Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-17 / 24. szám
GYERMEKÜNK DIVAT iszá 23 3. VI. 17. TÜ, CÉRNA, OLLÓ BÉBIKOTÉNY Minden édesanya örül a kisbaba megérkezésének. Még mielőtt bemegy a szülészetre, elkészíti az okvetlenül fontos bébiholmit. Később azonban sok minden másra is szükséoe lesz. Például egy kötényre az etetéshez. Ezért bemutatunk olvasóinknak egy célszerű babakötényt, és szabásmintáját is közöljük. A köténykét bármilyen vászon- vagy pamutkelméból megvarrhatjuk. Szabása olyan egyszerű, hogy azok az anyukák is megvarrhatják, akiknek nincs nagy gyakorlatuk ezen a téren. Papírból készítsék el a szabásmintát, s a közölt vázlat alapján csinálják meg a rajzot, majd szabják ki a kötényt. Tetszés szerint elütő színű anyaggal is szegélyezhetik. A zsebet legvégül varrják rá. Hogyha vászonból készült (lehet ágynemúvászon is), keményítsék ki, így nem piszkolódik olyan gyorsan. Egyébként bármilyen maradék anyag is felhasználható erre a célra. P. J. MIT EGYEN A BABA Sárga répafózelék 20 dkg sárgarépát megtisztítunk, megmosunk, egyforma vékony mételtre vágunk. Forró, sós, zöldséges, leszúrt csontlében puhára főzzük, leszűrjük és 1 dkg vajjal, finomra vágott zöldpetrezselyemmel, pár csepp citromlével tálaljuk. Egy kanálka tejfölt is keverhetünk bele. Csirkemájat adunk hozzá. Salátafőzelék Egy szép nagy fej salátát feldarabolunk, torzsáját kivágjuk, bő, forró vízben felforraljuk. 10 dkg burgonyát apró kockára vágunk, megmossuk, kevés vízben megfőzzük. 1 dkg vajból, 1 kávéskanál lisztből fehér rántást készítünk. A burgonya főzővizével felengedjük, beletesszük a burgonyát és salátát, takaréklángon 10 percig forraljuk, majd 1 /2-1 dl tejföllel áttörjük. Almakrém Egy tojásfehérjét kemény habbá verünk, hozzákeverünk 5 dkg kristálycukrot, 1 szitán áttört sült almát. Kevés reszelt citromhéjjal és levével ízesítjük. Túró-turmix 5 dkg friss tehéntúrót, 2 dkg cukrot, másfél dl tejet, vaníliás cukrot, reszelt citromhéjat mixerben 2 percig forgatunk. Ha a gyerek nem nagyon kedveli az édeset, ízesíthetjük cukor, citrom és vanília helyett nagyon finomra vágott kaporral és sóval is. ŐSZINTÉN HA MEGJELENNEK A RÁNCOK Valljuk be: sokszor csak akkor döbbenünk rá, milyen fontos a rendszeres arcápolás, amikor a tükörben meglátjuk, hogy megjelennek az évek múlását jelentő ráncok. Ezeket rendszerint először a szem környékén fedezzük fel, de az idő múlásával kialakulnak a homlokon, a szemöldök között, a száj körül, az áll alatt. Vannak olyan esetek, amikor nem lehet a korral társítani a ráncok kialakulását, mert márt fiatal korban előjönnek és rontják az arc harmóniáját. Ezek rendszerint a „mimikái ráncok“, amelyek rossz szokásból erednek (gyakran összevont szemöldök, homlok- ráncolás), és amelyekről nagy akaraterővel te tehet szokni. Idő előtti ráncosod ást okozhat még: ha túlzott mennyiségű szemhéjfestéket használunk; ha a szemhéjfestéket este nem távolítjuk el gondosan a bőrről; ha romlik a látásunk - és ezért írásnál, olvasásnál összehúzzuk a szemöldökünket; ha szükség esetén nem viselünk szemüveget; ha nem kezeljük rendszeresen a szemkörnyék rendkívül finom bőrét. A szem körüli szarkalábak kialakulása ellen és a meglevő apró ráncok elsimítására használjunk szemránckrémet, amely a száj körül kialakult apróbb ráncok kezelésére is ajánlható. Ne feledkezzünk el a gyógynövények kedvező hatásáról sem. Legegyszerűbb a kamillából készült borogatások alkalmazása. A langyos kamillateába mártsunk vattalapokat, kissé nyomkodjuk ki és helyezzük a szemekre, és az arcbőrre, utána kenjük be a bőrt a szokásos krémmel. A nők többsége a szem körül megjelenő ráncoktól fél a legjobban, mint az öregedési folyamat első jelétől. Pedig az öregedés első jelei - a ráncok - nem az arcon, hanem a nyak bőrén jelennek meg először. A nyak bőre finom, érzékeny, a kozmetikai hibák is gyorsabban mutatkoznak rajta, mint máshol. Hogyan kezeljük? Hetente egyszer tegyünk a nyakra olajpakolást. A langyos olajba öntsünk egy pár csepp citromlevet. A pakolást 30 percig hagyjuk fent, utána langyos vízzel mossuk te, majd kenjük be bőrtápláló zsíros krémmel. A torna is sokat segíthet abban, hogy nyakunk ne ráncosodjon idő előtt. Ha a nyaktornát tévénézés alatt végezzük, nem kerül külön időbe. Legfontosabb, hogy rendszeresen végezzük a gyakorlatokat. A toka és a nyaki keresztráncok ellen. Egyenesen ülünk, Félsó testünkkel kissé elóre- dőlten. Leengedett váltakkal. Fejünket lassan hátrahajtjuk és az alsó ajkat a felső elé toljuk. OTTHONUNK A TŰZÁLLÓ ÜVEGEDÉNY Három jó tulajdonságot egyesít az úgynevezett tűzálló edény, azért is vált népszerűvé: hőálló, fagyálló és higiénikus. A modem háziasszony használatával három munkafolyamatot végezhet: a fagyasztást, főzést és a tálalást. Nem utolsósoban az az előnye is megvan, hogy csak egy edényt kell mosogatni. A tűzálló üvegedény lehetővé teszi, hogy az ételkészítés folyamatát szemünkkel ellenőrizzük, feleslegessé válik a gyakori fedóemelgetés, és megszűnik az aggodalom az odaégés veszélye miatt. A benne készült étel minden rétege pillanat alatt áttekinthető: ízre és tartalomra értékesebb és kívánatosabb, mint a zománcozott edényben. Felesleges az utánmelegítés, mert tovább tartja az ételt melegen, gazdaságos, mert nem kell átrakni egyik edényből a másikba. Ha teljes lehűlés után hűtőszekrénybe tesszük lefedve, nem veszi fel a többi étel szagát. Főzéskor nem használja el a kisméretű konyha légterét a tűzálló tálban készült étel, és a konyhagóz nem lepi el a konyhát. A benne készült étel szaga pedig nem terjed köny- nyen szét a lakásban. A tűzálló edényt használat közben különböző károsodások érhetik: 1. a víztől mészkölerakódás 2. barnás, szilárdan rátapadó maradéknyomok, a hiányos vagy helytelen tisztogatás következményeként. A mészkőlerakódást homályos foltok vagy perem jellemzi. Ezt gyorsan eltávolíthatjuk hígított ecettel. (Kétharmad ecet, egyharmad víz.) Ezt az oldatot a tűzálló edénybe helyezzük, és felforraljuk. Ecet helyett bor- kősavat is használhatunk A peremére esetleg odasült ételt erős dörzsölgetéssel, acélforgács segítségével távolíthatjuk el. Nem tanácsos szemcsés súrolóport használni, mert az érzékeny üvegfelületen karcolást okoz, következésképpen a tetszetős üvegedények rövid időn belül fakók és „vakok" lesznek. Ezenfelül az ételmaradékok ezeken a helyeken még makacsabbul rátapadnak. Ha a gyakori sütóhasználat következtében nehezen eltávolítható barna foltok éktelení- tik el az üvegedényt, próbáljuk meg acélforgáccsal dörzsölni. Legjobb azonban a megelőzés: használat után tisztítsuk meg azonnal alaposan, ezzel megkímélhetjük. Néhány tűzálló üvegedény beszerzése nem fényűzés, mert időt, fáradságot takarít meg a háziasszonyoknak, és az ízléses tálalással az étkezés örömét fokozza. Nyaralók, strandolok részére adunk azúttal néhány ötletet. Vállon gombolódó mini strandruha nagy pettyes vagy csíkos frotírból, a szélén roj- tozva. Alatta fürdőruha. Pepita kartonbikini, dísze a fehér madeiraszalag, oldalt keskeny rollni pántokkal köt^wHík Mi itatós, egybeszabott virágos fürdőruha, felső része cakkozott kivágással készült, fehér piké- re dolgozva. Sima és csíkos anyag társításával aszimmetrikus szabású, érdekes fürdőruha. Dekoratív, vállpánt nélküli csipkebetétes, egyrószes fürdőruha, anyaga elasztikus vagy piké is lehet. APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL ■ Moszkvics 408 combi eladó, műszaki vizsga és a motor generáljavítása után, gyártási év 1971. Megtekintése szükséges. Cím a hirdetóirodában. Ú-1462 ■ 1-2-szobás családi házat veszek KoSice vagy Moldava n/Bodvou környékén. 1-szobás összkomfortos szövetkezeti cserelakásom van Koéicén Érdeklődni szerdán, kedden 11.00-15.00 óráig lehet: Hostbvce 26. Ú-1470 ■ Nővé Zámkyban 3-szobás komfortos ház eladó (gázfűtés, víz) 13 ár kerttel. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Juhász Ernő, Bernolákova 22, Nővé Zámky tel: 267-44. Ú-1472 ■ Üzemképes Volga M-21 olcsón eladó. Holubyho 59, Pezinok. Ú-1475 ■ S-100 eladó, gyártási év 1975. tel.: Galanta 36-85. Ú-1481 ■ Kitűnő állapotban levő S-100-as eladó. Érdeklődni naponta lehet a következő címen: Ján Kopeőny, Balaáovské nám. 335, Dunajská Streda. Ú-1482 ■ Jó állapotban levő, garázsolt Skoda 100 eladó, családi okokból. Cím a hirdetőirodában. Ú-1486 ■ Jó állapotban levő Primás cimbalom eladó. Ár megegyezés szerint. Cím: Kalocsai Géza, ul. Mieru 55. 979 01 Rimavská Sobota. Ú-1487 ■ Eladó Lada 1200-as Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Érdeklődni a 258-66-os telefonszámon lehet 19.00 óra után. Ú-1491 ■ Eladó régi 1 -szobás családi ház nagy kerttel. Jóba Lajosné, Martovce 216, okr : Komárno. Ú-1499 ■ Eladó Skoda 100, kitűnő állapotban. Tel.: Dunajská Streda225-61 Ú-1509 ■ Eladó régebbi családi ház kis kerttel Nővé Zámkyban. Érdeklődni lehet: Ba- rák A. Jazdecká 44, 940 01 Nővé Zámky. Ú-1511 ■ Eladó Skoda 110 R coupé piros színű. Érdeklődni vasárnap lehet: Ven- dégh M., Cintorinska 195/6 Calovo. Ú-1516 ■ Eladó kisebb családi ház a városközpontban. Sládkovicovo, Fuőíkova 406, tel : 390. Ú-1522 ■ Eladó sötét pej hét éves kanca csikóval. Ár megegyezés szerint. Cím a hirdetóirodában. Ú-1527 ■ Eladó családi ház Óalovón. Érdeklődni lehet a következő címen: Bugár Gyula, Calovo, 1315, Lesná 69. Ú-1528 ISMERKEDÉS ■ 44 éves, falun élő, önhibáján kivul elvált asszony, kis családi ház és kert tulajdonosa hozzáillő élettársat keres Jelige: Margaréta. Ú-1456 ■ 165 cm magas, 32 éves lány szeretne megismerkedni korban hozzáillő férfival. Fényképes levelek előnyben Jelige: Boldogság merre vagy? Ú-1460 ■ 27/168 csinos, szőke pedagógusnö megismerkedne intelligens, családi életre vágyó férfival. Jelige. Szeretném ha szeretnének. Ú-1465 ■ 28/155 főiskolát végzett, szolid lány korban hozzáillő, komoly, intelligens férfi fényképes levelét várja. Jelige: Szeretnék Rád találni! Ú-1484 ■ Irodalmat, utazást kedvelő, komoly, szolid, 60-65 éves értelmiségi férfi ismeretségét keresi hasonló adottságokkal rendelkező, korban hozzáillő özvegyasszony. Jelige: Kertbarát. Ú-1494 ■ 39 éves elvált assszony két, 22 és 17 éves fiúgyermekkel szeretne megismerkedni hozzáillő 40—45 éves, józan életű férfival. 1-2 gyermek nem akadály. Jelige: Házasság! Ú-1513 ■ 35/170 autóval, házzal rendelkező értelmiségi dolgozó megismerkedne korban hozzáillő lánnyal, elvált- vagy özvegyasszonnyal. Jelige: Jöjj, várlak! Ú-1519 KÖSZÖNTŐ ■ A drága jó szülőknek Bálint Bélának és feleségének Hajnal Rozáliának Strekovra, akik június 12-én ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját, szívből gratulálnak, jó egészséget, sok örömet, boldogságot kívánnak a további életben: lányuk, vejük, unokáik: Józsi, Karcsi ésakislcuka. Ú-1514 ■ Urbánek Károlynak Alsópéterre (Dolny Peter), aki június 11-én töltötte be 76. életévét és feleségének Margitnak, aki április 21 -én ünnepelte 72. születésnapját és egyben névnapja alkalmából jó egészséget és még hosz- szú boldog családi életet kívánnak: lányuk, fiaik, vejük, menyeik, unokáik és dédunokáik. Ú-1518 MEGEMLÉKEZÉS ■ Mély fájdalommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a szeretett drága jó férjre, édesapára, nagyapára id. Szűcs Dénesre (Vajka - Vojka n/Dunajom), akit a halál 1982. június 16-án ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú első évfordulón. Gyászoló család. Ú-1498 t.