Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 4. szám
ÚJ szú 17 1983. I. 28. a TUDOMÁNY S I! ! TECHNIKA A z utóbbi években jelentkező energiahiány világszerte a kisvízerőművek reneszánszát idézte elő. A kis vízfolyások energiájának hasznosítása kis vízerőművekkel nem új gondolat. Hazánk területén az első vízerőművek már 1900 körül épültek. Az 1934-ben végzett leltározás alapján abban az időben 14 880 kis vízi. energiaforrás üzemelt Csehszlovákiában, ebből Szlovákia területén 2455. A létesítmények egy része nem áramtermelésre, hanem különböző berendezések - malmok, fűrésztelepek - meghajtására szolgált. Gyakori volt a nappal vízimalomként, este pedig árámszolgáltatóként működő berendezés is. A háború utáni években kialakult előnyös tüzelőanyag-árak, ugyanakkor a víz használatáért kiszabott magas bérek a kisvízerőművek üzemeltetését gazdaságtalanná tették az egyre natét, szükségesnek vélte a kisvízerőművek építését hazánkban. Az 1979 végén kiadott 304-es számú kormányhatározatában elrendelte egy, az egész országra kiterjedő felmérés elvégézését. Ennek lényege az üzemelő, a leállított és a megsemmisített kisvízerőművek, valamint az energetikailag nem hasznosított duzzasztók és víztározók leltárba vétele. A felmérés alapján az egyes szakágazatok kidolgozták a rekonstrukciós, felújítási és építési komplex programjukat, amelyben meghatározták az üzemelő, a leállított és a likvidált erőművek üzembe helyezésének módját és az új erőmüvek építési ütemtervét. A felmérés 1000 fölújításra és építésre kínálkozó lehetőséget tárt fel 374 MW-os összteljesítménnyel és 1477 GW órás évi termeléssel. Az 1981 végén kiadott 201-es számú kormányhatározat már elrendelte a komplex program megA magánépítkezők számára az állami takarékpénztár 2,7 százalékos kamatlábbal beruházási kölcsönt nyújt az egész költségvetés fedezésére, melyet 10, esetleg 15 év alatt kell megtéríteni. Szocialista szervezetek számára az állami bank nyújt kölcsönt 1 - töl 4 százalékos kamatlábbal, amelyet 12 év alatt kell visszatéríteni. Az egy százalékos kamatláb az öntözőrendszerek keretében épülő és a lakásszövetkezetek által épített kis vízerőművekre érvényes. Figyelemre méltó anyagi ösztönző az országos árhivatal ama határozata, amelynek alapján az üzemeltető személy az első 10 év elteltéig mentesítve lesz a jövedelmi adó alól. Az energetikai szakágazat is jelentősen hozzájárul a kisvízerő- mű-program megvalósításához. A kistermelők által föl nem használt és a hálózatba szolgáltatott minden kilowattórát az energetikai vállalatok 40, illetve 50 fillérért vásárolnak föl. A hálózatba szolgáltatott energia évente legfeljebb 200 000 kWó-t tehet ki. Egy magánszemély maximálisan 35 kW, kisebb szocialista szervezetek 60 kW maximális teljesítményű kis erőmüveket üzemeltethetnek. Törvények biztosítják az építkezési engedély rövid időn belüli kiadását (30, esetleg 60 nap). Fontos, a tervezést egyszerűsítő és meggyorsító intézkedések léptek érvénybe. Az 1982-es év végére kialakult a mikro- és miniturbinák gyártóiHidroenergetikánk távlatai A kisvízerőművek feladata vízerökészletünk hasznosításában (II.) Egy modern gépegység csőturbinái (Gyári fotó) gyobb hőerőművekkel szemben. Ez sok száz kis vízerőtelep megszüntetését idézte elő. A napjainkban működő kisvízerőművek száma 300, amiből Szlovákiára 40 esik. A kisvízerőmű fogalma alatt a legfeljebb 10 000 kW beépített teljesítményű vízerőműveket értjük. Beépített teljesítményük alapján a következő kategóriákba oszthatók: A-mikroerömúvek 35 kW teljesítményig B-miriieröművek 35-60 kW-ig C-ipari erőmüvek 60-500 kW-ig D-kis erőmüvek 500-10 000 kW-ig A technikailag hasznosítható esés alsó határa ugyan 1-1,5 m, de az előnyösnek mondható eséstartomány 3-4 m fölött van. A turbina méretei a növekvő eséssel és csökkenő víznyeléssel arányosan csökkennek, ezért a nagyobb esésű erőműveknél az 1 kilowattra eső beruházási költség alacsonyabb, mint az 1-2 méter esetében. A kisvízerőművek építésének előnye a nagyokkal szemben:- a financiális eszközök és a munkaerők alacsony koncentrációja, ami lehetővé teszi az országban egyidöben több kis erőmű építését:- típustervek alkalmazásának lehetősége;- tipizált berendezések beépítése;- minimális termőföld-igénybevétel. A kisvízerőművek gazdaságosságát az alacsony beruházási költségek ezen kívül az üzemköltségek is befolyásolják. A kisvízerőművek legjelentősebb üzemköltsége a munkabér, ezért az erőműveket teljes mértékben automatizálni kell, úgy, hogy csak időnként szoruljanak ellenőrzésre. Az A és a B kategóriájú erőműveknél ez a követelmény nyilvánvaló. Meg kell még jegyezni, hogy az „önállóan“ működő mikro- vagy minierőművek, ha 50 Hz rezgésszámú áram termelését kell biztosítaniuk,» bonyolult automatikával kell hogy rendelkezzenek. Ez az igény általában a gépi berendezés 30 százalékos drágulását jelenti a hálózattal „párhuzamosan“ működő erőmüvekkel szemben. Csehszlovákia kormánya, felmérve az ország energiai helyzevalósítását, továbbá lehetőséget nyújtott a mikroerőművek építésére kisebb szocialista szervezetek, vállalatok, sőt magánszemélyek által is. A kormányhatározat elrendelte a szükséges gépi és elektromos berendezések gyártását, előnyös anyagi feltételek kialakítását, a tervezés leegyszerűsítését stb. Közel egy év elteltével elmondhatjuk, hogy a kisvízerőművek építésére nagyon előnyös feltételek alakultak ki. Az energetika a magánépítkezők, a szocialista szervezetek, egyesületek, szövetkezetek stb. számára tanácsadó központokat létesített a Brnói ORGREZ és a Trencíni Vízerőművek vállalat mellett. Feladatuk az érdeklődők szakszerű informálása az építés előkészítésére vonatkozóan. Tájékoztatást nyújtani az engedélyezési, jóváhagyási eljárások lebonyolításának, továbbá a tervek, majd a gépi és egyéb berendezések beszerzésének módjáról. Útbaigazítást adnak a hidrológiai adatok kiszámításának, illetve beszerzésének módjáról, és a várható költségek megközelítő értékét is megadják. A pénzügyminisztérium jelentős anyagi támogatással járul hozzá az építkezések és felújítások megvalósításához. nak listája. A Veiké Opatovice-i Efsz a 0,12-től 54 kW teljesítményű 1 -tői 6 m esésre tervezett, 0,019 - tői 1,1 m3/sec víznyelésú propellerturbinákat fogja gyártani. A Brnói Kovopodnik az 1 -töl 50 kW teljesítményű, 2-től 5 m esésre tervezett 0,1 -tői 0,3 m3/sec víznyelésú Bánki turbina gyártója lesz. A Tyneci Metaz Vállalat szintén kis esésre tervezett, nagyon jónak mutatkozó propellerturbinát szándékszik gyártani a jövő évtől. Az erőmű rákapcsolása a hálózatra minden esetben a kerületi energiaelosztó vállalat beleegyezésével és szakembere által történhet. Befejezésként meg kell említeni, hogy az ilyen energiatermelésre úgy tekintsünk, mint az energiatakarékosság egyik megnyilvánulására, nem pedig mint egy meggazdagodást jelentő bevételi forrásra. MIKLÓS ISTVÁN, a Szlovák Energetikai Vállalatok vezérigazgatóságának munkatársa (Következik: A szivattyús energiatározók szerepe az energetikai rendszerben) BETŰSZEDÉS SZIKRAFORGÁCSOLÁSSAL Az IBM konszern nyugat-németországi kutatólaboratóriumában olyan betüszedési eljárás kifejlesztésén dolgoznak, amely valószínűleg felváltja majd a legkorszerűbb fényszedést is. Az új eljárással az elektroerózió, a szikraforgácsolás elvén állítanak elő nyomóformákat, betűket, rajzokat. Az elektroerózió villamos kisüléssel (szikrával) végrehajtott anyageltávolítás. Egy csúszó érintkező elgözöltetheti például a különleges papírra felvitt fémréteget, amint az érintkezőn át erős áram jut a fémrétegbe. Ezt az eljárást ugyan már korábban is alkalmazták kis nyomóberendezéseken, például műszerírókban, de rossz volt a felbontóképessége. Az IBM-mérnököknek most sikerült 32 elektródos nyomófejjel centiméterenként 236 képelemet létrehozni. Az elektródok árama vezérelhető, például számítógéppel, hogy a szikrák különböző formákat, például betűket alakítsanak ki. Azokon a helyeken, ahonnan elgőzölgött a fém, színréteg válik láthatóvá. Ezen a módon önműködő vezérléssel kialakítható egy nyomtatott oldal szedésformája, a könyvnyomtatáshoz szükséges nagy pontossággal. A nyomóforma előállításához nincs szükség fotóanyag megvilágítására és előhívására. Minthogy az új módszerhez nincs szükség vegyszerekre, nem szennyezi a környezetet sem. A szedés eredménye azonnal látható, nem kell várni az előhívási folyamatra. A számítógép képernyőjén megtervezett grafikák is azonnal „átültethetők“ a nyomóformába. Dolgoznak olyan programon is, amellyel féltónusú képeket, például fényképeket először a számítógépbe „olvasnak“, majd onnan átviszik a nyomóformára. Ezzel a művelettel együtt maga a számítógép elvégezheti az oldal megtervezését, a tördelést is. (d) Érdekességek, újdonságok Jégkori gleccser Dél-Afrikában Jóllehet az éjszakai fagy és a havazás nem ritka természeti tünemény a dél-afrikai Namíbiában és a Kalahári sivatagban, eddig hiányzott a bizonyíték, hogy a pleisztocén jégkorszakok a dél-afrikai fennsíkokat és hegységeket is érintették volna. Két nyugatnémet kutató most jégkori gleccsermaradványokra bukkant Fokváros közelében, a hegyekben, a tengerszint felett kétezer méteres magasságban. A 12 méter vastagságú, több tonnás, kőzettömböket is tartalmazó morénát napjainkban homok borítja, mégis egyértelmű bizonyítéka, hogy a Fokváros környéki hegyeket a régmúlt idők jégkorszakaiban jégárak borították. Mesterséges jéghíd a folyókra Egyedülálló „öntözőberendezést“ fejlesztettek ki a Szovjetunió volgográdi öntözéstechnikai kutatóintézetében. A „Jégeső" elnevezésű berendezéssel jéghidakat lehet építeni Jakutföld és a Szovjetunió távoli északi területeinek folyóin. A tél elején csak lassan hízik a folyókat borító jégpáncél, a kompforgalom leállítása után rövidebb-hosszabb szünet következik az áruszállításban. A folyóparton felhalmozódnak a szállítmányok, és csak akkor kelhetnek át az áruszállító teherautók, ha a jégpáncél már elég szilárd. Az új öntözőberendezés meggyorsítja a jéghidak létrejöttét. A belőle kiszórt víz a nagy hidegben egyfajta jégesőként hullik alá, gyorsan megfagy és vastag jégpáncélt alkot, amelyen már biztonságosan áthaladhatnak a teherautók. Értékes időnyereséghez jutnak az áruszállításban. Közetmozgást-jelző A Német Demokratikus Köztársaság drezdai közlekedési főiskoláján eredeti készüléket szerkesztettek a közetmozgá- sok mérésére. Mikroelektronikai vezérléssel a műszer jelzi a csúszásveszélyes hegyoldalak, nagy építési munkahelyek közetrétegeinek eltolódását. Az eddigi mérési eljárásokkal ellentétben az új módszernek lényegesen nagyobb az üzem- bíztonsá ja és egyszerűbb a kezelése. Tetszőleges jelzőberendezéssel összekapcsolva folyamatosan ellenőrizheti és jelezheti az előre meghatározott kritikus térség kőzet- mozgásait. Laza és szilárd kö- zetmasszívumokban, a föld alatti terekben is használható. Elsősorban a csúszásveszélyes közlekedési útvonalak ellenőrzésére használják majd fel. A szabadalmazott műszert jelenleg a türingiai vasútvonalakon próbálják ki. Számítógép figyel az izgalomra A légiforgalmi irányítók és a pilóták hangját elemző számítógép jelezheti, hogy mikor érik el a stressz, az igénybevétel olyan határértékét, ami már hibák forrása lehet. Az első ilyen kísérleti berendezés Moszkva Seremetyevo repülőterén működik, és előfutára lehet olyan berendezéseknek, amelyek már repülőgépeken, energiaelosztó központokban is kizárhatják a nagy igény- bevétel miatti végzetes emberi hibákat, tévedéseket. Pável Szi- monov, a moszkvai neurofiziológiai intézet professzora figyelt fel rá, hogy bizonyos fokú stressz először javítja a teljesítményt, azután azonban további növekedése hibákhoz, tévedésekhez, majd a problémák megoldására irányuló primitív próbálkozásokhoz vezet. Ezt a határértéket könnyű lenne kimutatni elektroence- falográffal, de az ehhez szükséges elektródok tovább növelnék a stresszt. Kísérletek során bebizonyították, hogy az érintett személy hangja ugyancsak alkalmas a sztresszhatás mértékének jelzésére. Munkatársaival együtt olyan számítógép-programot dolgozott ki, amely képessé teszi rá a számítógépet, hogy felismerje ezt a határértéket, és beavatkozzék, ha a stresszhatás immár az elviselhetetlen szinthez közelít. (d) * *