Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-09 / 36. szám
I szú 9 Í3. IX. 9. Mindig becsületes helytállással A Piesoki Gépgyárak Központi termékedző műhelyében a villanykemencék fűtőtesteinek rendszeres cseréje miatt negyedévenként egyszer 4-5 napra le kell állítani a munkát. Más gyárakban ilyen esetben rendszerint különféle pótfeladatokkal, kisegítő tevékenységgel bízzák meg, vagy szabadságra küldik annak a részlegnek a dolgozóit, ahol a karbantartók és a szerelők veszik birtokukba a terepet.- Valamikor nálunk is ez volt a szokás - illeszti újabb betondarabra súlyos vésőjét Pavel Reznák, az edzömúhely legrégibb szakembere.- A berendezések felújítására kiszabott idő alatt mindig éppen oda küldtek bennünket, ahol valaki helyett kellett ehhez-ahhoz a géphez állni, de ha úgy hozta a helyzet anyagmozgatók, segédmunkások lettünk addig a néhány napig. Később aztán azzal a javaslattal hozakodtunk elő az egyik termelési értekezleten, hogy a karbantartóktól és a szerelőktől szívesen ellesnénk a felújítás mesterfogásait, elvégre az általunk használt gépekről, berendezésekről van szó, és tudni szeretnénk mennyire lesz majd megbízható a működésük. A karbantartó és javító részlegen néhányan talán a munkájukkal szembeni bizalmatlanságnak vették ezt a kezdeményezést, de hamar meggyőztük őket arról, hogy nekik is könnyebben és főleg gyorsabban megy a munka, ha mi leszünk a segítőtársaik. Az edzömúhely tizenkét dolgozója azóta mindig jelen van és hasznosabb elfoglaltságot talál magának a kemencék felújításánál, mint a korábbi ilyenolyan beugrásoknál. Most egyszerre négyen dolgoztatják a jókora kalapácsokat a kemencék szigetelő bélésének szakszerű kiszedése során. A többiek a beton illetve samott törmelékét takarítják el, és a karvastagságú villanyvezetékek csatlakozó részeiről tisztítják le a korrózióréteget. Később az elégett fűtőtestek kiszedése következik. Ezután pedig fordított sorrendben kell megismételni szinte minden mozzanatot az új alkatrészek szigetelő anyagok pontos helyükre illesztésekor.- Már maga az a tény, hogy saját magunknak _ végezzük el a felújítást, nagyobb figyelemösszpontosításra és igyekezetre késztet mindannyiunkat- magyarázza a most hatvanéves mester, amint kipattintja a kemence aljáról a már ugyancsak hasznavehetetlenné vált szigetelő betonbélés utolsó darabját. Persze, akik régebben ismerik Pavel Reznákot( tudják róla, hogy akkor sem csinálná kisebb gonddal, rosszabbul ezt a munkát, ha mások rendelték volna meg.- Huszonhét éve dolgozok egyfolytában ebben a gyárban - mondja később, amikor rövid pihenőre beülünk a közeli öltözőbe. - A szülőfalumban, Bronecon gyermekkoromban különösen sok volt a nincstelen, szegény ember, akik ha munkához jutottak valahol, csakis becsületes helytállással maradhattak meg az állásukban. Az apám, aki évekig cipészkedett, mindig arra tanított, hogy csak olyan munkát tekintsek befejezettnek, amiért soha, senki előtt sem kell szegyenkeznem. Bár azóta a merőben megváltozott életkörülményeknek köszönhetően sokat enyhült a munkavégzésekre vonatkozó elvárások szigora, most sem érezném jól magam, ha netán a legkisebb hanyagságért is megpirongat- na valaki. Reznákék tizenegyen voltak testvérek. Ma már csak négyen élnek közülük, ötüket apró gyermekkorukban áldozatul szedte a Felsö-Garam mentén akkoriban kíméletlenül pusztító nyomor, majd a családból két fiú az ellenállási mozgalom résztvevőjeként vesztette életét.- 1939-ben jöttem inasnak a gyárba, - idézi fel emlékeit.- Három év múlva lettem segéd. Éppen akkor, sünikor hírét vettük a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésének. Itt a Felsö-Garam menti hegyekben persze már korábban is voltak partizánok. Szimpatizált velük a lakosság nagyobbik része, a felkelés hírére az öntudatos emberek becsületbeli ügyüknek érezték, hogy fegyvert ragadjanak a fasiszták ellen. Édesapánk akkor már öreg volt a nehéz harcra, ezért nekünk, a legidősebb fiúknak jutott ez a feladat. Otthonról négyen álltunk be a partizánok közé. Az egyik bátyám, Jankó, hamarosan felderítő lett. Mivel csakhamar külön-külön alakulatokhoz osztottak be mind a négyünket, csak jóval a felszabadulás után tudtam meg, hogy igen sok értékes információt szerzett a bajtársainak, amíg egy váratlan rajtaütéskor a többszörös túlerőben lévő németek fogságába esett. Huszadmagával együtt még aznap kivégezték. mert semmit sem árult el. A másik bátyámat később szintén elfogták, de mivel nem sejtették, hogy partizán került a kezükbe, a legközelebbi transzporttal koncentrációs táborba küldték, ahonnan a felszabadulást követően nagyon meggyötörve jött haza. Otthon azonnal ágynak esett, és rövidesen belehalt az ott szerzett betegégébe. Ketten, akik megmaradtunk, végigharcoltuk a Felkelést, majd a felszabadítókhoz csatlakozva csaknem Prágáig nyomultunk előre. Mindketten csak 1946 szeptemberében szereltünk le, mert később részt vettünk a benderisták elleni harcokban is. Pavel Reznák még mint partizán kérvényezte felvételét a kommunista pártba. Az akkori mozgalmas események gyors pergése miatt azonban csak 1946-ban állították ki nevére a CSKP tagsági igazolványát.-A párt megbízásából különféle tisztségekben dolgoztam - folytatja az emlékezést. - Eleinte a nemzeti bizottságban kaptam feladatokat, amikor pedig huszonhét évvel ezelőtt visszajöttem a gyárba, az edzömúhelyben bíztak meg egyre igényesebb munkával. Közben egy évtizeden át tagja voltam az SZLKP Banská Bystrica-i Járási Bizottsága Elnökségének, többször képviselőnek választottak a Hroneci Hnb-ba, ahol jelenleg is a közrend- védelmi szakbizottság elnöke vagyok. A különféle tisztségekkel járó feladatok teljesítése természetesen csupa műszak utáni elfoglaltság, mert a gyárból, ahol mindig keményen meg kell fogni a munka végét magam sem hiányozhatok. Most például, amint végzünk a kemencék felújításával, megint rá kell majd hajtani, hogy a felajánlott terven felüli termeléssel se maradjunk adósak. Pavel Reznákról azt is tudják a többiek, hogy minden körülmények között állja a szavát. A közelmúltban, amikor egy igen előnyös, rendkívüli exportszállítmány elkészítése ügyében fordultak az edzömúhely dolgozóihoz a vállalat yezetói, gondolkodás nélkül igent mondott. Miután beszélt a munkatársaival, valamennyiük nevében egy hétvégére annyi munkát vállalt, amennyit normális körülmények között a norma szerint két hét alatt szoktak elvégezni.- ötvennégy darab, egyenként kettőszázötven kilogramm súlyú fémmegmunkáló gépelem edzéséről volt szó, amit a következő hét első napján már útnak kellett indítani a külföldi megrendelő címére - ismerteti a kulcsfeladat sikeres teljesítésének történetét. - Pénteken délben fogtunk neki, miután mindenkinek pontosan kiosztottuk a rá eső részt. Egymást váltva dolgoztunk. Az első csoport éjfélkor tért rövid pihenőre. Másnap hajnali ötkör már újra rajtunk volt a sor. Egyfolytában este hatig hajtottunk, akkora igyekezettel, amiről szinte magunk sem hittük el, hogy még képesek vagyunk rá. Azután újabb kétszeri váltás következett, és vasárnap késő estére elkészült a szállítmány. Természetesen minden darabot az előírt kiváló minőségben csináltuk meg. Erre különösen azért vigyáztunk, mert nemcsak a gyár, hanem az egész ország hírnevéről volt szó a távoli megrendelők miatt, akik nem a Piesoki Gépgyárat, hanem általában a csehszlovák ipari termelés színvonalát ítélik meg a tőlünk vásárolt gyártmányok alapján. Több ilyen konkrét esetről is beszélhetne még Pavel Reznák, ha közben nem állna a munkája. Számára viszont most is az az elsődleges, különben talán azt gondolná, hogy nem szolgálta meg kellőképpen az idei május elseje alkalmából kapott Munka Érdemrendet. •» L. K. Pavel Reznák (A szerző felvétele) A híradósok a parancsot továbbítják Munkában a légi megfigyelők (a szerző felvételei) L assan kirajzolódnak az előttünk lévő magaslatok. Hajnalo- dik. Az égbolt alján megcsillan az első napsugár. A parancsnoki harcállásponton térképek fölé hajolva a közelgő gyakorlat mozzanatait tanulmányozzák a törzstisztek, a magasabb egységek parancsnokai.-A ,,kékek“ támadó ékje a hegygerinc mögött fejlődött fel - világosit fel Peter Nemec mérnök őrnagy. - Támadásuk minden pillanatban várható. A ,,fehérek“ a közelünkben foglaltak védőállást. Mindkét oldalon a harckocsik mellett nagyszámú tüzérséget is felvonultattak. Szgbad szemmel kopárnak, élettelennek tűnnek a magaslatok. Távcsővel sem veszek semmi olyat észre, ami arra figyelmeztetne, hogy hamarosan támadást indítanak. A gyakorló egységek katonái, bár jelentős részük tartalékos, jól álcázzák magukat. Hirtelen fény villan fel. Először arra gondolok, hogy a nap sugara csillant meg a harmatos füvön, de néhány másodperc múlva meghallom a becsapódó tüzérségi gránát robbanásának hangját is.- Elkezdődött - jegyzi meg az őrnagy, majd megtoldja a szót. - Nehéz napunk lesz... na meg a fiúknak is. Délfelé olyan a hőség, hogy megizzadnak a harckocsiban, a páncélozott járműben. Erre azonban ebben a pillanatban senki sem gondol. A „kékek“ tarackos túzéregysége pergőtüzet lő az „ellenségre“, amely azt viszonozza. A tüzérségi párbajban az ember saját A GYAKORLÓTÉRÉN VIZSGÁZNAK szavát sem hallja. Ebben a helyzetben mi mást is csinálhat, minthogy figyeli a kibontakozó harcot, illetve a harcászati gyakorlatot. Színes rakéták pásztázzák az égboltot, de ennek jelentőségét csak a beavatottak ismerik. A parancsnoki harcállás működbe burkolódzik. A légvédelmi megfigyelők ennek ellenére különleges szögtávcsövükkel figyelik az égboltot, hogy időben jelezhessék az ellenséges repülőgépek közeledtét. A híradósok egymást túlkiabálva ismétlik és továbbítják a kapott parancsot. Az egyik telefonösszeköttetés megszakad. Gyorsan kiküldik a hibakereső járőrt. A harc, a gyakorlat folytatódik.- Ott jönnek - figyelmeztet az őrnagy, és a látóhatár szélére mutat. - Valóban, mintegy öt kilométeres sávon feltűnnek a ,,kékek“ támadó harckocsijai, menetből lövik a ,.fehérek“ feltételezett állásait. A védelmi állásban levő egységek parancsot kapnak a „kékek" támadásának megállítására, visszaverésére. Azon nyomban megindulnak a harckocsik, de néhány száz méter után tüzérségi zárótúz és aknamező állja az útjukat. A parancsnok a veszteség elkerülésére visszavonulást rendel el, hogy megfelelőbb harcállásból mérjen csapást az ellenségre.- Kigyulladtak a harckocsik - jegyzem meg kissé ijedten.- Nem, csupán visszavonulás közben bekapcsolták a füst- képző berendezést, hogy álcázzák magukat - világosít fel az őrnagy. - Nézze, a hármas, az ötös harckocsi éppen tüzel a fedélzeti ágyújából. v A visszavonulók mellettünk haladnak el, majd a magaslat hajlata mögött beássák magukat. Mihelyt ezzel végeznek, bekapcsolódnak a tüzérségi párbajba. Egymás után küldözgetik gránátjaikat a „kékek" támadó ékjének harckocsijaira. „ Dél felé alábbhagy a tüzelés. Állóharc kezdődik. így hát jut idő arra, hogy körülnézzünk. Kiderül, hogy az egyik harckocsizászlóaljban két tartalékos tiszt tölti be a századparancsnoki tisztséget: Ján Zavadsky és Milan Závacky tartalékos főhadnagyok. Jaroslav Novák főhadnagy az elismerés hangján beszél róluk.- A polgári életben sem felejtették el, amit a néphadseregben egykor megtanultak. Néhány nap alatt belejöttek, s lám most milyen példásan vezetik a századokat. Az ilyen parancsnokkal a harctéren sem vallana szégyent az ember. Minden téren úgy helytállnak, mint a hivatásos tisztek. Pedig az egységeik legénységének többsége is tartalékos katona. A harcászati gyakorlat délután folyatatódik, sőt még éjszaka is. Csak másnap reggel szűnik meg a harci zaj. A törzskarok azonban tovább folytatják a gyakorlatot, hogy a kiképzési év végén tanúbizonyságot adhassanak tudásukról, harci felkészültségükről. Minden órát kihasználunk arra, hogy az egységeket a lehető legjobban felkészítsük egy esetleges támadás meghiúsítására - mondja elmenőfélben Zdének Sedlácek altábornagy, a keleti katonai körzet parancsnokának helyettese. - A gyakorlaton részt vevő egységek és törzskarok teljesítették feladatukat, kiválóan helytálltak. Ezért csak dicséret illeti őket. NÉMETH JÁNOS
