Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-02 / 35. szám
í Ijszú 5 Az Uszty-llimszk Faipari Kombinát egyik hatalmas csarnoka A TÍZÉVES USZTY-ILIMSZK Hat ország - Bulgária, Lengyelország, Magyarorszag, az NDK, Románia és a Szovjetunió - zászlójába kapott bele a szél három évvel ezelőtt az Uszty-llimszk Faipari Kombinát előtti téren. Az ünnepélyes aktus annak szólt, hogy több KGST-ország együttes erőfeszítéseinek eredményeként termelni kezdett az uszty-ilimszki cellulózüzem. Mi a helyzet ma a nagy létesítményben és a városban? Szibéria szívében Uszty-llimszk a víznek és az erdőnek köszönheti megszületését. A végtelen tajga közepén, több mint 600 kilométerre északra Irkutszktól először azért hoztak létre települést, mert vízerőművet létesítettek. Később a felbecsülhetetlen értékű erdőségek hasznosítása céljából fejlesztették tovább ezt a vidéket. Először a városépítők jelentek meg. Uszty-llimszk mai lakosai között sokan emlékeznek még az első ideérkező helikopterekre, az első sátrakra, utakra és az első földköbméterekre, amelyeket a Tolsztoj-foknáJ emeltek ki, amikor hozzákezdtek az Angara feltartóztatásához. Alighogy forogni kezdtek az első turbinák, a harcedzett építóosztagok a keskeny Jaroszama folyó térségében újabb területeket rohamoztak meg. Ide képzelték el a szovjet erdészet és faipar cellulóz- és papíripar csúcsteljesítményét: az Uszty-llimszk Faipari Kombinátot. Ebben az időben már tekintélyes építőipar volt itt, a meredek jobb parton már felhúzták az első lakónegyedeket, de Szibéria csak Szibéria maradt. A 40-50 fokos fagy és a 30 fokos hőség, az ipari központoktól való távolság és a munkák hatalmas méretei rendkívüli terheket róttak az építőkre. 1972-ben hat KGST-ország kormánya megállapodást írt alá arról, hogy együttműködik a legjelentősebb uszty-ilimszki vállalat, a cellulózüzem felépítésében; a részvétel fejében a gyár majdani termelésének egy részét ezekbe az országokba szállítják - rögzítették. A közreműködő felek a beruházási költségek tetemes hányadát is magukra vállalták. Több ezer kilométer távolságból áramlott a cement, jött a kábel, a hengerelt acéláru, a burkolóanyag, a különféle fémszerkezetek, érkeztek az autóbuszok, villamos targoncák, az utánfutók és a különböző berendezések. Nemcsak a kombinát, hanem a város szükségleteire is. Új korszak kezdődött, amikor a helyszínre értek az említett országok munkacsapatai. Légkör és légkör „Kemény éghajlat, kemény munka, erős barátság“ - ezekkel a szavakkal jellemezte az uszty- ilimszki légkört az építőipari befejező műveleteket végző magyar brigád vezetője, Odor László; az ö nevükhöz fűződik az építkezés egyik rekordja. Azokban a hónapokban egyszerre volt hallható bolgár, lengyel, magyar és német szó az építkezésen. A legnagyobb létszáma a Kun Béla ifjúsági építőtábornak volt. Három év alatt megközelítően 10 millió rubel értékű építési és szerelési munkát végeztek. A magyar kőművesek, betonozok, burkolok, ácsok 1976 nyarán érkeztek az Angara partjára, és különösen sokat dolgoztak a város munkásszállásainak, lakóházainak és üzleteinek építésén. Nagy érdemük van abban, hogy megszépült és tovább terjeszkedett Uszty-llimszk bal parti „régi“ része, a jobb parton pedig új magasépületek sora jelent meg. A munka dandárja idején két tucatnyi sZovjet-magyar vegyes brigád dolgozott az építkezésen.- Nagy összhangban tevékenykedtünk - tekint vissza Alek- szandr Goloscsanov, az Oroszországi Föderáció kitüntetett építője, akit a közös munkában szerzett érdemeiért magyar érdemrenddel tüntettek ki. - Kezdetben Zsíros Gábor brigádjával versenyeztünk, aztán úgy döntöttünk, hogy néhány fiút kölcsönadunk egymásnak. Mi öt magyar gyereket vettünk fel a brigádba, akik a munkák végéig velünk maradtak. Jó szakembereket és hűséges barátokat ismertünk meg bennük. Nemcsak a munkában voltunk együtt, hanem a pihenésben és a szórakozásban is. No meg az esküvőkön. Többük itt nősült, szovjet lányt vettek el. Ma és holnap Magyarországon már sokan ismerhetik az uszty-ilimszki cellulózt. Bizonyára tudnak róla, mikor tartanak kezükben olyan újságot és könyvet, amelynek papírja uszty-ilimszki cellulózból készült. Három éve szállít a szibériai kombinát a létrehozásában közreműködő országoknak; a termelésnek körülbelül a fele erre megy. ‘ - Termelési egyesülésünk egyedülálló abból a szempontból, hogy a fakitermeléstől (és a kivágott erdők, pótlásától) a késztermékig minden műveletet egy ciklusban végez. Hulladékmentes technológiával dolgozunk - világosít fel Eduard Jevtusenko, a kombinát vezérigazgató-helyettese. - Több mint 5 millió köbméter fát dolgoznak fel itt első osztályú fűrészáruvá, valamint cellulózzá, farostlemezzé, takarmányélesztővé, gyantává és más faipari félkész illetve késztermékké. A kombinát bővítését 1987-ben fejezzük be.- A gyárakkal együtt a város is terebélyesedik - tájékoztat Jurij Fedotov, Uszty-llimszk polgár- mestere. - Magam is építő vagyok, dolgoztam Bratszkban, akkor érkeztem ide, amikor az első sátrakat verték fel a Tolsztoj-fok- nál. Ma már a folyó két partján elterülő városunkban több mint 90 ezren élnek, minden második lakosunk itt született. Még oly sok a tennivalónk, hogy mindegyiküknek bőven jut munka. (SZOVJETUNIÓ) Irán szovjetellenes kampányáról Az utóbbi időben az iráni tömegtájékoztatási eszközök és egyes felelős politikusok lármás propagandakampányt indítottak akörül, hogy a Szovjetuniónak állítólag „része van“ az Iránra vonatkozó politikai és katonai jellegű információk gyűjtésében. Azt állítják, hogy e célból az Iráni Néppárt (Tudeh) tagjait használták volna fel, azokat, akiket nem sokkal előbb a szovjet felderítés javára végzett kémtevékenység vádjával vetettek börtönbe. Látványos „beismeréseket“ produkálnak, s ezeket közvetíti a teherání televízió. Az effajta állítások azonban teljesen tarthatatlanok. A Tudeh semmiféle titkot nem közölt a Szovjetunióval Irán katonai, politikai helyzetéről. Mert valójában milyen, hasonló jellegű információt is továbbíthattak volna a Tudeh vezetői egy idegen hatalomnak? Hiszen ók nemhogy nem tartoztak az ország vezetői közé, de a politikai és kormányzati szervekben sem töltöttek be semmilyen tisztséget. Vegyük pl. a katonai területet. Hogyan tudtak volna szert tenni katonai jellegű információra? A néppárti vezetők a forradalom utáni időszakban semmiféle posztot nem foglaltak el a fegyveres erőkben. Ez még a párt egyszerű tagjai számára is elérhetetlen dolog volt. Ami pedig a Tudeh vezetőinek ama „beismeréseit“ illeti, hogy a Szovjetunió javára kémkedtek volna, ezek valódi értékét jól ismerjük. Nem titok, hogy az iráni megtorló szervek az utóbbi két évben bebörtönözték a párt tagjainak többségét. „Beismerések“ kicsikarására a letartóztatottakkal szemben azokat a módszereket alkalmazták, amelyeket a sah biztonsági szolgálatától a SAVAK-tól kaptak örökül. Számos reakciós kormány folyamodott és folyamodik ahhoz a módszerhez, hogy a kommunista és munkáspártok egyes vezetőit kémkedés „bevallására“ késztesse, s ezzel lejárassa e pártokat mint hazafias erőt, s egyben meghirdethesse a „kersztes hadjáratot“ a kommunizmus ellen. Nem alaptalan a feltételezés, hogy Iránban tevékenykedő külföldi ügynökök összhangban e „keresztes hadjárattal", hamis dokumentumokat gyártottak annak érdekében, hogy Iránt szembeállítsák a Szovjetunióval és ily módon leplezzék a Khomeini-rendszer elleni saját felforgató tevékenységüket. Az az álítás, hogy a Tudeh függött a Szovjetuniótól és Moszkvából irányították, teljesen képtelen és egyáltalán nem új rágalöm. Valamennyi reakciós rezsim, az imperialista államok mind megannyi propagandistája ezt a rágalmat hangoztatta és hangoztatja ma is, hogy elhintse a bizalmatlanság magjait a kommunista és munkáspártok, illetve a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti tisztességes és független kapcsolatokban. önként adódik a következtetés, hogy a Szovjetunió javára „kémkedő“ kommunisták ügye nem véletlenül „került napvilágra“, A kémhisztériát azoknak az iráni köröknek a képviselői szítják, amelyek félnek a Szovjetunió és Irán kölcsönösen előnyös, egyenjogú kapcsolatainak fejlődési perspektíváitól, s amelyek az országot a sah- rezsim idején már csődbe jutott imperialistabarát politika útjára terelik. Nem véletlen az időbeli egybeesés az iráni provokációs kampány és az Egyesült Államoknak a többi nyugat-európai országgal együtt a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok aláásását célzó akciói között. Ugyancsak figyelmet érdemlő körülmény, hogy a NATO-országok információs eszközei nagy megértéssel fogadják és széles körben kommentálják bizonyos iráni körök szovjetellenes kampány szítására tett intézkedéseit. A mai iráni hatóságok minden erejükkel arra törekszenek, hogy a Tudeh-t úgy állítsák be a dolgozó tömegek előtt, mint amely elárulja az iráni sahellenes antiiperialista, ún. iszlám forradalmat. De mire jó ez nekik? Mi a céljuk vele? Az iráni lakosság és az egész nemzetközi közvélemény jól tudja, hogy a Tudeh negyedszázadon át hősiesen harcolt a sah amerikai imperializmus szolgálatában álló zsarnoki rezsimje ellen. Arra törekedett, hogy hazája valóban szabad és független legyen, önfeláldozó önzetlenséggel és odaadó hazafisággal küzdött. A párt tagjainak ezreit végezték ki vagy zárták évtizedekre börtönbe: a SAVAK, a sah börtönébe, amely nem különbözött a Gestapóétól. A legkegyetlenebb kínzásokat, a morális megaláztatást és bántalmakat kellett elszenvedniük. Paradox módon az iráni hatóságokat képviselő személyek közül némelyek, akik most a népi forradalomra támaszkodhatnak, kegyetlen kínzásoknak vetik alá a párt tagjait, jóllehet egykor maguk is mindazt elszenvedték a forradalmár hazafiakkal együtt, amit most a Tudeh tagjaira mérnek. Az iráni hatósgok attól a törekvéstől vezettetve, hogy valamiképpen alátámasszák a Tudeh tagjai ellen emelt kémkedési vádat, nem riadtak vissza attól sem, hogy kiutasítsák az országból a Szovjetunió iráni nagykövetségének és az országban működő más szovjet intézményeknek a munkatársait, azzal vádolva őket, hogy kapcsolatot tartottak „a felforgató elemekkel“. Szovjet részről határozottan tiltakoztak az iráni kormánynál ez ellen az önkényes, semmivel sem igazolható eljárás ellen. A szovjet emberek azt a vádat, hogy országuk „részese“ az Irán elleni kémkedésnek, rosszindulató provokációnak tartják, amely a szovjet-iráni jószomszédság egy együttműködés ellenzőitől származik. Határozottan visz- szautasítják ezeket a teljesen alaptalan koholmányokat. A Szovjetunió külpolitikáját mindig a lenini elvek határozták meg, és azok határozzák meg ma is: a más országok szuverenitásának és függetlenségének tiszteletben tartása, a belügyeikbe való be nem avatkozás, a baráti viszony erősítése. Ugyanezt a politikát folytatja a Szovjetunió az Iráni Iszlám Köztársaság irányában is. (NEMZETKÖZI SZEMLE) 983. IX. 2. A ma/ Uszty-llimszk