Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-10 / 23. szám
■adtam itt, hogy a háború? at errefelé? n napja nem. óba esett; majd nagyfa katonáit, 'elment a tetőre, a tetőről a vidék- /ja látszott, valamelyik fára =szállt a tetőről, sú körisfa emel- oronája hajladonndolkodott egy hol meg a kato- irtelen megkérte lurkó? sít a fiú. - Egy m a verébfiókát, annak a fának i tetejére? Hogy nn vagyok, mondani, amit ;-e arra osztrá- t, csillogó fegyudom mondani, írt a szolgálatondta a fiú moso- Ki hallott ilyet? trákoknak kelle- kincsért se ten- nieinknek! Lomtdulj. ak levetem a ciíjét, meghúzta íját a fűbe dobta törzsét. kiáltotta a tiszt, tett, mintha hirtelen megrémült volna valamitől és vissza akarná tartani a fiút. Az feléje fordult és kérdőn emelte rá szép kék szemét.- Semmi - mondta a tiszt. - Menj csak. A fiú úgy kúszott fölfelé, mint a macska.- Előre nézz! - kiáltotta neki a tiszt. A fiú néhány pillanat múlva a fa tetején volt. Az ágakba kapaszkodott, lába eltűnt a lomb között, felső teste azonban kilátszott, és a nap rátűzött szőke fejére, valósággal megaranyozta. A tiszt alig látta, olyan kicsiny volt odafönt.- Egyenest előre nézz! Jó mesz- sze! - kiáltotta a tiszt. A fiú jobb kezével eleresztette a fát, s hogy jobban lásson, kezét homlokához emelte.- Mit látsz? - kérdezte a tiszt. A fiú lehajolt, kezéből szócsövet formált s így felelt:- Két lovast a fehér úton.- Milyen messzire vannak?- Fél mérföldnyire.- Mozognak?- Állnak. A tiszt egy percig hallgatott.- Hát még mit látsz? - kérdezte aztán. - Jobbra nézz! A fiú jobbra nézett.- A temető közelében, a fák között valami csillog. Azt hiszem, szuronyok.- Embereket is látsz?- Nem. Valószínűleg a gabona közé rejtőztek. Ebben a pillanatban golyó süvített át a magasban. A hangja messze a ház mögött halt el.- Észrevették! — kiáltotta a tiszt.- Gyere le. Nem kell semmi más.- Nem félek - válaszolta a fiú.- Gyere le! - ismételte meg a tiszt.- Mit látsz még balra?- Balra?- Igen, balra. A fiú balfelé fordította fejét. Ekkor újabb golyó szelte át a levegőt, még élesebben süvített és még alacsonyabban szállt. A fiú megrázkódott.- Teringettét! - kiáltott fel. - Ezt nekem szánták. A golyó a fiú közvetlen közelében süvített el.- Gyere le! - parancsolta a tiszt ingerülten.- Azonnal lemegyek - felelte a fiú.- De a fa eltakar, ne aggódjon. Balra, azt akarja tudni?- Balra - válaszolta a tiszt. - De inkább gyere le!- Balra - kiáltotta a fiú és törzsével a mondott irányba hajolt- a kápolnánál úgy látom... Harmadszor is bősz süvítés hallatszott odafönt. És egyszerre látni lehetett, hogy a fiú lefelé kúszik, a fatörzsbe és az ágakba kapaszkodik, majd hirtelen kitárt karral, fejjel alábukik.- Átkozottak! - kiáltotta a tiszt, s odafutott. A fiú hanyatt esett a földre és szétvetett karral elterült; melléből vérpatak buggyant ki. Az őrmester és két katona leugrott lováról; a tiszt fölébe hajolt és kinyitotta ingét: a golyó a bal tüdejébe hatolt:- Meghalt! - kiáltott fel a tiszt.- Nem, él! - felelte az őrmester.- Ó, szegény fiú! Derék fiú! - kiáltott a tiszt. - Ne félj, fiam! De miközben a tiszt bátorságra buzdította és zsebkendőjét a sebére szorította, a fiú szeme tágra meredt, feje aláhanyatlott: meghalt. A tiszt elsápadt és egy percig merőn nézte. Aztán eligazította a fejét a fűben, majd felkelt és megint csak nézte. Az őrmester és a két katona is mozdulatlanul állt ott és nézte; a többiek az ellenség felé fordultak.- Szegény fiú! - ismételte a tiszt szomorúan.- Szegény, derék fiú! Ezután odament a házhoz, levette az ablakból a háromszínű zászlót és ráborította a fiatal halottra, mint valami gyászleplet; csak az arcát hagyta szabadon. Az őrmester odatette melléje cipőjét, botját és kését. Még egy percig némán álltak. Ekkor a tiszt az őrmesterhez fordult:- A szanitécekkel vitetjük el: katonaként halt meg, katonák is temessék. Búcsút intett a halott felé és kiadta a vezényszót:- Lóra! Valamennyien nyeregbe pattantak, a csapat felzárkózott és folytatta útját. Néhány óra múlva a kis halottat katonai végtisztességgel eltemették. Napszálltakor pedig az olasz élőőrsök egész láncolata az ellenség felé nyomult. Ugyanazon az úton, amelyen reggel a kis lovascsapat haladt, most egy nagy vadászzászlóalj vonult két sorban: ez az egység néhány nappal ezelőtt vérével öntözte San Martino dombját. A fiú halálának híre végigfutott a katonák között, még mielőtt elhagyták táborukat. Az ösvény, amely mellett patak csörgedezett, a háztól néhány lépésnyire húzódott. Amikor a zászlóalj élén haladó tisztek észrevették a háromszínű lobogóval letakart kis holttestet a kőrisfa tövében, kardjukkal tisztelegtek előtte. Egyikük lehajolt a patak partján, amely tele volt virággal, letépett néhány szálat és a halottra'szórta. Erre mindegyik katona, aki elhaladt mellette, virágot szakított és a halottra szórta. A fiút csakhamar elborították a virágok. Tisztek és közkatonák mind köszöntötték elmenőben:- Bravó, kis lombardiai!- Isten veled, fiú!- Tiéd a virág, szőke kisfiú!- Éljen!- Dicsőség! Egy tiszt saját vitézségi érmét tette a mellére, a másik pedig odament és homlokon csókolta. És a virágeső hullott, egyre hullott a kis halott mezítelen lábára, véres mellére, szőke fejére. A szegény fiú pedig aludt a fűben, a háromszínű zászló alatt, arca fehér volt és mosolygott: mintha hallaná az üdvözlést és örülne, hogy életét áldozhatta drága Lombardiájáért. GELLERT GYÖRGY fordítása két emeletes irodaházának nyu- /a óriási robajjal összeomlott, álmozgásnak megfelelően keleti a várost. Aki felnézett az égre, :ag füstcsíknak hihette. A kívántben megdöbbent emberek las- :dtek a romhalmaz körül. Senki indenki hozott magával legalább :eken belül szirénázó autók ér- e jelenleg nem volt szükség, zet embereire sem. iy csapat vasúti pályamunkás ikkal, lapátjaikkal meg a fúrókkal c eltakarításának. Feszegették és a törmeléket pótkocsikra lomlokukat sapkájukkal törölget- 3 állt a romok előtt, forma fiúcska a törmelék alatt i, hervadásnak indult pitypangot és megpróbálta felemelni a vi- nézegette, amint újra lekonyult, il rendre utasították. A kisfiú zabad szipognia. Jő széllökések felkapták a port, levegőben. A fehér köpenyes ;ék egyenruhás tűzoltók csípőre" érdeklődéssel nézték a pályásét. Autók jöttek, mentek, daru t levegő érzékelhető feszültségnek a bárányfelhőket figyelte, ve szeme elé. Az járt eszében, : bajtársa a bárányfelhők láttán it megrándult az ajka: elmoso- segette magától ezt a badarsá- anatokban meg kell őriznünk zemét kétszer is behunyta, míg látottaknak. Vagy tíz emeletnyi ci íróasztala mögött ül, mintha im zavarná. Mintha eszébe sem sem lépcső nem létezik. ;snokból meglepetésszerűen nézzetek! - Mindenki odanéz. nár nehezebb feladat, tolat a romhalmaz közepére. Felhúzzák a létrákat, de egyik sem ér fel a tizedik emeletig. Tanakodnak. Az eddig hallgató tömeg egyszerre méhkaptárrá változik.- Kapcsolják össze a létrákat! - mondja az egyik.- Hívjanak segítséget! - mondja a másik.- Siessenek, mert még a meglévő rész is leomlik!- hallatszik a harmadik hangja.- Marhák! Hogy akarják ilyen tyúklétrákkal kimenekíteni az embereket! - Ennek igaza van, -de túl vulgáris. A kisfiú közben színes mozaikkockákat talált, és dominózik velük. Aki eddig a kezét fogta, most az hadonászik legádázabbul A férfi letekint a tizedik emeletről. Olvas-e vagy lapozgat, ilyen távolságról lehetetlen megállapítani. Mindenesetre mozdulatlanná merevedik az asztal mögött. A pályamunkások leülnek tízóraizni. A tömeg irigykedve nézi, milyen jóízűen esznek. De azért senki sem mozdul a helyéről. Egyesek próbálják meggyőzni a tanácstalan ápolókat meg a tűzoltókat, tudják meg a tizedik emeleten rekedt férfi személyi adatait. Újra felállítják a létrákat, s a hatodik emelet magasságából torkaszakadtukból kiabálnak. A férfi ki sem dugja az orrát. Óvatosan lemásznak, s körülrakják ingüket kavics- meg betondarabokkal. Legalább tizedszerre betalálnak a férfi irodájába. Csak nagy ordítást lehet hallani, majd erősen bicegve megjelenik a férfi, és két széket hajít rájuk. (Ezúttal szerencsésen megússzák.) A férfi a megmaradt irodarész legszélére áll. A tömeg megmerevedik, és befogja a fülét. De nem történik semmi. Valahonnét parittyás gyerekek kerülnek elő. Egyikük üzenetet röpít a férfinak. Nagysokára a személyi adatokra megjön a válasz: - Le vagytok vizelve! (Ami tulajdonképpen már meg is történt.) Most aztán mindenki rettenetesen tanácstalan lesz. A kisfiú már annyi mozaikdarabot talált, hogy kicsempézhette volna vele a fürdőszobájukat. (Egészen szép asszimetria!) Hoznak egy hangtölcsért, és üvöltöznek. A tömeg lenn ugyanezt teszi, de a férfi csak ül zavartalanul. A romeltakarító pályamunkások lassan csoportokba verődnek, és újra kezdik a munkát. Okét aztán tényleg hidegen hagyja ez az unalmas fecsegés. Csak a csákányt látják meg a barátjukat, akit egy kicsit meg is szerettek. Szóbelileg mindenki segíteni akar, Helikoptert emlegetnek. Y. városban tényleg van repülőtér, de csak műtrágyázók részére. Ezt a tervet elvetik. A környéken nincs telefon, mint ahogy lakóházak sem. Ez a város legszéle a folyó partján. Ide járnak vasárnaponként a városiak sétálni a parkba. Riasztották már Y. város járási építőipari vállalatát is, bocsássa a tűzoltók rendelkezésére legnagyobb daruját. Mire felállítják, már dél is elmúlik. A férfi kezében valamilyen fehér tárgy villan meg. Feje minduntalan bukdácsol. Talán éppen ebédel. A daru felállítása közben újabb emelet zuhant a mélybe, s a helyiség is, amelyben a férfi tartózkodik, mintha megroggyant volna. Nagy ordítozás támad. A tűzoltók kötelet dobnak a férfi irodájába. Mutatták, tekerjen rá csomót, és bújjon bele. A férfi csomót kötött, s ráakasztotta az íróasztal lábára. Intett, hogy húzhatják. Az íróasztal a mélybezuhant; tartalma lassan szállingózott alá. A tűzoltóparancsnok dühbe gurult. Képes lett volna darabokra szaggatni a kopaszt. Hát még amikor a szekrény, írógép, virágcserepek meg a képek is az íróasztal sorsára jutottak! A gyermek most körbe futkározott a mozaikon, aztán egy csomó szagos fűvel tért vissza. Szívrepesve engedte ki markából a növényeket. Mikor már az iroda minden berendezése a mélybe hullott, a tűzoltóparancsnok kissé megnyugodott. A kötél most már csak a férfit menekítheti ki. Jóformán végig sem gondolta az egészet, amikor az irodahelyiség háromnegyed része leszakadt. A tömeg hátrahökölt. Türelmül fogytán egyesek lassan-lassan elindultak valamerre. A tűzoltók, mint karácsonfán a szaloncukrok, lógtak a létrafokokon, összedugták sisakjukat. A daru közelebb húzódott az épülethez. A férfi a kilincsbe kapaszkodva láthatóan félelem nélkül bámult a mélységbe. A tűzoltóparancsnok lasszó- ként többször is ráhajította a kötelet, de a férfi minduntalan kicselezte. Közben a törmelék potyogni kezdett a küszöb alól is. Egy tagbaszakadt őrmester karját kinyújtva igyekezett elérni a' férfit. Már az ajtófélfa körül is megrepedt a fal. A tömeg lélegzet-visszafojtva figyelt, csak a kisfiú toporgott a mozaikkockákon. Komoran rótta a lépéseit körbe- körbe, miközben dalolgatott. A daru egészen közel hajolt a férfihoz. Az őrmester újra kinyújtózott, s megragadta a férfit, hogy az belenyögött. Pár pillanatig feje fölé emelte, talán győzelmi mámorában, talán csillapíthatatlan dühében, aztán egy szitkozódás kíséretében átadta a posztoló tűzoltóknak. Az idegen mindössze annyit kért, engedjék haza. Nem hálálkoddK, s a szeme sem rebbent. A még ott strázsálók sorfala közt fáradt, közönyös lépteivel nekivágott a zöldellő rétnek. A tűzoltó őrmester verejtékes homlokát törölget- te, amikor a tizedik emelet is a mélybe zuhant. A leszakadt emelet újabb áldozatokat követelt. Az idegen a dörrenésre hátra sem fordult. Meggörnyedt alakját lassan befödte a gomolygó piszkosszürke porfelhő. A kisfiú a mozaikdarabkákra tiszteletteljesen megint egy csomó növényt helyezett. Mert akkor éppen temetösdit játszott. KŐSZEGI JÓZSEF Piszkosszürke porfelhő * V
