Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-24 / 25. szám
I maéger a tétem. nova lesz: alán dent mejetzö 63*an sűrű gúnyát. 5ZÍVtudszer tem. iám! átok leg- ólsz a az öze. riint- idok tanotok ami jyött egy egy ideírtok a Hajdúék előtt... Ha csak egy századrészét végeztem volna el anyám helyett mindannak, amit idegenben kellett megtennem kényszerből... Salamont sose féltettem, de te szerencsétlen nagybátyám, még a rád való, egy-egy illendőség- beli emlékezésre is alig tellett... Igen, errefelé már egy tenyérnyi föld sem akad, amelyet ne érintett volna a talpam... És most egyre fiatalabb leszek: háromnapos házas: egy fiatalember, első fizetésével a zsebében; érettségire induló diák. puskákkal kitömött ingmellel: táska- és cipö- nyüvő kisdiák; öntudatlan kisember, aki szerette az életet, innen indult életszere- tetével s ide tér vissza életszeretetért . Soha többé nem jövök hozzád üres zsebbel, Lóránt, soha... Mindegyiteknek hozok majd valamit, valami nagy-nagy ajándékot... Vagy valami apró emléket, legközelebb... Máshonnan... Valamit megihattam volna, legalább egy fröccsöt. Csak ne kocsival jönnék... Másrészt mi sem lehetne előnyösebb, mint hogy kocsival érkezek... Mikor is, úgy tizennégy éves lehettem, azt mondta nekem Salamon; „Törődök is én azzal, kölyök, hogy elöbb-utóbb nekilátsz a poharazásnak, fő dolog, hogy mindig jó kedved legyen, és mindenhez, soha semmi sem sikerül úgy. amint kiterveli, és amint az túlfűtött reményei előrevetítik... Úgy ám, mert vagy lehetőségeink hiányoznak, vagy mi vagyunk nagyképü nagyratörök Ezt nem tudom, mert nem rám tartozik tudni, de megtudni sem lenne egyszerű, mert sorsunk ellentmondásos. Határozd csak el például azt, hogy veszel' magadnak egy motrot. mondjuk azzal a szándékkal. hogy azon járhass a városba, az iskolába. Számolj vele, hogy kidobnak az iskolából Ne bámulj, velünk ez így szokott lenni. Ezért aztán tanácsolom, ha kell, hát csak igyál egyet a tavalyiból, s így gondolkozz: milyen jó, iskolába se kell járnom, s a motrot is eladhatom. . Igen, a mi családunkkal ez általában így esik..." Azt hiszem, elég tiszta a kocsim, csak kár. hogy esteledik... És a Domonkoséké után a mi házunk... Az istenbe! De hát miféle építmény az?! Tülkölj csak, te ökör!... Mikor a veríték az ember szemébe csordul... Hol lakom én? Vagyis... Ejha! Hogy én ott mit találok?... Hát meglepetést nem a meglepett okozza. annyi bizonyos, úgyhogy feltűnés nélkül leparkolok a ház mögé ... Nem vitás, ez a ház teljesen új, vagy teljesen átépített ... Azért csak ne adjuk olcsón magunkat... Ha a helyiségek elosztása a régi, akkor itt kell bemennem, erre jutok az en egykori szobámba; jó hogy csak hátul hallani valami kopácsolást, egyébként templomi a csönd; szent porkoláb! Templomi padsorok... Vagy én örültem meg, vagy Illés... Ez a szekrény még a régi, lássuk, miről árulkodik: egy kalap - Salamon, megvagy! Egy felöltő - a fiatalkori Salamon; egy télikabát — köszöntelek Illés! A többi úgy látszik, rmnd Lóránté... Igen, itt alul is: könyvek, iratok, firkálmá- nyok A heveröm a sarokban, de hogy én itt el merjek aludni...? Tudhatom én azt, hogy álmomból, teszem azt, nem a messiásvárók gyülekezete rettent majd valóságra? Márpedig ezt az esélyemet nem hagyom ki. Ha reggelig sem hunyom le a szemem, akkor is le kell ide feküdnöm, hogy mégis én okozzam az e!sö ide belépőnek a meglepetést és ne fordítva, hogy nyolc év után én hú fedezzek meglepetten ebben a tervrajzaiból kihízott házban, elrontva a viszontlátás hirtelen- szerű egyszerűségét... Vajon hány méternyire lehet tőlem Sára? Négy? Huszonöt? Hát Lóránt? Érzí-e valamelyikük a közelségemet? Megpróbálkozhat- nám ezt szuggerálni, valamikor olvastam effélékről... Akkor hát, újra itthon vagyok. .. Friss levegő van itt, az ágynemű tiszta, csak a szívem kalapál úgy. mintha ördögöt űztem volna idáig. Pedig ha arra gondolok, hogy napi munkám végeztével ezután ide térhetek majd meg, egy angyal álmát kellene aludnom... Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Ezt a napot képzeletben már három éve elkezdtem megélni. Azóta három év kívánságai, szükségei, panaszai és reményei sűrűsödtek bele. úgy. hogy most már mindez elhatalmasodik rajtam, lassan azt sem tudom, mi volt az, amire vártam, s mi volt az. amitől tartottam... Nem is érdekes: én vagyok én, ók lehetnek akárkik, azért majdcsak erőt gyűjtök, hogy megkülönböztethessem őket az én szeret elemben, hatódottságomban. ragaszkodásomban, ígéreteimben, adósságaimban, céljaimban, lehetőségeimben, képességeimben... lehetséges, hogy egy keveset már aludtam? Nem álmodtam semmit, pedig aligha aludtam mélyen, hiszen még most is bennem az a különös feszültség, amitói szinte moccanni sem merek; nincs hát miért kerülgetni a lényeget: a mai napon nem voltam ura önmagámnak, mivel érzelmeim alárendeltje lettem, ami alapjában nem hiba. de az ilyesmi nem ismétlődhet meg attól a pillanattól, mikor majd szépítgetés nélkül beszélhetek az engem ért igazságtalanságról. Akkor egycsapásra elfogadhatóvá válik az utolsó évben vállalt önkéntes száműzetésem, amelyről egyelőre kevesen tudják, hogy az már nem börtönév, hanem módjával kellemes, mi több. sikeres esztendő volt. Nem lehetett más választásom. A cellából kivezető lépések, természetszerűen nem lehettek magabiztosak és határozottak, amilyeneknek lenniük kell ahhoz, hogy célhoz vezessenek. így aztán egy főpróbát tartottam, amelynek a kritikája csakis ez lehet: egy embert elhódítottam az alkoholtól, egy szövetkezet felfutásához pedig kulcsszerepet vállaltam. Ennyi feltétlenül kellett ahhoz, hogy immár egy kitágult horizontot tekinthessek át, ismerjem, s szinte idegeimmel érezzem munkaterületem minden jelenlegi gondját-baját, így aztán fütyülve állok a szélkik kihívása elé... Node kérödzzön ám az ökör minden várható és vélt nehézségen. Alszom. Legalábbis úgy teszek, mintha éiludnék. A ménkó ebbe a kopá- csolásba. Úgy látszik, az abnormális dolgok sohasem szűnnek meg ebben a házban... Ha most nem lenne éjszaka, szentségemre (és anyám receptjére), teli tüdőből énekelném, hogy „Gábor Áron rézágyúja...“ attól talán - mint a tüztól a sakálok - elkotródna tőlem minden aggály és kétség. De elég! Jó éjszakát Pál! Most aztán akár sportünnepélyt tarthatnak az ördögök a padláson, akkor is alszom... A pokolba azzal a zseblámpával, fiam! * Részlet az Életfa című készülő regényből t tükre, művészet! ié... egyszóval: törvénybe iktatni végre, amit már ré- igsütyozok, hogy a női lé- jogtalanságát, mint olyan réfyes betegséget, amibe más hal bele, nem a pá- a közbiztonságra való te- I, kötelező módon, tvvata- yógykezetjék 1 ezt csak mellékesen je- 7 meg, hiszen a mindeneként és sérthetetlen Művé- gaslatáról nézve a dolgot, lentékteien gyakorlati kér- wpül az egyetlen lényeges égés szempont előtt: hogy igazat írt-e a nagy Müven adta-e vissza az éíe- 7-e a női lélek, mini ami Mari-Anne lelkét ábrázok tért hiszen a többi nem lévén a Művészet az Étet érem. Hát igen! Hát ilyen, tgy... de szót szóba ne Tudniillik másnap megismerkedtem Líviával. Nekem mindjárt nagyon tetszett Lívia, őszinte ember vagyok, megmondtam a férjének is. A férj rezignáttan, de megértőén szelíden bólintott Később, mikor jobban kezdtem ismerni Líviát, és kiöntöttem előtte kétségeimet, ő is bizalommal lett hozzám, és elmondta a harcot, ami lelkében dúlt. Hát, kérem, kiderült, hogy nem tudja mit tegyen, a férjét szeresse-e, amiért jó és nemes és nagylelkű, és megbocsátja neki, hogy az én reménytelen szerelmem leküzdhetetlen szenvedélyt kelt a szívében az én irányomban - avagy inkább engem szeressen, amiért meg tudom érteni, hogy ő képtelen nem szeretni a férjét is, amiért belenyugszik abba hogy ő engem szeret és nem ót, pedig csakugyan Ahogy ezt Lívia könnyezve és fátyolos szemekkel elmondta nekem, kimondhatatlan szorongás és félelem fogott el, eszembe jutott Mari-Anne szive című darab - sőt, őszintén szólva a Mari-Anne szive című darab már előbb eszembe jutott, mikor beleszerettem Líviába és most lesújtva és szorongva állapítottam meg magamban, hogy íme, milyen igaz ez a darab, milyen nagyszerű és tökéletes, íme, csakugyan ilyen az élet és a női lélek. Már éppen ki is akartam ezt mondani, már nyitva volt a szájam, hogy elmondjam Líviának, hogy milyen érdekes darabot láttam, és hogy mennyire illik az esetünkre — amikor Lívia a szavamba vágott, és így folytatta: „Tudja, Sándor, úgy van ez, mint abban a Mari-Anne szive című darabban, amit múlt héten néztünk meg a férjemmel. Nagyon tetszett nekem, nagy hatással volt rám, szegény férjemre is nagy hatással volt, - ennek a darabnak köszönheti, hogy nem vágta magát pofon, mint a Gézát, aki udvarolt nekem, mielőtt a férjem látta ezt a darabot. “ Hát kérem. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy Lívia férje engem nem vágott pofon annak a darabnak a hatása alatt, mely az életből ellesve ábrázolta Lívia férjét, aki nem vág engem pofon, hanem megért engem, minek következtében Lívia férje, aki különben pofonvágott volna, nem vágott pofon, vagyis tényleg úgy van az életben, mint a darabban, illetve úgy van a darabban, ahogy az életben, azazhogy... Ezek után pedig van szerencsém bejelenteni, hogy a Művészetet, az Élet Tükrét, amelyben az Élet meglátja önmagát, és visszatükrözi a Művészetet, valamint az Életet, amelyben a Művészet képe tükröződik, egyszóval az egész városligeti tükörpalotát, amiben ez a sok tükör tükrözi a tükröket, ott egye meg a fene, ahol van és tisztettetem Mari-Annet, Líviát és Gézát és Lajost és Ödönt és saját- magamat, nekem ebből elég volt. WEÖRES SÁNDOR* HÁLA-ÁLDOZAT Szememnek Ady nyitott új mezőt, Babits tanított ízére a dalnak, és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak ezt-azt kívánó kordivat előtt. Kölyök-ídöm mennykárpitján lobogtak, mint csillagok, vezérlő túzjelek. Hol e gyönyör már? Jaj, csak a gyerek érzi minden pompáját a daloknak. De mit tőlük tanultam, őrzöm egyre. Három kanyargó lángnyelv sisteregne, ha fejemet izzó vasrácsra vetnék. Oltáromon vadmacska, páva, bárány: három költő előtt borul le hálám. Bár a homokban lábnyomuk lehetnék. VÁZLAT AZ ÚJ LÍRÁRÓL „A versben fő a tartalom.“ De akkor mért vers? Hiszen prózában egyszerűbb akármi tartalmat rögzíteni, élményt, vagy eszmét pontosan közölni. Azért van vers, hogy iskolásgyerek a rímbe-fönt tant könnyebben magolja? hogy mellénygombon fogjon és okítson okos dologra, mit meg kell jegyezni? Az ilyen költészettől elfutok zenébe, csöndbe, hogy bolond maradjak. ,,A versben fő a forma.“ Tiszta zengés, tökéletes rend: dermesztő unalmas. Kis Jánost, Szász Károlyt olvasni bírod? Arany nem írt olyan hibátlanúl, Petőfiről nem is beszélve, mint ók, hitbuzgalomról, langyos évszakokról, tisztes szerelmi erkölcsről, hazáról, madárdallal behintve mindenütt. Metrum, hangsúly, rím, mind helyénvaló; átlátszó forma és olvashatatlan. Se tartalom, se forma - hát mi kell? A jó vers élőlény, akár az alma, ha ránézek, csillogva visszanéz, mást mond az éhesnek s a jóllakottnak és más a fán, a tálon és a szájban, végső tartalma, vagy formája nincs is, csak él és éltet. Vájjon mit jelent, nem tudja és nem kérdi. Egy s ezer jelentés ott s akkor fakad belőle, mikor nézik, tapintják, ízlelik. Nagynak lenni dicső! Nagy költőnek, mint Goethe, Dante, Homeros! És csöppet se dicső, de nékem kedvesebb: a nagyság álmából kibújni, valamennyi dicsőség fogadja ásításomat. Természetes emberi méret vonz engem, nem a nagy ragyogás, a szörnyű talapzat. Létrehozni a velem született s a szerzett képességtől telhető legjobbat, ha cipót szegelek, ha fát ültetek, ha verset írok: ennyit kívánok önmagámtól. Munkámat használni lehessen, ne szájtátva csodálni. Nem akarok óriás hulla lenni, melyen tízezer évig araszolva majszol megannyi puhány kandiság (mit izéit, hol?) és kathedra-éhü hódolat; se példakép, mellyel az új kezdeményeket dermeszt i meg a múltba mutató zsandárkodás: se fenkött • szobor a sarkon, melyről csurog a vidám verebek és galambok kritikája nem is őróla - mit bánják, kifene volt? — hanem az életről, kinek szobra nincsen. Minden nagyság: kicsiség is. Mert van még nagyobb, vagy ha nincs, lehet. De most elképzelek egy fehér elefántot - áll képzeletem benső terében és nézegetem - mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel; most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja. Állandó mérete nincs - nála se kisebb, se nagyobb nincs tehetem mogyoróhéjba, vagy a mennybolt teknőjébe: mindegy, így méretnélküli legyen a munkám. Se kevesebb, se több, mint amennyi kinyujtózás vagy zsugorodás nélkül erőmtől telik, se pompás, se szegényes: a mérettelen Istennek teremtésével közös ütemű. + Hetvenedik születésnapján köszöntjük a költőt. Szilva József fametszete - Kodály Zoltán Molnár Anna című müvéhez
