Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-06-10 / 23. szám

pom kézhez a segédlevelet, így csak jövő tavaszkor öltöm magamra az egyen­ruhát. Az elsősegélynyújtó helyen is nagy a sürgés-forgás. Az Allende szakközép- iskolások feladata: nyílt törést kell sínbe rakniuk. Mozdulataik ugyan nem maga­biztosak, de megoldják a feladatot. A má­sik raj az élesztőst gyakorolja. Két ta­pasztalt vöröskeresztes nővér ügyel arra, hogy minden az előírás szerint történjen, s a tétovázóknak ugyancsak szűkmar- kúan osztják a pontokat. A lőtérre éppen akkor érkeztem vissza, amikor a második csoport versenyzői a céltáblán ellenőrizték a találatok szá­mát. Pavol Prepiak gimnazista három­szor talált a tízes körbe. Tíz lövéssel 81 pontot ért el, mégis rosszkedvűen mondja:- A múltkor jobban sikerült...- Az érettségi után hová készül? - szakítom félbe. Az egykori kőbánya, a mai lőtér bejá­rata előtt kilenc négytagú raj sorakozott fel. Nem katonák, sorkötelesek. Azért jöttek ide, hogy a kiképzési év végén a honvédelmi sokoldalúsági verseny ke­retében tanúbizonyságát adják a tényle­ges katonai szolgálatra való felkészült­ségüknek.- A versenyre eljöttek a Ladislav Sára Gimnázium, az Allende Elektrotechnikai Szakközépiskola, a Bratislavai Építőipari Vállalat Középfokú Szakmunkásképző Intézete, a Fővárosi Közlekedési Vállalat és a 2. sz. autósiskola képviselői - mond­ja Karol Varga, a Honvédelmi Szövetség IV. városkerületi bizottságának az alelnö- ke. - A győztes raj a városi illetve a kerü­leti versenyben bizonyíthat majd. Szólítja a kötelesség. Kettesben mara­dok Ladislav Podolskyval, a Ladislav Sá­ra Gimnázium tanárával, az ottani kikép­ző központ parancsnokával. Azt mondják róla, hogy minden idejét a honvédelmi nevelésre fordítja. Vajon mit vár verseny­ző sorköteleseitől, vetődik fel bennem a gondolat, de mielőtt szavakba önteném kérdésemet, maga adja meg a választ.- Az utóbbi három évben városkerüle­tünkben a legjobbak közé tartozunk. Az előző országos versenyről a második és negyedik helyezéssel tértünk haza és sorköteleseink a szovjetunióbeli nemzet­közi vetélkedőn is megállták a helyüket. Gránátdobásban az első helyen végez­tek. Az iskolánkat akkor képviselő fiúk ma már főiskolára járnak vagy tényleges ka­tonai szolgálatukat töltik. A most rajthoz álló fiúk érettségi vizsga előtt állnak. Én mindig azt vallom, hogy a rendszeres munka, a jó felkészítés, fél siker. így a fiúktól most is jó helyezést várok. Eldördül az első lövés, célba talál az eiső gyakorló kézigránát. Milan Palanti- us, a Fővárosi Közlekedési Vállalat ver­senyzője közben a politikai ismeretekből vizsgázik. Nem siet, nyugodtan, megfon- tdltan felel a kérdésekre. Néhány lépés­sel távolabb Branislav Maco sorköteles iránytű segítségével határozza meg a megadott támpontot. Jól dolgozik, a versenybíró ötven ponttal jutalmazza.- A legjobban az éleslövészettől félek - jegyzi meg - még csak kétszer volt a kezemben géppisztoly. Amíg azonban bevonulok, lesz még időm elsajátítani a kezelését. Ugyanis decemberben ka­Elsősegélynyújtás- Főiskolára jelentkeztem, de ha nem vesznek fel, akkor bevonulok. Bárhogy is lesz, a lövészsportnak továbbra is hódol­ni akarok. Egyébként az iskolai kiképző központban jól felkészítettek a tényleges katonai szolgálatra, a kollektív munkára. Újabb versenyzők foglalnak el lövő­helyzetet. Távolról nézem előkészületei­ket, majd tovább megyek. A lőtér bejárata mellett Stefan Demoviő és Peter Schun, az elektrotechnikai szakközépiskola ver­senyzői a szigorú versenybíró előtt gép­pisztolyt szednek szét, raknak össze. Kiváló az eredményük. Kezük gyors mozgását oldalról figyeli Vladimír Jane- cek, a Bratislavai Építőipari Vállalat Szakmunkásképző Intézetének tanítója, a kiképzőközpont oktatója. Aztán utasí­tást, tanácsot ad saját versenyrajának.- Nehogy szégyent hozzatok az inté­zetünkre, a kiképző központunkra. Oko­san, megfontoltan cselekedjetek, főleg az éleslövészetnél vigyázzatok. Az időközönként helyet változtató ver­senyrajok között egy bőrzakós embert / Nem mindegy milyen idő alatt szedik szét és rakják össze a géppisztolyt veszek észre. Kezében papír ds ceruza. Szorgalmasan jegyezgeti a pontszá­mokat.- Az Autósiskola sorköteleseinek ver­senyraját hoztam magammal - szólal meg. - A sorköteleseket nemcsak a te­hergépkocsi vezetésére tanítjuk meg, ha­nem kézifegyver kezelésére is. Tudom, hogy nem végzünk az első helyen, de nem mindegy, hogy a fiúk hogyan állnak helyt. A helyezés ugyanis megmutatja, hogy melyik kiképző központban hogyan készítették fel a fiatalokat a katonai szol­gálatra. Dél felé jár az idő, amikor az utolsó versenyraj is jelentheti, hogy teljesítette az öt versenyszámot. A versenybírák szorgalmasan számolgatnak, míg a fiúk szalámis kenyeret majszolnak. Alig nyelik le az utolsó falatot, isszák meg az üdítőt, máris körülveszik az eredménytáblát. Nagy a gimnazisták öröme. Pavol Prepi­ak az egyéni versenyben az első, Marius Kostantidinis pedig a második helyen Í végzett. Az a raj szerezte meg az elsősé­get, amelynek az említett két fiún kívül még Martin Vano és Martin Habostiak a tagja. Ladislav Podolsky tanárnak gratulál­nak a kiképző központ oktatói és Karol Varga alelnök is. Radomir Rigan, az elektrotechnikai szakközépiskola ver­senyzője kedvetlenül jegyzi meg:- Ezúttal vesztettünk, nem kerültünk az első három közé. Mi azonban a rádió- lokátorok kezeléséhez is értünk, a kikép­ző központban arra fordítottuk a legtöbb időt - aztán elneveti magát, s így folytat­ja: - A néphadseregben lesz majd idő a bizonyításra. Újra felsorakoznak a versenyrajok, ki­osztják az okleveleket. Az oszolj vezény- > szó elhangzása után a sorkötelesek cso­portokba verődve vitatkoznak, hogy mit kellett volna jobban csinálniuk, s hogyan cselekednek majd, ha újra. rajthoz áll­NÉMETH JÁNOS SZÚ 9 Két hete ismertem meg Dobó Erzsé­betet és azóta gyakran gondolok rá A Vöröskereszt világnapja alkalmából ér­kezett Szlovákia fővárosába, hogy átve­gye a sokéves munkája elismeréséért járó kitüntetést. Meghatottan állt társai között, kezében tartva az oklevelet s a vörös szekfűt.- Mire gondolt az átadás pillanatában - kérdeztem, s ő készségesen válaszolt- A harminc év előtti kezdésre, akkor lettem tagja a Vöröskeresztnek. Amióta vissza tudok emlékezni, mindig segíteni, gyógyítani akartam. Tudatosan vállaltam ezt. Hogy miért? Kislány voltam még, amikor édesanyámmal kapálni mentünk, én leestem és valami történt a kezemmel Csak amikor már nagyon fájt. mentünk orvoshoz, aki kijelentette, hogy a keze­met le kell vágni. Sírt az édesanyám sírtam én is, de a falunkban élő füvesasz- szony addig gyógyította a kezemet, amíg az rendbe nem jött. Ekkor fogadtam meg, hogy én is segíteni fogok mindenkin, aki bajba jut. Ezért 1953-ban beléptem a Vö­röskeresztbe és ahol tudtam, segítettem. Ma is ezt teszem az Sgcsernyöi (Cierna nad Tisou) vasútállomás elsősegélynyúj­tó állomásán immár tizenöt éve, mint önkéntes egészségügyi nővér Reggeltől estig tart a szolgálat és arra, hogy kevés a munkám, igazán nem panaszkodha- tom Mindig akad valaki, akin segíteni kell, szerencsére komolyabb, halálos ki­menetelű baleset állomásunkon még nem történt. Szeretném, de egyelőre még nem sikerült keresztülvinni, ha éjjel is tartanánk szolgálatot, hiszen hazánk egyik legnagyobb átrakodóállomásán éj­jel-nappal nagy a forgalomr A férjem s három fiam már megszokták, hogy szinte sohasem vagyok otthon Kistár- kányban. Igaz, ha szabadnapos vagyok, mindig jön valaki, hogy Erzsi néni gyere segíteni. S én szívesen megyek, akármit csinálok is éppen - mondta nevetve. Dobó Erzsébet elmondta még, hogy szabad óráiban eljár az iskolába és az elsősegélynyújtás alapjaira tanítja a gye­rekeket, akik különböző versenyeken már bizonyságot tettek tudásukról. Meg­tudtuk, hogy az önkéntes véradók tobor­(Ciglánová L. felvétele) zását ma is elsőrendű feladatnak tartja- Pontos számöt nem tudok monda­ni, de annyi biztos, hogy több száz vér­adót szereztem, sokan közülük rend­szeresben adnak vért. A vöröskeresztesek fontosnak tartják az egészségnevelést és a felvilágosító munkát is, melyből Erzsébet asszony kivette részét. Gyakran látogatott el a ci­gányházakhoz és tanácsokkal látta el az ifjú anyákat.- Nemcsak a tisztaság alapvető köve­telményeire hívtam fel figyelmüket, ha­nem főzőtanfolyamot is szerveztem szá­mukra. És ha csak néhányuknál sikerült megváltoztatni az étkezési szokásaikat, a munkám nem volt hiábavaló - mondta meggyőződéssel. Dobó Erzsébetet nemcsak vöröske­resztes tagsága révén ismeri, tiszteli és szereti Kistárkány apraja-nagyja. Minden kulturális és társadalmi rendezvényen ott volt és van, tizenöt évig a CSEMADOK Központi Bizottságának tagja volt, most a járási elnökség tagja. Részt vesz a falu­si éneklöcsoport munkájában, de időt szakít arra is, hogy az unokáira vi­gyázzon. Erzsébet asszony háztartásbeli, mun­kájáért nem kap anyagi juttatást. Jutalma az elvégzett munka feletti öröm s az a néhány halk szó, mellyel segítségét megköszönik. - ván VI. 10. A RENDSZERES MUNKA HOZHAT CSAK GYÜMÖLCSÖT (A szerző felvételei) Biztos kézben a géppisztoly

Next

/
Oldalképek
Tartalom