Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-09 / 36. szám
KI. .áridőben Európa országINy útjait a turisták autóka- ravánjáin kívül másfajta „népvándorlás“ is benépesíti. Kontinensünk fejlett tőkés országaiból milliószám térnek haza szabadságra családjukkal együtt a vendégmunkások, akik közül a vakáció végén már mind többen maradnak otthon, s saját hazájukban igyekeznek munkához jutni. A hazatelepülési hullámot az váltja ki, hogy a fogadóországok jelentősebb összegű „végkielégítéssel“ igyekeznek megszabadulni a „vendégektől“; hiszen a magas munka- nélküliség közepette egyre növekszik az idegenellenes hangulat, s a kormányoknak saját állampolgáraik bizonyos kategóriáinak foglakoztatása is mind komolyabb problémát okoz. Nyugat-Európában a hatvanas évek elején kezdődött a külföldi- elsősorban olasz, spanyol portugál, török, jugoszláv és algériai- munkaerő tömeges foglalkoztatása, elsősorban olyan szakmákban, ahová a hazai munkaerőpiacon nemigen lehetett munkáskezet kapni. Kölcsönös haszon A vendégmunkások családja is áttelepült egy idő után a jólétet biztositó fogadó országokba. Ma a fejlettebb közöspiaci államokban- elsősorban az NSZK-ban, Franciaországban, Belgiumban valamint Svájcban az ENSZ egyik jelentése szerint 6,6 millió külföldi dolgozik, akiknek háromnegyede nem a gazdasági integráció tagállamaiból érkezett. (Ismeretes, hogy a Közös Piac tagországai között szabad a munkaeröáramlás a közösségen belüli államok polgárai számára. Más kérdés, hogy e pozitív vívmány ellenére a krónikus munkanélküliség nem teszi lehetővé a munkavállalást tömeges méretekben.) Érdekes módon a csaknem- kisebb-nagyobb megszakításokkal - egy évtizede tartó gazdasági válság elsősorban nem a vendégmunkások soarit tizedelte meg. Egészen a közelmúltig a munkanélküliség a vendégmunkások körében elenyésző volt, hiszen ők olyan területekre kaptak állást, amelyekért a hazai munkaerő még recesszió idején sem tolong. Végül is a külföldiek senkitől sem vettek el foglalkoztatási lehetőséget, ezért senki nem okolta őket a még mindig növekvő munkanélküliség kialakulásáért. Nyugat-Európában a legtöbb vendégmunkást az NSZK foglalkoztatja, szám szerint 4,5 milliót, vagyis a hazai lakosság 7,5 százalékát. f Franciaországban a „vendégek" száma 4,3 millió, ez megfelel az összlakosság 8 százalékának. A Svájcban dolgozó 750 000 külföldi az alpesi ország népességét 13 százalékkal toldja meg. Az elmúlt két évtizedben kialakult a vendégmunkások „vonulási sorrendje“, vagyis a fogadó államok állandó forrásból merítik őket. Az NSZK-ban elsősorban törökök és jugoszlávok dolgoznak. Számuk 1,6 millió, illetve 650 000. Franciaországban a vendégmunkások többségét az algériaiak, a marokkóiak, a spanyolok és a portugálok alkotják; (Érdemes megjegyezni, hogy az NSZK és Jugoszlávia néhány esztendővel ezelőtt megállapodást kötött a vendégmunkások alkalmazásának és jogainak, kötelességeinek kérdésében.) Természetesen nemcsak a fogadó, hanem a küldő országok is megtalálják számításaikat a vendégmunkások mozgatásában. Az úgynevezett munkaerő-donor államok számára a vendégmunkásrendszer több előnyt kínál: egyrészről valamelyest levezeti a hazai foglalkoztatási gondokat, másrészről viszont állampolgáraik hazautalásai jótékony hatást fejtenek ki a fizetési mérlegre. A jugoszláv fizetési mérleg bevételi oldalán tavaly 4,8 milliárd dollárt könyvelhetett el a vendég- munkások hazautalásai révén, Olaszországban 3,2, Portugáliában 2,9, Törökországban pedig 2 milliárd dollár volt 1982-ben ez a szám. Különösen nagyok ezek az összegek, ha a donorországok éves árukiviteléhez viszonyítjuk: a vendégmunkások hazautalásai tavaly a török export 71, a jugoszláv és a portugál árukivitel 70, illetve 64 százalékával voltak egyenlöek. A számok azt sugallják, hogy a munkaerő exportja a leggazdaságosabb és legjövedelmezőbb kivitel az államkassza számára. Komoly likviditási gondokat okozna a vendégmunkások tömeges hazaküldése. Feszültség és kötődés Márpedig a jelek szerint egyre több vendégmunkásnak kell évtizedes távoliét után hazatelepülnie. A tartós válság most már őket sem kíméli. A válságiparágakban - építőipar, textilipar, egyes elektronikai ágazatok - ugyanis a foglalkoztattak közel 50 százaléka ma már külföldi, a gyárbezárások, a létszámcsökkentések tehát már a vendégmunkásokat is érintik. Ráadásul - elsősorban az NSZK- ban - az óriási integrációs erőfeszítések ellenére egyre erősödik a vendégmunkásellenes hangulat (Különösképpen a kulturálisan el- - határolódó „török blokkal“ szemben.) Mindez nem kis feszültséget okoz a küldő és a fogadó államok között. Nemrégiben Ankarában török vendégmunkás-kongresszust tartottak, ahol a munkaügyi miniszter figyelmeztetett: „Bonn keserűen megbánjá, ha nem lép fel az NSZK-ban tapasztalható idegengyűlölettel szemben“. A mi- Xniszter szerint a két kormánynak közösen kell lépéseket tenni a munkanélküliség leküzdésére, az NSZK-ban ugyanis már eléri a 120 000-et az utcára került török vendégmunkások száma. Bírálat érte az NSZK-t Belgrád részéről is, amiért Bonn ösztönzi a jugoszláv vendégmunkások hazatelepülését. (Az NSZK-ban dolgozó jugoszlávok közül már 40 000-en vesztették el állásukat.) A korábbi „vendégmunkás generációból“ sokan tartósan letelepedtek az NSZK-ban, ők jogosultak a munkanélküli-segélyre. Aki 15 éve dolgozik az országban, nyugdíjra is jogosult, akinek pedig munkavállalási és tartózkodási engedélye van, az ingyenes orvosi ellátásban részesül, gyerekeit beiskoláztathatja, s nagyjából ugyanazok a jogok és kötelezettségek illetik meg, mint a hazai munkavállalókat. A vendégmunkások fizetése sok esetben alacsonyabb, mint a belföldi munkaerő javadalmazása, az alacsonyabb bér azonban még mindig sokszorosan magasabb vásárló erejű, mint amennyit otthon kapnának. A fogadó országokban hatalmas vendégmunkás-kolóniák alakultak ki. Sok külföldi gyermeke már a fogadó országban született, illetve ott jár egyetemre, s ha szerencséje van, ott talál munkát. Egyre erősebb tehát a „vendégek“ kötődése a munkát és jólétet biztosító országhoz, s ezért is okoz számukra megrázkódtatást az ál- lástalanság, illetve a kényszerhazatelepülés. Amennyiben jogosultak a munkanélküli-segélyre, azt csak egy ideig folyósítják, állás nélkül viszont előbb-utóbb haza kell térni. Franciaország ösztönzésül már 1977 óta mintegy 5000 dollárt fizet azoknak a vendégmunkásoknak, akik véglegesen hazatérnek. Eddig mintegy 150 000-en vették igénybe ezt a „végkielégítést“. A nyugatnémet munkaügyi miniszter július első napjaiban javasolta, hogy dolgozzanak ki egy 960 millió márkás csomagtervet, amelyből minden munkanélküli vendégmunkásnak 10 500 márkát folyósítanak, ha a végleges haza- település mellett dönt. Nem rózsásak a vendégmunkások kilátásai Nyugat-Európa más országaiban sem. Hollandiában és Ausztriában ma már törvény tiltja új külföldi munkaerők toborzását.' Nagy-Británniában gyakorlatilag lehetetlen munkavállalási engedélyt kapni, s hasonló á helyzet Belgiumban és Svájcban is. Növeli a gondokat Spanyol- ország és Portugália küszöbönálló közös piaci tagsága. Ez a két déleurópai ország jelentős munkaerőforrása a nyugat-európai gazdasági integrációnak. Amennyiben egy-két év múlva Madrid és Lisz- szabon „kapun belül" lesz, állampolgárait másfajta jogok illetik majd meg a többi tagországban, s számukra is lehetővé kell tenni a szabad munkavállalást. Ha a vendégmunkás jó volt a gazdaság felvirágoztatása idején, akkor valamiképpen gondoskodni kell róla a lejtmenet időszakában is - vélekednek a kormányok, csak éppen nem találták még meg a gondoskodás módjait. Egyelőre a konjunktúra számot- levö megélénkülése várat magára, de fellendülés idején is mindenekelőtt a hazai munkanélküliek álláshoz juttatásáról kell majd gondoskodniok a nyugateurópai kormányoknak. Európán kívül Hasonlóan kedvezőtlenre fordult a világ más részein dolgozó vendégmunkások helyzete. Az olajgazdag arab államokban mintegy 4 millió külföldi dolgozik, közülük 2 millióan Szaúd-Arábiában, Libia, Kuvait, Irak, valamint az Egyesült Arab Emirátusok ugyancsak 2 millió vendégmunkásnak biztosít megélhetést. A külföldiek többsége Egyiptomból, Pakisztánból, Indiából, és Dél-Koreából érkezett. (Jól jellemzi a helyzetet, hogy a vendégmunkások hazautalásai Szaúd-Arábiából tavaly meghaladták a 4 milliárd dollárt.) Az olajjövedelmek csökkenésével, a fejlesztési tervek módosításával, a kiadások visszafogásával a jelek szerint véget érnek a külföldi dolgozók számára a „paradicsomi állapotok". Az arab olajországok tömegesen küldik haza a vendégmunkásokat, s ezzel jelentős zavarokat idéznek elő a küldő államok pénzügyi helyzetében, s természetesen a dolgozók élet- körülményeiben. (A hazautalások Egyiptom esetében például több mint kétszeresét tették ki az áruexport értékének, Pakisztánban ez az arány 80 százalék.) Várhatóan tovább folyik a vendégmunkások elküldése az OPEC arab tagországaiból, hiszen a kartell idei fizetési mérlege az előrejelzések szerint összességében 27 milliárd dollár hiánnyal zárul. Súlyos gondot jelent az illegális vendégmunkások kérdése az Egyesült Államok kormányzatának. Becslések szerint az Egyesült Államokban 4-7 millió külföldi végez engedély nélkül munkát, a „fekete munkavállalók" 60 százaléka mexikói, akik illegálisan lépik át a határt. A hívatlan vendég- munkások évente mintegy 8-10 milliárd dollárt juttatnak haza családtagjaiknak. A Mexikóból, Kö- zép-Amerikából és a karibi térségből érkezettek minden feltételt és veszélyt vállalva keresnek - és általában találnak - munkalehetőséget.- Viszonylag könnyen jutnak alkalmi munkához, ráadásul a munkaadó nem fizet adót utánuk, számára így kifizetődő a „fekete" foglalkoztatás. A már idézett ENSZ-jelentés szerint a világon mintegy 20 millióra tehető a vendégmunkások száma. (Magyarország) VENDÉGEK VÍVMÁNYOK ÉS NEHÉZSÉGEK Várakozó vendégmunkások a düsseldorfi repülőtéren Nyugat egyik legvadabb, legkeményebb vidéke; olcsó a pálinka, magas a zsold, és mindig van muníció“ - Grenville Dodge amerikai tábornok jellemezte így Cheyenne települést, amelyet a kiűzött cheyenne törzsről nevezett el. Azonnal erődöt építtetett, hogy lehetetlenné tegye az indiánok visszatérését, s az erőd árnyékában haladéktalanul megkezdődött az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő vasútvonal építése. A Rocky Mountains előnyúlványainak száraz fennsíkját nyomban megváltoztatta a vasútvonal. Négy hónappal Dodge tábornok megérkezése után Cheyen- ne-nek már négyezer lakosa volt. Katonák, vasúti munkások, hamiskártyások és vadászok sereglettek ide. Sátrat helyettesítő kartonházikók, üzletek, kocsmák és játéktermek nőttek ki a földből és még abban az évben felépült a vasútállomás. A viharos-véres úttörő években Kerekeken járó pokolnak nevezték a várost, amely ha nem is lett földi mennyország, de legalább rendezett körülményeket teremtett. Cheyenne-nek ma 63 ezer lakosa van, ez Wyoming állam fővárosa, a mezőgazdasági termelés központja ebben a szövetségi államban, ahol a szarvasmarhák és juhok száma többszöröse a lakosság számának (az állam lakóinak száma 342 ezer). Cheyenne-t ma a poklok tüze fenyegeti. A veszedelem tűzfészke abban az erődben van, amelyet 115 éve Dodge tábornok építtetett. Az erőd azóta egyfolytában katonai támaszpont, 1930-ban az első kormányzójáról Francis E. Warren-erődnek nevezték el. 1974-ben átadták a légierőnek, amely a stratégiai légierők és az Atlas-rakéták támaszpontjává tette. Később Wyoming déli részén - valamint Nebraska és Colorado államban - föld alatti silókban helyezték el a Minuteman-rakétá- kat, nemrég pedig Reagan elnök elhatározta, hogy az itteni légi támaszponton helyezik el az új MX-rakéták Silók a prérin többségét. Aránylag kis területen szupererős silókba száz MX-et telepítenek, mindegyiknek tíz nukleáris robbanófeje lesz. A Fehér Ház döntését Cheyenne lakói nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Linda Kirkbride asszony ezt telefonálta Washingtonba: ,,Van már három silónyi Minute- man-rakétánk, többet nem akarunk.“ E ritkán lakott államban a farmerek az MX-telepítés leghatározottabb ellenzői közé tartoznak. Féltik földjüket, legelőiket, vizeiket. Egy farmer így fogalmazott: „ Búzatermeléssel, nem rakétákkal akarok törődni!“ Azok a lakosok is tiltakoznak, akik meg akarják őrizni államuk jellegzetes természeti szépségét. Nem akarják, hogy az USA két legszebb nemzeti parkjának szomszédságában megzavarják a természetet. A cheyenne-i eseményekkel foglalkozni kezdtek a szakszervezetek és az egyházak képviselői is, figyelmeztetve, hogy az MX-ek nemcsak Cheyenne-t, hanem az egész világ békéjét veszélyeztetik. Jozef Hart püspök, a wyomingi katolikusok feje kijelentette, hogy az MX-rakéták telepítését semmivel sem lehet indokolni, e rakétáknak nagyobb a pusztítóerejük, mint az eddigi összes rakétának; és felszólította az elnököt és a kongresszust, kérdezzék meg saját lelkiismeretüket, és állítsák meg az eszkalációt. Persze Cheyenne-ben vannak más hangok is. John Veta, az egyik cowboyruházati nagyáruház vezetője az üzlet fellendülését várva kijelenti: „Büszkék vagyunk, hogy ránk esett a választás“. A Warren-támaszponton jelenleg 3700 katona teljesít szolgálatot. A kereskedők és szállodatulajdonosok arra számítanak, hogy a rakétákkal újabb vevők érkeznek. A vasbeton silók építői is jó haszonra számítanak. Bill Budd, a kereskedelmi kamara elnöke pedig úgy véli, hogy a telepítések megkezdésével hetvenmillió dollárral nő a forgalom. És azokhoz is van - igaz, cinikus - vigasza, akik félnek a rakétáktól: „Nincs semmi különbség abban, mi áll majd a sírköveden: megölte a Minuteman, vagy az, hogy egy MX ölte meg. “ Ez a hangulat a régi vadnyugatot idézi. Pedig az MX- ek nem holmi coltok. De sokan még nem döbbentek rá erre. (VY) 1983. IX. 9.
