Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-06-10 / 23. szám
P szt! Most elárulok egy titkot. Az általános hiedelemmel szemben, a színházi emberek sem különböznek az élet más területein tevékenykedő halandóktól. Mivel azonban egy társulat törvényszerűen különböző típusú és mentalitású emberek gyülekezete, az esténkénti testközeliség miatt mindenkinek szembeötlöbbek a „másfajta" kollégák meg ny i I vánu lásai. A színházban az alkati tulajdonságok, az apró-cseprő események is tűhegyre szúratnak, így néha az egészen jelentéktelennek túnö dolgok bizonyulnak idötál- lóknak... és száll a sztori szájról-szájra. Az érintettek sosem veszik rossz néven, mert színész körökben az a vélemény, hogy akikről adomázni lehet, azokat szereti a társulat. Éppen ezért az alábbiakban nem közlöm szeretett hőseim nevét, nehogy megsértsem azokat, akiket nem tudok megemlíteni. 2. A színésznek a játékosságán kívül néhány gyerekes tulajdonsága is megmaradt. Ha valamit megkíván, gyerek módjára kér belőle. Például: cigit, piát, (néha még szerelmet is), előfordul, hogy kenyeret, vagy a más kenyérhez-valójá- ból egy falásnyit. Az ilyesmi nem furcsa és nem vált ki megrökönyödést. Egyszer, a jó étvágyáról közismert buf- fónk megállt egy szalonnát falatozó kolléga előtt. A hasábnyi vastag, fehér szalonna láttán leküzdhetetlen vágy támadt „gyomrában“, hogy annak ízével megismerkedhessen. Némi töprengés után kérőn kinyújtotta jobbját:- Pajtikám, adj belőle egy harapásnyit! A „pajtika" udvariasan letette zsebkését és így szólt:- Tessék, öregfiú, vágj magadnak! Az „öregfiú“ a pillanat törtrésze alatt lenyisszantott egy öklömnyi darabot. Meg kell hagyni, hogy buffónknak jókora ökle volt, amellyel mégsem volt könnyű szájába gyömöszölnie a „harapásnyi“ szalonnát. De azzal, hogy a szalonna mégis becsusszant szájüregébe, távolról sem oldódott meg minden probléma. Mert szegény a „falatot" se lenyelni, se megrágni nem tudta, s amint hamarosan kiderült, a szájából kivenni sem bizonyult egyszerűnek! Amikor a tehetetlenségtől már mindkét szeme egyirányba meredt, a kedves kollégák mindegyike adott egy-egy gyorssegélynek szánt tanácsot. Az egyik azt, hogy fel kell a szájában szeletelni késsel- villával; a másik, hogy kulisszarögzítő csavarokat fúrjanak a szalonna közepébe, és egy izmosabb legény rántsa ki a szájüregéből, mint a parafadugót szokták a palackból. Bocsássa meg a kedves olvasó, ha a végkifejlett apró részleteit átugorva, ott JÓÉTVÁGYÚ *41 rewl 1. Az 1965-ös nagy árvíz után vettem egy pici zsebkést, amivel aztán rendszerint az öltözőben hideg vacsorámat fogyasztottam. Egy kisvárosban történt az eset, amely úgy kezdődött, hogy disznósajtot falatoztam, miközben az árvízi eseményekről folyt a szó. Az egyenlő nagyságúra metélt darabokat bicskahegyre szúrva kapdostam be Az ehhez hasonló műveleteket egyik, finomabb étkezési kultúrához szokott kollégám mindig szörnyúlködve nézte. Egyszer csak valaki olyasmit mondott, hogy az árvízkárosultak még jól is járnak, mert a biztosítótól és az államtól annyi segélyt kapnak, hogy ócska sár- és vályogházaik helyébe téglafalú „palotákat“ építhetnek. Mivel szüleim is árvízkárosultak voltak, és akkor még elég reménytelennek látszott a helyzetük, kollégám okfejtésére,' az izgalomtól nem csak a pulzusom gyorsult fel, de a bicskát emelgető karom is! A velem szemben ülő kulturáltabb étkezéshez szokott kollégám kétségbeesést tükröző szemmel követte a felgyorsult bicskajátékot. Amikor egyik nagy harapás után bicskás kezemmel az asztalra csaptam, és tenyerem alatt a kiskés láthatatlan lett, idegei fölmondták a szolgálatot. Rémülten kifutott az öltözőből és jajveszékelni kezdett.- Gyerekek, segítsetek! Kovács lenyelte a kést!... folytatom, amikor a „falat“ szalonna már buffónk hasában lapított:- Te szamár! - támadt rá az adakozóra. - Miért nem vágtál le egy normális darabot?...- No, és te miért nem olyat szeltél magadnak?! - védekezett.- Miért, miért? Tudhatod, hogy az én harapásnyim nem mondható normálisnak! 3. Jó étvágyunk szemmel látható jeleként, az évek során kigömbölyödtünk, és „nyomós" okunk volt elgondolkozni, ne térjünk-e át a kalória-szegény táplálkozásra. Szándékunk komolyságát bizonyítja, hogy egy győri vendégszereplésünk alkalmával a buffónk és én, karonfogtuk a Kisfaludy Színház komikusát és elindultunk egy diétás vendéglő felé ebédelni. Az útkereszteződés közepén álló rendőr észrevette egy-egy mázsát meghaladó szerénységünket. Abbahagyta a forgalom irányítását, kijött hozzánk a járdára, bemutatkozott, aztán a világ legkomolyabb hangján megkért, hogy ne lépjünk egyszerre, mert a beton meg talál repedni alattunk; irántunk támadt rokonszenv- től indíttatva azt tanácsolta, hogy saját érdekünkben, ezentúl csak alacsony kalóriaértékű ételeket fogyassszunk! Tanácsát megfogadtuk. Nem léptünk egyszerre!... KOVÁCS JÓZSEF lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll MIRIGY, KARNYÓNÉ, JOHANNA, SZABÓ NÉNI... Gobbi Hilda hetvenéves Egyediségéhez hozzátartozik, hogy ő ajándékoz meg másokat. így tett életének hetvenedik esztendejében is, amikor mindannyiunk épülésére, okulására Közben címmel megírta színészi pályája visszaemlékezéseit. Mindig hü önmagához, s ez a hűség pályájához, meggyőződéséhez, s mindenekelőtt másokhoz, az emberekhez, a közönséghez fűzi. Megnyugvás, ideidézni e könyv fejezeteinek a címeit: ,,Családok... Kocsmák ... Emberek... Háborúk... Otthonok... Temetők!“ Vannak művészek, akiknek már életükben kijár egy megkülönböztető jelző. Értékrendet jelöl, ezért is tűnik föl teljesebbnek, ha Gobbi Hilda neve után leírom: a nép színésze. Olyan művész, aki teremtő erejét a színpadról lelépve is a színház, a közönség szolgálatába állítja. A nemrég megnyitott Bajor Gizi Színészmúzeum létrehozásával a színészet múlandósága ellen próbált tenni. Ez a fajta közmunka sem gátolja abban, hogy a művészi alkotótevékenységét folytassa. Az elmúlt színházi évadban a színikritikusok neki ítélték a legjobb női epizódalakítás díját, Füst Milán Boldogtalanok című drámájában özvegy Huber Evermódné szerepének megformálásáért. Tehát dolgozik, s ez egy hetvenéves színésznő életében a legfontosabb. Ugyanúgy, ahogy fontosak a jelen, a mai feladatok, szerepek után holnap következő újak. Érdekes jellemzője könyvének, hogy ebben a legtávolabbi múltbeli eseményt is körülveszi a jelen. Méltatlannak tűnik, hogy mindarról, amit a színészi pályájáról, a színészi hivatásról, életének verőfényes és beárnyékolt oldalairól ebben elmondott, bármivel is megtoldják. Racine Phaedrájának főszerepe óta, amelyet Bajor Gizi osztályának vizsgaelőadásán játszott, volt Mirigy Vörösmarty Csongor és Tündéjében, Johanna Shaw Szent Johannájában, Karnyóné Csokonai komédiájában és Szabó néni. .. és házmester. Igen, ezek az utóbbi szerepek is hozzátartoznak művészi világához, amelyről így ír: „Mi is ez a csoda: a Színház, a Játék? Szakma és tehetség. Tehetség és szakma. (...) Ezt a szakmát meg kell tanulni. Akinek nem sikerűi, elveszett. Nemcsak hit kell hozzá és tehetség, hanem szakmai tudás és egy kis szemtelenség.“ Élete legtöbbször küzdelmes volt; baloldali beállítottsága, nyílt antifasiz- musa, forradalmi hevülete a HorthyGobbi Hilda özvegy Huberné szerepében, Füst Milán Boldogtalanok című drámájában rendszerben sok ellenséget szerzett neki. Ha kellett, a legnagyobb terror idején verset mondott, ha kellett éhezett, ha kellett színész társait, embereket mentett az üldöztetés elől. Nem véletlenül írja: ,,Gyűlölöm a háborút! Az emberiségnek szaporodnia kell, de tisztességes módon kell elpusztulnia. A méhek is megölik királynőjüket, de csak a feladata végeztével.“ A felszabadulás után részt vett Budapest és Magyarország újjáépítésében, s a Nemzeti Színház társulatának tagjaként játszott. Színház, film, rádió, televí- —zió. Égy nép, egy nemzet színésze és Szabó nénije lett. Nem idegen tőle, hogy egy ilyen ,,össznépi szerepet“ is eljátszon a nagy drámai szerepek mellett. így ismerik öt milliók, s most így köszöntik őt. A választ is tőlük kapja meg a könyvében leírt kérdésre: ,,Otthonok! ... Fiatalok otthona, öregek otthona, halottak otthona. Harmincöt év az életemből... A múzeum megnyitója után velem egykorú színésznőbarátommal fáradtan leroskadva a sok árny között, könnyeit elfojtva azt kérdezte:- És mi hova kerülünk, Hilda?“ DUSZA ISTVÁN lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll^ • A szófiai Szatíra Színház nemrégiben szokatlan jubileumot ünnepelt: 350. alkalommal mutatták be Sztanisztav Sztratiev mai bolgár drámaíró Római fürdő című szatirikus játékát. Az 1941-ben született szerző darabja így a legsikeresebb mai bolgár dráma lett. Természetesen darabjaival (Velúrzakó, Az autóbusz) nemzetközi sikereket is arat. • Vanesa Redgrave amerikai színésznő beperelte a bostoni Szimfonikus Zenekart, mert felbontotta szerződését Igor Sztravinszkij Oidipus Rex című oratóriumának egyik szerepére. A szerződés felbontásának politikai okai vannak. V. Redgrave ugyanis nyilvánosan ellenzi Izrael politikáját és támogatja a Palesztin Felszabadítási Szervezet harcát. A színésznő az említett zenekar vezetésétől ötmillió dollár kártérítést követel. 0 Tájfun a címe Cchao Jü, mai kínai szerző darabjának, amelyfet nemrégiben a szovjet Távolkeleten a Blagoves- csenszki Színház mutatott be. A szovjet ősbemutató nagy sikert aratott. A darab a húszas évek Kínájában játszódik, s hátterét az akkori kínai társadalom válsága adja. A szerző kijelentette, hogy példaképei Nyikolaj F. Pogogyin és Alekszandr Kornyijcsuk. • Az UNESCO párizsi Nemzetközi Színházi Intézete egy színházi világenciklopédia kiadását tervezi, amely a mai színházat vizsgálná. Az aprólékosan elkészített tervezet feltételezi, hogy az enciklopédiát hét esztendő alatt írják meg. A négykötetes mú előkészítésén egy sor országban dolgoznak majd a szakemberek. Az enciklopédia egy időben jelenik meg angolul, franciául, németül és oroszul. Számolnak azzal is, hogy az első kiadás 1990-91-ben jelenik meg. Külön kötetben foglalkoznak majd az 1945-1985-ös időszak színházkultúrájával. • Április végén rendezték meg Wei- marban a Shakespeare-napokat. amelyek témája az idén a történelmi tudat és a dráma kapcsolata volt. A német Shakes- peare-társaság a világ legrégebbi irodalmi társulása. Erre a rendezvényre nemcsak tagjait, barátait és a színház rajongóit hívta meg, de ott voltak a színház szakemberei, a föld majdnem mindegyik országából. • Aktuális témát dolgozott fel Tony Marchent harminckét éves brit író az Üdvözlégy otthon! című drámájában. Szereplői ejtőernyősök, az ún. Britannia hősei csoport tagjai, akiket a Malvin- szigeteken vetettek be. Ők azok, akik visszatérésük után részt vesznek elhunyt barátjuk temetésén. Ez az aktus egyben a cím drámaiságát is jelzi, hiszen a hazatérés szinte már mellékes, mivel egy halott ejtőernyőst hoznak haza. Sokkal fontosabb azonban, hogy a darab azokat a kapcsolatokat is vizsgálja, amelyek az értelmetlen helyi háborúban részt vett ejtőernyősök között kialakultak. A szerző autentikus módon eleveníti fel a katonák lelkivilágát, és élesen bírálja a hátországban lezajlott propagandakampányt. Megmutatja, hogy mennyire értelmetlen a halála az egyik hősnek, hiszen idegen érdekekért áldozta életét. A játék nem dicsőíti a Malvin-szigeteken aratott brit győzelmet, sőt, nyíltan szembehelyezkedik Margaret Thatcher hivatalos politikai vonalával. Ugyanakkor az általános érvényű humanista eszmék szószólója is. Világszínház
