Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-17 / 24. szám
MAYER ERNŐ Rótta a nedves, ködös, márciusi bécsi utcákat. Sok pénze nem volt, pár francia frank és - a kabátja ujjábán már másfél éve bevarrva - egy csehszlovák ezres. Még akkor varrta be, amikor elindult hazulról. Azóta a hosszú hónapok alatt volt Így is, úgy is, de az ezreshez nem nyúlt. Jöhetnek még rosszabb idők is, maradjon meg vastartaléknak... Bebeszélte magának, hogy kemény férfi, de szíve csücskében az az ezres nosztalgikus emlék volt az otthonra, az a vékonyka kötelék, amelynek a másik végén volt a Szepesség, Gelnica, Máriahuta. Nosztalgia az egész idő alatt, Bilbaónál, aztán a tábori kötözőhelyen Marseille-nél. Amikor Gelnicán korlátozták a termelést, nem kellett elmennie. Lakatos volt, a Steiger igyekezett meggyőzni őt, hogy maradjon abban a csoportban, amelyik a karbantartást végzi majd. Apja is igyekezett hatni rá. Azzal az iszonyatos német nyelvjárással, amilyennel helyenként a Szepességben beszéltek:-Van munkád, másokat már szélnek eresztettek. Prakovcét is nemsokára leállítják. A vasútépítésre már nem vesznek fel, ott már az építkezés vége felé jár. Fiam, becsüld meg az iparodat! Másoknak még ez sincs. Mégis elment. Semmi sem volt világos előtte, nem tudott Spanyolországról többet, mint amit megtanult a nyolcadik osztályban. Vonzotta a kaland, új tájak megismerése,habár tudta, hogy lőni is fognak. Lőttek is - és még hogy? Inkább nem is gondolni vissza. Azt az elbolyongott repeszt ügyesen kiszedték belőle. Aztán a rettenetes út a Pireneusokon át! Minden fa mögött megbújhatott egy francia határőr. Azoknál sohase lehetett tudni, behunyják-e a szemüket, vagy gyerünk a gyűjtőtáborba. Nem volt szerencséje kikerülni őket. Fegyvereit elvették és a tábor messze, Marseille-nél volt. Akkor már sok minden világos volt előtte, Spanyolországról többet tudott, mint a presovi kereskedelmi iskola tanárai. Eszébe jutott az osztrák vámos tegnap- előttről Feldkirchben. Ahogy nézegette a szürke csehszlovák útlevelet az oroszlánnal. Azt az útlevelet, amelyet a mar- seille-i csehszlovák konzulátus állított ki, benne a francia, svájci, osztrák vízum. Az osztrák vízum fölött pecsét volt: ,,Ez a vízum nem jogosít munkavállalásra, sem bármilyen kereső tevékenységre az Osztrák Köztársaság területén.“ De hiszen nem is akart itt maradni. Holnap - holnapután megy haza. Baltzaréknál, ahol megszállt a florisdorfi munkásnegyedben, szlovákul beszélt. Az öreg Balt- zar , csehországi származású, nem felejtett el csehül, habár már évtizedek óta Bécsben dolgozott nyomdászként. Gruber nem maradt Baltzaréknál tovább, mint szükséges volt. Nem félt Baltzartól, aki mindig hangoztatta, hogy ö szoci még akkor is, ha Dolfuss feloszlatta a pártot. De Gruber nem tudta, nem leselkednek-e utána, bár Spanyolországról nem tett említést. Baltzar sem. Gruber Baltzarék címét még Marseille-ben kapta meg, tehát az öreg be van avatva. Gru- bernek semmi emléktárgya nem volt, ami Spanyolországra utalt volna, azon a sebhelyen kívül a vállán a repesz nyomán. Régi útlevelét még Bilbaónál megsemmisítette, új útlevelét a konzulátus a Bánya- és Kohó Részvénytársaság üzemi igazolványa alapján állította ki. A vítkovicei bánya- és Kohó RT, az ismert Preiss-féle konzorcium, olyan biztosíték volt a konzulátuson, hogy a tisztviselőnek eszébe se jutott, hogy Spanyolországról lehetne szó. Gruber a konzulátuson azt állította, hogy keresni jött Franciaországba, de nem találta meg számítását, sót, valami piszkos kis panzióban egy prostituált ellopta irattárcáját pénzével együtt. Ilyen esettel a konzulátuson naponta találkoztak. Két feltételt szabtak csak: hogy hazamegy, ezért útlevelét az ismert formulával látták el: „Érvényes Európa minden országába, kivéve Oroszországot“, és hogy aláír egy kötelezvényt 300 frankra, amit majd otthon visszafizet a külügyminisztériumnak. Tizenkét frankot mindjárt le is vontak tőle a konzulátuson a fizetett válaszú sürgönyért: Járási hivatal Gelnica, Csehszlovákia. A válasz három nap alatt érkezett meg: „Peter Gruber, állandó lakhelye Máriahuta, foglalkozása lakatos, utoljára alkalmazva a Bánya- és Kohó RT gelnicai bányaüzeménél, jelenleg külföldön tartózkodik. Büntetve nem volt, nincs politikai rendőri felügyelet alatt, feljegyzések sincsenek róla, Aláírás: Navratil, járási főnök, Gelnica. Habár Bécsben a Kártnerstrasszén járkált, ahol legnagyobb volt a nyüzsgés, nem érzékelte a környezetet. Tudat alatt érezte, hogy ott lesz a legkevésbé feltűnő, ahol legnagyobb a tömeg. Gondolkodott, menni-e egy kávéra, vagy sem. Na, annyi pénze még van. Lehet, hogy már holnap megérkezik hazulról az üzenet, térjen-e vissza Devinská Nová Ves-en keresztül, vagy villamossal Bratislavába, esetleg biztonságosabb-e Magyarországon át. Remélte, hogy az elvtársak nem felejtkeztek el. Betért egy kis, mellékutcai kávéházba. A ciánozott bársonyfotelek édeskés illata, keretekben piszkos tapéták, giccses képek, ezekből egy - kötelezően - a Stefanskirche tornyával. Amíg kihozták a kávét, belemélyedt az újságokba. A sarokban egy nagyobb asztalnál hét férfi ült. Mindegyikük kihajtóján a horogkeresztes jelvény, habár Schuschnigg kancellár megtiltotta nyilvánosan viselni. Az újságok tele voltak vészjósló hírekkel: Göb- bels beszéde „Egy nép, egy ország, egy vezér“; Ausztria magacsinálta kancellárjelöltje, Rintelen, elutazott Berchtesga- denbe a fürerhez; a Német birodalom keleti tartománya (így nevezték a fasiszták Ausztriát) náci ifjúsági vezére, Seyss- Inquart, megkapta a vezértől az arany pártjelvényt, amely csak az első százezer tagot illette meg. Gruber rosszul érezte magát. Mit fecseg itt Schuschnigg, hogy Ausztria a saint-germaini békeszerződés védelme alatt áll! Attól a sebhelytől megkímélhette volna magát. Még mit nem! Nem szégyelli, hiszen tudta... dehogy tudta, semmit sem tudott... csak most tudja, mire volt mindaz szükséges. Ott tanulta meg, ahol repeszek röpködtek, ahol a férfiak csak kézzel-lábbal értették meg egymást, de mindnyájan odaugrottak, ahol menteni kellett. Esteledett. Baltzarékhoz még korán van menni. Az ablakon keresztül figyelte az embert, aki hosszú botjával ment egyik gázlámpától a másikhoz, beakasztotta a kampót és a lámpa felragyogott. Lassan a kávéház is megtelt. Hárman állva maradtak a bejáratnál, amikor észrevették amazokat a horogkeresztekkel. Elsápadtak, egyikük, egy kis öreg ember, vissza akart fordulni és el akart menni, A másik kettő visszatartotta. Gruber csak foszlányokat hallott: „Itt még nem parancsolnak.“ „De fognak, és maga is rávarrja a kabátjára a csillagot“. „Nem lesz az olyan hamar, azt nem engedhetik meg.“ Egyikük határozottan bejött, leült a kopottas plüss karosszékre, a tükör alá, amely macskaezüst szecessziós keretben függött. A további kettő követte. Beijedtek és nevetségesek volt. A pincér alig tudta tálalni a kávéjukat, mert fejüket összedugták az asztal fölött és suttogva beszéltek. Egyszer csak kirepült a bejárati ajtó és hat hatalmas szőke férfi rontott be. Mindegyikük fején sapka a sassal, barna ingben, csizmában, karjukon horogkeresztes karszalag, övükben pisztoly. Odaáll- tak minden ajtóhoz, terpeszállásban, keAmikor ez az előadás már öt perce tartott, a kávéházban a szőnyegre eső gombostűt is hallani lehetett volna. Még a hitleristák is ott hátul megszakították beszélgetésüket, csak szélesen röhögtek. Tíz perc múlt el. Peter nagyjából úgy számolta, hogy ez eddig legalább hatvan felállás volt. A parancsnok kísérői szintén üvöltöttek:- Lősz, lősz, zsidócskák.- A fáraó alatt fürgébbek voltatok... zük az övük mögött. Parancsnokuk üvöltött:- Az okmányokat! Amikor Gruberhez értek és meglátták a szürke útlevelet az oroszlánnal, intettek a parancsnoknak: „Itt is egy a disznók közül!“ A parancsnok kezébe vette az útlevelet és elolvasta a nevet: Peter Gruber. Ráordította beosztottjára: „Barom!“ A következő pillanatban hangnemet váltott és kedvesen kezdte: Egyszerre tompa puffanás. A kis öreg zsidó férfi, aki hármuk közül a belépés előtt vissza akart fordulni, erőtlenül csukló« a földre. A másik kettő segíteni akart neki, de az őrszem mindkettőjüket mellbevágta. A parancsnok lassan hátrament hitlerista civiljei asztalához, egy korsóba összeöntött négy sörmaradékot, visszatért az erőtlen öreghez és a bűzös levet az arcába löttyintette. Az öreg magához tért. Nyersen kabátjánál fogva felemelte és leültette.- Zsidók felállni! - Heil Hitler! - Leülni! Az öreg nem bírt felállni. A parancsnok hozzá ment, megragadta nyakkendőjénél és ordított rá:- Gruber úr, ön a Szudéta vidékre való?- Nem, Máriahutára, a Szepességbe.- Hát akkor mégis vérrokon. Ne haragudjon ezért a kellemetlenségért, az embereim megkapják a magukét. Ne féljen, mi tudjuk, hogy nemsokára önnek is olyan útlevele lesz, ami egy jó némethez illik, sassal a fedelén.-Csak semmi nyafogás! Hiszen te még megismered, hogyan tudunk mi az ilyen öreg disznókkal szórakozni!- Emberek, lelépni! Gruber feje sajgott. Lehetséges ez? Hol volt a szuverén osztrák állam rendőrsége? És egyáltalán, megőrült a világ? Gruber szíve a torkában vert. Lehet, hogy homlokára kiült a veríték is. Mi lenne, ha ezek valamit kiszaglásztak volna? Nem egy túnt már el kezük közt örökre. Baltzarékon kívül senki se tudja, hogy valami Peter Gruber egyáltalán Bécsben van, senkinek sem hiányozna, senki se keresné. Egy héttel később Gruber újságot vásárolt Krompachyban az állomáson. Visszatért a Bánya- és Kohó RT-hez, beosztották Krompachyban a műhelyekbe. Szétnyitotta az újságot. A címoldalon nagy betűkkel ez állt: A magacsinálta őrszem tovább ment a többi asztalhoz. Ahol a jelvényes társaik ültek, meg se álltak. Peter azt hitte, hogy a razziának már vége. A nácik azonban helyükön maradtak és a parancsnok az asztalok közé ment, középre, a csillár alá. Megint üvölteni kezdett: - Zsidók felállni! „A német csapatok ma éjjel átlépték az osztrák határt és haladnak Bécs felé. A házakon horogkeresztes zászlók lengenek.“ Fenyegetően körülnézett, pár ember kelt fel a székekről.- Heil Hitler! Leülni! ■ Zsidók felállni! - Heil Hitler! - Leülni! Peternek szűknek tűnt a világ. Elképzelte a virágesőt és a kis, öreg, megfáradt zsidó férfit; elképzelte a zászlókat, a lengő náci zászlókat és az öreg Balt- zart. Maga elé idézte a barna ingeket és a vállán levő sebhelyet és cudarul érezte magát. Cudarul, mert mi lesz, ha holnap. .. holnapután... egy másik határ kerül sorra... Szabó Gyula: özvegyek és árvák jók be ele eg' vél roh az ele zol hűl a sál am elő nal me fel; ho< őre vei ele poi pei bel a k sei kei dig és hói í „M pül a fi őrz ha: mé a val mo me par táti tölt am der ing ten a r fog lm, tori nal CSÁK- Pélc bér, aki r zású vol jólesett v tott. Nei jobban 1 kézen ál jolt, ami nagyon t Csal a nyom csúszhat tognia. A mennek szépén r meg is v; tölcsérer a kecske rül. Aha! a lámpái A hangr; nítja. Az nincsen embert, a fényt. ! Te is me- Sejti a német dohánys 9
