Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-08-26 / 34. szám

RENDELŐINTÉZET- Az egészségügyi felvilágosító mun­kát ezeknek a segítségével is végezzük. Az egyik üzemi orvosunk, dr. Oto Mrlina feladatai közé tartozik az egészségneve­lési munka. De erről beszéljen ő maga - invitált az orvos rendelőjébe.- A Slovnaftban dolgozók részt vesz­nek azokon a népszerűsítő előadásokon, amelyeken megtanulják az elsősegély­nyújtás alapjait, a betegségek megelőzé­siének módját. Kevés olyan gyárról, üzemről tudunk, ahol a balesetvédelmi előírásokat olyan szigorúan veszik, mint nálunk - tudtuk meg tőle.- A folyosón elhelyezett vitrinekben pedig láthatók azok a védőeszközök, melyek használa­tával megelőzhetőek a balesetek - tette hozzá az igazgató útközben a gyógy­szertár felé, ahol, mint mondotta, minden szükséges gyógyszer beszerezhető. Beszélgetésünket az igazgató emeleti dolgozószobájában folytattuk. - Tapasz­taljuk, hogy amióta egy helyen vagyunk, csökkent a betegállományban levők szá­ma. Tavaly júniusban a dolgozók 3,92 százaléka, az idén csupán 3,21 százalé­ka volt táppénzállományban, s csökkent a betegállományban töltött napok száma is. Az igazgatótól megtudtuk, hogy bőví­teni akarják szolgáltatásaikat. Hogyan? _ - Evéssel jön meg az étvágy - tartja a közmondás. Ez alatt a három hónap alatt rájöttünk arra, hogy nekünk kellene gyógyítanunk dolgozóink hozzátartozóit is. Sót, igény mutatkozik arra is, mert a Slov- naft lakónegyedében már 530 gyermek él- hogy azokról is mi gondoskodjunk. A tervünk az, hogy a régebbi rendelőben csekély átépítés után megindulhatna, ha nem is a szakrendelés, de legalább a ta­nácsadás. A rendelőintézet szerves tartozéka az orvosi ügyelet és az elsősegélynyújtás. Megtudtuk, hogy reggel 7-től este hétig, majd este 19 órától reggel 7-ig tart ügye­letet orvos, nővér és egy mentőautó tel­jes személyzettel. A gyárban előforduló baleset esetében az orvos 2-3 percen belül ellátja a sérültet. Az üzem minden egyes részlege közvetlen kapcsolatban van a rendelővel, baleset esetén hangjel­zés riasztja az orvost. A riadógyakorlatok- ezek nélkülönzhetetlenek - is azt a célt szolgálják, hogy baleset esetében min­denki a lehető legrövidebb időn belül, pontosan tudja a dolgát.- Ez lenne röviden a történetünk, ez a mindennapi munkánk. Vágyaink, terve­ink vannak, például kellene egy néhány ágyas fekvőrészleg is - de erről még ne beszéljünk - kísér ki dr. Holáö igazgató. A három hónap alatt már sokan vették igénybe az új rendelőintézetet, sokan csak kíváncsiságból mentek végig az emeleteken. Értékelni az üzemi rendelő­intézetben folyó munkát nem tudjuk. Any- nyit azonban láttunk, hogy az orvosi ellá­tás gyors, szakszerű, hogy a betegnek nem kell napokat eltöltenie, míg elintézi a szükséges kivizsgálásokat, mert a ren­delőket egy helyen találja, s ezáltal elé­gedett. A Slovnaft üzemi rendelőintézete negyvenmillió korona beruházással épült. Több mint tizenháromezer dolgozó legdrágább, pénzzel ki nem fejezhető értékét - az egészségét védik itt. PÉTERF1 SZONYA I mmár három hónap telt el azóta, hogy a bratislavai Slovnaft, vala­mint a gyárat építő Hydrostav dolgozói - több mint tizenháromezren -, birtokba vették a gyár közvetlen közelében fel­épült korszerű, tágas, minden igénynek megfelelő új rendelőintézetet. A hateme­letes üzemi rendelőintézetben nyolc üze­mi és húsz szakorvos látja el a betegeket a legkorszerűbb műszerek segítségével. Munkájukat 33 egészségügyi nővér se­gíti. A rendelőintézet igazgatója, dr. MichaI Holáö készségesen vezetett végig a tá­gas folyosókon, s mutatta be hetven munkatársa birodalmát.-Az építők a kivitelezők jó munkát végeztek, ez alatt a három hónap alatt nem fordult elő, hogy valami nem műkö­dött volna. A három felvonó is, annak ellenére, hogy állandóan meg van terhel­ve, működik. Lehet, hogy az építők a,,sa­játjukat“ jobban építették volna? A ren­delők tágasak, igaz, a várótermek na­gyobbak lehetnének, de ezen később változtathatunk - magyarázta az igazga­tó, miközben végigvezetett az intéze­tében.- Külön meg kell említenem a rehabi­litációs részleget, melyet teljes egészé­ben csak télen kezdhetünk használni, mert még hiányzik bizonyos felszerelés. A sugárkezelést megindítottuk már, a gyógytorna hatását is sok betegünk dicséri. Elégedettek viszont csak akkor leszünk, ha a vízgyógyászat összes rész­lege üzemel majd - mutatta az épülő szaunát s a fürdőhelyiséget.- Tegnap kezdtük a kismamák terhes­ségi tornáját - kapcsolódott a beszélge­tésbe Nora Jurőová rehabilitációs nővér. - Egyelőre csak nyolc leendő anyukával, reméljük azonban, hogy egyre több ter­hes nő tölt velünk heti két délutánt. A világos folyosókon ötletes, szembe­tűnő faliújságokra lettünk figyelmesek. Nemsokára megszűnik a sajgó fájdalom... Dr. Margita Dobreová fogorvos és Sofia Vancová nővér a fogászaton (Gyökeres György felvételei) Dr. Oleg Balubas és Silvia Karabéíková nővér a sebészeten veszi gondjaiba az egyik pácienst Kismamák terhességi tornája. A héttérben Ágneéa Erdelská rehabilitációs nővér ÚJ ÜZEMI Ügyes kezű lányok, asszonyok A főváros utcáit járva, a kirakatokat nézegetve sokan megállnak a Detva népművészeti ipari szövetkezet üzletei előtt, hogy néhány pillantást vessenek az ott eladásra kínált termékekre — bördíszmüárukra, emléktárgyakra, gyermek és női ruhákra, s még sok-sok más ízléses holmira.-Szinte lehetetlen felsorolni, mi mindent készítünk illetve gyártunk - tudjuk meg Aladár Smidzár mérnöktől, a szövetkezet termelési részlegének vezetőjétől. - Parasztbútorok, polcok, előszobafalak, hímzett angolte­rítékek, szőttesek, táskák, plüssből és fából készült játé­kok, hogy csak a legfontosabbakat említsem, tartoznak tenmetési programunkba, összesen 19 féle tevékenységet fejtünk ki. Ezt a sokféle munkát a szövetkezet tagjainak egynegye­de otthon végzi. A nyugat-szlovákiai kerületben 275 bedol­gozójuk van, egyrészük a fővárosból, a többiek az egyes járásokból így például a galántai járásból 86, a komáromi­ból (Komárno) tíz. Kik ezek és miért vállalták a munkavégzésnek ezt a formáját? - tettük fel a kérdést Frantiska Seőkárovának, a szövetkezet káder - és személyzeti osztálya vezető­jének.- Bedolgozóink többsége nő, s azt is hozzátehetem, ügyes lányok, asszonyok- válaszolta. - Korösszetételüket tekintve igen széles a skála: vannak köztük idősek, akik elsősorban a hagyományos kézimunkákat készítik, a középkorosztályba tartozók jobban, gyorsabban alkal­mazkodnak az újhoz. Hímzéseiket megcsodálhatják a vásárlók ruháinkon. S még szólnom kell a fiatalokról, akik közül legtöbben azért választották a bedolgozó munkát, hogy gyermekeiket otthon nevelhessék. Dolgozóink egyré- sze csökkent munkaképességű, vagy családi és egyéb okok miatt nem tud olyan munkát vállalni, melynek vég­zése a munkahelyi jelenlétet feltételezi.- öt éve dolgozom a szövetkezetben - mondotta Spirko Angéla. - A gyerekek ugyan már felcseperedtek, hét és kilenc évesek, de megszoktam ezt a munkát, és folytatni szeretném. A munkát ugyan megszokta, otthon varrja az előre kiszabott gyermek - és női ruhákat, csak az utazásra panaszkodott. Peredről (Tesedikovo) hetente kell a fővá­rosba utaznia a kiszabott darabokért és hozni a kész termékeket. Sajnos ezzel majdnem egy egész napot veszít.- Ha közelebb létesítenének egy központot, úgy mint más helyeken is van, és a mester ott adná ki a munkát, illetve gyújtené össze a kész árut, sokkal jobb lenne - tette hozzá, mert asszonytársai már indulóban voltak a déli vonatra. Lukács Lídia kerekes táskájában még eligazgatta a ki­szabott kékfestőt, melyből divatos nadrágokat varr majd gyermekeknek.- Nekem az az előnyöm, hogy itt lakom a közelben, gyalog járok az anyagért. Húsz évvel ezelőtt, amikor a fiamat nem akartam bölcsődébe adni, választottam ezt a munkát. Nem bántam meg. Otthon vagyok, megfőzök, a ház körüli munkát elvégzem, este, de néha még a hét végén is a varrógép mellett ülök, ha a normát teljesíteni akarom. Mucska Tiboréknál van mivel játszani a két kislánynak. Igaz már ősztől a kisebb is iskolás, de az anyuka készítette játékokat szívesen megsimogatják- A szüleimnél laktunk Nagypakán. Nemrég költöztünk a fővárosba, mert a férjem itt dolgozik - mondotta Mucska Tiborné. - Két éve dolgozom a szövetkezetben. Elégedett vagyok, örülök, hogy ezt a munkát végezhetem. Érdekesnek, változatosnak tartja, hogy hetenként más­féle macit, kutyát, tigrist töm ki, varr össze, illeszti helyére az állatok fülét, farkát, szemét. Legtöbbször az előírt normán felül is készít játékot, s így a keresettel is elége­dett.-A mi érdekünk is, hogy jól keressenek dolgozóink - mondotta Aladár Smidzár. - A terv teljesítése az ó munkájuktól is függ. Akadnak ugyan, akik kedvtelésből, mellékesen vagy a szülési illetve gyermekgondozási sza­badság alatt akarnak nálunk dolgozni, pénzt keresni, úgy hogy otthon is lehessenek, azonban a betanítás és a tör­vényes próbaidő alatt meggyőződhetnek anól, hogy ez éppen olyan komoly munka, mintha az üzemben dolgoz­nának. A meghatározott időpontban kell behozni a kész árut. A minőségre is nagy gondot fordítunk, átadáskor minden darabot ellenőrzünk. A szorgalom mellett persze nem hiányozhat a kéz­ügyesség sem, hiszen például ruhákból negyedévenként 30 félét varrnak, s egy-egy modellből 200 legfeljebb 1000 darab készül. A szövetkezet terve 38 százalékos innová­ciót irányoz elő, ezt legtöbbször túllépik. Termékeik válto­zatosak, mindig új elemeket tartalmaznak. Frantiáka Seőkárová, osztályvezető még hozzátette:- Bedolgozóinkmik lehetőségük van, hogy bizonyítsák kézügyességüket, tudásukat. Kézimunkájukkal benevez­hetnek a számukra meghirdetett versenyekbe, ezeken eddig kilencen kapták meg a népművészet mestere, illetve a népművész címet. DEÁK TEftÉZ ÚJ i 1983.

Next

/
Oldalképek
Tartalom