE? „Az imperializmus és a reakció erői szét akarják zúzni az afrikai kontinens országainak egységét, hogy így őrizhes­sék meg gyarmati uralmukat“ - állította Kadhafi ezredes egy évvel ezelőtt teljes megalapozottsággal. Az ENSZ tagállamainak egyharmada afrikai, de ezek az országok a világ bruttó társadalmi termékének csak alig három százalékát állítják elő. A Föld 26 legsze­gényebb állama közül 21, az akut élelmi­szerhiánnyal küzdő 43 ország közül 26 a fekete kontinensen található. Az ENSZ 1978-79-re vonatkozó adatai szerint a földrész lakosságának egy főre jutó jövedelme mindössze 365 dollár, s 25 országban nem éri el a 300 dollárt sem. Pedig Afrikának óriási természeti kincsei vannak. Ezeket a kincseket részben a nagy nemzetközi monopóliumok dézs­málják csak morzsákat hagyva jogos tu­lajdonosainak, részben kiaknázatlanok REMÉNYKELTŐ CSÚCS „Megosztottságuk: ellenfeleink fő ereje. Szabadságunk és egységünk nél­kül nem lehet teljes felszabadulás Afriká­ban. “ Ezt a ma is időszerű megállapítást Nasszer volt egyiptomi elnök tette Addisz Abebában, az AESZ születésekor. Hosszas diplomáciai előkészítés után június nyolcadikén mégis megnyílt az etióp fővárosban a már egy évvel koráb­ban esedékes 19. csúcskonferencia. Az AESZ mind az 50 tagállamának küldött­sége ott volt az ünnepélyes megnyitóülé­sen, habár az előző napi nem hivatalos tanácskozáson a Marokkó vezette „ti­zenkilencek“ még távolmaradásukkal tüntettek. A Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság ezúttal is „önként és időle­gesen“ maradt távol. Külügyminisztere, Ibrahim Hakim hangsúlyozta, ez volt az utolsó eset, és az SZADK ezt a döntést is a szervezet 51. tagállamaként hozta. Reménykeltő, hogy végül is sikerült megállapodásra jutni a szervezetet meg­osztó nyugat-szaharai problémában Hét­órás vita után a jelenlevő 49 tagállam közül 30 ország elfogadta azt a határoza­tot, amelyet Etiópia, Mauritánia és Sze­negál dolgozott ki. A dokumentum első ízben nevezi nevén a Polisario Frontot, közvetlen tárgyalásokra szólítja fel Ma­rokkót és a Polisariót, továbbá hat hóna­pon belül népszavazás megrendezését javasolja az ország jövőjéről az ENSZ és az AESZ közös békefenntartó erőinek ellenőrzésével. A határozat elfogadása súlyos diplomáciai vereséget jelent Ma­rokkó számára. Rabat javaslatát, hogy halasszák el a vitát Nyugat-Szaharáról csak 15 ország támogatta, 4 pedig tartóz­kodott. Marokkó elvetette a tízpontos határo­zatnak azt a részét, amely a közvetlen tárgyalásokra szólít fel, s csak a Polisari­ót támogató Algériával és Mauritániával hajlandó tárgyalni. (Ismeretes, hogy Ma­rokkó korábban Mauritániával közösen tartotta megszállva Nyugat-Szaharát.) Boucetta külügyminiszter a csúcskonfe­rencia befejezésekor azért nagyon óva­tosan fogalmazott. Kijelentette, országa kész a népszavazás megrendezésére, de nem tett semmilyen olyan kijelentést, amelyet a közvetlen tárgyalások egyér­telmű kizárásának lehetne minősíteni. A csúcstalálkozón Nyugat-Szaharán kívül pozitív szellemű határozatokat fo­gadtak el Dél-Afrikáról, Namíbiáról és a gazdasági együttműködésről. Mind­ezek után remélni lehet, hogy az Afrikai Egységszervezetnek a guineai Conakry- ba tervezett jubileumi csúcstalálkozóján már reális esélyei lesznek a valódi egy­ségnek. GÖRFÖL ZSUZSA AZ SZKP IFJÚ UTÁNPÓTLÁSA A szovjet kommunisták sorai ál­landóan gyarapodnak. Azoknak, akik a legutóbbi években léptek be az SZKP-ba, majdnem háromne­gyed része 28 évesnél fiatalabb.- A fiatalemberek és lányok nevelését mi, a Minszki Traktorgyár kommunistái - mondta Vlagyimir Gaiko, a pártbizottság titkára, az APN tudósítójával folytatott beszélgetés so­rán - legfontosabb feladatunknak tekintjük. A gyárban mintegy tízezer fiatal munkás dolgozik. Több, mint hétezer komszomolista. Sok tekintetben a fiataloktól függ a termelési program sikere és az egész kollektíva társa­dalmi tevékenysége. Ezért a pártbizottság egész szervező és nevelő munkája bizonyos mértékben a fiatalkorú hallgatósághoz is igazodik. A komszomolisták közül a legkü- lönbek a gyári pártszervezet sorait egészítik ki...- Úgy véli, hogy a kommunisták minden tekintetben számíthatnak az ifjúsági szervezetre?- Igen, ebben bizonyos vagyok. A mi komszomolistáink - szervezetileg teljesen önállóak. A Komszomolban eltöltött évek- nézetem szerint a szovjet ifjúság állampol­gári tevékenységének nagyszerű iskolája. A fiatalok itt megszerzik a társadalmi tevé­kenység szükséges tapasztalatait. Több mint nyolcszázan vesznek részt a különböző fokú Komszomol-szervek munkájában. Sok száz komszomolista dolgozik a szakszervezetben és a népi ellenőrzés szerveiben, került vá­lasztás útján az állandó termelési tanács tagjai közé. Tevékenyen részt vesznek a ter­melés irányításában. Azoknak a képviselők­nek az egyharmada, akik sokezer főnyi kol­lektívánkat a tanácsokban képviselik - kom­szomolista. Természetes, hogy mi igyek­szünk az ifjúságot irányítani és vezetni...- Az ifjúsággal végzett munka valamennyi problémáját megoldották már az üzemben?- Persze, hogy nem. Az élet állandóan egyre újabb kérdéseket vet fel. A mi üzemi ifjúságunkkal nekünk közösek a céljaink és a feladataink, közösek az erkölcsi elveink. A mi problémáinkat nem az „apák és fiúk“ kölcsönviszonya idézi elő, hanem mai éle­tünk sok sajátossága, a dolgozók magasabb anyagi és kulturális színvonala. Olyan fiata­lok jönnek a gyárba, akiknek rendszerint középfokú végzettségük és szakmunkás­képző iskolában szerzett szakmájuk van. A fiatalok a pénzbeli munkabéren kívül még erkölcsi kielégülést is akarnak kapni a mun­kájuktól.-És ezen a téren fontos az ifjúság körében végzett, hatékony nevelő munka. Hiszen a fiatalok részéről szintén bizonyos lépésekre van szükség, hogy megtalálják önmagukat. A pártbizottság úgy véli, hogy még sokat kell tenni a fiatal munkások mun­kaidejének ésszerű megszervezése terén. Olykor leplezetlen passzivitás is előfordul a társadalmi élet területén. Kérésünkre most a gyári szociológusok és pszichológusok külön foglalkoztak ezekkel a problémákkal. És hamarosan megkapjuk az ajánlásaikat... Vlagyimir Galko megismertetett Vlagyimir Legcsilov fiatal acétolvasztárral. Ő egy olyan műszak Komszomol-szervezöje, amelynek tagjai között körülbelül 20 komszomolista van. A közelmúltban még valamennyien együtt dolgoztak. De azután egyesek saját kezdeményezésükre más műszakba ke­rültek.- Kollektívánkat élenjárónak tartották a műhelyben - mondja a Komszomol-szer- vezó. - De mellettünk két olyan kollektíva is dolgozott, amely elmaradt. Es a komszomo­listák egy része elhatározta, hogy bizonyos időre átmegy ezekhez a kollektívákhoz, hogy átadja munkamódszereit, megtanítsa rájuk az elmaradókat. Azzal tisztában voltak, hogy eleinte a keresetük sokkal kisebb lesz. De nem erre a személyes ügyre gondoltak, hanem az egész műhely sikerére. A helyzet most már javulóban van... Elmondták nekem, hogy Vlagyimir Legcsi­lov acélolvasztárt és még öt társát a kommu­nisták tagjelöltnek ajánlották az SZKP-ba. Arra a kérdésemre, hogy sok komszomolista miért igyekszik párttag lenni, Alekszandr Zslobics, az élenjáró Komszomolista-ifjúsági brigád vezetője, így válaszolt:- Magam is nemrég kommunista lettem. Szüleim az SZKP-val kötötték össze életü­ket. Műhelyünk legjobb munkásai, a legszak- képzettebb és legtapasztaltabb dolgozók- kommunisták. Ezek önfeláldozó, önzetlen és elvhü emberek. Hozzájuk igazodni, ugyan­olyan nemes elvek alapján élni - ezt meg­tiszteltetésnek tartom magam számára... V J ACSESZ LA V HODOSZOVSZKU

Next

/
Oldalképek
Tartalom